2017. március 19., vasárnap

Visszajöttek a halálból



Biológiai vagy természetfeletti okból azonosak a tapasztalatok?
Néhány perc alatt újraélték egész addigi életüket, áthaladnak egy alagúton, és eljutnak valahová. Emberek, akik visszajöttek a halálból.

Mikl Ottó
 
„A tudomány: vallás nélkül sánta. A vallás: tudomány nélkül vak” 
Albert Einstein.

Engedjenek meg egy rövid kis történetet: az elefánt és az öt vak ember esetét. Egyikük megtapogatja az elefánt oldalát, és azt mondja: ez az állat olyan hosszú, mint a ház fala. A másik, aki az elefánt lábát fogja megállapítja, hogy vaskos, tömör, oszlopszerű lényről van szó. A harmadik az állat farkát vizsgálgatja, és arról számol be, hogy az elefánt vékony, mint a cérna. A negyedik szerint, aki a füleket tapogatja: az elefánt lapos, akár egy lapulevél. Végül az ötödik az ormányt veszi a kezébe, és egy tekergő kígyóhoz hasonlítja az elefántot. Látszólag ellentmondásba keverednek, valójában mindegyiküknek igaza van.

Mikl Ottó győri biztosítási tanácsadó. Néhány éve a barátainak beszélt először hátborzongató élményeiről. Pedig 18 évvel korábban szenvedett balesetet, amikor sorkatonaként csónakázott a Dunán. A magyar-szlovák határt őrizte felettesével, de megcsúszott és a jeges vízbe esett.

'A víz amikor beleestem rettenetesen hideg volt. Olyan nulla fok körüli. Jégtáblák úsztak rajta. És egy borzasztó fájdalmat éreztem a mellkasomban, ami szinte összeroppantani akarta a bordáimat. Ma már tudom, orvos ismerőseim mondták, hogy ez egy szívgörcs volt'

Ottó hanyatt esett, és ruhástól a géppisztolyával együtt elmerült. Azonnal megállt a szíve. Meghalt - a szó klinikai értelmében.

'Nem tudom máshogyan mondani: egy rántásszerű valami volt, mintha kirántottak volna a vízből, és azt láttam, hogy egy olyan 2,5-3 méter magasságban lebegek a víz felett. És még egy olyan gondolat átszaladt rajtam, hogy hú, valaki megmentett. De láttam magamat elmerülni.'

A debreceni, ahogy a világ összes többi kórháza rendszeresen újraélesztések helyszíne is. Ha Ottó esete nem egyedi, akkor azt itt tudják a leghitelesebben igazolni. Az orvosok, akik szinte naponta hoznak vissza embereket a halál torkából.

Fülesdi Doktor ma a Debreceni Orvostudományi Egyetem tanszékvezető docense. Előtte sokáig intenzív osztályon dolgozott. És már az édesapja is orvos volt, aki akárcsak a fia: kételkedett a földön megélhető túlvilági élményekben. Mígnem aztán az apuka széndioxid kómába esett, maga is a klinikai halál állapotába került.

'Egy szűk folyosón haladt át, kiért egy térségbe. Ő például táncolt, és egy kedves barátjával találkozott ott ezen a nagy térségben, majd egyszer csak visszafordult' – írja le Fülesdi doktor az apja által megélt tapasztalatokat.

A betegekkel, akik meghaltak, majd visszatértek az élők közé ugyanaz, vagy legalábbis nagyon hasonló történt. Mindössze 2-3 perc alatt, miközben levegőt fújnak beléjük, és a szívüket masszírozzák az orvosok.

'Akiben mindaz a szépség, jóság, gyönyörűség, érték, amit az ember az élete során kisebb-nagyobb mértékben meglát, fölfedez, megtapasztal: az mind valamiféle elképesztő teljességben, egyszerre, időtlenül jelen van. Azt a titkot nevezzük Istennek. És a hit őrá vonatkozik' – vélekedik Sajgó Szabolcs a Jezsuita Szerzetes rend magyarországi vezetője. Szerinte a halál közeli élmény nem hit kérdése, hanem evilági tapasztalatoké. Ő nem vetne keresztet arra, hogy a klinikai halál alatti eseményeknek bármi közük lenne Isten mennyi országához. Hogy ugyanis azokkal mi történik, akiket az orvosok nem tudnak visszahozni: arról semmit sem lehet tudni. Na, az a hit kérdése – mondja.

Igazából arról, hogy a halál után mi is történik, milyen élményei vannak: azt ez nem magyarázza. Ez arról ad magyarázatot, hogy az ember sokkal több, mint amit gondolunk róla, sokkal több rejtett képessége van az embernek.

A rejtett képességekről egyelőre annyit, hogy Mikl Ottó miközben a teste felett lebegett, a teste nélkül is érzékelte a világot. Biztos abban, hogy nem volt szeme, mégis mindent pontosan látott. Sőt, egyszerre állítólag több mindent is.

'Egyszerre képes voltam felfogni azt, hogy mi az, ami körülöttem zajlik, hogy mit látok magam fölött, magam alatt, jobbra – balra, hátam mögött, elöl, ez mind egyszerre egy észlelés volt. Minthogyha egy gigantikus szem, egy körpanorámás optika az egészet az agyamba nyomta volna a képet, és az ott egy, egységgé állt volna össze' – emlékszik vissza.

Ottó egyáltalán nem félt. Legnagyobb sajnálatára úgy emlékszik: parancsnokának a gondolatait is látta: felettese azon tűnődött: mekkora felelősségre vonás várja a haláleset miatt. Látta azt is, ahogy a parancsnok eltöri két bordáját -az újraélesztés során. Aztán egy idő után már semmit sem látott.

'Úgy a világnak az egyik része úgy Komárno irányában: ott eltűnt. Ott nem volt folyosó, nem volt csatorna, nem volt örvény, nem volt út, semmi, hanem ott a semmi volt. És ennek az egésznek a közepében egy ragyogó kékes-fehér valami volt az, ami hívogatott, ami vonzott'  - hogy mi volt Komárno helyén: azt rövidesen megtudják.

Előbb arról, amit a klinikai halál állapotában állítólag a leggyakrabban lehet látni. Merthogy Ottó élményei bizonyos szempontból példátlanok. A legtöbben alagúton haladnak keresztül. Nem mindenki látja ezt egyébként alagútnak. Vannak olyan emberek, akik ezt egy mezőnek látják vagy egy ajtónak, vagy egy kapunak. Igazából csak az a közös ezekben, hogy valami, amin keresztül át kell haladni ahhoz, hogy valami más történhessen.

'Az alagút a testüreget szimbolizálja' – mondja a pszichiáter, aki évek óta kutatja a halál közeli élményeket. Pilling János a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanít – mostanában azt, hogy a leendő orvosok hogyan közöljék a halálhírt a hozzátartozókkal.

A klinikai halál állapotában tapasztalt másik leggyakoribb jelenség, hogy az emberek újraélik egész addigi életüket. Nem arról számolnak be, hogy filmszerűen leperegnek előttük az események. Nincs lényegkiemelés, nincs szerkesztő, aki néhány percbe összefoglal több évtizedet, hanem különös módon egyszerre látnak kivétel nélkül mindent. Minden eseményt átélnek, ami valaha is történt velük, nincsenek tehát olyanok, amelyek kimaradnak. Az idő fogalma teljesen átértékelődik ebben az állapotban. Az, ami számunkra pár pillanat számukra elegendő lehet arra, hogy úgy éljék meg, hogy életük valamennyi eseményét átélik ez idő alatt.

Ez idő alatt orvosilag igazolt tény, hogy a halántéklebeny fokozott izgalmi állapotba kerül. Ez a rész: az agy azon területeinek egyike, amelyek az emlékképekért felelősek. Sokan ennek tudják be, hogy a klinikai halál állapotába kerültek kénytelenek végignézni az életüket. Az biztos, hogy az ember agya még él – ha az is meghalna, akkor biológiai halálról beszélnénk, ahonnét az orvosok már senkit sem tudnak visszahozni.

'Attól, hogy az embernek megáll a szíve, mondjuk egy percre, attól mondhatni, hogy egy klinikai halál állapotába jut, de tulajdonképpen a sejtműködések azok még visszafordíthatóan károsodnak. Amikor visszafordíthatatlanul károsodik minden: onnan nincsen visszajövet. Illetve volt, és erre az evangélium ad példát: Lázár feltámasztása' – mondja Csókai András, ismert idegsebész, aki arról is híres, hogy mélyen vallásos.

Ahogy az Írás szerint 2 ezer éve a betániai Lázárt visszahozta Jézus az agyhalál állapotából, arra élő ember ma sem képes – mondja. Azt viszont egyáltalán nem gondolja, hogy a klinikai halál állapotában tapasztalt jelenségek csoda számban mennének.

'Például, ha mondjuk az alkoholt veszem, vagy kábítószert: ki mennyi kábítószert, alkoholt vesz be: úgy különböző erősségű vagy fajtájú látomások jönnek. Hát, az oxigén hiány az nem kábítószer, de az is beindul egy olyan sejtreakciókat, aminek ez lehet az eredménye. Az ember szívműködése leáll, a légzése pedig megszűnik. Az agyban oxigén szegény, és így széndioxidban gazdag állapot alakul ki. Ez kétségkívül biológiai magyarázatot nyújthat a halál közeli élményekre. Legalábbis, amelyeket a klinikai halál fázisában tapasztalnak. Volt már rá példa, hogy a különös jelenségekkel élő emberek találkoztak, kómában vagy akár csak az álmuk során. Ami pedig pszichés folyamatokra is utal' – mondja Csókai doktor.

'Vannak a fejünkben olyan velünk született ősi képek, amelyek különböző helyzetekben felszínre tudnak jönni, meg tudnak nyilvánulni: ezek a képek nem csupán álmainkban jelenhetnek meg, hanem a halál közeli élmények során is. Néhány kutató ezzel magyarázza azt, hogy a halál közeli élmények szerte a világon azonosak' – világosított fel minket Pilling doktor.

A pszichiáter olyan úgynevezett archetípus képekről beszél, amelyeket a szemünk soha sem látott, amelyeket azóta tárol az agyunk, amióta csak kifejlődött, és az sem kizárt, hogy soha eddig nem mutatatta meg nekünk. Képek, amelyeket örököltünk az ükszüleink fantáziájából, esetleg még régebbről. Ugyanazok a színek, formák, és figurák, a világ legkülönbözőbb tájain egymástól távol, főleg a halál közelében.

Mikl Ottó Komárno környékén lebegett, amikor nagy hirtelen egy hatalmas réten találta magát, ahol még a fűszálak is ragyogtak.

'Egy hangot hallottam a fejemben. Belül, valahol a koponyám közepében hallok olyat, amikor felteszek egy fejhallgatót. Ami hozzám szólt, és megkérdezte, hogy mit keresel itt gyermekem. Amikor megfordultam, egy fénylény volt az, aki velem szemben állt.'

A fényesség állítólag azt kérdezte Ottótól: tudja-e, hogy merre jár. A fiatalember nemmel felelt. A lény pedig úgy folytatta: tévedésről lehet szó, majd kézséggel visszakísérte Ottót a Duna fölé. Hogy hol voltak addig, a különös, világító helyszínen: arról említést sem tett.

'Azt mondta nekem ez lény, aki velem volt ekkor még, hogy az a te otthonod a házad, vissza kell még térned, és arccal előre belelökött a testembe'

Ottó a következő pillanatban már a parancsnoka szúrós bajszát érezte az orra alatt. Lélegezni kezdett, csak úgy zihálta a levegőt. Visszatért az életbe. Egyike azoknak, akik halál közeli élményeket éltek át.
(forrás: http://rtl.hu)

Mikl Ottó - Halálközeli élmény- videó