Olyan sok mindent fontos és érdemes tudnunk és olyan sok mindent tanítanak is nekünk, mégis egyetlen egyet emelnék ki, ami azt gondolom, mind közül a legfontosabb. S érdekes, pont ezt nem említik nekünk sem az iskolában, s úgy általában máshol sem. Ez pedig az, hogy nincs olyan, hogy halál - legalábbis abban az értelemben, ahogy ma azt érteni szokás. Sőt, sajnos pont az ellenkezője van oly mértékben beleivódva a köztudatba, hogy nagyon nehéz ezen változtatni még annak is, aki szeretne, aki hajlana felé.
Pedig valóban ez a legfontosabb dolog, legalapvetőbb információ, amit mindenkinek a magáévá kellene tennie az életben. Érthető persze, hogy ez nagyon sokaknak nem megy könnyen. A mulandóság, az egyszeri élet, és a testünk halála utáni végső megsemmisülés tudatába neveltek fel szinte mindannyiunkat, nyilvánvaló, hogy nem egy könnyen tudjuk ezt felülírni a tudatalattinkban. Az az ember pedig pláne hátrányban van, aki pusztán a mások által hallottakra, pusztán csak a hitre támaszkodhat. Aki pedig még ezt sem hajlandó sem megfogadni, sem meghallgatni, végképp elzárja magát az igazság felismerésétől.
Azok tehát egyértelmű előnyben vannak, akiknek vagy képességük vagy lehetőségük van (vagy mindkettő) arra, hogy megtapasztalják bármilyen módon is a szellemvilág létezését. Egy világ létezését, ami nyilvánvalóan túlmutat a fizikai világon, azok törvényein és szokásain. Amit értelmezni a megszokott ismereteink alapján képtelenek lennénk. Mégis azt mondom, függetlenül bármilyen képességtől vagy élménytől, akinek van füle és figyelme minderre, nem marad bizonyíték nélkül, és mindenképpen kénytelen lesz felülbírálni addigi hitrendszerét, világképét. Természetesen ha valakiben az érdeklődés legkisebb csírája sincs meg a fizikai létezésen túli dolgok megismerésére, akkor az azért van, mert egész egyszerűen, számára annak még nem jött el az ideje. Ezt el kell fogadjuk, hiszen erőltetni nem szabad senkiben sem ezt a folyamatot. Előbb-utóbb mindenki eljut majd oda, jóllehet, csak több fizikai élet múlva. Aki azonban már most is kész elfogadni, ha mást nem, a lehetőségét a túlvilágnak, számos kapaszkodó fogja segíteni. A legideálisabb persze, ha valaki saját élményt, tapasztalást tudhat magáénak, de aki csak másra hagyatkozhat, sem kevés felismerést tehet. Elég csak alaposabban szemügyre venni, megvizsgálni, többek között a halál közeli élmények fogalmát és részleteit, tanulmányozni a előző életekre és az életek közé vivő hipnózisok beszámolóit, összevetni valamennyiüket egymással, s máris elindulhatunk egy olyan felfedező úton, amin minél tovább haladva, egyre egyértelműbb lesz a felismerésünk: nem vagyunk azonosak a testünkkel, s ami a legfontosabb, nem is halunk meg, nem is múlunk el vele együtt.
Nem könnyű tehát ezt elfogadni. Mégis minél inkább képes valaki azonosulni ezzel az igazsággal, annál könnyebbé, annál jobbá lesz képes változtatni a saját életét. Minél jobban megérti mindazt, hogy mi és legfőképpen miért történik vele, annál inkább képes lesz azt elfogadni, annál nagyobb terhet véve le ezáltal a saját lelkéről. Szinte megannyi pillanata és mozzanata egyszerűbbé és könnyebbé válik az életünknek, ha tudjuk, korántsem pusztán azok vagyunk, akiknek most gondoljuk magunkat. Ha nem a megszokott módon, csak a mostani születésünk és halálunk időpontja közé szorítjuk magunkat, hanem elfogadjuk, hogy jelenlegi életünk csupán egy apró láncszeme, lelkünk teljes létezésének. Hogy bármi is történjék velünk, azon mind túljutunk és fölé kerekedünk egyszer, hogy bármit is elrontottuk, egy örökkévalóság áll a rendelkezésünkre, hogy kijavítsuk azt, s legfőképpen, hogy senkit sem veszítünk el, csak átmenetileg. Hogy bárki is hagyjon el bennünket, bárki is távozzon ebből az életből, akit szerettünk, az számunkra sosem végleges, s számtalan alkalommal látjuk még őt viszont. (Természetesen ennek az elfogadása nem jelenti azt, s nem is kell jelentse azt, hogy onnantól fogva nem kellene gyászolnunk vagy nem fogunk majd gyászolni. Csupán azt, hogy összehasonlíthatatlanul másképp élhetjük meg egy szerettünk elvesztését a hagyományos felfogáshoz képest akkor, ha tudjuk, hogy valójában nem halt meg.) Egyszóval tehát, a halál kizárólag a testre vonatkozik, ránk nézve nem létezik - abban az értelemben végképp nem, ahogy széles körben értelmezik azt.
Az elfogadás, a megértés, s legfőképpen a szeretet bármi és bárki irányába csak akkor és úgy képzelhető el, ha feltétel nélkül elfogadjuk lelkünk halhatatlanságát, szellemi világbeli voltát, s elfogadjuk azt, hogy ilyen értelemben felette állunk bárminek, ami a fizikai életünkben körülvesz bennünket, történik velünk. S ez a lehető leghatásosabb gyógymódja annak, hogy a lehető legjobbá tegyük jelen életünket, ami mindezek ismerete és elfogadása nélkül, olykor nagyon is sivár, nyomorúságos és kínokkal teli tud lenni. Oly sok minden felismerésre vár bennünket, de az első és legfontosabb, amit le kell magunkban szögezni és alapvető igazságnak elfogadni: hogy egyrészről nemhogy létezik odaát, de sokkal létezőbb valóság, mint amiben most élünk, s másrészről hogy jelen életünk mindössze annyinak tűnik odaátról, mint itt egy reggelen egy olyan álom, amit kifejezetten valóságosnak éltünk meg. Így ilyen szemmel is tekintsünk rá.
(forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)
Kapcsolódó írás
Aki meghalt, nem halott:
Aki meghalt, nem halott:
Csodálatos Univerzum - videó
forrás:janos palfi
forrás:janos palfi
