Dr. Ian Stevenson professzor a reinkarnáció kutatásának nagy úttörője, meghatározó egyénisége volt. Szakmai pályájának hatvan éve alatt kutatásai során – nagyrészt gyermekek előző életbeli emlékeinek tudományos vizsgálatával – nagyon sok meggyőző tapasztalati bizonyítékot gyűjtött össze, amelyek azt bizonyíthatják, hogy a fizikai test halála nem jelenti a létezés végét. A reinkarnációs emlékek tudományos kutatása ma már sokakat érdekel, de az érdeklődés korántsem jelent meggyőződést, hitet az eredmények elfogadásához. A lélekvándorlás említése többek számára még mindig csak az ezotéria világához tartozik, úgy vélik, létét nem lehet igazolni és cáfolni sem. Pedig a tudományos bizonyítás az elmúlt évtizedekben már megkezdődött, és az eredmények nagy számban erősítik meg a reinkarnáció lehetőségét. Stevenson kutatási eredményei is ezt támasztják alá: „Az általunk megismert esetekre… legalábbis némelyikre… a lélekvándorlás a legjobb magyarázat, amivel csak elő tudtunk rukkolni.”
Élete és munkássága
Dr. Ian Stevenson kanadai belgyógyász, pszichiáter 1918-ban született Montrealban. Tizenhat évesen Angliába ment tanulni, majd Skóciában járt egyetemre. 1939 és 1943 között Montrealban a McGill Egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat, és letette a belgyógyász szakvizsgát. Egy a születése óta fennálló betegsége miatt orvosi javaslatra elhagyta a hideg éghajlatot, és az Amerikai Egyesült Államokba – Arizonába, majd New Orleansba – költözött. Dolgozott biokémiai, majd pszichiátriai területen, de közelebb akart kerülni az emberekhez, ezért kórházi állást vállalt New Yorkban. Komoly és eredményes kutatásokat végzett a pszichoszomatikus orvoslásban. 1949-től a Louisianai Egyetemen folytatta kutatásait, kísérletezett hallucinogén anyagokkal is. Az ötvenes évek elején kezdett el foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy a halál után marad e valami az ember személyiségéből. Először a testen kívüli tapasztalatok és a halál közeli élmények beszámolóival találkozott, majd reinkarnációs emlékek vizsgálatával, kutatásával kezdett el foglalkozni. Elméletének alapja az az elgondolás volt, hogy a lélek a testtől független. A téma iránti érdeklődése talán abból fakadt, hogy édesanyjának otthon több kötetnyi könyve volt a paranormális jelenségekről, teozófiáról, amelyekbe ő is beleolvasott. 1957-ben, harminckilenc éves korában nevezték ki a charlottesvillei Virginiai Egyetem Orvosi Karán a Pszichiátriai Tanszék vezetőjének. Ekkortól kezdett különféle cikkekből lélekvándorlásos eseteket összegyűjteni, és tanulmányozni olyan gyermekeket, akik, állításuk szerint, előző életeikre emlékeztek. Tapasztalatot szerzett arról, hogy a kisgyerekek a legideálisabb alanyok.
Dr. Ian Stevenson
Dr. Stevenson 1960-ban megnyert egy pályázatot, melynek támogatásából Indiába utazott, ahol kutatómunkába kezdett, eseteket gyűjtött és szorgalmasan jegyzetelt. Ebből az anyagból 1964-ben készült el első könyve A lélekvándorlásra utaló húsz eset címmel. A könyvet nem adták ki, mert kiderült, hogy a tolmács, aki néhány esetnél segédkezett neki, csaló volt. A professzor anyagi és erkölcsi támogatója Chester Carlson volt, a fénymásolás feltalálója. Carlson eredetileg olyan kutatást szeretett volna anyagilag segíteni, aminek eredménye az emberiség javára válik. Mivel felesége nagy érdeklődést mutatott a lélekvándorlás iránt, végül Stevenson kapta meg a támogatást. A pénzből megvalósulhatott az utazása, így még 1964-ben visszatért Indiába, hogy a csaló tolmácsos eseteket újravizsgálja. A könyv végül 1966-ban megjelent, de semmilyen fogadtatást nem kapott a tudományos köröktől. Akkoriban két amerikai folyóirat volt, amely megjelentette a hasonló témakörben kutatók, így Dr. Stevenson publikációit is. A lapokban megjelent cikkeket komoly hangvétel, megalapozott, józan viták és óvatos következtetések jellemezték. A professzor munkáját kritikusan értékelték, ugyanakkor köszönetet is e hasábokon keresztül kapott. Elégedetlenség, düh, szomorúság, ezek mindegyike megérintette kis mértékben, de tudatában volt munkája elszigetelt jellegével. Kedvét nem szegte semmi, szinte megszállottan dolgozott tovább. Amikor Carlson, a legfőbb támogató meghalt, végrendeletében több mint kétmillió dollárt hagyott a kutatásokra és az egyetemre. Stevenson lemondott hivatali teendőiről, hogy minden idejét a paranormális jelenségeket kutatásának szentelhesse. Ugyanott, ahol addig tevékenykedett, a Virginiai Egyetemen egy új osztály szerveződött, a Személyiségi Tanulmányok Részlege, ennek lett a vezetője. 2002-ben vonult nyugdíjba, 2007-ben, nyolcvankilenc éves korában hunyt el.
A professzor negyvenöt éven keresztül több mint háromezer olyan esetet gyűjtött össze a világ minden részéről, melyekben gyermekek spontán, vagyis természetes módon, hipnózis alkalmazása nélkül emlékeztek vissza előző életeikre. Esetei a legnagyobb számban Ázsiából – India, Srí Lanka, Thaiföld, Libanon, Törökország, Mianmar – származtak, de voltak Nyugat-Afrikából és az Atlanti-óceán északnyugati térségéből is. Az amerikai eseteket nem kifejezetten kereste, de így is több mint száz esete gyűlt össze onnan. Közel ezer olyan esetet vont be kutatásainak körébe, melyekben azonosítani lehetett azt az elhunyt személyt, akit a gyermek előző életbeli önmagának írt le. Ezekben az esetekben a gyermekek nagyon sok részletre emlékeztek, így megfelelő mennyiségű adattal segítették a vizsgálatot. Dr. Stevenson majdnem mindig megtalálta a közvetlen összefüggést az elhunyt élete és a gyermek emlékei között. A gyermek információi alapján felkutatta az elhunyt családját, rokonait, barátait, és beszámolt nekik a gyermek állításairól, viselkedéséről, és ha volt, különös testi jegyeiről. Több évtizeden át gyűjtötte tehát az eseteket, a tudomány mégsem fogadta el állásfoglalását, élete munkáját, illetve inkább nem is vett róla tudomást. Stevenson sokszor feltette magának a kérdést, vajon miért nem fogadják el a bizonyítékait. Ennek ellenére nem győzködött soha senkit, csak bemutatta, amit talált, és aztán az érdeklődőre bízta, hogy vizsgálja meg saját belátása szerint. Gyakran hangsúlyozta, hogy nem kíván bizonyítani semmit. Eseteiben megpróbálta feltárni a legobjektívebb bizonyítékokat.
Dr. Stevenson másik kutatási területe, melyet részletesen vizsgált, a születési jegyek – melyek nem az egyszerű, általános anyajegyek voltak – elemzése volt. Az orvostudomány ezzel kapcsolatos területeinél még sok a fehér folt, a magyarázatra szoruló eset. Általában a születéstől fogva megmutatkozó testi jegyekről, elváltozásokról nem tudni, hogyan és miért keletkezhettek. E témakört dolgozta fel Dr. Stevenson az orvosi köröknek szánt tudományos munkájában, a Reinkarnáció és biológia: adalékok a születési rendellenességek etiológiájához című könyvében, ami 1977-ben jelent meg. Ebben kettőszázhuszonöt olyan esetet mutat be részletesen gyermekek születési rendellenességeiről, amikor az esetek legtöbbjében a rendellenesség (csonka végtag, torzult test) összefüggésbe hozható annak az elhunyt személynek a sérülésével, akit a gyermek előző életbeli önmagával azonosított. Az információk alapján fel lehetett kutatni, hogy ki volt az eltávozott személy, és milyen sérülések voltak a testén. A kétkötetes nagyszabású mű tele van táblázatokkal, anatómiai ábrákkal, röntgenfelvételekkel, halotti bizonyítványok másolataival, részletes esetleírásokkal, fényképekkel, jegyzetekkel és függelékekkel. E műnek megjelent egy száztizenkét esetet bemutató rövidebb változata Ahol a reinkarnáció és a biológia találkoznak címmel. Dr. Stevenson a gyermek előző életbeli önmagának megnevezésére a korábbi személyiség kifejezést használta. Alaposságával mindig megpróbálta kizárni a tévedés, a félrevezetés lehetőségét. Hiteles bizonyítékai alátámasztják azt a feltevést, hogy egy gyermek testi elváltozásai, veleszületett jegyei, egyéb jellegzetességei mutathatják egy előző élet nyomait. Épp ezen eredmények miatt szerette volna, hogy a belgyógyászok foglalkozzanak munkásságával abból a megközelítésből, hogy a reinkarnáció lehetőségével számolva fény derülhetne sok olyan testi jegy, születési rendellenesség, félelem magyarázatára, melyek miértjére ma még nincs válasz. Véleménye szerint – és ezt különösen fontosnak tartotta –, amennyiben elfogadott lenne a reinkarnáció tana az orvosok körében, a szülők nem magukat hibáztatnák az ilyen esetek előfordulásakor.
(forrás:jogapont.hu forrás:Szijártó Rita Éva: A lélekvándorlás tapasztalati bizonyítékai)
Kapcsolódó írás:
Egy másik élet emlékei
https://dszilvia.blogspot.com/2014/08/egy-masik-elet-emlekei.html
Élete és munkássága
Dr. Ian Stevenson kanadai belgyógyász, pszichiáter 1918-ban született Montrealban. Tizenhat évesen Angliába ment tanulni, majd Skóciában járt egyetemre. 1939 és 1943 között Montrealban a McGill Egyetemen folytatott orvosi tanulmányokat, és letette a belgyógyász szakvizsgát. Egy a születése óta fennálló betegsége miatt orvosi javaslatra elhagyta a hideg éghajlatot, és az Amerikai Egyesült Államokba – Arizonába, majd New Orleansba – költözött. Dolgozott biokémiai, majd pszichiátriai területen, de közelebb akart kerülni az emberekhez, ezért kórházi állást vállalt New Yorkban. Komoly és eredményes kutatásokat végzett a pszichoszomatikus orvoslásban. 1949-től a Louisianai Egyetemen folytatta kutatásait, kísérletezett hallucinogén anyagokkal is. Az ötvenes évek elején kezdett el foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy a halál után marad e valami az ember személyiségéből. Először a testen kívüli tapasztalatok és a halál közeli élmények beszámolóival találkozott, majd reinkarnációs emlékek vizsgálatával, kutatásával kezdett el foglalkozni. Elméletének alapja az az elgondolás volt, hogy a lélek a testtől független. A téma iránti érdeklődése talán abból fakadt, hogy édesanyjának otthon több kötetnyi könyve volt a paranormális jelenségekről, teozófiáról, amelyekbe ő is beleolvasott. 1957-ben, harminckilenc éves korában nevezték ki a charlottesvillei Virginiai Egyetem Orvosi Karán a Pszichiátriai Tanszék vezetőjének. Ekkortól kezdett különféle cikkekből lélekvándorlásos eseteket összegyűjteni, és tanulmányozni olyan gyermekeket, akik, állításuk szerint, előző életeikre emlékeztek. Tapasztalatot szerzett arról, hogy a kisgyerekek a legideálisabb alanyok.
Dr. Stevenson 1960-ban megnyert egy pályázatot, melynek támogatásából Indiába utazott, ahol kutatómunkába kezdett, eseteket gyűjtött és szorgalmasan jegyzetelt. Ebből az anyagból 1964-ben készült el első könyve A lélekvándorlásra utaló húsz eset címmel. A könyvet nem adták ki, mert kiderült, hogy a tolmács, aki néhány esetnél segédkezett neki, csaló volt. A professzor anyagi és erkölcsi támogatója Chester Carlson volt, a fénymásolás feltalálója. Carlson eredetileg olyan kutatást szeretett volna anyagilag segíteni, aminek eredménye az emberiség javára válik. Mivel felesége nagy érdeklődést mutatott a lélekvándorlás iránt, végül Stevenson kapta meg a támogatást. A pénzből megvalósulhatott az utazása, így még 1964-ben visszatért Indiába, hogy a csaló tolmácsos eseteket újravizsgálja. A könyv végül 1966-ban megjelent, de semmilyen fogadtatást nem kapott a tudományos köröktől. Akkoriban két amerikai folyóirat volt, amely megjelentette a hasonló témakörben kutatók, így Dr. Stevenson publikációit is. A lapokban megjelent cikkeket komoly hangvétel, megalapozott, józan viták és óvatos következtetések jellemezték. A professzor munkáját kritikusan értékelték, ugyanakkor köszönetet is e hasábokon keresztül kapott. Elégedetlenség, düh, szomorúság, ezek mindegyike megérintette kis mértékben, de tudatában volt munkája elszigetelt jellegével. Kedvét nem szegte semmi, szinte megszállottan dolgozott tovább. Amikor Carlson, a legfőbb támogató meghalt, végrendeletében több mint kétmillió dollárt hagyott a kutatásokra és az egyetemre. Stevenson lemondott hivatali teendőiről, hogy minden idejét a paranormális jelenségeket kutatásának szentelhesse. Ugyanott, ahol addig tevékenykedett, a Virginiai Egyetemen egy új osztály szerveződött, a Személyiségi Tanulmányok Részlege, ennek lett a vezetője. 2002-ben vonult nyugdíjba, 2007-ben, nyolcvankilenc éves korában hunyt el.
A professzor negyvenöt éven keresztül több mint háromezer olyan esetet gyűjtött össze a világ minden részéről, melyekben gyermekek spontán, vagyis természetes módon, hipnózis alkalmazása nélkül emlékeztek vissza előző életeikre. Esetei a legnagyobb számban Ázsiából – India, Srí Lanka, Thaiföld, Libanon, Törökország, Mianmar – származtak, de voltak Nyugat-Afrikából és az Atlanti-óceán északnyugati térségéből is. Az amerikai eseteket nem kifejezetten kereste, de így is több mint száz esete gyűlt össze onnan. Közel ezer olyan esetet vont be kutatásainak körébe, melyekben azonosítani lehetett azt az elhunyt személyt, akit a gyermek előző életbeli önmagának írt le. Ezekben az esetekben a gyermekek nagyon sok részletre emlékeztek, így megfelelő mennyiségű adattal segítették a vizsgálatot. Dr. Stevenson majdnem mindig megtalálta a közvetlen összefüggést az elhunyt élete és a gyermek emlékei között. A gyermek információi alapján felkutatta az elhunyt családját, rokonait, barátait, és beszámolt nekik a gyermek állításairól, viselkedéséről, és ha volt, különös testi jegyeiről. Több évtizeden át gyűjtötte tehát az eseteket, a tudomány mégsem fogadta el állásfoglalását, élete munkáját, illetve inkább nem is vett róla tudomást. Stevenson sokszor feltette magának a kérdést, vajon miért nem fogadják el a bizonyítékait. Ennek ellenére nem győzködött soha senkit, csak bemutatta, amit talált, és aztán az érdeklődőre bízta, hogy vizsgálja meg saját belátása szerint. Gyakran hangsúlyozta, hogy nem kíván bizonyítani semmit. Eseteiben megpróbálta feltárni a legobjektívebb bizonyítékokat.
Dr. Stevenson másik kutatási területe, melyet részletesen vizsgált, a születési jegyek – melyek nem az egyszerű, általános anyajegyek voltak – elemzése volt. Az orvostudomány ezzel kapcsolatos területeinél még sok a fehér folt, a magyarázatra szoruló eset. Általában a születéstől fogva megmutatkozó testi jegyekről, elváltozásokról nem tudni, hogyan és miért keletkezhettek. E témakört dolgozta fel Dr. Stevenson az orvosi köröknek szánt tudományos munkájában, a Reinkarnáció és biológia: adalékok a születési rendellenességek etiológiájához című könyvében, ami 1977-ben jelent meg. Ebben kettőszázhuszonöt olyan esetet mutat be részletesen gyermekek születési rendellenességeiről, amikor az esetek legtöbbjében a rendellenesség (csonka végtag, torzult test) összefüggésbe hozható annak az elhunyt személynek a sérülésével, akit a gyermek előző életbeli önmagával azonosított. Az információk alapján fel lehetett kutatni, hogy ki volt az eltávozott személy, és milyen sérülések voltak a testén. A kétkötetes nagyszabású mű tele van táblázatokkal, anatómiai ábrákkal, röntgenfelvételekkel, halotti bizonyítványok másolataival, részletes esetleírásokkal, fényképekkel, jegyzetekkel és függelékekkel. E műnek megjelent egy száztizenkét esetet bemutató rövidebb változata Ahol a reinkarnáció és a biológia találkoznak címmel. Dr. Stevenson a gyermek előző életbeli önmagának megnevezésére a korábbi személyiség kifejezést használta. Alaposságával mindig megpróbálta kizárni a tévedés, a félrevezetés lehetőségét. Hiteles bizonyítékai alátámasztják azt a feltevést, hogy egy gyermek testi elváltozásai, veleszületett jegyei, egyéb jellegzetességei mutathatják egy előző élet nyomait. Épp ezen eredmények miatt szerette volna, hogy a belgyógyászok foglalkozzanak munkásságával abból a megközelítésből, hogy a reinkarnáció lehetőségével számolva fény derülhetne sok olyan testi jegy, születési rendellenesség, félelem magyarázatára, melyek miértjére ma még nincs válasz. Véleménye szerint – és ezt különösen fontosnak tartotta –, amennyiben elfogadott lenne a reinkarnáció tana az orvosok körében, a szülők nem magukat hibáztatnák az ilyen esetek előfordulásakor.
(forrás:jogapont.hu forrás:Szijártó Rita Éva: A lélekvándorlás tapasztalati bizonyítékai)
Kapcsolódó írás:
Egy másik élet emlékei
https://dszilvia.blogspot.com/2014/08/egy-masik-elet-emlekei.html
Stevenson reinkarnációs kutatása - videó
