2018. február 24., szombat

SZELLEMGYEREKKEL UTAZTAK EGY AUTÓBAN!


Harper Kurtz édesanyjával tartott egy junior szépségversenyre, amikor az autópályán,a floridai Orlando közelében unaloműzésből képeket készített magáról.


Egy hónappal később, amikor a barátaival visszanézte a fotókat, rémülten látta, hogy a mögötte lévő ülésen egy kisfiú van. A kocsiban a lány és édesanyja Melissa állítása szerint senki sem utazott. A képen úgy tűnik, mintha a szellemgyerek megérintette volna a lány vállát.


Az anya annyira megijedt, amikor meglátta a fotót, hogy paranormális kutatókhoz fordult, akik megerősítették benne, hogy tényleg egy kisfiú kísértete jelent meg.

Egy évvel ezelőtt ugyanazon az útszakaszon egy súlyos baleset történt, és egy kilenc éves fiú a kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe. A rendőrség szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a gyermek biztonsági öve be van kapcsolva.


Ennek különös jelentősége van a történetünk szempontjából, mert Melissa egész úton veszekedett Harperrel, aki nem akarta bekapcsolni az övét. Az anyát egyébként már 13 alkalommal büntették meg amiatt, hogy lánya nem viselte az övet.

A nő meg van győződve róla, hogy a szellemfiú figyelmeztetni akarta Harpert az öv bekapcsolására.

Melissa a képet elküldte Greg Pocha professzornak, aki a túlvilág és a paranormális események szakértőjeként tartanak számon, és számos rendőrségi vizsgálatban részt vett már. A professzor és munkatársai megvizsgálták a képet ugyanazzal a képelemző szoftverrel, amivel a CIA ÉS Az FBI is dolgozik, és megállapították, hogy nem találtak manipulációra utaló nyomot, és ami még furcsább a fiúnak nincs „színhőmérséklete” a képen, tehát valószínűsíthető, hogy hiteles szellemfotó.

A professzor szerint a fiú nem tudja elfogadni, hogy meghalt, és újra és újra ugyanazon a szakaszon utazik, figyelmeztetve az embereket a veszélyre, ami az ő életébe került.
(forrás: http://szinesvilag.com)

 Szelfi fotó - videó