2019. május 8., szerda

A szuggesztió és a telepátia


Míg a gondolatok átadása és átvétele viszonylag szelíd dolognak tűnik, jóval furcsább helyzeteket teremthet az, ha az egyik ember rá tudja erőltetni akaratát, gondolatait egy másikra.


Ez a hatás ugyanolyan régen ismert, mint a telepátia, de gyakorlati felhasználása sokkal fontosabb.

A harmincas, negyvenes évek ismert sztárja volt Európában Wolf Messing, aki a filmekből is jól ismert Hanussen vagy a Thomas Mann által is megírt Cipolla mintájára, estéről-estére azzal szórakoztatta a közönséget, hogy ráerőltette akaratát egy-egy kiválasztott nézőre, és az azt csinálta, amit ő akart, anélkül, hogy szóban erre biztatta volna, azaz hipnózis nélkül.

Wolf Messingről maradt meg az a történet, hogy miután Hitler elől a Szovjetunióba menekült, Sztálin is érdeklődni kezdett különleges képességei iránt. Egyik alkalommal azt a feladatot adta neki, hogy jöjjön be hozzá, de belépési engedélyt nem adott neki.

Wolf Messing

Ekkor Messing úgy haladt át az őrök között, hogy azt szuggerálta be nekik, hogy ő Berija, Sztálin nagy hatalmú bizalmasa.Egy másik esetben, hivatalosan kijelölt szemtanúk jelenlétében, az volt Messing feladata, hogy menjen be az Állami Bankba, adjon át egy iskolafüzetből kitépett, üres, kockás lapot a pénztárosnak, és vegyen fel erre 100 000 rubelt.

Messing a feladatot pontosan végrehajtotta, a gyűrött irkalapot odacsúsztatta a pénztárosnak, aki figyelmesen megnézte, elolvasta, majd akkurátusan leszámolta a 100 000 rubelt, és egy szögre tűzte a cédulát, a többi bizonylat mellé.

Messing nagyon pontosan beleszuggerálta a pénztárosba, hogy ez most egy szokványos bizonylat, és az minden gond nélkül kiadta a kért összeget. A feladat végrehajtása után Messing visszatért a pénztárba, és visszaadta a pénzt.

A pénztáros csak ekkor vette észre, hogy egy üres füzetlapra adta ki a rengeteg pénzt. Ijedtében falfehér lett, és enyhe infarktust kapott.

Valószínű, hogy a hétköznapi életben mindannyian élünk többé kevésbé ezzel a képességünkkel, és rendkívül nagy eltérések vannak egyes emberek között a szuggesztibilitás mértékében.

Az emberek kis része, kb 5-10 százaléka egyáltalán nem szuggerálható ilyen módon, hasonlóan kis része, ugyancsak 5-10 százaléka meglehetősen könnyen, s köztük van a nagy többség, akik általában csak néha és nem mindenki által szuggerálhatók.

A dolognak az a lényege és fő érdekessége, hogy nem csak cselekedetekre lehet rávenni egy másik embert, hanem egyes belső részei, szervei működésének megváltoztatására is. Ilyen módszerekkel például összehangolható két ember szívritmusa, vagy agyi elektromos tevékenysége is, anélkül persze, hogy egy helyiségben tartózkodnának.

Ezt a jelenséget végül is gyógyításra lehet a legjobban felhasználni, és segítségével főleg pszichés eredetű zavarokat, betegségeket lehet kitűnően gyógyítani.

Albert Ignatyenko például ilyen módon tud gyomorfekélyt, dadogást vagy szívszúrást, fejfájást, esetleg kopaszságot gyógyítani. S ez az a terület, amit ő is a legfontosabbnak tart, sokkal fontosabbnak, mint hogy a színpadon megmutassa, hogy az emberek mennyire befolyásolhatók.

Itt kell keresni az egész jelenségcsoport lényegét, hasznát és értelmét is, ugyanis ha megismerhetnénk pontosabban ezeket a hatásokat, ezeknek a mechanizmusát, akkor a ma már népbetegségnek számító pszichés zavarokat viszonylag könnyen, egyszerűen lehetne gyógyítani.
(forrás: rejtelyekszigete.com)

Kapcsolódó írás:
Einstein meggyőződéssel hitt a telepátiában és furcsa találkozója volt Wolf Messing parafenoménnel:
https://dszilvia.blogspot.com/2019/04/einstein-meggyozodessel-hitt.html

Wolf Messing- videó
forrás:The Story Behind