Anne Marie Lenormand a 18-19 század leghíresebb kártyavetője és
látnoka volt. A hölgy Alencon városában született, s később, a
Direktórium idején Párizsban nagy hírnévnek örvendett. Jövőbe látó
képességei miatt sokan felkeresték csipkeboltjában.
Mademoiselle
Lenormand egy új kártyarendszert tervezett magának. Az ő tarot kártyája
36 lapból áll. Ma is sokan használják alkotását a jövő kifürkészésére.
Anna-Marie Lenormand nevét ma ezek szép kivitelű kártyák és rengeteg legenda őrzi. Párizsban az 1700-as évek végén Európa legismertebb jövendőmondójaként tartották számon, akinek a kegyeit egyre magasabb rangú urak keresték, nemegyszer a Párizsban megforduló uralkodók is kikérték a véleményét. Napóleon végzetét éppúgy megjósolta, mint I. Sándor cárét.
Lenormand kisasszony a haláláig híres volt és népszerű, jóslataiban hittek az emberek. Húszévesen ismerkedett meg egy jósnővel, akitől eltanulta a kártyavetés tudományát.
Életrajzírói szerint egy „roppant szerény külsejű” szalonban kezdte működését, de mert bevált jóslatainak híre gyorsan terjedt, néhány év múlva már övé volt Párizs, sőt Európa leghíresebb szalonja, ahová koronás fők is jártak.
Eleinte a tanítómesterétől kapott kártyával dolgozott, később maga állította össze és rajzolta meg a „testre szabott” jóskártyacsomagot.
Ügyfeleitől mindig csak annyit kérdezett, hogy mikor és hol születtek, és hogy milyen betűvel kezdődik a nevük. A teljes nevük nem érdekelte, a társadalmi állásukat meg úgyis elárulta az öltözetük, viselkedésük.
Anna-Marie fél évszázadon át tette a dolgát: vigasztalt és figyelmeztetett, olykor pedig nagyon különös dolgokat mondott. Például annak az özvegynek, akinek előkelő férjét nem sokkal korábban fejezték le a Gréve téren – és nem tudta, mitévő legyen, feleségül menjen-e ahhoz a nála sok évvel fiatalabb nincstelen korzikai tiszthez, aki a szerelmével ostromolja, vagy várjon egy tehetősebb kérőre –, azt mondta:„Menjen feleségül a tisztecskéhez, és császárnői koronát kap a fejére.”
A hölgy – akit Josephine de Beauharnais-nek hívtak – megfogadta a tanácsot, és hozzáment a korzikai ifjúhoz, aki nem más volt, mint Napóleon, és hamarosan csakugyan elnyerte a koronát. Később is hűséges ügyfele maradt Lenormand kisasszonynak, bemutatta a Párizsban megforduló uralkodónak, akik mind kíváncsian hallgatták a rájuk váró jövőt.
I. Sándor cárt például figyelmeztette, hogy legyen óvatos, mert orgyilkos merénylő oltja ki életét. Napóleont pedig – aki ugyancsak gyakran megfordult nála – megpróbálta lebeszélni arról, hogy megtámadja Oroszországot, mert ezzel önnön vesztébe rohan.
A királyok jósnőjét egy idő után a jósok királynőjeként emlegették Európa-szerte. De akadt, aki szemfényvesztő csalónak tartotta, a rendőrfőnök pedig azért figyeltette Lenormand szalonját, mert veszélyes kémnek gondolta.
Az tény, hogy naponta feljegyezték, ki fordult meg nála, ám hogy kinek kémkedett, az oroszoknak vagy Ausztriának, máig nem derült ki. Az viszont igen, hogy osztrák, lengyel, orosz és porosz urak adták egymásnak a palotája kilincsét.
Jóslatait tíz kötetben gyűjtötte össze, és megírta a saját önéletrajzát is. Ebben pontosan leírta a majdani temetését, hogy a templom virágok alatt roskadozik majd, négy ló vontatja a kocsit, amin a koporsója nyugszik, és száz siratóasszony zokog a kocsit kísérve. S valóban minden így is történt.
(forrás: astronet.hu-rejtelyekszigete.com)
