“Aki kifelé néz álmodik, aki befelé néz az felébred” C. G. Jung
Minden emberben, így a bennünk is megtalálható az igazság egy piciny magva, amely hatalmas lehetőségeket hordoz magában. E magocska kicsírázásnak azonban a befelé fordulás az előfeltétele.
Ezt a befelé fordulást azonban a fogalmi tudása alapján mindenki másként értelmezheti. Spirituális értelemben véve a befelé fordulás a figyelemnek a formák világától való elfordulását és a spirituális keresőnek a saját belső világa felé fordulását jelenti.
Ebben az értelmezésben létezik egy alany, aki figyel és egy belső tárgy (lélegzet, gondolat, képzet, Istenről alkotott fogalmi kép stb.), amire figyel. Ekkor a figyelem elmélyülése a figyelem erejének (tartósságának) a növekedését jelenti. Sokak számára csak ennyit jelent a befelé fordulás.
A befelé fordulás következő, magasabb szintje az, amikor a figyelem már nem belső tárgyakra irányul, hanem magára az azt észlelő tudatosságra. Pl. ha a légzésünket figyeltük gondolatok nélkül, akkor egy idő után a figyelmünket a légzésről (ami az alanyon kívül lévő dolog) magára az alanyra, (a légzést figyelő tudatosságra) irányítjuk.
Ezt persze csak akkor tudjuk tartósan megtenni, ha a figyelmünk megszilárdult, tehát már kellően megerősödött a belső tárgyakra való figyeléskor.
(tudat-kutató, transzperszonális pszichológus, főiskolai tanár, író)
Ebben az értelmezésben a figyelem elmélyülése azt jelenti, hogy egyre inkább elmerülünk ebben a tudatosságban.
Egy idő után rájövünk, hogy ez a tudatosság, amire a figyelmünket irányítjuk, az még nem az tiszta Tudat (ezen a ponton sokan el szoktak tévedni), hanem az még csak az ego (az én-gondolat, a testtudatosság).
A figyelem erejének növekedésével ekkor kezdjük el keresni azt, hogy honnan emelkedik elő ez az ego, mi táplálja ezt a tudatosságot. Így jutunk vissza a spirituális szívbe, az ego forrásához, amit a tanúskodó Jelenlétként, abszolút tudatosságként élünk meg.
Ebben az állapotunkban a személyiségünk, a szerepeink és az elme zakatolása továbbra is létezik, de mi már nem akarjuk azt megváltoztatni azt. Nem szeretnénk az életben jobban szerepelni, vagy egy jobb szerepet kapni. Egyszerűen csak megfigyeljük saját reakcióinkat, az elménk működését. Nem azonosulunk már annyira velük, így az énképünket már nem a külvilágra adott reakcióink minősége határozza meg.
Ekkor tanulunk meg igazán nevetni saját magunkon. A tanúságból látjuk és ismerjük fel, hogy az ego tulajdonképpen egy köteg kondicionált viselkedés és érzelmi minta, és mint ilyennek nincs is különösebb realitása.
Felismerjük, hogy a spirituális felébredéshez a Most-ban megjelenő intenzitásra van szükség. Mi adja meg ezt az intenzitást? Annak a tudata, hogy ekkor már nem a test-elmével azonosítjuk magunkat, hanem az életet adó tudatos Jelenléttel.
Ha ennek a megértése átitatja egész valónkat, akkor van meg a megfelelő intenzitás is a spirituális felébredéshez.
Egy idő után rájövünk, hogy ez a tudatosság, amire a figyelmünket irányítjuk, az még nem az tiszta Tudat (ezen a ponton sokan el szoktak tévedni), hanem az még csak az ego (az én-gondolat, a testtudatosság).
A figyelem erejének növekedésével ekkor kezdjük el keresni azt, hogy honnan emelkedik elő ez az ego, mi táplálja ezt a tudatosságot. Így jutunk vissza a spirituális szívbe, az ego forrásához, amit a tanúskodó Jelenlétként, abszolút tudatosságként élünk meg.
Ebben az állapotunkban a személyiségünk, a szerepeink és az elme zakatolása továbbra is létezik, de mi már nem akarjuk azt megváltoztatni azt. Nem szeretnénk az életben jobban szerepelni, vagy egy jobb szerepet kapni. Egyszerűen csak megfigyeljük saját reakcióinkat, az elménk működését. Nem azonosulunk már annyira velük, így az énképünket már nem a külvilágra adott reakcióink minősége határozza meg.
Ekkor tanulunk meg igazán nevetni saját magunkon. A tanúságból látjuk és ismerjük fel, hogy az ego tulajdonképpen egy köteg kondicionált viselkedés és érzelmi minta, és mint ilyennek nincs is különösebb realitása.
Felismerjük, hogy a spirituális felébredéshez a Most-ban megjelenő intenzitásra van szükség. Mi adja meg ezt az intenzitást? Annak a tudata, hogy ekkor már nem a test-elmével azonosítjuk magunkat, hanem az életet adó tudatos Jelenléttel.
Ha ennek a megértése átitatja egész valónkat, akkor van meg a megfelelő intenzitás is a spirituális felébredéshez.
Részlet Frank M. Wanderer: Csendes forradalom. A Tudat evolúciója című könyvéből
(forrás: csendesforradalom.wordpress.com)
