Amikor a lélek testi életét éli, észleleteinek a döntő többségét a testi érzékszerveivel szerzi. Az a személyiségünk, akit a lelkünk a mostani életére vállalt, aki a jelenlegi testünkhöz kötődik, lényegében a fizikai érzékszervekre van utalva, így a szemünkre, fülünkre, bőrünkre, orrunkra, stb., melyek segítségével észleli és felfogja az őt körülvevő fizikai világot. A léleknek ugyanúgy megvannak az érzékszervei, ugyanúgy lát, hall, érez hőt vagy éppen illatot - ezen képességei legtöbb embernél például álom alatt mutatkoznak meg -, de ezek a testi élet alatt a háttérben vannak, hiszen a fizikai élet megtapasztalásához, annak megéléshez nem elsősorban szükségesek.
Mégis, sok ember tapasztalja, hogy kisebb-nagyobb mértékben képes olyan észleleteket tenni, olyan információkhoz jutni, melyeket a hagyományos fizikai érzékszerveivel biztosan nem szerezhetett volna. Annak aránya ugyanis, hogy a lélek érzékszervei mennyire szorulnak a háttérbe, már egyénileg változó, s elsősorban a lélek fejlettségi szintjével, valamint az adott életre vállalt sorsfeladatától, sorsútjától, így az erre az életre lehozott energiájától függ. Minél kevésbé erős a kötődése a léleknek a testhez, minél kevésbé azonosul vele, mint anyaggal, annál dominánsabb szerepet tölthet be a szerzett észlelések terén is. Egy kisgyermek például még, egy haldokló pedig már láthatja a szellemi világot, hiszen a a test és lélek köteléke enyhébb.
A lélek érzékszervein keresztül szerzett észleletek a következők lehetnek; szellemek érzékelése (most nem a tárgyak mozgatására gondolok, amit a fizikai szemünkkel láthatunk, hanem magának a szellemeknek a - rendszeres - látására), a lehetséges jövőből való információszerzés, akár képek, akár megérzés útján, előző életekbe való betekintés lehetősége, mások gondolatainak, érzéseinek érzékelése, térben való kivetülés, tehát hirtelen, tőlünk térben eltérő helyszínek megfigyelése, stb. Ilyen esetek valamennyiében arról van szó, hogy a lélek érzékszervei erősebb hatásfokkal vannak jelen éber tudatállapotunkban is, így képesek vagyunk azt az elménkkel, a fizikai érzékszerveink észleleteihez hasonlóan felfogni és értelmezni.
Aki egyes esetekben lát szellemet, természetesen még nem feltétlen a lelkével "látja" azt, hiszen egy szellem képes lehet a szemünk számára is láthatóvá válni, erről egyértelműen akkor beszélhetünk, ha azt csakis ő látja, más, közelében lévő ember nem, illetve ha mindez rendszeressé válik. Bizonyos embereknél ez a képesség a teljes élethosszra, vagy annak egy kisebb-nagyobb részére jellemző, de ami gyakoribb, a test és a lélek lazább kapcsolata miatt, hogy egyes gyermekek, kb. 6-7 éves korukig még, illetve a testi halál bekövetkezte előtti hónapokban egyes emberek már képesek érzékelni a szellemi világot.
Amikor a lehetséges jövőből juthatunk ilyen-olyan módokon információkhoz, valójában úgy lehetséges, hogy a lelkünkkel "hangolódunk" abba a tartományba, ahol a mindenkori jelenben már egyébként létező jövő látható, érzékelhető. A lehetséges jövő egy energiamintázat, mely az előző életek következményeire és az az alapján vállalt sorsútra épül, de a mindenkori jelen döntései, cselekedetei tesznek teljessé. Ebben a mintázatban, természetüknél fogva, a negatív események sűrűbb rezgésűek, fajsúlyosabbak, ezért fordul elő, hogy a legtöbben a negatív eseményeket érzik vagy látják meg előre, s kevésbé a pozitívakat. Amikor a múltba (előző életekbe) tekinthetünk vissza, akkor a már meglévő emlékeinkhez férünk hozzá, mely a legtöbb embernél általában el van zárva az éber tudat elől. Mind a lehetséges jövőkép, mind a múlt emlékei meg vannak a közös tudatmezőben is (ezt sokan, sokféleképpen hívhatják, Mindenség Tudástára, Akasha Krónika, stb.), de ugyanúgy az adott lélekben is. Bár egyénileg változó, ki melyik forrásból meríthet, a legtöbben a saját lelkükből "dolgoznak". Egy reinkarnációs hipnózis alkalmával a lélekben eltárolt valamennyi előző élet emlékei törhetnek fel, míg egy 'deja vu' érzésnél például a lélek, a leszületés előtti lehetséges jövőképek megtekintésekor, átélésekor szerzett emlékei.
Azokat a pillanatokat, melyeket a jelenben átélünk, már többféle módon átélhettük korábban is. Mielőtt leszületünk, a leendő életünk különböző alternatív sorsútjait végignézhetjük, átélhetjük, valamint álom vagy éber tudat állapotban, megérzés vagy látomás útján is kaphatunk információt a lehetséges jövőnkből. Ha ezt tudatosan el is felejtjük, amikor az adott pillanat ténylegesen be is következik, olykor elkaphat bennünket az az érzés, hogy 'mintha ezt már én egyszer átéltem volna' - ezt nevezzük 'deja vu'-nek.
A gondolatok, érzelmek, melyeket az emberek kisugároznak magukból, egyfelől folyamatosan jelen vannak körülöttük, másfelől pedig azonnal ott vannak annál a személynél is, akire irányították azt. Ezek az energiák, bár a hagyományos érzékszerveinkkel nem, de a lelkünkkel érzékelhetővé válnak. Így lehetséges, hogy valaki megérezze más gondolatait, érzelmeit.
A lélek, noha a testhez kötődik a fizikai élet hossza alatt, olykor elhagyja azt, mely a legtöbb embernél álom esetében mutatkozik meg, ritkább esetben pedig úgynevezett kivetülés, testelhagyásos élmény formájában. A lélek a gondolat sebességével képes kivetülni tértől függetlenül, így az erre képes személyek, testi életük alatt is szerezhetnek észleleteket, a testüktől egészen távoli helyekről is.
Valamennyi képességre tényként állítható két dolog. Az egyik, hogy - mint az életben bármely más, hagyományosnak mondott képesség, így például a zenei tehetség is - különböző mértékben található meg mindenkiben, melyet ehhez mérten képes az egyén kezelni. Tehát a legtöbb ember megtanulhat egy alap szinten zongorázni, de éppen autót szerelni is például, vannak, akinek egészen nagy fáradság árán jön össze egy minimális szint is, s megint mások neki sem kezdenek, mert egyszerűen nem vonzza őket a dolog. Aztán vannak olyanok, akik sok gyakorlás útján ugyan, de egész szép eredményeket érhetnek el, míg vannak azok, akik úgymond született képességgel rendelkeznek, nekik már eleve olyan kimagasló mértékben megy az adott dolog, hogy némi gyakorlással valóban profik válhatnak belőlük. Magyarul fel kell ismernünk magunkban azokat a képességeket, amelyek bennünk rejtőznek, s azt kell elfogadjuk, abból kell "gazdálkodnunk". Azokat a képességeket, melyek úgy érezzük, leginkább meg vannak bennünk, kell a lehető legoptimálisabb mértékben fejlesztenünk. A másik tény pedig, hogy egyik ilyen képesség (legyen az különlegesnek vagy hagyományosnak mondható) sem véletlenül van jelen bennünk. Azt minden esetben a lelkünk választotta még a leszületésünk előtt, azért, mert ezt kívánta (vagy volt kénytelen) megtapasztalni, ezzel kívánt élni, ebben szerette volna kipróbálni magát. Még pedig főleg azért, hogy általa minél többet segítsen másoknak és magának. Hogy ki, miként tud segíteni a benne lévő képességével, már teljesen egyéni, mint maga a képesség és annak jelenlévő szintje, ezt mindenkinek magának kell éreznie és felmérnie, az adott körülményekhez és lehetőségekhez mérten. Csak hogy két, kiragadott példát említsek, egy zongorista a játékával szerez örömet a hallgatóságának, a zenéjére fogékony embertársainak, míg egy, az itt ragadt szellemekkel kommunikálni képes egyén azzal nyújthat örömet (s ezáltal segítséget) másoknak, hogy igyekszik átkísérni ezen szellemeket a fénybe.
S ha már itt tartunk, nincs olyan ember, aki ne tudna felfedezni magában valamilyen képességet, ami másoknál nincs jelen (most itt nem csak az ebben a cikkben tárgyalt, különleges képességekre gondolok), s ezeket mindenkinek erősen javasolt lenne előhozni és fejleszteni, használni azt, élni vele. Senki sem értéktelenebb vagy értékesebb a másiknál, bárkiben rejtőzik olyan adottság, amellyel segítséget, örömet tud okozni másoknak és magának, ne féljen hát megtalálni és hasznosítani, hiszen azért van.
Sokan inkább átokként tekintenek különleges képességeikre mintsem áldásként, s inkább tudatosan elnyomják magukban, minek hatására a képesség megszűnik. Azonban ez semmiképpen sem véletlen van jelen senki életében sem, így azt gondolom nem az a helyes megoldás, ha eldobjuk magunktól, hanem az, ha megismerjük, s ha helyén kezeljük azt, s igyekszünk általa segíteni másoknak és magunknak, annak eredeti rendeltetése szerint.
Mégis, sok ember tapasztalja, hogy kisebb-nagyobb mértékben képes olyan észleleteket tenni, olyan információkhoz jutni, melyeket a hagyományos fizikai érzékszerveivel biztosan nem szerezhetett volna. Annak aránya ugyanis, hogy a lélek érzékszervei mennyire szorulnak a háttérbe, már egyénileg változó, s elsősorban a lélek fejlettségi szintjével, valamint az adott életre vállalt sorsfeladatától, sorsútjától, így az erre az életre lehozott energiájától függ. Minél kevésbé erős a kötődése a léleknek a testhez, minél kevésbé azonosul vele, mint anyaggal, annál dominánsabb szerepet tölthet be a szerzett észlelések terén is. Egy kisgyermek például még, egy haldokló pedig már láthatja a szellemi világot, hiszen a a test és lélek köteléke enyhébb.
A lélek érzékszervein keresztül szerzett észleletek a következők lehetnek; szellemek érzékelése (most nem a tárgyak mozgatására gondolok, amit a fizikai szemünkkel láthatunk, hanem magának a szellemeknek a - rendszeres - látására), a lehetséges jövőből való információszerzés, akár képek, akár megérzés útján, előző életekbe való betekintés lehetősége, mások gondolatainak, érzéseinek érzékelése, térben való kivetülés, tehát hirtelen, tőlünk térben eltérő helyszínek megfigyelése, stb. Ilyen esetek valamennyiében arról van szó, hogy a lélek érzékszervei erősebb hatásfokkal vannak jelen éber tudatállapotunkban is, így képesek vagyunk azt az elménkkel, a fizikai érzékszerveink észleleteihez hasonlóan felfogni és értelmezni.
Aki egyes esetekben lát szellemet, természetesen még nem feltétlen a lelkével "látja" azt, hiszen egy szellem képes lehet a szemünk számára is láthatóvá válni, erről egyértelműen akkor beszélhetünk, ha azt csakis ő látja, más, közelében lévő ember nem, illetve ha mindez rendszeressé válik. Bizonyos embereknél ez a képesség a teljes élethosszra, vagy annak egy kisebb-nagyobb részére jellemző, de ami gyakoribb, a test és a lélek lazább kapcsolata miatt, hogy egyes gyermekek, kb. 6-7 éves korukig még, illetve a testi halál bekövetkezte előtti hónapokban egyes emberek már képesek érzékelni a szellemi világot.
Amikor a lehetséges jövőből juthatunk ilyen-olyan módokon információkhoz, valójában úgy lehetséges, hogy a lelkünkkel "hangolódunk" abba a tartományba, ahol a mindenkori jelenben már egyébként létező jövő látható, érzékelhető. A lehetséges jövő egy energiamintázat, mely az előző életek következményeire és az az alapján vállalt sorsútra épül, de a mindenkori jelen döntései, cselekedetei tesznek teljessé. Ebben a mintázatban, természetüknél fogva, a negatív események sűrűbb rezgésűek, fajsúlyosabbak, ezért fordul elő, hogy a legtöbben a negatív eseményeket érzik vagy látják meg előre, s kevésbé a pozitívakat. Amikor a múltba (előző életekbe) tekinthetünk vissza, akkor a már meglévő emlékeinkhez férünk hozzá, mely a legtöbb embernél általában el van zárva az éber tudat elől. Mind a lehetséges jövőkép, mind a múlt emlékei meg vannak a közös tudatmezőben is (ezt sokan, sokféleképpen hívhatják, Mindenség Tudástára, Akasha Krónika, stb.), de ugyanúgy az adott lélekben is. Bár egyénileg változó, ki melyik forrásból meríthet, a legtöbben a saját lelkükből "dolgoznak". Egy reinkarnációs hipnózis alkalmával a lélekben eltárolt valamennyi előző élet emlékei törhetnek fel, míg egy 'deja vu' érzésnél például a lélek, a leszületés előtti lehetséges jövőképek megtekintésekor, átélésekor szerzett emlékei.
Azokat a pillanatokat, melyeket a jelenben átélünk, már többféle módon átélhettük korábban is. Mielőtt leszületünk, a leendő életünk különböző alternatív sorsútjait végignézhetjük, átélhetjük, valamint álom vagy éber tudat állapotban, megérzés vagy látomás útján is kaphatunk információt a lehetséges jövőnkből. Ha ezt tudatosan el is felejtjük, amikor az adott pillanat ténylegesen be is következik, olykor elkaphat bennünket az az érzés, hogy 'mintha ezt már én egyszer átéltem volna' - ezt nevezzük 'deja vu'-nek.
A gondolatok, érzelmek, melyeket az emberek kisugároznak magukból, egyfelől folyamatosan jelen vannak körülöttük, másfelől pedig azonnal ott vannak annál a személynél is, akire irányították azt. Ezek az energiák, bár a hagyományos érzékszerveinkkel nem, de a lelkünkkel érzékelhetővé válnak. Így lehetséges, hogy valaki megérezze más gondolatait, érzelmeit.
A lélek, noha a testhez kötődik a fizikai élet hossza alatt, olykor elhagyja azt, mely a legtöbb embernél álom esetében mutatkozik meg, ritkább esetben pedig úgynevezett kivetülés, testelhagyásos élmény formájában. A lélek a gondolat sebességével képes kivetülni tértől függetlenül, így az erre képes személyek, testi életük alatt is szerezhetnek észleleteket, a testüktől egészen távoli helyekről is.
Valamennyi képességre tényként állítható két dolog. Az egyik, hogy - mint az életben bármely más, hagyományosnak mondott képesség, így például a zenei tehetség is - különböző mértékben található meg mindenkiben, melyet ehhez mérten képes az egyén kezelni. Tehát a legtöbb ember megtanulhat egy alap szinten zongorázni, de éppen autót szerelni is például, vannak, akinek egészen nagy fáradság árán jön össze egy minimális szint is, s megint mások neki sem kezdenek, mert egyszerűen nem vonzza őket a dolog. Aztán vannak olyanok, akik sok gyakorlás útján ugyan, de egész szép eredményeket érhetnek el, míg vannak azok, akik úgymond született képességgel rendelkeznek, nekik már eleve olyan kimagasló mértékben megy az adott dolog, hogy némi gyakorlással valóban profik válhatnak belőlük. Magyarul fel kell ismernünk magunkban azokat a képességeket, amelyek bennünk rejtőznek, s azt kell elfogadjuk, abból kell "gazdálkodnunk". Azokat a képességeket, melyek úgy érezzük, leginkább meg vannak bennünk, kell a lehető legoptimálisabb mértékben fejlesztenünk. A másik tény pedig, hogy egyik ilyen képesség (legyen az különlegesnek vagy hagyományosnak mondható) sem véletlenül van jelen bennünk. Azt minden esetben a lelkünk választotta még a leszületésünk előtt, azért, mert ezt kívánta (vagy volt kénytelen) megtapasztalni, ezzel kívánt élni, ebben szerette volna kipróbálni magát. Még pedig főleg azért, hogy általa minél többet segítsen másoknak és magának. Hogy ki, miként tud segíteni a benne lévő képességével, már teljesen egyéni, mint maga a képesség és annak jelenlévő szintje, ezt mindenkinek magának kell éreznie és felmérnie, az adott körülményekhez és lehetőségekhez mérten. Csak hogy két, kiragadott példát említsek, egy zongorista a játékával szerez örömet a hallgatóságának, a zenéjére fogékony embertársainak, míg egy, az itt ragadt szellemekkel kommunikálni képes egyén azzal nyújthat örömet (s ezáltal segítséget) másoknak, hogy igyekszik átkísérni ezen szellemeket a fénybe.
S ha már itt tartunk, nincs olyan ember, aki ne tudna felfedezni magában valamilyen képességet, ami másoknál nincs jelen (most itt nem csak az ebben a cikkben tárgyalt, különleges képességekre gondolok), s ezeket mindenkinek erősen javasolt lenne előhozni és fejleszteni, használni azt, élni vele. Senki sem értéktelenebb vagy értékesebb a másiknál, bárkiben rejtőzik olyan adottság, amellyel segítséget, örömet tud okozni másoknak és magának, ne féljen hát megtalálni és hasznosítani, hiszen azért van.
Sokan inkább átokként tekintenek különleges képességeikre mintsem áldásként, s inkább tudatosan elnyomják magukban, minek hatására a képesség megszűnik. Azonban ez semmiképpen sem véletlen van jelen senki életében sem, így azt gondolom nem az a helyes megoldás, ha eldobjuk magunktól, hanem az, ha megismerjük, s ha helyén kezeljük azt, s igyekszünk általa segíteni másoknak és magunknak, annak eredeti rendeltetése szerint.
(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)
Kapcsolódó írás
Mrs Rosemary Brown - Hangok a túlvilágról:
Mrs Rosemary Brown - Hangok a túlvilágról:
"Különleges" képességek - áldás vagy átok? Energiagyógyítással - videó
forrás:Judit Antal
