2018. január 25., csütörtök

Zsigray András: Csak szeretned kell!



Régen sok olyan könyv volt, amelyet nehezen értelmeztem, egy-egy oldalt többször is át kellett olvasnom, hogy megértsem. Ilyen volt Abraham és Jerry Hicks Kérd és megadatik c. könyve. Salamon beavató meséi könnyed olvasmány volt, és mindig feltöltött, de a Kérd és megadatik már keményebb dió volt. Sok ismerősöm lehet, akik elkezdik olvasni az írásaimat, és hiába olvassák el többször ugyanazokat a sorokat, akkor sem értik meg. Vagy csak nagyon lassan, úgy hogy elolvas egy mondatot, majd megáll és átgondolja. Elmondom miért van ez.


Az előző cikkekben a tudatalatti működéséről írtam. Kifejtettem, hogy a tudatalatti olyan mint egy titkárnő, aki megtölti a fejünket témákkal, amiken gondolkodnunk kell. Ez egy automata rendszer, amely beindul amikor felébredünk, és csak akkor áll le, amikor álomba zuhanunk. Gyerekkorunkban még nincsen, csak akkor kezd kialakulni, amikor elkezdjük felfogni az idő fogalmát. A titkárnőnek szüksége van egy határidőnaplóra, egy időkeretre, és térre is amihez igazítja a háttér gondolkodást. Valójában olyan az ember számára, mint egy csúcs-szuper számítógép, amely elemzi a személy életét, viselkedési mintáit, és kialakít szokásokat, programokat, amelyek automatikusan bekapcsolnak, ha a tudatalatti érzékeli a kiváltó jeleket az öt érzékszerven keresztül. Alapjában véve nem túl intelligens rendszer, mert olyanokat is megjegyez, amelyek nem szolgálják az életedet. Például egyszer nagyon kell pisilned egy zsúfolt áruházban, majd azt tapasztalod, hogy az elkövetkező évben, bármikor amikor abba az áruházba mész, akkor ugyanolyan hirtelen újra megjelenik az inger. Erre nincs más magyarázat, minthogy a tudatalatti megjegyezte. Nem csak te nézel ki a szemeiden keresztül, hanem a tudatalatti is. Felismeri a környeztet, és bekapcsolja a megfigyelt viselkedési mintákat, így alakulnak ki a szokások. Az összes függőség ilyen. Megjelenik a gondolatod, hogy rágyújtanál. A tudatalatti betölti a gondolatot, hogy rá kell gyújtanod, mert lát egy hamutartót. Te lehet észre se veszed, mert a terem másik végében van, de a tudatalatti érzékeli. Ha hipnotizálnak, akkor elmondod még azt is, hogy amikor operáltak, akkor miről beszélgettek az orvosok. A tudatalatti egy sokkal tágabb lehetőségekkel rendelkező részünk, amelyről egyenlőre kevés fogalmunk van.

De annyit már megfigyeltem, hogy lehetséges tudatosan leállítani, és olyankor lelassul a légzésünk, sokkal nagyobb életenergiával töltődünk. Mit jelent ez? Legkönnyebben úgy érthetjük meg, ha elképzeljük hogy egy-egy alváskor feltöltődünk életenergiával, mintha lenne bennünk egy akkumulátor. A táplálék csak arra szolgál, hogy az életenergiának legyen anyagja, amiből felépíti a testünket. De az izmaink, az agyunk, a mozgásunk, a gondolkodásunk az életenergiára működik, amelyhez légzéssel jutunk. Nem csak oxigént szívunk be, hanem láthatatlan kozmikus energiát is, amely az elektromos áram egy magasabb megnyilvánulása. A telefonodnak időszakonként ki kell cserélni a kijelzőjét, vagy az akkumulátorát, ez az ember esetében a táplálék. A táplálékkal cseréljük a testünk molekuláit, de az emberi butaság volt, hogy egy krumpliból látjuk el energiával az emberi agy működését. A telefonon kicserélhetsz mindent, ha nem töltöd fel, akkor olyan lesz, mint egy kómába esett ember. Vannak Indiában aszkéták, akik hónapokig marék rizsen élnek. Gondolj abba bele, hogy mennyire felmelegedik a telefonod akkumulátora, ha egyszerre több program van nyitva, milyen gyorsan lemeríti az energiát. Az emberi agy amikor gondolkodik, rengeteg energiát fogyaszt el, tudatlanság azt gondolni, hogy a marék rizsből nyeri ki a szervezetünk. A kozmoszt átszövi egy láthatatlan energiatér, amely mindent összeköt, ebből a hálózatból jutunk életenergiához a légzésünk során. És megvan hogy mekkora energiával tudsz töltekezni egy-egy lélegzet során. Amikor a hegy tetején veszel egy mély, lélegzetet, majd mosolyogva hosszan kifújsz, olyankor érzed hogy átjár az életerő. Azért kell aludnunk, hogy a test felvehesse azt a légzés ritmust, amely során légzésenként több életenergiával töltődik.

A tudatalatti kétféle képen hat az energia töltődésünkre. Egyik az, hogy egy nagyon aktív tudatalatti rengeteg energiát fogyaszt. Mit jelent ez? Az előző cikkben úgy jellemeztem a tudatalattit, mint egy körhintát az agyban, amelyben ülhet több vagy kevesebb gondolat is, és változhat a körhinta sebessége. Ha úgy érezzük, hogy nagyon pörög az agyunk, összezavarodunk, akkor hatalmas a tudatalatti energiafogyasztása. Ez olyankor szokott megtörténni, amikor életveszélyes helyzetbe kerülünk, vagy több olyan változás történt rövid idő alatt, amelyek kimozdítanak minket a megszokott életünkből. Pl. meghalt valaki akit szerettünk, és függtünk tőle, elveszítettük a munkahelyünket, elhagyott a párunk. Ilyenkor szoktunk idegileg kikészülni, ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy hirtelen sok lett a gond. Depressziósak leszünk. A tudatalatti folyamatosan teletölti az agyunkat a lehetséges megoldásokkal, de olyan sok gondolatot ültet a hintába, és olyan gyorsan forog a hinta, hogy nem tudunk vele mit kezdeni. Ha egy gondolatot elrendeztünk, azonnal beül a hintába egy újabb helyette, és több száz várakozik. Nem tudod leállítani a gondolkodást, nem tudod kicserélni a fejedet, őrületbe hajt a sok kényszeres gondolkodás. Egy ilyen tudatalattinak hatalmas energiaigénye van. Az ember olyan lesz, mint egy lefagyott számítógép. Reggel felkel, 20 percig még képes gondolkodni, majd a sorba nyitódó rengeteg program összezavarja, pánik roham tör rá, és lefagy az agya. Képtelen lesz rendet rakni a gondolatok között, képtelen lesz megfigyelni a gondolatokat a körhintán, mert olyan sok van, és olyan gyorsan pörög a hinta, hogy lehetetlen lassacskán egyesével szétszedni a problémákat. Ilyenkor kiírja az orvos a nyugtatót, amely lelassítja a körhintát, lelassítja a gondolatfeldolgozást, lehetőséget ad, hogy egyesével oldjuk meg a problémákat, ne zúdítsa az összes gondot a tudatalatti a nyakunkba. A marihuána természetes gyógyszer a túlműködő tudatalattira.

Van benned egy életenergia akkumulátor, amely egy éjszaka alatt feltöltődik pl. 100 egység életenergiával. Ebből az energiából működnek az izmaid, a látásod, hallásod, belső szerveid, és az agyad is. Azt gondolnánk, hogy a test mozgatása nagyobb energiaigényű, mint az agy mozgatása gondolkodás közben. Ez nem így van. Ha két ember összevitatkozik, akkor rövid idő alatt sikeresen lemerítik egymás akkumulátorát. A párok a vitatkozás közben több szinten használják az agyukat. Figyeled amit a másik beszél, átgondolod a vádjait, keresed a védekező válaszokat, és a háttérben keresed azokat a vádakat is, amelyeket megjegyeztél róla, és úgy gondoltad, hogy ha vita lesz, akkor majd emlékezteted arra, hogyan viselkedik. Egy óra kiabálás után kénytelenek befejezni a vitatkozást, mert már hiába próbálják megfigyelni a körhintába kavargó gondolatokat, már összezavarodnak. Elfogyott az életenergia, amely a figyelmünk által képes volt rendezni a gondolatainkat. Az életenergia más szóval, tudati energia, vagy gondolati energia. Csak addig tudsz gondolkodni, ami a figyelmeden keresztül nyilvánul meg, azaz addig tudsz koncentrálni, addig tudod megfigyelni, és rendezni a gondolatokat a körhintán, amíg van hozzá tudati-gondolati életenergiád. Ha elfogyott, akkor kénytelen vagy aludni, vagy teljesen elterelni a gondolataidat, kikapcsolni a tudatalattit, hogy töltekezhess. Régen én is bele szoktam futni ilyen vitákba párkapcsolaton belül, emlékszek hogy a végén csak ültem az ágyszélén, hiába próbáltam gondolkodni, már nem sikerült. Össze voltam zavarodva, azt se tudtam átgondolni, hogy mi történt, hogy jutottunk ide. Ami fontos, hogy testileg is lemerültem. Elfáradtam testileg is, ez a bizonyíték arra, hogy az agyat működtető energia azonos az izmainkat működtető energiával.

A depressziós ember, a bánatos ember, a szerelmi csalódott ember, aki nem tudja elfogadni a kialakult helyzetet, az úgy ébred fel, hogy millió gondolat cikázik a fejébe, és úgy fekszik le aludni is. Csak az alvás az egyetlen menekülés ebből a szörnyű pokoli állapotból. Én voltam ez is, az is, többször is. Felébredsz, és a tudatalatti tele tölti az elmédet gondolatokkal. Kényszerít, hogy megoldásokat találj, pörgeti az agyadat. Ilyenkor olyan mintha egész nap vitatkoznál valakivel, körülbelül olyan energiafogyasztása van az agyadnak. A 100 egység energiából 95 egységet elfogyaszt az agyad délelőtt tíz órára. Ezért alusznak sokat a depressziós emberek, kénytelenek újra aludni hogy feltöltődjenek újabb egységnyi életenergiával, amelyet aztán újra felhasználhatnak gondolataik rendezésére. Ezeknek az embereknek a figyelmét semmivel nem lehet lekötni, mert az összes figyelmükre szükségük van a tudatalatti által betöltött gondolatok feldolgozására. A környezetük nem érti mi történt velük, nem érti miért nem érdekli őket semmi. Ha mégis elcipeljük valahova barátunkat, akkor azt tapasztaljuk, hogy olyan mint egy zombi, aki néz, de valahol teljesen máshol van.

Ez az egyik hátránya a túl aktív tudatalattinak, hogy egy energiaszörny lesz belőle, amely kiszívja belőlünk az összes életenergiát pár óra alatt. Olyan mintha feltöltenéd a telefonod, majd azt tapasztalod, hogy bekapcsolás után pár perc múlva felforrósodik, és fél óra alatt lemerül. Nem veszed észre, hogy a háttérben nyitva van negyven program, amely mind megterheli a telefon processzorát. Ugyanez történik az emberrel is, a tudatalatti túl sok gondolatot, gondot, programot aktivál, amely lefagyassza, túlforrósítja a rendszert. De az ember így fejlődik is, ami nem öl meg az megerősít. Ha valaki kijön egy depresszióból, annak egy erősebb, terhelhetőbb agya lesz azt követően. Erről majd egy másik cikksorozatban.

Szóval az egyik hátrány, hogy túl nagy fogyasztása lesz az agyunknak, a háttérben futó tudatalatti programok észrevétlenül lemerítik az életenergia akkumulátort, a másik probléma a töltéssel lesz. Nem csak éjszaka töltődünk életenergiával, hanem napközben is. Napközben is lélegzünk. Amikor kirándulunk, olyankor nap végére több életenergiánk marad, mint amennyi ébredéskor volt. A tobozmirigy így is elaltat, de a megszerzett plusz életenergiát képes tartalékolni. Ezért van az, hogy kirándulás után, könnyebben rendezed a körhintáról a gondolatokat, kreatívabb vagy, jobb ötleteid vannak, megoldásokat találsz. Hosszabb ideig képes vagy fent tartani a figyelmedet, képes vagy átgondolni összetettebb folyamatokat is. Kirándulás alatt kikapcsol a tudatalattid, a titkárnő nem érzékeli a megszokott környeztet, idegen számára minden, nem tudja mihez beilleszteni a kialakult szokásaidat. Ilyenkor megjelensz a MOST-ban, ahogy Echart Tolle tanítja, ami annyit jelent, hogy az összes figyelmed kijön a fejedből, leáll a körhinta. Figyelmed kifele fordul és látni kezdesz, mint gyerekkorodban, amikor még nem volt tudatalatti körhintád, még nem voltak GONDjaid, GONDolataid. Ilyenkor mondjuk azt, hogy kikapcsolódunk. Nem érdekel minket semmi, egy hétre a telefont is kikapcsoljuk, tudatosan elfelejtjük az életünk, és csak a tengerre, a hegyekre, egy új világra koncentrálunk, figyelünk. Az összes figyelmünk a miénk, észre vesszük a házak formáját, az autóból nézzük a tájat, érezzük az illatokat, boldogok vagyunk. Amikor haza megyünk úgy érezzük, hogy hónapok teltek el. Valójában azt érezzük boldogságnak, hogy a 100 egység életenergiából bőven jut az öt érzékszervünknek, 100%on képesek működni. Ha sikerül a kényszeres gondolkodást leállítani, ha sikerül kikapcsolni a tudatalattit, akkor hatalmas életenergiát szabadítunk fel, amely rendelkezésre fog állni a szerveinknek, immunrendszerünknek, sokkal egészségesebbek leszünk, és sokkal intenzívebben érzékeljük környezetünket. Amikor sok a gondunk, nem tudunk elfogadni, megbocsájtani, elengedni, akkor előbb utóbb megbetegedünk, mert a kényszeres gondolkodás olyan sok energiát igényel, hogy a test kénytelen minimális energia ellátást biztosítani a szerveknek, hogy az agy igényeit kielégíthesse.

Amikor a tudatalatti kikapcsol, olyankor érezzük kikapcsolódva magunkat. Olyankor ellazulunk. A testünk a szó szoros értelmében ellazul. Ez esetben is úgy működünk mint egy elektromágneses test, ugyanúgy mint az elektromos eszközeink. Nincs különbség egy telefon és egy emberi test között ilyen szempontból. Vagy feszültség alatt vagyunk, vagy nem. Ha egyszerre sok energiát használunk fel, olyankor magas feszültség folyik át rajtunk, ha kikapcsolt állapotban vagyunk, olyankor kis feszültség folyik át rajtunk. A magas feszültség összehúzza az izmainkat, ugyanúgy ahogy az áram is összerántja az izmainkat. Ha folyamatosan aktív a tudatalattid, ha folyamatosan sokat gondolkodsz a háttérben, akkor folyamatosan feszültség alatt vagy. Napokon, heteken, éveken keresztül, úgy hogy észre se veszed. Az izomzatod folyamatosan befeszül, kőkemény leszel, egybe fogsz mozogni mint egy robot. A gyerek könnyed, mozgékony, ritmikusan, táncolva mozog, mindig teljesen el van lazulva. Ha mindig feszült vagy, akkor a rekeszizmod is mindig feszült. Ha a rekeszizmod be van feszülve, akkor csak picike levegőket tudsz venni a tüdőd felső részébe. Minél több a gondod, minél jobban pörög az agyad, minél aktívabba tudatalattid, annál jobban feszes a tested, annál kisebb levegőket fogsz szedni. Így az ébrenléted alatt az energiatöltődésed elhanyagolható. Amikor beleülsz egy forró kádba, elernyednek az izmaid és kisóhajtasz, olyankor kezdesz úgy lélegezni ahogy a gyermek lélegzik, vagy ahogy te lélegzel a kirándulás alatt. Ha képes vagy teljesen kikapcsolt állapotban maradni több hónapig, akkor teljesen feltöltődik az akkumulátorod, és megvilágosodsz. A lelked érzékeli, hogy képes vagy kiegyensúlyozva megtartani egy magasabb életenergiaszintet, ezért aktivál egy magasabb csakrát, amelyen már magasabb energiaértékű életenergiához jutsz légzésenként.

Most már megértheted, hogy miért tudod csak lassan olvasva megérteni az írásaimat, vagy miért vannak olyan emberek akik hiába olvassák, akkor sem fogják fel, akkor sem jut el a tudatukig az információ. Egyszerűen nem tudnak figyelni, nem tudnak koncentrálni, nem tudják a figyelmüket hosszabb ideig fent tartani. A nyugati ember tudatalattija átlagban nagyon nagy energiaigényű, az emberek figyelmét beszívja a tudatalatti, alig marad figyelmük kifele. Annyira igen hogy zombiként ne lépjen ki az útra, de annyira már nem, hogy összetettebb folyamatokat felfogjon, figyelemmel kísérjen. Mindenki a pénzt hatja, az anyagi sikert, egyre több mindent gyűjt össze, egyre több veszteség érheti, és éri is, melynek eredményeként létrejönnek a túlterhelt tudatalatti. Reggel kilenc óráig még tud figyelni, majd a nap hátralevő részében nem marad tudatos figyelme, észre se veszi hogy a szokásai irányítják, a tudatalatti kényszeres gondolatait érzékeli saját gondolatainak, szokásai rabjává váll. Egész életét a fejében tölti, teste befeszülve, alig lélegez, és 50 éves korára megbetegednek a folytonos energiakizsákmányolás végett a szervei.

Az indiai, tibeti guruk arra tanítják az embert, hogyan győzze le a tudatalattiját, hogyan tanulja meg tudatosan irányítani az elméjét, hogyan tanulja meg mikor van a teste feszültség alatt, és mikor van kikapcsolva. Amíg ezt az ember nem tanulja meg, addig ki van szolgáltatva az energia-háztartása a tudatalattijának. Napok, hetek, hónapok telhetnek el úgy, hogy nem tudatosította hogy teljesen be van feszülve. tanulni kell, sokat kell gyakorolni, ugyanúgy meg kell tanulni - meg lehet tanulni, az agyat tudatosan használni, ahogy megtanultunk járni. Amikor a figyelmünket a lábunkra irányítottuk, akkor megértettük hogyan kell mozgatni, hogy képesek legyünk járni. Most a figyelmünket a gondolatainkra kell irányítani, és meg kell értenünk, hogyan működik az agyunk. Figyelni kell magunkat, tudatosan elme gyakorlatokat kell végeznünk, egészen addig, amíg el nem érjük, hogy tudatosan irányítani tudjuk az agyunkat. Ekkor elkezdhetünk tudatosan életenergiával töltődni, már képesek leszünk egész nap töltekező szinten lélegezni. Ha sikerül feltöltődnünk, akkor megtapasztaljuk a magasabb érzékszerveink aktiválódását, úgy mint a harmadik szemünkét, amely egy mágneses letapogató. Az öt érzékszervünkön kívül továbbiak is bekapcsolnak, ha eléri a test a szükséges kiegyensúlyozott életenergia szintet.

Ma egyre több lélek ébred tudatra, egyre több tanítás születik, nagyon sok gyakorlat várakozik az emberiségre, melyek segítségével megtanulhatják a tudatos agy irányítást. A keleti tanítások bőségesen rendelkezésre állnak évezredek óta. A meditáció nem más, mint az egyik legjobb mód, hogy megtanuljuk a tudatalattit tudatosan irányítani. Én is sok gyakorlatot fogok megosztani, melyeket megtapasztaltam és hatásosnak éreztem.

Például nagyon jót tesz az egészségednek - mivel mélyen kezdesz lélegezni, ha olyan dolgokat csinálsz amelyeket azelőtt még sosem. A tudatalattidat ilyenkor sarokba szorítod. Ha olyat csinálsz amit nem ismer, ahhoz nem tud igazodni, és kikapcsol. Sétálj olyan környéken a városodban, ahol még nem sétáltál. Iratkozz be tanfolyamokra, változtasd meg a munkahelyed, környezeted, lakhelyed, mozgasd meg az állóvizet, minél kevesebb olyan pont legyen az életedben amelyhez a tudatalattid illeszkedni tud. Csinálj őrültségeket, bolondozz, változz meg, legyél meglepetés szerű. Vegyél fel egy furcsa színű pólót, egy rózsaszín napszemüveget, lényeg hogy kigyere a fejedből, és ezek a dolgok segíteni fognak.

Menj el kirándulni minél gyakrabban, minél messzebb. Minél messzebb vagy, annál jobban úgy érzi a tudatalattid, hogy felesleges, mert teljesen kimozdultál a megszokott környezetedből. Járj ki a természetbe. nagy zöld övezetekben, és nagyobb vízfelületek közelében nagyobb a levegő életenergia tartalma, prána tartalma, ha feszes is a tested, több energiával töltődsz. A másik pozitív hatás, hogy ismeretlen a környezet, így kikapcsol a tudatalattid. Mozgatod a tested, kikapcsolt a kényszeres gondolkodás, és magasabb energiaszintű levegővel töltődsz.

Hallgass relax zenét, spirituális zenéket. A zene úgy hat a tudatalattira, mint a furulya kígyóra. Lenyugtatja, elaltatja. Minden energia, a gondolat is, a tudatalatti is, és a hang is. Rezgésekből állunk, a hangok segítségével fizikailag hatni tudunk rezgéseinkre. Járj el templomba, a templomok akusztikája, rezonanciája, átrezegteti az egész testedet. A templomi énekek rezgése kikapcsolja a tudatalattidat. A templomokat nagyon félreértelmeztük az elmúlt évezredekben, a templomok kvantumbiológiai eszközök, nem sokára megtudja az igazságot az emberiség.

A legerőteljesebben úgy hathatsz a tudatalattidra ha szeretsz. Emberek vagyunk, az felett lelkek vagyunk, az felett energia vagyunk. A világegyetemet a szeretet energia és a félelem energia építi fel. Minél több benned a félelem, minél több benned a gond, annál erősebb a tudatalattid, az állati ösztönös részed, amely még nem tud gondolkodni, a félelem végett kiszámíthatatlan, agresszív lehet. Minél félelem mentesebb vagy, annál több benned a szeretet, annál több az életenergiád, annál nagyobb a tudatos figyelmed, annál jobban tudsz tudatosan gondolkodni, megoldásokat találni. tetteiddel kinyilvánítod, hogy melyik energia vagy. A félelem energia szintjén vagy erős tudatalatti működéssel, rövid beteges élettel, ami alatt önző vagy. Vagy a szeretet energia van több benned, kikapcsolt tudatalattival, ellazult egészséges életet élsz, önzetlen cselekedetekkel. Jóisten könnyen megmér minket, ki melyik szinten van. Minél több az önző tetted, annál több benned a félelem, minél több az önzetlen tetted, annál több benned a szeretet. Figyeld meg, hogy valamidet féltesz, és összeveszel egy családtagoddal, majd megszólal a lelkiismeret furdalásod, hogy nem kellett volna féltened, odaadhattad volna, vagy nem kellett volna összeveszned vele egy tárgy végett, - hogy mennyire felerősödik a tudatalattid, ilyen tettek után. Nem tudsz koncentrálni, nem tudod tartani kint a figyelmed, mert állandóan beszívja körhinta, állandóan az jár a fejedbe hogy összevesztetek, kinek volt igaza, helyesen cselekedtél-e vajon. Aztán vagy eltemeted, alkohollal elnyomod, vagy képes vagy megbocsájtani, vagy bocsánatot kérni. Én már megtanultam, ha igazam van, ha nem akkor is bocsánatot kérek, mert a legkisebb rossz érzés is beszívja a figyelmünket. Ghunagria szépen mondja, hogy tiéd az igazság, enyém a béke.

Pár pillanat alatt felerősítheted a tudatalattidat egy önző cselekedettel, napokra, hetekre megterhelheted magad kényszeres gondolatokkal. De ugyanígy lehet egy önzetlen cselekedeted, pár pillanat alatt feltöltődhetsz olyan szeretet energiával, amely elveszi a tudatalattidtól az irányítást, elveszi tőle az energiát. Meditálhatsz hónapokig, sétálhatsz hetekig, kirándulhatsz rendszeresen, de egyik se lesz olyan hatékony tudatalatti leállító, mint amikor önzetlenül cselekedsz, azaz szeretsz. menjél ki szemetet szedni, etess madarakat, jelentkezz önkéntesnek egy gyerekotthonba, segíts a szomszédnak, mosogass el a feleséged helyett. A legkisebb önzetlen cselekedet is lassítja a körhintát. Próbáld ki, tedd meg az egészségedért, az életenergiádért. Csak szeretned kell!

Egy másik módszer ha beszélni kezdesz a tudatalattiddal. Én megszoktam kérdezni egy séta kezdetén magamtól, hogy András mitől félsz? Az aggodalmaid hangot adnak, és csakis úgy tudod csillapítani őket, hogy elfogadsz bármilyen helyzetet tökéletesnek. Megnézed, hogy mi a legrosszabb ami történhet veled, és megkeresed abban is a jót. Ha a fejedre esik egy tégla, akkor nevess, hogy milyen szerencsés vagy, hogy nem kettő esett. Mindig légy hálás, mindig érezd magad szerencsésnek, vedd az életet egy játéknak, bolondozásnak, akkor is ha bolondnak néznek, mert csakis úgy élhetsz félelmek nélkül, tudatalatti nélkül egészségesen, boldogan. Légy minél felszabadultabb, bolondabb, akkor is ha megbélyegez az egész társadalom, mert csakis így érheted el azokat az energiaszinteket, ahol aktiválódnak a magasabb érzékszervek. Itt a kisördögök, akiket elbűvölt a pénz, az anyag illúziójának a világa, kinevetnek majd, de te bekerülsz egy másik világba, ahol mindenki olyan boldog lesz amilyen te, mindenki felszabadultan, egészségesen, mosolyogva hosszú életet él, sok csoda között. 
Keskeny út vezet a mennyországba a Földről :
Sok sikert mindenkinek a felemelkedéshez

(Zsigray András)

Gunagriha: Gyakorlatok a mindennapi békédhez -videó