2018. december 15., szombat

Családon belüli reinkarnáció



Amikor az a férfi belépett az ajtón, barátnőm, aki pedig tudta hogy jön, belesápadt, lába megremegett, fura erőtlenség lett rajta úrrá, és jobbnak látta, ha oda se néz.


Pedig akkor már szerette, akkor már hallott róla, olvasta a könyvét, látta a fényképét. 
Apropó, az a fénykép. Kis igazolványkép a könyvborítón, Anna sokáig nézte, nem tudta abbahagyni, félredobta, aztán elővette megint, hogy újra és újra megnézze. Mintha ismerné százezer éve. De nem úgy ismeri, mint a sarki zöldségest, vagy egy távoli rokont, hanem annál sokkal mélyebben, alaposabban. Biztosan tudta, hogy soha nem találkoztak, nem beszéltek, mégis ismerte. 

Karmikus találkozás

A férfi belépett az ajtón, és leült Annával szemben, hogy a következő könyvének kiadásáról beszéljenek. Anna egy közepes könyvkiadó szerkesztője volt, a férfi pedig regényíró, szintén közepesen sikeres. Anna képtelen volt figyelni a szavaira, zavarban volt, égett az arca, nem jött ki rendes hang a torkán. Pedig egyáltalán nem tetszett neki, sose szerette a vékony, magas alakokat, inkább a köpcösök iránt vonzódott, de ez az érzés túlmutatott a fizikai vonzalmakon. Valamit a férfi is érezhetett, mert meghívta őt vacsorázni, aztán síelni, aztán felségül vette. Négy éve élnek együtt a legnagyobb egyetértésen. Anna később elment egy látóhoz és megkérdte, miért erőtlenedett el, amikor legelőször megpillantotta Andrást. A látó azt mondta, ez így szokott lenni, amikor egy előző életünkből látunk újra valakit. Karmikus találkozások ezek, mondta a látó, mindig okuk van. Mert persze sokakkal találkozhatunk előző életeinkből, akiket fel sem ismerünk. Ez azért van, mer nincs vele dolgunk. Különben is, egyáltalán nem biztos, hogy az illető ugyanolyan testet öltött, ennek inkább kicsi a valószínűsége. A lelkek ismerik fel egymást, nem a testek. A tekintetek, az energiák. Rémisztő, a hétköznapi ember számára értelmezhetetlen érzés az, amikor áll velünk szemben valaki, akit nem ismerünk, mégis ismerünk, méghozzá a lehető legközelebbről, akár sejtszinten. Még az is lehet, hogy ez illető idegen valamelyik előző életünkben a fiunk vagy lányunk volt, esetleg anyánk vagy apánk. és most jön, és belénk szeret. Elképesztő, megrázó találkozások ezek. 

A találkozásnak mindig oka van

A látó aztán megnézte ingával, vajon milyen kapcsolatban állt Anna és András az előző dimenziókban. Anna megnyugodhatott, mert bár sokadszor vannak együtt, mindig is szerelmesek voltak. Viszont annak, hogy miért töltik újra és újra együtt az életüket, nyilván oka van – mondta a látó. – valószínűleg nem tudtak megoldani egy olyan érzelmi feladatot, amit csak együtt oldhatnának meg. lehet ilyen például a hűség, az összetartozás, az egymásra utaltság és a végtelen bizalom érzésének megtapasztalása. De sok más dolog is lehet.

Gyerekek beszámolói születés előttről

Elgondolkodtató reinkarnációs történetekről ír Carol Bowman is Visszatérés a mennyekből című könyvében. A szerző a családon belüli reinkarnáció eseteiről számol be, méghozzá gyerekek elmeélései alapján. Carol Bowman kétgyermekes anyaként szembesült a reinkarnáció tényével. Így ír a könyvében: 
“Amikor 1988-ban elkezdtem kutatni a kisgyermekek előző életeit, nem tudományos kutatóként vagy íróként fogtam hozzá a munkához, hanem elsősorban anyaként, aki meg akarta érteni, mi történt a gyermekével. Az egész história egy délután indult, éppen az ebédlőasztal körül ültünk. A lányom akkor kezdett el visszaemlékezni arra, hogy egy nagy tűzben halt meg valamikor nagyon régen, a fiam pedig egy rémséges halál valósághű leírását adta a polgárháború idejéből. Megdöbbenve hallgattam őket, hiszen akkor még fogalmam sem volt arról, hogy a gyermekek visszaemlékezhetnek előző életeikre. Mégis az általuk elmondottak hihetetlenül valóságosnak tűntek – pontosan ellenőrizhető részletekkel – a közléskor megnyilvánuló érzelmeik is hitelesnek látszottak és abban is biztos voltam, hogy efféléket nem láthattak a tévében és felnőttek beszélgetéseiből sem csipegethették fel. Az anyjuk lévén ebben biztos lehettem. A perdöntő bizonyítékot pár nap múlva kaptam meg, amikor észrevettem, hogy az előző életükre való visszaemlékezés hatására hirtelen mindkét gyermekem kigyógyult krónikus betegségéből?” 

Hitetlen szülők, csacsogó gyerekek

Később Carol Bowman elhatározta, hogy a gyermekek beszámolói alapján kutatni kezd. Elindult azokon a nyomokon, amikről beszéltek, felkereste azokat a helyeket, családokat, amikre emlékeztek. 
Több éves kutatásai során megdöbbentő eseteket tapasztalt, és egyértelmű bizonyítékokkal szolgált a reinkarnáció tényére. A családtagok persze legtöbbször hitetlenkedve fogadták a jelenséget. A szerző így ír erről: 
“Ezek az esetek drámaian nyilvánították ki előttem a reinkarnáció személyes voltát, valamint azt, mennyire erősen élnek tovább a kapcsolatokban megélt érzések a következő életben is?” 

Olyan szülők, akik nyitottak a spirituális szemléletekre, és nem utasítják el gyermekük csacsogását azzal, hogy nyilván képzeleg vagy rosszat álmodott, maguk is megismerhetnek különös történeteket. A gyerekek körülbelül hatéves korukig ugyanis nyitottak az univerzum felé. Még nem tanulták meg “lektorálni” az élményeiket, még nem “szocializálódtak” annyira, hogy különbséget tegyenek elfogadott és nem elfogadott, nem bizonyított történések között. A kicsik gyakran mesélnek olyan történeteket, melyek magzati állapotukban vagy még azelőtt történtek. 
A szerzőnő könyvében például olyanról is olvashatunk, amikor egy gyerek elmeséli, hogy választották ki őt a szülei még a fogantatás előtt. Mesélnek arról a helyről, ahonnan jöttek, mesélnek lelkekről, akikkel találkoztak. Beszámolnak olyan hozzátartozókkal folytatott beszélgetésükről, akikkel sose találkozhattak, mert még születésük előtt meghaltak. A szülők általában csak akkor kezdenek igazán figyelni, amikor néhány információ döbbenetes módon valóságosnak bizonyul. 
Pszichológusok egyetértenek abban, hogy akár hisszük, akár nem a reinkarnáció tényét, a gyereknek rosszat tesz, ha elhallgattatjuk, vagy legyintünk a történeteire. 
Az sem jó a lelkének, ha belemagyarázzuk, hogy bizonyára tévében látta, a szomszédban hallotta, álmodta a fura történeteit. Mert bárhonnan jött is a gyermek és bármilyen okból, a szülővel való bizalmi kapcsolata e földi életében létfontosságú, ezért nem szabad rápirítani, kinevetni.
(forrás: astronet.hu)

Család-barát: Útravaló - Reinkarnáció - videó
forrás:Család-barát - a Duna Televízió délelőtti műsora