2018. január 20., szombat

Az USA legkísértetiesebb könyvtára



A Willard Könyvtár Evansville-ben, Indiana államban található. 1881-ben építette William Carpenter, aki ismert volt rengeteg jólelkű adományáról. A könyvtár viktoriánus gótikus dizájnban épült, kétemeletes, tornya és szépséges ablakai is vannak. A legrégebbi könyvtár, amely Indiana államban található, emellett még saját szelleme is van.


A jelenség állítólag folyamatosan a könyvtárszobákat járja. Lady in Grey (Szürke Hölgy)-ként ismeretes, hiszen a klasszikus 1800-as évekbe illő szürke ruhát viseli. Először a harmincas években látta egy dolgozó, aki hamarosan ki is lépett munkahelyéről. De később mások is tapasztaltak furcsa jelenségeket. A víz néha magától folyni kezd, sokszor úgy érzik, mintha valaki megérintené a hajukat, furcsa hangokat hallanak és tárgyak is mozognak. A könyvtár még webkamerát is felszerelt, hogy meg lehessen figyelni az eseményeket.

Az eredmények igencsak népszerűek lettek, ugyanis egy fényképen le is fotózták a szürke hölgyet. Az 1970-es években felújították a könyvtárat, és a könyvtárvezető azt állította, hogy a szellem hazament vele. A fia nem is akarta elhinni, amíg maga nem látta a jelenést a házukban. Később a szellem visszatért a könyvtárba.


De ki is a Szürke Hölgy?

Senki sem tudja ugyan biztosan, de legtöbben azt állítják, hogy Louise Carpenter szelleméről van szó, aki William Carpenter lánya.

 Louise Carpenter

Úgy fest, hogy a lánynak nagyon jó indoka van arra, hogy kísértse az apja által megalapított könyvtárat. Mindenki tudja, hogy William Carpenter sokszor nem igazán etikusan intézte az ügyleteit.


A halálakor nagyon kevés pénzt hagyott a gyerekeire. Azonban sok paranormális nyomozó azt állítja, hogy nem Louise szelleme van itt, hiszen akkor sokkal erőszakosabb lenne. Szerintük a szürke hölgy még a könyvtár építése előtt halt meg a csatornában, sokan úgy gondolják, hogy öngyilkos lett.

(forrás: GhostDiaries-bizzarium.com)

Szellemvadászok a Willard Könyvtárban 1996 - videó