2018. december 4., kedd

Fallóskúti Mária-kegyhely



A Mátra erdőségeiben sok szép kápolna és kegyhely található, de Fallóskút különleges atmoszférával bír. Ez Magyarország legfiatalabb szent helye.


1947-ben egy hasznosi asszonykának, nevezetesen Sánta Lászlónénak megjelent a Szűz Anya, és igazi természetjáró cselekedetre buzdította. Megadta neki a koordinátákat, hogy Bagolyirtástól nyugatra hol találja azt a forrást, amely gyógyító hatással bír. Klára asszony kiválóan navigált, és meg is lelte a csodatévő vizet.

Sánta Lászlóné, Klára asszony

A következő években a forrást befoglalták, kápolnát is építettek, amit Máriáról, az Erdők Királynéjáról neveztek el.


Gyönyörű tűzzománcból készült keresztutat létesítettek hozzá, így idővel a zarándokok és természetjárók között is egyre népszerűbbé, országosan ismertté vált a kegyhely.


Készült ide Szűz Mária szobor márványból és szépen faragott székely kapu is. A hívek lelkes adománygyűjtéséből az ezredfordulón már állt a szabadtéri oltár, majd 2006-ban felszentelik a Béke Királynője templomot is.


Egy gyönyörű zarándokközpont lett így Fallóskút, amelynek egyetlen igazi vesztesége, hogy remetéje, Paszkál 2011-ben megtért mennyei atyjához. A Galgahévízről származó, mélyen vallásos férfi egyedüli volt az országban, aki remeteként teljesített szolgálatot. Mindig szeretettel fogadta az ideérkezőket, szívesen mesélt életéről, a kegyhely történetéről.

Fallóskúti Mária Kegyhely. /Erdők Királynője Kápolna/ - videó


Ő tartotta életben az 1947-es jelenés legendáját is:
Klára asszony férje, László indulatos, iszákos ember volt, feleségét is többször megverte. Amikor a 34 éves asszonyka előállt azzal, hogy jelenése volt, és arra kérte őt Mária, hogy keresse meg a forrást, hogy aztán ott kegyhelyet építsen, az agresszív férj felajánlkozott segítőnek, de egy baltát is vitt magával az erdei útra: gondolta, agyonüti megbolondult feleségét. Ám a helyszínen neki is megjelent az Erdők Királynéja, és megkérdezte a hasznosi duhajt, hogy "Miért bántasz engem?" Az persze szabadkozott, hogy dehogyis bántja őt, de a Szent Szűz elmagyarázta neki, hogy ahányszor a kocsmában verekszik, vagy feleségét bántja, neki okoz fájdalmat. A legenda szerint a férj jó útra tért, de Klára asszony küzdelmei nem értek véget, mert a kommunista államhatalom többször diliházba záratta, hogy így kényszerítse őt, hogy ne vigye véghez kegyhelyépítő terveit. Sánta Lászlóné azonban mindvégig szilárdan kitartott.


Minket, természetjárókat is szívesen látnak Fallóskúton. A csodatévő víz nagyon finom és hűs; érdemes sok palackot hozni, hogy otthonra is maradjon. Kérjük az idelátogatókat, hogy a kellő tiszteletet adják meg a szent helynek, ne hangoskodjanak, ne zavarják az itt imádkozókat!


A kút télen is működik, így fagyban is lehet itt vízhez jutni.

A forrás és a kegyhely szabadtéri része szabadon látogatható. Az épületekbe minden nap 8-16 óra között léphettek be.

Ingyenesen látogatható, de adományokat nagyon szívesen fogadnak.

(forrás: termeszetjaro.hu)

 Látogatóban Fallóskúton