Nagymamám mondogatta mindig, hogy a használt ruhák felvételével a másik ember sorsát, múltját is magunkra vesszük. Valahol olvasta, vagy látta a tévében. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy napokig járja a turkálókat, ahol főként nekem keresett bordó bőrkabátot (az annak idején nagyon menő volt), fürdőköpenyt (az kevésbé) és még rengeteg vackot. Én persze egy percig nem hittem benne, de ha így van, akkor én 33 éves koromra már több ezer ember sorsát, auráját, első vagy utolsó leheletét cipelem a vállamon. Gyakorlatilag csak használt ruhát hordok.
De ez a gondolat azóta is itt motoszkál bennem, és időről időre felbukkan. Gondoltam, utánanézek. Semmi másból nem tudok kiindulni, mint az aurából, csak azt tudom elképzelni, hogy az előző tulajdonos aurája valamiképp képes beleivódni egy ruhadarabba.
De ez a gondolat azóta is itt motoszkál bennem, és időről időre felbukkan. Gondoltam, utánanézek. Semmi másból nem tudok kiindulni, mint az aurából, csak azt tudom elképzelni, hogy az előző tulajdonos aurája valamiképp képes beleivódni egy ruhadarabba.
Az aura és az öltözködés
Nagyon régen az emberek még egészen másképp néztek ki, és a tudatuk nagyban eltért a maitól. Akkoriban még minden ember látta a másik auráját, sőt gyakorlatilag csak azt látta. De nemcsak az emberekét, hanem a minden élő és élettelen test körül vibráló színeket, hisz környezetét elsősorban nem fizikai valójában látta, hanem érzékfeletti szervei segítségével, mely lényegesen több információt tartalmazott. Sőt, őseink állítólag közvetlen kapcsolatban álltak a szellemi lényekkel, amelyekről ma már csak legendákat hallhatunk – legalábbis vannak, akik ezt így gondolják. Ám ahogy telt az idő, és élesedtek azon érzékszerveink, melyekkel a fizikai valóságot érzékeljük, fokozatosan úgy kezdtük elfelejteni az auralátó képességünket, s mára már csak nagyon kevés, kivételezett helyzetben lévő emlékszik rá. Ezt az aurát úgy érzékelte anno az emberiség, mint egy védőburkot, mint egy ruhát, ám ahogy kezdett elhalványodni számára, kezdte észrevenni, hogy meztelen, már nem védi semmi, pontosabban nem látta már azt, s elkezdte fizikai dolgokkal pótolni. A Bibliában is nagyon szépen rögzítve van ez a pillanat: Ádám és Éva eszik a tudás fájának gyümölcséből és észreveszik, hogy mezítelenek. Tehát ami addig természetes állapot volt számukra, az onnantól kezdve zavaróvá válik. Az érzéki, mágikus tudat egy sokkal ösztönösebb fázisa volt az emberiségnek, a fizikai tudat pedig egy befolyásoltabb állapot, már nem annyira természetes. Sok természeti nép még ma is meztelenül járna, ha tehetné, és ha a nyugati civilizáció nem befolyásolná ebben őket.
Nagyon régen az emberek még egészen másképp néztek ki, és a tudatuk nagyban eltért a maitól. Akkoriban még minden ember látta a másik auráját, sőt gyakorlatilag csak azt látta. De nemcsak az emberekét, hanem a minden élő és élettelen test körül vibráló színeket, hisz környezetét elsősorban nem fizikai valójában látta, hanem érzékfeletti szervei segítségével, mely lényegesen több információt tartalmazott. Sőt, őseink állítólag közvetlen kapcsolatban álltak a szellemi lényekkel, amelyekről ma már csak legendákat hallhatunk – legalábbis vannak, akik ezt így gondolják. Ám ahogy telt az idő, és élesedtek azon érzékszerveink, melyekkel a fizikai valóságot érzékeljük, fokozatosan úgy kezdtük elfelejteni az auralátó képességünket, s mára már csak nagyon kevés, kivételezett helyzetben lévő emlékszik rá. Ezt az aurát úgy érzékelte anno az emberiség, mint egy védőburkot, mint egy ruhát, ám ahogy kezdett elhalványodni számára, kezdte észrevenni, hogy meztelen, már nem védi semmi, pontosabban nem látta már azt, s elkezdte fizikai dolgokkal pótolni. A Bibliában is nagyon szépen rögzítve van ez a pillanat: Ádám és Éva eszik a tudás fájának gyümölcséből és észreveszik, hogy mezítelenek. Tehát ami addig természetes állapot volt számukra, az onnantól kezdve zavaróvá válik. Az érzéki, mágikus tudat egy sokkal ösztönösebb fázisa volt az emberiségnek, a fizikai tudat pedig egy befolyásoltabb állapot, már nem annyira természetes. Sok természeti nép még ma is meztelenül járna, ha tehetné, és ha a nyugati civilizáció nem befolyásolná ebben őket.
Ruháink
Szoros érzelmi viszonyunk van a ruhásszekrényünk tartalmával, minden lakója a barátunk, emlékeink hordozói. Van, hogy konkrét emlékeké, van, hogy csak hangulatokat, jó és rossz történések sejtelmeit őrizték meg. Lefordíthatjuk ezt úgy is, hogy pozitív és negatív energiákat hordoznak, melyek csak számunkra bírnak jelentéssel, de az is elképzelhető, hogy a következő tulajdonosa életét is befolyásoljuk általuk. Persze, csak ha lesznek következő tulajdonosai. Van, hogy egy darabot addig hordunk, amíg szó szerint le nem mállik rólunk, pedig különösebben még csak jól sem áll: csak egy sima szürke, esetleg kék póló. Elképzelhető, hogy azért, mert előző tulajdonosa is imádta? Vagy utálta, sosem volt rajta és pont ezért szeretjük?
A válaszok
Ezzel a rengeteg kérdéssel a tarsolyunkban kerestük meg Bognár Tas auraszakértőt, aki rengeteg ember életét változtatta már meg tanfolyamain, cikkein keresztül, melyekkel segít fejleszteni az önismeretet és gyógyít is. Tas 5 évet élt Ázsiában, s az ott eltöltött idő, a tapasztalatok és a tanulmányai rávilágítottak számára a világ egy teljesen más aspektusára. Látja és elemzi is az embereket. Kérdésünkre azt válaszolta, hogy az aura egy teljesen fizikális dolog, egyrészt szimpla molekuláris kisugárzás, hő, párolgás, hormonok, másrészt maga a lélek, a puszta energia, mely képes információt tárolni, fogadni és küldeni. Sőt az aura egyik legspecifikusabb tulajdonsága, hogy képes mindent megjegyezni.
Ha ellátogatunk egy régi parasztházba, amely messze van a város nyüzsgésétől, érezzük, hogy ott más a hangulat, a kisugárzás, „a hely szelleme”. S úgy, ahogy a helyek, a tárgyak is hordozhatnak információt tartósan, hiszen az aura képes megváltoztatni atomi szinten a bennük tároltakat. Ha kezünkbe fogunk egy pohár vizet, s erősen koncentrálunk valamire, gondolunk valamit, majd átadjuk a vizet valaki másnak, és az megissza, akkor kitalálhatja, mire gondoltunk. Megissza a gondolatainkat.
A ruhák az őket viselő emberek régi hangulatát őrzik meg. Tas gyakran segít eltűnt emberek felkutatásában, s egy-egy ruhadarab megérintésével képes felidézni az azt viselő személy érzéseit. De szerinte mi is képesek vagyunk erre, hiszen ha például magunkra vesszük egy böllér régi pólóját, melyben 20 éven keresztül állatokat ölt, elképzelhető, hogy kifejezetten rosszul fogjuk érezni magunkat benne, viszont ha egy 14 éves angol kislány ruhadarabjaira találunk rá a turkálóban, akkor lehet, hogy mi is éretlen fruskaként fogunk viselkedni azon a napon, amikor hordjuk. Egy kicsit átalakulunk azzá, aki előzőleg viselte.
A szakember tehát azt javasolja, mielőtt megvennénk egy használt ruhadarabot, csendesedjünk el egy pillanatra, és hallgassunk a megérzéseinkre, ne pedig a címke láttán döntsünk azonnal. Ha rossz érzés kerít minket hatalmába, megváltozik a hangulatunk, akkor hagyjuk ott, és keresgéljünk tovább. Tehát igen. Ha nem is a sorsát vesszük magunkra az előző tulajdonosnak, az auráját mindenképpen örököljük.
(forrás: ridikul.hu)
