2019. május 26., vasárnap

A lélek leszületése


A lélek szabadsága

Itt, a földi létünkben úgy kezdjük a tapasztalást, hogy a leszületés pillanatában mindent elfelejtünk. Elfeledjük azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, nem emlékszünk arra sem, hogy azért szakadt ki egy kicsiny lélekrészünk az egységből, a mindenségből, hogy a sűrű anyagi világban megtapasztalja önmagát. Minden tudást, emléket kitörölve úgy érkezünk meg a földi létbe, hogy csupán egy üres rajzlap áll előttünk.


Ám apró gyermekkorunkban még van némi kapcsolatunk az eredetünkkel, a lélekvilággal, látjuk az élőlények energiatereit, auráit, érzékeljük az őrzőinket, kicsit túllátunk az anyagon. És ekkor elkezdődik a nevelésünk.

Ez a nevelés pedig nem arról szól, hogy drága kicsi leszületett lélek, Te a Teremtő Isten egy kicsi szikrája vagy, így itt a Földön szabadon teremthetsz, hisz azért érkeztél ide, hogy teremtéseiden keresztül megismerd magad, tanulj, tapasztalj, fejlődj. Itt a Földön a sorsod, a tapasztalásod a kezedben van, mi, szüleid azért vagyunk melletted, hogy az égi segítőiddel szövetségben a szeretetünkkel körülöleljünk, védőburokkal ellássunk, óvjunk, vigyázzunk, segítsünk téged. Azért vagyunk melletted, hogy érezd, tudd, tapasztald, hogy soha nem vagy egyedül, ránk mindig számíthatsz, hiszen a szüleid vagyunk.

Azért vagyunk veled, hogy támogassunk az utadon, hogy megmutassuk, hogy szabadon teremthetsz, hogy minden, de minden a rendelkezésedre áll. Betartva a rendet, hogy nem árthatsz másoknak, teljes szabadságod van, bármit megtehetsz, amihez kedved van, amiben örömedet leled. Itt a Földön semmi sem korlátoz az önmegvalósításban, játssz, tanulj, tapasztalj nyugodtan, mi mindenben a segítségedre vagyunk.

Drága kicsi lélek, te örökkévaló, hallhatatlan, akinek egy apró része kiszakadva az egységből lejött e földi játszótérre millióféle érzést megélni, megtapasztalni a szeretet világában a korlátozásmentes teremtést, szívből örvendünk, hogy minket a szüleidnek választottál. Itt állunk melletted, hogy a szabadságod kiteljesedésében a segítségedre legyünk.

Ennek kellene történnie egy lélek érkezésekor, de sajnos, nem ez történik, nem így fogadjuk a minket szülőként választó leszülető lelkeket. Hanem éppenséggel ezzel ellentétes hozzáállást tanúsítunk.

Már a születésénél azzal fogadjuk a gyermeket, hogy kiragadjuk a születés természetes körülményeiből, megakadályozzuk a földre jöttének normál módját, folyamatát, durván beleavatkozva az isteni rendben, a természetes érkezésbe. Kórházba, idegenek, gépek közé helyezzük, mérgekkel itatjuk át a testét, megzavarjuk energetikai rendszerét. A leszülető lélek születésének körülményeit mi határozzuk meg, eldöntve, hogy mikor, hogyan érkezhet ide. Ezt követően a természetellenes módon világra jött kicsi lelket elragadjuk az egyetlen biztos kapcsolatától, az anyjától, s mindenféle gépek, és idegenek felügyeletére bízzuk.

A folytatás sem különb, hiszen épségben tartás helyett testét-lelkét romboljuk. Mesterséges tápokkal etetjük, amikor pedig az értelme nyiladozni kezd, akkor egyetlen egy dologra koncentrálunk, hogy a csöppséget mindenféle tilalmak, korlátozások közé szorítsuk. Semmit nem hagyunk neki megtapasztalni, kipróbálni, hanem megszabjuk, hogy így kell, ez a rend, így viselkedj, így tegyél, így illik, így élhetsz. Nem próbálhat már ki semmit szabadon, mert a homok is veszélyes, a Földi életet egy veszélyekkel teli, támadásoknak kitett helyként mutatjuk be. Így aztán mire három éves lesz, már egy félelemgörccsé formáljuk, akinek a megtapasztalásból annyi jut, hogy másolhatja a környezetét, a félelmekre épülő, biorobot létre beprogramozott szülei életmintáit.


Ahogyan növekedik a gyermek, elkezdődik a nevelése. Tanítás címszó alatt mindent megteszünk annak érdekében, hogy végképp elszakadjon a néhány éves koráig érzékelt lélekvilágtól, leváljon a lelki-energetikai kapcsolataitól, elveszítsen minden természetes érzékelését, s a testével azonosítva önmagát végképp belesüllyedjen a sűrű, sötét, nehéz anyagi világba. Megszűnik, vagy már létre sem jön a kapcsolata a természettel, a tiszta energiákkal, az élő, követhető, másolható életmintával, s a számítógépes játékok, mesék pusztító robotvilágába száműzzük.

A saját életünk, dogmáink, szokásrendünk ráerőltetésével, mintaként, elvárásként való megkövetelésével megakadályozzuk, hogy a gyermek minimális szabadsággal rendelkezzen, hogy a mi börtönlétünk határain túl bármit is megtapasztaljon. A nevelés manapság abból áll, hogy a gyermek életének minden pillanatát, minden gondolatát, minden érzését, végül minden cselekedetét bekorlátozzuk. Meghatározzuk, hogy mi a helyes érzés, mi a normális gondolat, milyen az elvárt cselekedet. A gyermeket az elvárásokra korlátozzuk be, s nem a lehetőségeinek kapuját tárjuk ki. A célunk önmagunk reprodukálása, azaz a biorobot lét fenntartása, folytatása.

Ennek érdekében létrejött egy társadalmi játék is. A gyermek idomítását kezdjük a családban, ahol a családi dogmák, elvárások, szokásrend, illem beültetése után berakjuk őt a közösségbe, a bölcsődébe, óvodába, iskolába, a társadalomba, ahol folytatódik a bebörtönzése. Az egész életét áthatja, átszövi az összehangolt, alaposan szabályozott korlátozó rendszer, a törvények, elvárások beépítése, rögzítése, életmóddá alakítása. Még a gondolkodása is olyan mértékben beszűkül, hogy már álmodni sem mer.

Így a gyermek mire felnő, nem hogy szabadon nem teremthet, hanem minden szinten teljesen befalaztuk őt. Ezzel elérjük, hogy kizárólag az élet egy igen csekély, negatív energia térben létező szegmensét ismerhesse meg, a teremtései csak ebben a léttérben nyilvánulhassanak meg, s kizárólag az ebben való rögzítésére irányuljanak. Az egész társadalommal együttműködve azt az illúziót alakítjuk ki gyermekünkben, hogy az élet csupán ennyi, s nincsen más életforma, út, lehetőség, az ember csupán a börtönlétet élheti meg a Föld bolygón.

Az érzelmeit is egyoldalúan torzítjuk, beprogramozzuk az alacsony rezgésű érzelmekre, a félelemre, a megfelelésre, a beletörődésre. Mivel folyamatosan kritizáljuk, elvárásokat sulykoljuk, így a lelkiismeret furdalást, a kishitűséget, az értéktelenséget, a kiszolgáltatottság érzését beleverjük. Mire felnő a gyermek, nem lesz egy önálló gondolata, nem lesz szabad vágya, csupán egy mindenáron megfelelni akaró, értéktelenség tudatában lévő potenciális munkaeszköz válik belőle.

Ebben a társadalmi összjátékban, - a bennünk megbízó, önmagát megtapasztalni érkező szabad lélekből, a gyermekünkből, - erőszakkal, manipulálással, önmagunk képmását, egy tökéletesen idomított, félelemben tartott, teljesen önállótlan, kiszolgáltatott biorobotot faragunk. Így a felnőtté vált gyermekünk nem sejtheti, hogy a Földön millióféle tapasztalásra van lehetősége és amit a beléprogramozott hiedelmek alapján megél, az csak egy lehetőség. Nem tudja, nem tudhatja, hiszen mint ahogyan mi sem, ő sem tapasztalta meg, hogy mi a szabad világ, a szabad gondolat. Halvány sejtelme sincsen a teremtés szabadságáról.

Mondhatjuk erre nyugodtan, hogy mindenki azt tapasztalja meg, amiért ide érkezett. A gyermekünk azért választott minket szüleinek, mert az általunk közvetítettek szerint akar haladni, fejlődni, tanulni. Ezzel abban az esetben egyet lehet érteni, ha a lélek azért jött ide, hogy a börtönlétet megélje, a biorobot állapotot megtapasztalja. Akkor minden rendben van, ha a mindenben bekorlátozott, öntudatlan, mélyen alvó, önvalójától elszakított, másoknak kiszolgáltatott létállapot megismerése céljából érkezett ide. Ám nagyon valószínű, hogy a Földön testben lévő lelkek töredéke születik meg napjainkban ezzel a céllal.


Most, hogy a Földbolygó, s a rajta élő lények magasabb rezgésszintre emelkednek, az emberiség felébredése, felemelkedése is történik. Úgy vélem, hogy az utóbbi időszakban sokan azért jönnek, hogy minket ebből a mélyen alvó, önvalónkat elfeledő létállapotból felébresszenek, s ehhez az ébredezéshez segítséget, útmutatást, támogatást nyújtsanak.

Joggal hihetem, hogy ehhez a folyamathoz a saját gyermekeink, unokáink a tanítóinkként, segítőinkként érkeznek. Így éppen ebben az időszakban szerepcsere következik be, s nem nekünk kell a mi mintáinkat ráerőltetnünk a gyermekeinkre, hanem ők tanítanak, mutatnak mintát nekünk. Képesek erre, hiszen ők már másak, sokkal fejlettebbek, nyitottabbak az érkező energiákra, jobban érzékelnek, tisztábban látnak, mint mi, akik látását még homály fedi, fátyol takarja. Ők már más sejtszerkezettel, más tudással, más érzékeléssel érkeznek, ők már túllátnak az általunk ismert egyetlen létállapoton, a rabszolga üzemmódon, ők már tisztában vannak a teremtési lehetőségek széles skálájával, ők már ismerik a teremtés szabadságát. Ők megélik, amiről mi talán még nem is hallottunk, hogy a szeretet energiában még a szerveink is más funkciókat töltenek be, s ők már képesek a szívközpontú lét megélésére, tudnak, s minket is megtaníthatnak a szívükkel dönteni, s az agyukkal érezni.

Ám roppant nehéz feladatra vállalkoztak a most leszülető lelkek. Ugyanis az a szülő, aki még mélyen alszik, aki még feltételezni sem tud más utat, mint a sajátját, az a társadalommal, a hatalommal szövetkezve minden változtatási szándékot keményen megtorol. A biorobot létben élő családban nincsen a segíteni érkező gyermekeknek semmiféle változtatásra, megnyilvánulásra, tanításra, felébresztésre lehetősége. Nem, hogy ébreszteni nem tud, hanem őt is lerántják, lenyomják, megbetegítik, magukhoz láncolják. Ugyanis ha a gyermek gondolkodása, mentalitása, cselekedete eltér a dogmáktól, normáktól, kirí az átlagtól, akkor őt visszanyomják, drogokkal, gyógyszerekkel agyonnyugtatózzák, megnyomorítják, mert feltételezni, megálmodni, elképzelni sem tudnak más életutat, mint amin ők járnak. Ilyen családban a fejlettebb lélek nem segíthet, kísérlete kudarcra van ítélve. Addig, amíg mi nem vagyunk nyitottak, nincs bennünk szabadságvágy, nem vagyunk rá kíváncsiak, hogy miért vagyunk itt a Földön, ebben a fortyogó, alakuló, változó világban, addig nem hagyjuk megnyilvánulni a rajtunk segíteni érkező gyermekeinket, unokáinkat sem.

Ám ha úgy szemléljük ezeket a most érkező lelkeket, hogy segíteni érkeztek hozzánk, s tudomásul véve a szerepcserét hagyjuk, hogy megmutatkozzanak, és figyelünk is rájuk, akkor tanulhatunk tőlük. Amennyiben támogatjuk törekvéseiket, hagyjuk, hogy a maguk módján elégítsék ki kíváncsiságukat, engedjük, hogy önállóan felfedezzék a világot, szabadon alkossanak, teremthessenek, akkor sok új dolgot mutatnak nekünk.

Amennyiben bátorítjuk, segítjük, támogatjuk gyermekeinket önmaguk megismerésében, felfedezésében, akkor egyszer csak azt fogjuk tapasztalni, hogy mellettük mi is kíváncsi gyermekké fejlődünk. Amikor ráhangolódunk gyermekeinkre, az ő örömeire, érzéseire, gondolataira, akkor egyszer csak mi is kinyitjuk magunkat, s a mi kíváncsiságunk is feltámad. Kis idő múlva azt vesszük magunkon észre, hogy új szemmel, új nézőpontból szemléljük a saját világunkat, s egészen szokatlan, új dolgokat tapasztalunk meg. A gyermekeink segítségével szinte észrevétlenül megkezdjük önmagunk megismerését. Kitágítjuk saját észlelésünket, érzéskelésünket, s beengedve az örömet, a nyitottságot, a felfedezés izgalmát, megadjuk magunknak is a szabadságot. Egyszer csak mi is elkezdünk élni, szabadon lélegezni.

Gyönyörűséges út ez, ahol a szülő és gyermek egymás kezét fogva tárja fel az életét, fedezi fel önmagát. Az itt élő megismerteti a Földi életet, az érkező pedig megmutatja a tapasztalás számtalan lehetőségét. Egymást bátorítva, egymást tanítva lehet csodává tenni a felébredésünket, az életünket.

Mivel születésünkkor a szabadságvágy nem törlődik belőlünk, így a lélek szabadsága örökké bennünk van. Amikor a szabadságvágy feltámad bennünk, s a teremtő által a szívünkbe oltott szeretetmag elkezd működni, attól a pillanattól kezdve visszanyerjük a szabadságunkat. Ekkortól a szívünk szeretetében élve szabadon teremthetünk, megvalósíthatjuk álmainkat, a szívünk vágyát. Amikor a szívünkben élve visszanyerjük a szabadságunkat és megtanulunk szabadon teremteni, onnantól kezdve érkezhetnek a Földre a kicsiny lelkek, elfeledve, hogy honnan szakadtak ki, kik voltak korábban, mert itt ezen a szeretet bolygón felfedezhetik önmagukat, szabadon teremthetnek, tapasztalhatnak.

Minden önfeledt pillanatban, örömben megalkotott teremtés emeli a szeretet fényét, emeli a bolygó rezgésszintjét, s minket földre hullott, keresgélő embereket segít a felemelkedésben. Bátorítsuk tehát gyermekeinket, unokáinkat a szabad teremtésre, önmaguk felfedezésére, s tanuljunk tőlük a már tökéletesen megtanult, megtapasztalt a börtönlétből kiszabadulni, hiszen várnak ránk az új, csodálatos, eddig nem is álmodott ismeretek, örömteli tapasztalások.
(Forrás:Földleány - fenysziv.webnode.hu)


A lélek szabadsága
Itt, a földi létünkben úgy kezdjük a tapasztalást, hogy a leszületés pillanatában mindent elfelejtünk. Elfeledjük azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, nem emlékszünk arra sem, hogy azért szakadt ki egy kicsiny lélekrészünk az egységből, a mindenségből, hogy a sűrű anyagi világban megtapasztalja önmagát. Minden tudást, emléket kitörölve úgy érkezünk meg a földi létbe, hogy csupán egy üres rajzlap áll előttünk.
Ám apró gyermekkorunkban még van némi kapcsolatunk az eredetünkkel, a lélekvilággal, látjuk az élőlények energiatereit, auráit, érzékeljük az őrzőinket, kicsit túllátunk az anyagon.   És ekkor elkezdődik a nevelésünk.
Ez a nevelés pedig nem arról szól, hogy drága kicsi leszületett lélek, Te a Teremtő Isten egy kicsi szikrája vagy, így itt a Földön szabadon teremthetsz, hisz azért érkeztél ide, hogy teremtéseiden keresztül megismerd magad, tanulj, tapasztalj, fejlődj. Itt a Földön a sorsod, a tapasztalásod a kezedben van, mi, szüleid azért vagyunk melletted, hogy az égi segítőiddel szövetségben a szeretetünkkel körülöleljünk, védőburokkal ellássunk, óvjunk, vigyázzunk, segítsünk téged. Azért vagyunk melletted, hogy érezd, tudd, tapasztald, hogy soha nem vagy egyedül, ránk mindig számíthatsz, hiszen a szüleid vagyunk.
Azért vagyunk veled, hogy támogassunk az utadon, hogy megmutassuk, hogy szabadon teremthetsz, hogy minden, de minden a rendelkezésedre áll. Betartva a rendet, hogy nem árthatsz másoknak, teljes szabadságod van, bármit megtehetsz, amihez kedved van, amiben örömedet leled. Itt a Földön semmi sem korlátoz az önmegvalósításban, játssz, tanulj, tapasztalj nyugodtan, mi mindenben a segítségedre vagyunk.
Drága kicsi lélek, te örökkévaló, hallhatatlan, akinek egy apró része kiszakadva az egységből lejött e földi játszótérre millióféle érzést megélni, megtapasztalni a szeretet világában a korlátozásmentes teremtést, szívből örvendünk, hogy minket a szüleidnek választottál. Itt állunk melletted, hogy a szabadságod kiteljesedésében a segítségedre legyünk.
Ennek kellene történnie egy lélek érkezésekor, de sajnos, nem ez történik, nem így fogadjuk a minket szülőként választó leszülető lelkeket. Hanem éppenséggel ezzel ellentétes hozzáállást tanúsítunk.

Már a születésénél azzal fogadjuk a gyermeket, hogy kiragadjuk a születés természetes körülményeiből, megakadályozzuk a földre jöttének normál módját, folyamatát, durván beleavatkozva az isteni rendben, a természetes érkezésbe.  Kórházba, idegenek, gépek közé helyezzük, mérgekkel itatjuk át a testét, megzavarjuk energetikai rendszerét.  A leszülető lélek születésének körülményeit mi határozzuk meg, eldöntve, hogy mikor, hogyan érkezhet ide. Ezt követően a természetellenes módon világra jött kicsi lelket elragadjuk az egyetlen biztos kapcsolatától, az anyjától, s mindenféle gépek, és idegenek felügyeletére bízzuk.
A folytatás sem különb, hiszen épségben tartás helyett testét-lelkét romboljuk. Mesterséges tápokkal etetjük, amikor pedig az értelme nyiladozni kezd, akkor egyetlen egy dologra koncentrálunk, hogy a csöppséget mindenféle tilalmak, korlátozások közé szorítsuk. Semmit nem hagyunk neki megtapasztalni, kipróbálni, hanem megszabjuk, hogy így kell, ez a rend, így viselkedj, így tegyél, így illik, így élhetsz. Nem próbálhat már ki semmit szabadon, mert a homok is veszélyes, a Földi életet egy veszélyekkel teli, támadásoknak kitett helyként mutatjuk be. Így aztán mire három éves lesz, már egy félelemgörccsé formáljuk, akinek a megtapasztalásból annyi jut, hogy másolhatja a környezetét, a félelmekre épülő, biorobot létre beprogramozott szülei életmintáit.  
Ahogyan növekedik a gyermek, elkezdődik a nevelése. Tanítás címszó alatt mindent megteszünk annak érdekében, hogy végképp elszakadjon a néhány éves koráig érzékelt lélekvilágtól, leváljon a lelki-energetikai kapcsolataitól, elveszítsen minden természetes érzékelését, s a testével azonosítva önmagát végképp belesüllyedjen a sűrű, sötét, nehéz anyagi világba. Megszűnik, vagy már létre sem jön a kapcsolata a természettel, a tiszta energiákkal, az élő, követhető, másolható életmintával, s a számítógépes játékok, mesék pusztító robotvilágába száműzzük.
A saját életünk, dogmáink, szokásrendünk ráerőltetésével, mintaként, elvárásként való megkövetelésével megakadályozzuk, hogy a gyermek minimális szabadsággal rendelkezzen, hogy a mi börtönlétünk határain túl bármit is megtapasztaljon. A nevelés manapság abból áll, hogy a gyermek életének minden pillanatát, minden gondolatát, minden érzését, végül minden cselekedetét bekorlátozzuk. Meghatározzuk, hogy mi a helyes érzés, mi a normális gondolat, milyen az elvárt cselekedet. A gyermeket az elvárásokra korlátozzuk be, s nem a lehetőségeinek kapuját tárjuk ki. A célunk önmagunk reprodukálása, azaz a biorobot lét fenntartása, folytatása.
Ennek érdekében létrejött egy társadalmi játék is. A gyermek idomítását kezdjük a családban, ahol a családi dogmák, elvárások, szokásrend, illem beültetése után berakjuk őt a közösségbe, a bölcsődébe, óvodába, iskolába, a társadalomba, ahol folytatódik a bebörtönzése. Az egész életét áthatja, átszövi az összehangolt, alaposan szabályozott korlátozó rendszer, a törvények, elvárások beépítése, rögzítése, életmóddá alakítása. Még a gondolkodása is olyan mértékben beszűkül, hogy már álmodni sem mer.
Így a gyermek mire felnő, nem hogy szabadon nem teremthet, hanem minden szinten teljesen befalaztuk őt. Ezzel elérjük, hogy kizárólag az élet egy igen csekély, negatív energia térben létező szegmensét ismerhesse meg, a teremtései csak ebben a léttérben nyilvánulhassanak meg, s kizárólag az ebben való rögzítésére irányuljanak. Az egész társadalommal együttműködve azt az illúziót alakítjuk ki gyermekünkben, hogy az élet csupán ennyi, s nincsen más életforma, út, lehetőség, az ember csupán a börtönlétet élheti meg a Föld bolygón.
Az érzelmeit is egyoldalúan torzítjuk, beprogramozzuk az alacsony rezgésű érzelmekre, a félelemre, a megfelelésre, a beletörődésre. Mivel folyamatosan kritizáljuk, elvárásokat sulykoljuk, így a lelkiismeret furdalást, a kishitűséget, az értéktelenséget, a kiszolgáltatottság érzését beleverjük. Mire felnő a gyermek, nem lesz egy önálló gondolata, nem lesz szabad vágya, csupán egy mindenáron megfelelni akaró, értéktelenség tudatában lévő potenciális munkaeszköz válik belőle.
Ebben a társadalmi összjátékban, - a bennünk megbízó, önmagát megtapasztalni érkező szabad lélekből, a gyermekünkből, - erőszakkal, manipulálással, önmagunk képmását, egy tökéletesen idomított, félelemben tartott, teljesen önállótlan, kiszolgáltatott biorobotot faragunk. Így a felnőtté vált gyermekünk nem sejtheti, hogy a Földön millióféle tapasztalásra van lehetősége és amit a beléprogramozott hiedelmek alapján megél, az csak egy lehetőség. Nem tudja, nem tudhatja, hiszen mint ahogyan mi sem, ő sem tapasztalta meg, hogy mi a szabad világ, a szabad gondolat. Halvány sejtelme sincsen a teremtés szabadságáról.
Mondhatjuk erre nyugodtan, hogy mindenki azt tapasztalja meg, amiért ide érkezett. A gyermekünk azért választott minket szüleinek, mert az általunk közvetítettek szerint akar haladni, fejlődni, tanulni. Ezzel abban az esetben egyet lehet érteni, ha a lélek azért jött ide, hogy a börtönlétet megélje, a biorobot állapotot megtapasztalja. Akkor minden rendben van, ha a mindenben bekorlátozott, öntudatlan, mélyen alvó, önvalójától elszakított, másoknak kiszolgáltatott létállapot megismerése céljából érkezett ide.  Ám nagyon valószínű, hogy a Földön testben lévő lelkek töredéke születik meg napjainkban ezzel a céllal.

Most, hogy a Földbolygó, s a rajta élő lények magasabb rezgésszintre emelkednek, az emberiség felébredése, felemelkedése is történik. Úgy vélem, hogy az utóbbi időszakban sokan azért jönnek, hogy minket ebből a mélyen alvó, önvalónkat elfeledő létállapotból felébresszenek, s ehhez az ébredezéshez segítséget, útmutatást, támogatást nyújtsanak.
Joggal hihetem, hogy ehhez a folyamathoz a saját gyermekeink, unokáink a tanítóinkként, segítőinkként érkeznek. Így éppen ebben az időszakban szerepcsere következik be, s nem nekünk kell a mi mintáinkat ráerőltetnünk a gyermekeinkre, hanem ők tanítanak, mutatnak mintát nekünk. Képesek erre, hiszen ők már másak, sokkal fejlettebbek, nyitottabbak az érkező energiákra, jobban érzékelnek, tisztábban látnak, mint mi, akik látását még homály fedi, fátyol takarja. Ők már más sejtszerkezettel, más tudással, más érzékeléssel érkeznek, ők már túllátnak az általunk ismert egyetlen létállapoton, a rabszolga üzemmódon, ők már tisztában vannak a teremtési lehetőségek széles skálájával, ők már ismerik a teremtés szabadságát. Ők megélik, amiről mi talán még nem is hallottunk, hogy a szeretet energiában még a szerveink is más funkciókat töltenek be, s ők már képesek a szívközpontú lét megélésére, tudnak, s minket is megtaníthatnak a szívükkel dönteni, s az agyukkal érezni.  
Ám roppant nehéz feladatra vállalkoztak a most leszülető lelkek. Ugyanis az a szülő, aki még mélyen alszik, aki még feltételezni sem tud más utat, mint a sajátját, az a társadalommal, a hatalommal szövetkezve minden változtatási szándékot keményen megtorol. A biorobot létben élő családban nincsen a segíteni érkező gyermekeknek semmiféle változtatásra, megnyilvánulásra, tanításra, felébresztésre lehetősége.  Nem, hogy ébreszteni nem tud, hanem őt is lerántják, lenyomják, megbetegítik, magukhoz láncolják. Ugyanis ha a gyermek gondolkodása, mentalitása, cselekedete eltér a dogmáktól, normáktól, kirí az átlagtól, akkor őt visszanyomják, drogokkal, gyógyszerekkel agyonnyugtatózzák, megnyomorítják, mert feltételezni, megálmodni, elképzelni sem tudnak más életutat, mint amin ők járnak. Ilyen családban a fejlettebb lélek nem segíthet, kísérlete kudarcra van ítélve. Addig, amíg mi nem vagyunk nyitottak, nincs bennünk szabadságvágy, nem vagyunk rá kíváncsiak, hogy miért vagyunk itt a Földön, ebben a fortyogó, alakuló, változó világban, addig nem hagyjuk megnyilvánulni a rajtunk segíteni érkező gyermekeinket, unokáinkat sem.

Ám ha úgy szemléljük ezeket a most érkező lelkeket, hogy segíteni érkeztek hozzánk, s tudomásul véve a szerepcserét hagyjuk, hogy megmutatkozzanak, és figyelünk is rájuk, akkor tanulhatunk tőlük. Amennyiben támogatjuk törekvéseiket, hagyjuk, hogy a maguk módján elégítsék ki kíváncsiságukat, engedjük, hogy önállóan felfedezzék a világot, szabadon alkossanak, teremthessenek, akkor sok új dolgot mutatnak nekünk.
Amennyiben bátorítjuk, segítjük, támogatjuk gyermekeinket önmaguk megismerésében, felfedezésében, akkor egyszer csak azt fogjuk tapasztalni, hogy mellettük mi is kíváncsi gyermekké fejlődünk. Amikor ráhangolódunk gyermekeinkre, az ő örömeire, érzéseire, gondolataira, akkor egyszer csak mi is kinyitjuk magunkat, s a mi kíváncsiságunk is feltámad. Kis idő múlva azt vesszük magunkon észre, hogy új szemmel, új nézőpontból szemléljük a saját világunkat, s egészen szokatlan, új dolgokat tapasztalunk meg. A gyermekeink segítségével szinte észrevétlenül megkezdjük önmagunk megismerését. Kitágítjuk saját észlelésünket, érzéskelésünket, s beengedve az örömet, a nyitottságot, a felfedezés izgalmát, megadjuk magunknak is a szabadságot. Egyszer csak mi is elkezdünk élni, szabadon lélegezni. 
Gyönyörűséges út ez, ahol a szülő és gyermek egymás kezét fogva tárja fel az életét, fedezi fel önmagát. Az itt élő megismerteti a Földi életet, az érkező pedig megmutatja a tapasztalás számtalan lehetőségét. Egymást bátorítva, egymást tanítva lehet csodává tenni a felébredésünket, az életünket.  
Mivel születésünkkor a szabadságvágy nem törlődik belőlünk, így a lélek szabadsága örökké bennünk van. Amikor a szabadságvágy feltámad bennünk, s a teremtő által a szívünkbe oltott szeretetmag elkezd működni, attól a pillanattól kezdve visszanyerjük a szabadságunkat. Ekkortól a szívünk szeretetében élve szabadon teremthetünk, megvalósíthatjuk álmainkat, a szívünk vágyát. Amikor a szívünkben élve visszanyerjük a szabadságunkat és megtanulunk szabadon teremteni, onnantól kezdve érkezhetnek a Földre a kicsiny lelkek, elfeledve, hogy honnan szakadtak ki, kik voltak korábban, mert itt ezen a szeretet bolygón felfedezhetik önmagukat, szabadon teremthetnek, tapasztalhatnak.
Minden önfeledt pillanatban, örömben megalkotott teremtés emeli a szeretet fényét, emeli a bolygó rezgésszintjét, s minket földre hullott, keresgélő embereket segít a felemelkedésben. Bátorítsuk tehát gyermekeinket, unokáinkat a szabad teremtésre, önmaguk felfedezésére, s tanuljunk tőlük a már tökéletesen megtanult, megtapasztalt a börtönlétből kiszabadulni, hiszen várnak ránk az új, csodálatos, eddig nem is álmodott ismeretek, örömteli tapasztalások.
Forrás:Földleaány


Olvass tovább: https://fenysziv.webnode.hu/a-lelek-leszuletese/
A lélek szabadsága
Itt, a földi létünkben úgy kezdjük a tapasztalást, hogy a leszületés pillanatában mindent elfelejtünk. Elfeledjük azt, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, nem emlékszünk arra sem, hogy azért szakadt ki egy kicsiny lélekrészünk az egységből, a mindenségből, hogy a sűrű anyagi világban megtapasztalja önmagát. Minden tudást, emléket kitörölve úgy érkezünk meg a földi létbe, hogy csupán egy üres rajzlap áll előttünk.
Ám apró gyermekkorunkban még van némi kapcsolatunk az eredetünkkel, a lélekvilággal, látjuk az élőlények energiatereit, auráit, érzékeljük az őrzőinket, kicsit túllátunk az anyagon.   És ekkor elkezdődik a nevelésünk.
Ez a nevelés pedig nem arról szól, hogy drága kicsi leszületett lélek, Te a Teremtő Isten egy kicsi szikrája vagy, így itt a Földön szabadon teremthetsz, hisz azért érkeztél ide, hogy teremtéseiden keresztül megismerd magad, tanulj, tapasztalj, fejlődj. Itt a Földön a sorsod, a tapasztalásod a kezedben van, mi, szüleid azért vagyunk melletted, hogy az égi segítőiddel szövetségben a szeretetünkkel körülöleljünk, védőburokkal ellássunk, óvjunk, vigyázzunk, segítsünk téged. Azért vagyunk melletted, hogy érezd, tudd, tapasztald, hogy soha nem vagy egyedül, ránk mindig számíthatsz, hiszen a szüleid vagyunk.
Azért vagyunk veled, hogy támogassunk az utadon, hogy megmutassuk, hogy szabadon teremthetsz, hogy minden, de minden a rendelkezésedre áll. Betartva a rendet, hogy nem árthatsz másoknak, teljes szabadságod van, bármit megtehetsz, amihez kedved van, amiben örömedet leled. Itt a Földön semmi sem korlátoz az önmegvalósításban, játssz, tanulj, tapasztalj nyugodtan, mi mindenben a segítségedre vagyunk.
Drága kicsi lélek, te örökkévaló, hallhatatlan, akinek egy apró része kiszakadva az egységből lejött e földi játszótérre millióféle érzést megélni, megtapasztalni a szeretet világában a korlátozásmentes teremtést, szívből örvendünk, hogy minket a szüleidnek választottál. Itt állunk melletted, hogy a szabadságod kiteljesedésében a segítségedre legyünk.
Ennek kellene történnie egy lélek érkezésekor, de sajnos, nem ez történik, nem így fogadjuk a minket szülőként választó leszülető lelkeket. Hanem éppenséggel ezzel ellentétes hozzáállást tanúsítunk.

Már a születésénél azzal fogadjuk a gyermeket, hogy kiragadjuk a születés természetes körülményeiből, megakadályozzuk a földre jöttének normál módját, folyamatát, durván beleavatkozva az isteni rendben, a természetes érkezésbe.  Kórházba, idegenek, gépek közé helyezzük, mérgekkel itatjuk át a testét, megzavarjuk energetikai rendszerét.  A leszülető lélek születésének körülményeit mi határozzuk meg, eldöntve, hogy mikor, hogyan érkezhet ide. Ezt követően a természetellenes módon világra jött kicsi lelket elragadjuk az egyetlen biztos kapcsolatától, az anyjától, s mindenféle gépek, és idegenek felügyeletére bízzuk.
A folytatás sem különb, hiszen épségben tartás helyett testét-lelkét romboljuk. Mesterséges tápokkal etetjük, amikor pedig az értelme nyiladozni kezd, akkor egyetlen egy dologra koncentrálunk, hogy a csöppséget mindenféle tilalmak, korlátozások közé szorítsuk. Semmit nem hagyunk neki megtapasztalni, kipróbálni, hanem megszabjuk, hogy így kell, ez a rend, így viselkedj, így tegyél, így illik, így élhetsz. Nem próbálhat már ki semmit szabadon, mert a homok is veszélyes, a Földi életet egy veszélyekkel teli, támadásoknak kitett helyként mutatjuk be. Így aztán mire három éves lesz, már egy félelemgörccsé formáljuk, akinek a megtapasztalásból annyi jut, hogy másolhatja a környezetét, a félelmekre épülő, biorobot létre beprogramozott szülei életmintáit.  
Ahogyan növekedik a gyermek, elkezdődik a nevelése. Tanítás címszó alatt mindent megteszünk annak érdekében, hogy végképp elszakadjon a néhány éves koráig érzékelt lélekvilágtól, leváljon a lelki-energetikai kapcsolataitól, elveszítsen minden természetes érzékelését, s a testével azonosítva önmagát végképp belesüllyedjen a sűrű, sötét, nehéz anyagi világba. Megszűnik, vagy már létre sem jön a kapcsolata a természettel, a tiszta energiákkal, az élő, követhető, másolható életmintával, s a számítógépes játékok, mesék pusztító robotvilágába száműzzük.
A saját életünk, dogmáink, szokásrendünk ráerőltetésével, mintaként, elvárásként való megkövetelésével megakadályozzuk, hogy a gyermek minimális szabadsággal rendelkezzen, hogy a mi börtönlétünk határain túl bármit is megtapasztaljon. A nevelés manapság abból áll, hogy a gyermek életének minden pillanatát, minden gondolatát, minden érzését, végül minden cselekedetét bekorlátozzuk. Meghatározzuk, hogy mi a helyes érzés, mi a normális gondolat, milyen az elvárt cselekedet. A gyermeket az elvárásokra korlátozzuk be, s nem a lehetőségeinek kapuját tárjuk ki. A célunk önmagunk reprodukálása, azaz a biorobot lét fenntartása, folytatása.
Ennek érdekében létrejött egy társadalmi játék is. A gyermek idomítását kezdjük a családban, ahol a családi dogmák, elvárások, szokásrend, illem beültetése után berakjuk őt a közösségbe, a bölcsődébe, óvodába, iskolába, a társadalomba, ahol folytatódik a bebörtönzése. Az egész életét áthatja, átszövi az összehangolt, alaposan szabályozott korlátozó rendszer, a törvények, elvárások beépítése, rögzítése, életmóddá alakítása. Még a gondolkodása is olyan mértékben beszűkül, hogy már álmodni sem mer.
Így a gyermek mire felnő, nem hogy szabadon nem teremthet, hanem minden szinten teljesen befalaztuk őt. Ezzel elérjük, hogy kizárólag az élet egy igen csekély, negatív energia térben létező szegmensét ismerhesse meg, a teremtései csak ebben a léttérben nyilvánulhassanak meg, s kizárólag az ebben való rögzítésére irányuljanak. Az egész társadalommal együttműködve azt az illúziót alakítjuk ki gyermekünkben, hogy az élet csupán ennyi, s nincsen más életforma, út, lehetőség, az ember csupán a börtönlétet élheti meg a Föld bolygón.
Az érzelmeit is egyoldalúan torzítjuk, beprogramozzuk az alacsony rezgésű érzelmekre, a félelemre, a megfelelésre, a beletörődésre. Mivel folyamatosan kritizáljuk, elvárásokat sulykoljuk, így a lelkiismeret furdalást, a kishitűséget, az értéktelenséget, a kiszolgáltatottság érzését beleverjük. Mire felnő a gyermek, nem lesz egy önálló gondolata, nem lesz szabad vágya, csupán egy mindenáron megfelelni akaró, értéktelenség tudatában lévő potenciális munkaeszköz válik belőle.
Ebben a társadalmi összjátékban, - a bennünk megbízó, önmagát megtapasztalni érkező szabad lélekből, a gyermekünkből, - erőszakkal, manipulálással, önmagunk képmását, egy tökéletesen idomított, félelemben tartott, teljesen önállótlan, kiszolgáltatott biorobotot faragunk. Így a felnőtté vált gyermekünk nem sejtheti, hogy a Földön millióféle tapasztalásra van lehetősége és amit a beléprogramozott hiedelmek alapján megél, az csak egy lehetőség. Nem tudja, nem tudhatja, hiszen mint ahogyan mi sem, ő sem tapasztalta meg, hogy mi a szabad világ, a szabad gondolat. Halvány sejtelme sincsen a teremtés szabadságáról.
Mondhatjuk erre nyugodtan, hogy mindenki azt tapasztalja meg, amiért ide érkezett. A gyermekünk azért választott minket szüleinek, mert az általunk közvetítettek szerint akar haladni, fejlődni, tanulni. Ezzel abban az esetben egyet lehet érteni, ha a lélek azért jött ide, hogy a börtönlétet megélje, a biorobot állapotot megtapasztalja. Akkor minden rendben van, ha a mindenben bekorlátozott, öntudatlan, mélyen alvó, önvalójától elszakított, másoknak kiszolgáltatott létállapot megismerése céljából érkezett ide.  Ám nagyon valószínű, hogy a Földön testben lévő lelkek töredéke születik meg napjainkban ezzel a céllal.

Most, hogy a Földbolygó, s a rajta élő lények magasabb rezgésszintre emelkednek, az emberiség felébredése, felemelkedése is történik. Úgy vélem, hogy az utóbbi időszakban sokan azért jönnek, hogy minket ebből a mélyen alvó, önvalónkat elfeledő létállapotból felébresszenek, s ehhez az ébredezéshez segítséget, útmutatást, támogatást nyújtsanak.
Joggal hihetem, hogy ehhez a folyamathoz a saját gyermekeink, unokáink a tanítóinkként, segítőinkként érkeznek. Így éppen ebben az időszakban szerepcsere következik be, s nem nekünk kell a mi mintáinkat ráerőltetnünk a gyermekeinkre, hanem ők tanítanak, mutatnak mintát nekünk. Képesek erre, hiszen ők már másak, sokkal fejlettebbek, nyitottabbak az érkező energiákra, jobban érzékelnek, tisztábban látnak, mint mi, akik látását még homály fedi, fátyol takarja. Ők már más sejtszerkezettel, más tudással, más érzékeléssel érkeznek, ők már túllátnak az általunk ismert egyetlen létállapoton, a rabszolga üzemmódon, ők már tisztában vannak a teremtési lehetőségek széles skálájával, ők már ismerik a teremtés szabadságát. Ők megélik, amiről mi talán még nem is hallottunk, hogy a szeretet energiában még a szerveink is más funkciókat töltenek be, s ők már képesek a szívközpontú lét megélésére, tudnak, s minket is megtaníthatnak a szívükkel dönteni, s az agyukkal érezni.  
Ám roppant nehéz feladatra vállalkoztak a most leszülető lelkek. Ugyanis az a szülő, aki még mélyen alszik, aki még feltételezni sem tud más utat, mint a sajátját, az a társadalommal, a hatalommal szövetkezve minden változtatási szándékot keményen megtorol. A biorobot létben élő családban nincsen a segíteni érkező gyermekeknek semmiféle változtatásra, megnyilvánulásra, tanításra, felébresztésre lehetősége.  Nem, hogy ébreszteni nem tud, hanem őt is lerántják, lenyomják, megbetegítik, magukhoz láncolják. Ugyanis ha a gyermek gondolkodása, mentalitása, cselekedete eltér a dogmáktól, normáktól, kirí az átlagtól, akkor őt visszanyomják, drogokkal, gyógyszerekkel agyonnyugtatózzák, megnyomorítják, mert feltételezni, megálmodni, elképzelni sem tudnak más életutat, mint amin ők járnak. Ilyen családban a fejlettebb lélek nem segíthet, kísérlete kudarcra van ítélve. Addig, amíg mi nem vagyunk nyitottak, nincs bennünk szabadságvágy, nem vagyunk rá kíváncsiak, hogy miért vagyunk itt a Földön, ebben a fortyogó, alakuló, változó világban, addig nem hagyjuk megnyilvánulni a rajtunk segíteni érkező gyermekeinket, unokáinkat sem.

Ám ha úgy szemléljük ezeket a most érkező lelkeket, hogy segíteni érkeztek hozzánk, s tudomásul véve a szerepcserét hagyjuk, hogy megmutatkozzanak, és figyelünk is rájuk, akkor tanulhatunk tőlük. Amennyiben támogatjuk törekvéseiket, hagyjuk, hogy a maguk módján elégítsék ki kíváncsiságukat, engedjük, hogy önállóan felfedezzék a világot, szabadon alkossanak, teremthessenek, akkor sok új dolgot mutatnak nekünk.
Amennyiben bátorítjuk, segítjük, támogatjuk gyermekeinket önmaguk megismerésében, felfedezésében, akkor egyszer csak azt fogjuk tapasztalni, hogy mellettük mi is kíváncsi gyermekké fejlődünk. Amikor ráhangolódunk gyermekeinkre, az ő örömeire, érzéseire, gondolataira, akkor egyszer csak mi is kinyitjuk magunkat, s a mi kíváncsiságunk is feltámad. Kis idő múlva azt vesszük magunkon észre, hogy új szemmel, új nézőpontból szemléljük a saját világunkat, s egészen szokatlan, új dolgokat tapasztalunk meg. A gyermekeink segítségével szinte észrevétlenül megkezdjük önmagunk megismerését. Kitágítjuk saját észlelésünket, érzéskelésünket, s beengedve az örömet, a nyitottságot, a felfedezés izgalmát, megadjuk magunknak is a szabadságot. Egyszer csak mi is elkezdünk élni, szabadon lélegezni. 
Gyönyörűséges út ez, ahol a szülő és gyermek egymás kezét fogva tárja fel az életét, fedezi fel önmagát. Az itt élő megismerteti a Földi életet, az érkező pedig megmutatja a tapasztalás számtalan lehetőségét. Egymást bátorítva, egymást tanítva lehet csodává tenni a felébredésünket, az életünket.  
Mivel születésünkkor a szabadságvágy nem törlődik belőlünk, így a lélek szabadsága örökké bennünk van. Amikor a szabadságvágy feltámad bennünk, s a teremtő által a szívünkbe oltott szeretetmag elkezd működni, attól a pillanattól kezdve visszanyerjük a szabadságunkat. Ekkortól a szívünk szeretetében élve szabadon teremthetünk, megvalósíthatjuk álmainkat, a szívünk vágyát. Amikor a szívünkben élve visszanyerjük a szabadságunkat és megtanulunk szabadon teremteni, onnantól kezdve érkezhetnek a Földre a kicsiny lelkek, elfeledve, hogy honnan szakadtak ki, kik voltak korábban, mert itt ezen a szeretet bolygón felfedezhetik önmagukat, szabadon teremthetnek, tapasztalhatnak.
Minden önfeledt pillanatban, örömben megalkotott teremtés emeli a szeretet fényét, emeli a bolygó rezgésszintjét, s minket földre hullott, keresgélő embereket segít a felemelkedésben. Bátorítsuk tehát gyermekeinket, unokáinkat a szabad teremtésre, önmaguk felfedezésére, s tanuljunk tőlük a már tökéletesen megtanult, megtapasztalt a börtönlétből kiszabadulni, hiszen várnak ránk az új, csodálatos, eddig nem is álmodott ismeretek, örömteli tapasztalások.
Forrás:Földleaány


Olvass tovább: https://fenysziv.webnode.hu/a-lelek-leszuletese/