2018. február 1., csütörtök

Zsigray András: Energiakapuk az emberben



(Rövid tartalom: ebből a cikkből megtudhatod, hogy az ember nem csak enni, inni, szeretkezni, aludni képes, hanem energiát is tud termelni. Hogy energiakapuk vannak benned, amelyek közül ha sikerül megnyitnod a legmagasabbakat, akkor olyan értékű életenergia áramlik beléd, amelyet végtelen boldogságként, szeretetként fogsz érzékelni. Megtudhatod, hogy boldogságod nem függ senkitől, semmitől, se emberektől, se tárgyaktól, egyedül a gondolataidtól, amelyek a kapuk nyitói, zárói)


Akik figyelemmel kísérik az írásaimat, azok tudják már, hogy az ember figyelmétől függ az életenergia szintje. Az életünk arról szól, hogy megtanuljuk pozitívan megfigyelni a környezetünket, gondolatainkat. Azért érnek minket a megpróbáltatások, azért ismétlődnek ugyanazon nehéz élethelyzetek, hogy megtanuljuk meglátni a jót a rosszban. Először szörnyűnek figyelünk meg egy élethelyzetet, menekülünk előle, ellenállunk ahogy csak lehet. Elmegyünk a végletekig a Földi pokolig, de akkor se adjuk meg magunkat, akkor is úgy lesz ahogy mi akarjuk. Majd amikor már megbetegedtünk, legyengültünk, akkor rákényszerülünk az elfogadásra, beletörődünk a sorsunkba. Évek múltán pepitában visszakapjuk az élethelyzetet. Ekkor már rövidebb ideig menekülünk. gyorsabban megadjuk magunkat. Végül oly sokszor ismétlődik különböző álruhákban ugyanaz az élethelyzet, hogy megtanuljuk azonnal elfogadni. Azt mondjuk, hogy mindegy, vagy leszarom, vagy úgy még nem volt, hogy sehogy. Majd egy következő szakaszban amikor újra átéljük az élethelyzetet, akkor már nem vagyunk negatívak, nem vagyunk semlegesek, hanem pozitívan kezdjük látni. Azt mondjuk a nehéz élethelyzetre, hogy nincsenek véletlenek, csak tanulás van hiba nincs, minden megpróbáltatás segíti a fejlődésem. Így alakul át az ember gondolkodása, így lesz az ember mestere az elméjének, így tanulja meg az életet pozitívan szemlélni. Kezdetben minden csupa rossz, kezdetben mindig minden rossz velünk történik, mindig mi vagyunk a szerencsétlenek, mindig mindenki minket bánt - csak panaszkodunk. Nem lehet nekünk jót csinálni, nem vagyunk képesek semmiért hálásak lenni. Majd a Jóisten beírat minket a szenvedés iskolájába, és a panaszkodó szénből hálás gyémánt lesz. Ahogy kezdetben mindent rossznak láttunk, úgy a végén mindenben képesek vagyunk meglátni a jót. Szerencsésnek érezzük magunkat, sok hálát érzünk, szeretünk élni. A szenvedés iskolája kifejleszti az ember tudatát, a sok fájdalom alatt sokat gondolkodik, sokat tágul az agya. Ha az izommal sok súlyt emelgetsz, akkor növekedni fog. Ha az agyaddal sok gondolatot dolgozol fel, akkor növekedni fog. Ugyanígy az idegrendszert kitágítja a sok feszültség. Az ember átalakul bent is, kint is. Belül megértő, elfogadó, türelmes lesz, aki mindenben meglátja a jót, kint lesz egy kalibrált agya, és idegrendszere a magasabb életenergiához.

Ha ráesik a fejemre egy tégla akkor megköszönöm, hogy nem kettő esett. Ha ellopják az autóm, akkor örülök, hogy megmaradt a házam. Ha bántottak, akkor megköszönöm, hogy lehetőséget adtak a könyörületre, megbocsájtásra, energiafeldolgozásra, növekedésre. Így tartjuk meg a magasabb életenergiát, így érzünk kiegyensúlyozva életszeretetet, boldogságot, békét, elégedettséget, nyugalmat. Amíg nem tanuljuk meg az elménk pozitívan használni, amíg nem tanuljuk meg tudatosan megfigyelni a figyelmünket, addig olyan az élet, mint egy sötét labirintus. Teljesen kivagyunk szolgáltatva a körülményeknek kint is, bent is. Nem tudjuk mikor figyelünk negatív eseményeket kívül, és mikor dolgozunk fel negatív gondolatokat belül. Nem tudatosítjuk, hogyan változnak az érzelmeink, amelyek nem mások mint az energiaáramlásaink. Van rajtunk hét csap, az alsó a leghidegebb, a felső a legmelegebb, ezekkel a csapokkal töltjük fel az energiagömbünk életenergiával. Ezek a csapok a csakráink. A leghidegebb csap a félelem életenergia, a legmelegebb csap a szeretet életenergia. Ha negatív eseményt figyelünk hosszasan, akkor nyitva hagyjuk a félelem energia csapot, és megtelik a gömbünk félelem energiával. Emberként félelmet kezdünk érezni. Ha a legmelegebb csap van megnyitva, akkor szeretetet kezdünk érezni. Ezért fontos a gondolkodás, a figyelmünk fókuszpontjában lévő gondolatok pozitív, vagy negatív minősége, mert azokon múlik hogy melyik csap van nyitva, melyik csakra, melyiken folyik belénk az életenergia. A szenvedés előtt nagyon könnyen figyeltünk meg minden történést veszélyesnek, félelmetesnek, negatívnak. Jobb félni, mint megijedni. Sok biztosítást kötöttünk, magas kerítést építettünk, több lakatot tettünk az ajtóra. Így éltünk folyton szorongva, folyton aggódva, így voltunk fáradékonyak, így betegedtünk meg.

Úgy figyeltem meg, hogy a csapokat különböző erősségen lehet megnyitni. Olyan, mintha minden csap egy gát falán lenne. Előfordulhat, hogy olyan erős rezgésű gondolatot teremtünk meg, amely képes átszakítani a gátat, és a pillanat tört része alatt megtelik az energiagömbünk a csapnak megfelelő életenergiával. Az emlékeink gondolatok, amelyeket jól elrejtettünk a tudatalattinkba, hogy segítsék az életünket. Főképp megóvjanak minket a bajtól. Figyelmeztessenek, ha olyan körülményeket figyelünk meg, amelyek jelei emlékeztetnek minket egy korábbi negatív élethelyzetre. Hogy időben észleljük a veszélyt, és lehetőségünk legyen a cselekvésre, menekülésre, vagy támadásra. Sok ilyen vészjelző gondolat áll készenlétben minden emberben. Gombok, amelyek pillanatok alatt kitágítják a csapot, és ömlik belénk a rezgésnek megfelelő életenergia. Pillanatok alatt megváltozik a kedvünk, megváltoznak az érzelmeink. vidámból pipák leszünk, szomorú kimarad. A kutatók a tudatalattit figyelték a patkányoknál, olyan kísérletet végeztek, melynek során megszólal egy sípoló hang, majd pár pillanat után kisebb áramütést kaptak a szerencsétlen patkányok. A tudósaink megfigyelték, hogy idővel elég volt a hangnak megszólalni, és a patkányok mutatták az érzelmi reakciókat. Erre könnyebben is rájöhettek volna, elég megfigyelned a kutyád, ha meglátja a pórázt a kezedben, azonnal métereseket ugrál. Ugyanez történik az emberekben is, tele vagyunk hangokkal, képekkel, gombokkal, amelyek nyitják, zárják a csapokat. A tudatraébredett ember egy bizonyos energiaszintnél, figyelmes lesz a durvább energiakapu megnyitódásra. Én az egyetem alatt DJ voltam akaratlanul, mert megvásároltam mindent az énekléshez, egy évet dolgoztam Angliában, a hangom meg elment. Ma már tudom, hogy csakis akkor lehet énekelni, ha gondtalanok vagyunk, ha van 6 literes tüdő kapacitásunk, laza izmokkal, ami nekem az egy éves angliai munka után elveszett, mert befeszült a testem. Nem bánom, mert akkor kezdtem alázatot tanulni, akkor kezdtem fejlődni, szenvedni. Nagy súly volt az is, hogy elvesztettem a hangom, de nem adtam fel a felszerelésből DJ felszerelés lett. Úgy is jó. Nagyon sokat dolgoztam a berendezésért, nagyon sokba kerültek, nagyon féltettem őket. Próbálta a diszkót minél jobbra csinálni, kezdetben nagyon kevés tapasztalatom volt, tele voltam, aggodalommal. Csak nehogy leálljon a zene, mert akkor mit fognak mondani. Mindenkinek megfelelni, mindenki zenéjét berakni, mert ha nem sikerül akkor mit fog mondani. Sikerüljön megtalálni a következő számot, cd-ét cserélni. Sikerüljön egyre emelni a hangulatot, megtalálni a megfelelő számot. Csupa stressz voltam, tiszta ideg. A haverok meg részegek, sokszor tökrészegek, akik alig álltak a lábukon, amikor felléptek hozzám a DJ pulthoz. Kezükben a vörösboros kóla, amellyel egyensúlyozták a testüket. Nem láttam mást, csak azt hogy bármikor beleönthetik a drága keverőbe a bort, és akkor tönkre megy, a zene leáll. Teljesen kikészültem, kértem őket, hogy ne csinálják, de egyik fülükön be, másikon ki, és alig volt időm vitatkozni velük, mert cd-ét kellett cserélnem. Idővel megtanultam , hogy másképp nem mennek el, csak ha vidámból pipa leszek, szomorú kimarad. Hatástalan volt a szép beszéd, egy ami működött, hogy nagyon bután ráordítottam, és akkor aránylag rövid idő alatt tovább állt.

3 évvel ezelőtt, amikor megtörténtek energiatestemben a változások, először erre a gombra lettem figyelmes. Idővel megszoktam DJ-nek lenni, abszolút befejeztem stresszelni, idegeskedni, ha megáll a zene akkor sincs világvége. Ahogy egyre jobban ellazultam, egyre jobbra sikerültek a bulik. Idővel befejeztem a DJ-nek lenni, egyre ritkábban jártam, általában csak szilveszterkor. Három évvel ezelőtt még volt egy pub amit üzemeltettem, a vállalkozásomhoz tartozott, egy erdei iskola végett nyitottuk meg, hogy legyen hol megetetni a gyerekeket. Ha az engedélyek meg lettek, akkor kihasználtuk az épületet kocsmának is, pub-nak is. Szilveszter volt, az ébredésem után két hónappal, amikor én voltam a DJ a pub-ban, és azt vettem észre. hogy az egyik részeg hadonászik a pohárral a keverőpult felett. Ekkor tudatosult bennem, hogy valami megváltozott, mert megváltozott a reakcióm. Elérte a tudatomat, hogy a köldökömnél érzek valami energiaáramlást, mint valami vulkán, ami éppen kitör. Tudatosítottam, hogy nagy erővel szívom be a levegőt, és a levegővel együtt szívom fel a számig a vulkánból kitörő energiát, és arra készülök hogy elordítsam magam. Meglepődtem, és feltettem a kérdést, hogy mi történik velem, mit érzek, mi váltotta ki. És megértettem, hogy féltem a keverőt. És meghoztam a döntést, hogy ezer éves már, nem izgat ha tönkre megy, nincs véletlen, ha úgy kell lennie, akkor úgy lesz. Ez az egész folyamat a másodperc tört része alatt játszódott le bennem, olyannyira gyorsan, hogy nem volt időm elordítani magam. A kapu pillanatok alatt visszacsukódott, és a démoni energia, nem nyilvánult meg démoni Andrásként. Képes voltam uralni a félelmemet, képes voltam megtartani az energiagömböt magas rezgésen. Azóta sokszor előfordult, így tisztítottam meg a gombjaimat, amelyekből volt pár a tudatalattimban. És figyelem az embertársaimat, észre veszem a gombokat. Legtöbbször az elfojtott harag, sérelmek hozzák létre őket. Beszélgetek velük, szóba jön egy régi ismerős aki megbántotta őket, és rögtön egyensúlyt vesztenek. Azonnal megnyitja az emlék a mély rezgésű kaput, rögtön indulatosak lesznek. Ezt nem kellett volna szóba hozni, már ideges is vagyok - így mondták, az utolsó esetben. Biliárdnál egyszer kipróbáltam, egy másik barátomnál, azonnal hibázni kezdett, nem volt képes összpontosítani. Többet nem tettem. Megfigyeltem mi történik amikor az ember nem tudja uralni a csakrákat, és az energia korlátlanul betör.

Ha nyitva hagyod a túl hideg csapokat, akkor megtapasztalod a pokoli kínt, órákig nem fogod tudni összpontosítani a figyelmed, össze leszel zavarodva, nem leszel képes átgondolni hogy mi történt veled, alig lesz levegőd, bele kerülsz egy nagyon egészségtelen állapotba. Azért kerülsz bele, hogy Jóisten tanítson, hogy nem szabad féltened semmid, nem szabad önzőnek lenned, nem szabad elkülönültnek érezned magad, nem szabad felsőbbrendűbbnek, többnek érezned magad, testvérként kell tekintened embertársadra. Neki mi mind a gyermekei vagyunk, egyenlőek vagyunk a szemében, amíg ezt nem fogjuk fel, amíg nem tanulunk meg szeretettel viselkedni, addig újra és újra megízleljük a poklot, a szenvedéssel teli állapotot, amely előbb-utóbb ráébreszt minket a helyes útra. Ezért fontos egészséges tudattal hozzáállni az anyag világához, jobban tesszük, sokkal egészségesebb ha úgy tekintünk magunkra, mint akik használják a tárgyakat, és nem birtokolják. Ha tönkremegy, tönkremegy. Nem féltünk semmit, nem hisszük el semmiről, hogy a miénk, így elkerüljük a gombokat, gátszakadásokat. Az óvodában még ott volt a tanítónéni aki fegyelmezett minket, hogy egyik játék se a miénk, felnőtt korban már nincs tanítónéni. Sok ember felhalmoz millió játékot, amelyet várakban őriz hét lakat alatt. Ne irigyeld őket, csupa félelem az életük. Tele vannak gombokkal, teljesen kivannak szolgáltatva az érzelmi kapuknak. Alig boldogak, mert mindig akad valami, ami megnyomja rajtuk a gombot. Ezért fontos az elengedés. Mindig van lehetőségünk tovább menni a félelem ösvényén, mindig felkínálja az élet a lehetőséget a folytatásra, de akkor át kell taposnunk embertársainkon. A kollégádat kidobják, az üzlettársad feljelented, lopni fogsz, ölni fogsz, gonosz cselekedetekre kényszerülsz. Megmarad az életszínvonalad, megmarad az anyagi biztonság odakint, de a lelkedben egyre mélyebb energiák, egyre több félelem az uralkodó rezgés. Lassan elfelejted mit jelent a boldogság érzelme, olyan leszel mint Szmejagold a Gyűrűk urában, elfelejted ki voltál valaha, csak a drágaságaid maradnak, meg a pokol.

Ha hallgatsz a szívedre, és elfogadod, hogy a padlóra kerülj, nem taposol át embertársaidon, akkor sok fájdalmat fogsz feldolgozni, de egyre erősebb leszel, egyre több lesz a tudásod, egyre nagyobb lesz a figyelmed, egyre ellenállásmentesebb lesz az idegrendszered. Végül eléred azt a tudati szintet, figyelmi szintet, ahol már van életenergiád megfigyelni a figyelmedet is, megfigyelni az érzelmeid áramlását, és lehetőséget kapsz irányítani a saját energia-háztartásod. Megtapasztalod a mennyországot élve. Az ember célja nem az, hogy felhalmozzon, hogy minél több értéket birtokoljon, hogy minél sikeresebb legyen, hogy minél több legyen mint embertársai, hanem az, hogy megtanuljon elengedni, megtanuljon úgy gondolkodni, hogy nincs mitől félnie, nincs mit féltenie, készen áll minden élethelyzetben meglátni a jót. Így jutsz el a teljes félelem mentes állapothoz, ahol elérhetsz olyan töltődési szinteket, ahol látni kezded az élőlények auráját. Ilyen állapotban úgy érzed hogy túlcsordul benned a szeretet, az életenergia, legszívesebben megölelnéd az embereket. Békét, elégedettséget, mély nyugalmat, végtelen boldogságot, eufóriát érzel. Minden ember egy kisebb energiaerőmű, atomerőmű, aki képes megnyitni a testén keresztül különböző dimenziókat, ahonnan testébe áramlanak az energiák. Az ember teste átjáró a különböző dimenziók között. Az ember felismeri, hogy a boldogság mindig is elérhető volt, csak rossz helyen kereste. A boldogságot nem kint kell keresni, hanem bent. Amikor ezt felismeri, akkor megnyugszik, és végtelenül boldog lesz. Csak annyi a dolgunk, hogy megtanuljuk megfigyelni a világot jónak, megtanuljunk úgy gondolkodni, hogy a rosszban is a jót látjuk meg. Megköszönjük a rosszat is a Jóistennek, megköszönjük, hálásak vagyunk érte, mert a rossz által fejlődtünk, fejlődünk. Az ember minél elfogadóbb lesz, annál kevesebb negatív élethelyzet éri el. A vonzás törvénye működik. Minél elfogadóbb vagy, minél hamarabb legyőzöd a negatív gondolatot, létrehozod az elfogadás gondolatképet, azt mondod, hogy úgy is jó, annál kisebb az esélyed, hogy bevonzzad a rosszat, a félelem teljes jövőképet. Jóisten hallja, látja a gondolatainkat, amitől félünk azt engedi megtapasztalni. Újra és újra, ameddig meg nem tanulunk nem félni.

Olyanok vagyunk mint egy akkumulátor, amely a figyelmünk által csatlakozik különböző energiamezőkhöz a csakráinkon keresztül. Lehetsz te egy börtönben is ,ha képes vagy a figyelmed fókuszpontjában magas pozitív rezgésű gondolatokat áramoltatni, akkor teletöltődsz boldogsággal. Ugyanúgy ahogy a gát áttörhet, egyetlen negatív gondolat által, amikor vidámból pipa leszünk - szomorú kimarad, ugyanúgy áttörhet a pozitív gát is. A kutyus meglátja a pórázt és majd ki ugrik a bőréből, annyi pozitív energia áramlik belé hirtelen. Ha megnyered az ötöslottót, tudatosítod a gondolatot, akkor te is métereseket kezdesz ugrálni. Ha túlélsz egy balesetet, amelyben rajtad kívül mindenki meghalt, akkor jó darabig nyitva lesz a legmagasabb kapu. Az élet sok olyan példát mutatott, amikor egyetlen gondolat kinyitja a boldogság forrását. Mindannyiunkban ott van ez a gomb, mindannyian ebben a pillanatban is létrehozhatjuk azt a gondolatot, amely áttöri a legmagasabb energiamező gátját, kitágul a koronacsakra, és beáramlik a szeretet életenergia. Mindannyian atomerőművek vagyunk, akik az elméjükkel képesek megnyitni a kapukat. De ha nem is tudjuk egy pillanat alatt megnyitni, akkor is képesek vagyunk pár nap alatt megnyitni ha kitartóak vagyunk. Elég ha tudatosan létrehozzuk a magas rezgésű gondolatokat, és sorolni kezdjük őket, mint egy beakadt lemez. Lényeg, hogy minél tovább megfigyeljük őket. Az én tapasztalatom szerint ha azt mantrázod, ismétled, hogy nincs mitől félnem, korlátlan szabad lény vagyok, az képes megnyitni a magasabb mezőket. A másik leghatásosabb mód a gyors megnyitódásnak, ha elkezded megvalósítani az energiamező tetteit, mert akkor elkerülhetetlenül magas rezgésű gondolataid lesznek, mivel azon fogsz gondolkodni amit tettél. A gyilkos azon gondolkodik, hogy gyilkolt valószínű, ezért folyamatosan megnyitja a legalacsonyabb csapokat, végül annyira negatív lesz, annyi félelem lesz benne, hogy szellemek lesznek körülötte, álmaiban is ott lesznek, mert lerezeg arra az energiaszintre, amelynél már táplálkozhatnak belőle. Amikor önzetlenek a cselekedeteid, szeretsz, olyankor angyalok lesznek körülötted, és az álmaidban is. Ha tudod mit jelent a szeretet teljes cselekedet, akkor sínen vagy. Önzetlen cselekedetek. Vidd le a szomszéd öreg bácsi helyett a szemetet, mosd meg a nejed autóját, foglalkozz a gyerekkel, simogasd 5 percig a kutyát, szedjél a parkban szemetet. De az is elég ha a pároddal egymással szembe ültök, és soroljátok egymásnak, hogy szeretlek.

Próbáld ki ezeket a gyakorlatokat, és figyeld az érzelmeidet. A magas rezgésnek csalhatatlan jele, hogy oktalanul mosolyogni kezdesz. A telefonnak mutatja a kis zöld elem a töltöttségi szintjét, az embernek a szája mutatja. Vagy lefele kanyarodik, vagy egyenesen áll, vagy felfele kanyarodik. Egyéb jelei is vannak a töltöttségi szintnek. A lassú mély légzés, amelynél erősen érezzük az illatokat. Az idő érzékelésnek a hiánya. Ugyanígy fordítva, ha sokszor nézed az órád, akkor erősen érzed az időt, azt jelenti hogy kevés benned az életenergia, alsóbb csap van nyitva, még a félelem szintjén élsz, sokat szenvedsz. És ritkán mosolyogsz, általában mogorva arcot vágsz.

Az ember energialény, amikor ezt felismeri, az csodálatos életérzés. Felismeri, hogy soha többé nem függ a boldogsága senkitől, és semmitől. Nem fél hogy elhagyják, hogy egyedül hagyják, és nem fél hogy elveszti a tárgyait, értékeit. Nem fél semmitől, nem érez többet félelmet, hanem a félelem hiányát, a szeretetet érzi.

Sikeres felemelkedést mindenkinek. :Szeretlek benneteket !
(Zsigray András)

Bőség energiák áramlása - Csakráink Harmonizálása - videó