A véletlen szót olyan eseményre, helyzetre használjuk, amelynek bekövetkezte váratlanul, nem tervezetten, akaratlanul történik. Használják a szót a szabálytalanra és a megjósolhatatlanra is. „Nem véltük” azt, hogy bekövetkezhet. A véletlent tehát értelmezzük úgy is, hogy valami ok nélkül történt, és úgy is, hogy nem tervezetten.
Ha valamit nem tudunk megmagyarázni, vagy akaratlanul történt, akkor az materialista oldalról nézve a véletlen szertelen játéka, a transzcendens szemszög szerint pedig Isten akarata miatt volt.
A tudomány sokszor „menekült a véletlenbe akkor, ha valamit nem tudott megmagyarázni, akár az anyag vizsgálata során, akár történelmi események kapcsán.
Fred Hoyle szerint: „Annak a valószínűsége, hogy élettelen anyagból egy élő sejt alakuljon ki, kisebb, mint annak a valószínűsége, hogy egy orkán végigsöpör egy roncstelepen, és összeállít egy működőképes Boeing 747-es repülőgépet.”
A XXI. században már egyre inkább terjed az a gondolkodás, hogy minden változás mögött törvényszerűség rejlik. A véletlen szavunk – „nem véltük” – sem azt fejezi ki, hogy nem lehetne ok és okozati összefüggés a számunkra váratlanul érkező események között.
Albert Einstein szerint „véletlennek azt nevezzük, amikor a számításaink kudarcot vallanak”.
Ebben az írásban nem a tudomány hozzáállásával akarok foglalkozni, hanem azzal, hogy a mindennapi életünkben hogyan viszonyulunk a véletlenhez.
Ha leverünk egy poharat az asztalról, akkor önkéntelenül felkiáltunk: „Véletlen volt!” Kisgyermekkorunktól kezdve működik a védekező reflexünk, mert egy ilyen tettünk általában a környezetünk rosszallását váltotta ki. Belép a bűntudatunk és fel akarjuk menteni magunkat. Pedig egy ilyen egyszerű esetnek is van oka. A figyelmetlenségünk adódhat abból, hogy elgondolkodtunk vagy fáradtak voltunk, tehát nem voltunk a jelenben, de abból is, hogy a szemüveg nem volt rajtunk. Az egyszerű mozdulat oka tehát testi, lelki és szellemi is lehet.
A figyelmetlenség súlyosabb esetben okozhat halálos balesetet is. A társadalmi megítélése joggal tesz különbséget a véletlen és az akaratlagos negatív cselekedetek között, de mégis: ha elfogadjuk azt, hogy a nem tervezett események mögött ott feszül az ok és saját magunkra vagy környezetünkre nézve igyekszünk megérteni azt, hogy miért történt meg és mit üzent nekünk az okozat, akkor van esély arra, hogy tanuljunk belőle.
Ellenben ha pusztán áldozatnak tekintjük magunkat – bármely oldalán is állunk a helyzetnek -, akkor úgy vélem, hogy nehezítjük az életben felmerülő problémáink megoldását és lassítjuk szellemi és lelki fejlődésünket.
Természetes, hogy a negatív történés igencsak rosszul hat a lelkünkre. A nehézségek átélését nem úszhatjuk meg, de nem mindegy, hogy betegség, baleset, munkahelyi, magánéleti nem várt kellemetlen esemény kapcsán beleragadunk-e tartósan az áldozati vagy bűnös szerepbe, vagy meg akarjuk-e érteni az összefüggéseket és aktív alakítói, javítói akarunk-e lenni sorsunknak.
Ha belegondolunk a helyzetbe és arra jutunk, hogy az okozat azt jelenti számunkra, hogy valamin változtatnunk kell az életünkben, akkor abból sokat nyerhetünk.
A váratlan pozitív események értékelését sem szabad figyelmen kívül hagynunk, tehát nem csak a minket rosszul érintő dolog lehet az átgondolásunk tárgyai. Mindemellett azt nem gondolom, hogy az élet minden egyes véletlennek tűnő eseményét elemeznünk kell, mert akkor nem tudjuk a jelenünket megélni.
(forrás: Csizmadia Attila természetgyógyász - kicsibudoar.hu)
