Nagyon sok kisgyerek mesél szüleinek előző életekről, angyalokról, de csak kevesen hiszik, hogy történeteik valósak és nem a képzeletük szüleményei. Ezek az édesanyák gyermekeik különös látomásairól mesélnek. A történetek bámulatosak, és egészen különlegesek. Vajon mégiscsak körülöttünk élnek az angyalok, a szellemek? És a lélek tovább él a test halálát követően is? A kicsik szerint nagyon is így van.
A gyerekek beszélgethetnek az elhunyt szeretteikkel is (Thinkstockphotos)
Láthatatlan lakótársak
Zsuzsa kisfia, Ádám alig múlt hároméves, de már nagyon sok „földöntúli kalandban” volt része. Azt beszélik, azon a környéken, ahol Zsuzsiék laknak, több rejtélyes haláleset is történt a múltban. „Fogalmam sincs, mi igaz ezekből a mendemondákból, de talán lehet bennük valami. Ádi a költözésünk után szinte egyből egy kisfiúról és egy idős bácsiról kezdett beszélni, azt mondja, jó emberek. Azt mesélte, a kisfiúval gyakran együtt játszanak, a bácsi meg soha nem jön be a szobákba és a konyhába, mindig megáll az ajtóban” – osztja meg tapasztalatait Zsuzsi, aki gyerekkorától kezdve hisz a túlvilág létezésében, ugyan kicsit tart is az onnan érkező dolgoktól. Ám amikor a kisfia olyan eltávozottak jelenlétéről beszél, akik jó szándékúak és kedvesek, ő sem ijed meg a hallottaktól.
„Talán azért nem rémültem meg Ádi történeteitől, mert benne sincs semmilyen félelem. Amíg ő nem ijed meg ezektől a különös dolgoktól, addig nekem sincs okom aggódni. Ez egy olyan különleges képesség lehet, ami nem minden gyereknek adatik meg, így eszembe sem jutott, hogy ellene neveljem” – fejti ki véleményét Zsuzsi.
„Ne félj, nem tud bejönni a néni!”
Előfordult azért, amikor Ádám igencsak meglepte a környezetében élőket: „Januárban történt, hogy átmentünk az albérlőink házába, és Ádi beszaladt az egykori hálószobánkba. Odafordult a lányhoz, aki bérli tőlünk a házat, majd az ablakra mutatva azt mondta neki: Ne félj, nem tud bejönni a néni! Én csak ezután léptem a szobába, ahol az albérlőnk meglepetten kérdezte: Ádi látja az angyalokat?” – idézi fel Zsuzsi.
„Amikor még mi is ebben a házban laktunk, kezembe került a négy évvel ezelőtt elhunyt nagymamám fényképe. Gondoltam, megmutatom Ádinak, ám mielőtt megszólalhattam volna, a kisfiam elmosolyodott, és örömmel felkiáltott: Ott a dédimama! Ez azért volt elég hajmeresztő, mert korábban sosem mutattunk neki fotót a nagymamámról, csak meséltünk róla, hogy ki ő” – emlékszik vissza egy másik esetre Zsuzsi.
Megérezte a nagypapa halálát
Zsuzsi nagypapájához szoros szálak fűzték Ádámot. Külön házban, de egy udvarban laktak, így sok időt töltöttek együtt. „A nagypapám minden reggel átjött hozzánk, és hatalmasakat játszottak Ádival, tényleg nagyon szerették egymást. Nagypapám halála napjának reggelén Ádi feltűnően pörgött, és hisztis volt, meg is kérdeztem tőle, mi a baj. Rám nézett, és csak ennyit mondott: Anya, a Dédipapának nem fáj semmi, most már jól van!” – meséli Zsuzsi, aki hirtelen nem is tudta, hogyan reagáljon a hallottakra.
„Nem sokáig dughattam a fejemet a homokba, 10-15 perccel később sírva jött hozzánk anyukám. Meg sem kellett szólalnia, tudtam, mi történt… Akkor hasított belém, a nagypapám Ádival üzent, hogy véget ért a szenvedése, és boldogan távozott az élők sorából” – mondja meghatottan Zsuzsi, akinek meggyőződése, Ádám a mai napig tartja a dédnagypapával a kapcsolatot.
„Néha az az érzésem, Ádi beszélget a nagypapámmal. Hogy miről, azt nem tudom, mert motyogni szokott ilyenkor, csak azt szoktam érteni belőle, hogy Ádi köszön a papának. Semmiképpen nem szeretnék közbeszólni és zavarni, mert Ádinak ez fontos, és ami azt illeti, nekem is nagyon jó érzés látni” – tette hozzá Zsuzsi, aki eddig nem verte nagydobra Ádi különleges elszólásait.
Peti és az angyalok
Szilvi kisfia, Peti – aki ma már javában kamaszodik – mindössze nyolc hónapos volt, amikor olyat tett, amitől az anyukájának is elállt a lélegzete. „Bejelentkeztem egy spirituális tanácsadóhoz, és mivel a megbeszélt időpontban senki nem tudott vigyázni a kisfiamra, őt is magammal vittem. Leültettük Petit a szoba közepére, ahol csendesen el is játszott, egészen addig, amíg a médium az angyalokra hangolódott és valakit, egy angyalt be is hívott a szobába. Én is úgy éreztem és láttam mintha egy ponton délibábként vibrálna a levegő, aztán Peti, aki addig háttal ült a furcsa fénynek, magától fordult a rezgés felé. Egyenesen abba az irányba nézett, majd tapsolni kezdett, és hangosan kacagott. Annyira megható és elképesztő volt az egész, hogy a tanácsadóval együtt kicsordult a szemünkből a könny. Ő is azt mondta, ilyesmit még sosem látott” – nosztalgiázik Szilvi, aki mindezt el sem hitte volna, ha nem a saját szemével látja
Ahogy Peti cseperedett, továbbra is kapcsolatban maradt az angyalokkal: két-három éves korában többször is csak azért állt az ablakhoz, hogy az angyalokat nézze, ő legalábbis ezt mondta. Szilvi persze hiába fürkészte a tájat, semmi különöset nem látott. „Olyan is előfordult, hogy Peti épp a bölcsiről mesélt nekünk, aztán mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megjegyezte: épp most ment el itt egy angyalka” – meséli Szilvi, aki úgy emlékszik, Peti négyéves kora körül beszélt utoljára az angyali találkozásokról. „Sajnos többet sosem mesélt róluk, viszont nagyon erősen hisz Isten létezésében, pedig sosem erőltettünk rá ilyesmit. Előző életekről sajnos nem számolt be, de ezeket az élményeket azóta is fölelevenítem magamban, amikor kételkedni kezdek a szemmel nem látható világ létezésében” – mondja mosolyogva Szilvi.
Így látja a szakértő
Paulinyi Tamás pszi-kutató és önismereti tudat-tréner szerint nincs könnyű dolga a szülőknek, amikor a gyerekek angyalokról, fénylényekről, láthatatlan barátokról vagy elhunyt szeretteikkel való találkozásról mesélnek. A gyermeki fantázia működését ugyanis nehéz elkülöníteni a paranormális észlelésektől. Amiben a szakértő is egészen biztos, a gyerekek sokkal fogékonyabbak a parajelenségekre, mint a felnőttek, mivel bennük még nem alakultak ki a „lehetetlen” fogalmához kapcsolódó gátlások.
Sok szülő fordult már a Paulinyi Tamáshoz, mert úgy tűnt, gyermeke különleges képességekkel rendelkezik. „Volt, aki kifejezetten örült ennek, mások megijedtek, de találkoztam olyannal is, aki a kelleténél többet látott a dologba és már-már médiumpalántaként beszélt a gyerekéről – foglalja össze dióhéjban Paulinyi Tamás, aki szerint ezen a téren is érdemes az arany középutat keresni. – Való igaz, a gyerekek nyitottabbak az ilyen típusú észlelésekre, de előfordulhat, hogy mesébe illő elemekkel is összemossák, amit látnak, hallanak vagy éreznek. A szülők mindenképpen hallgassák figyelemmel a történeteket, sokszor ugyanis az apró részletekben rejlik a lényeg. Ha például eltávozott hozzátartozóról mesélnek a gyerekek, az nem feltétlenül jelenti, hogy látják a szellemeket. Az is lehetséges, hogy az elhunyt családtaghoz kötődő emlékeik éledtek fel. Amikor olyan sajátos szófordulatot használnak, ami jellemző volt az elhunyt személyre, netán olyan információt, adatot is említenek, amiről egyébként nem tudhatnak, könnyen lehet, a gyerek valóban fogékony a paranormális észlelésekre.”
Játékos kísérletek
A gyerekek telepatikus képességeit vizsgáló játékos kísérletekre már az ötvenes években sor került, és bebizonyosodott, a kisebbek nem csak jól teljesítenek ezen a téren, hanem a felnőtteket is kenterbe verik. A kutatók megállapították, a gyerekek leginkább három és nyolc éves koruk között nyitottak a paranormális észlelésekre, de persze ettől eltérő életkorban is részük lehet ilyen élményekben. Ezek a képességek mindannyiunkban ott rejtőznek, a telepátia megnyilvánulásai már a kisbabák és az anyák között is megfigyelhetők, sőt nagy valószínűséggel már a várandósság alatt is működnek, az évek múlásával mégis hajlamosak lehetünk elnyomni magunkban.
Próbáld ki: Kockajáték a véletlen befolyásolására
A tudományos pszi-kutatások jól bevált kísérleti kelléke a dobókocka, mivel a dobások eredményei nem mindig a véletlen valószínűségének felelnek meg. Magyarázat egyelőre nincs, de igaz, hogy az dobásokra az elvárásaink is hatnak. Paulinyi Tamás egy játékos kísérlethez két-két kislányt és kisfiút hívott a laborjába az édesanyákkal. A gyerekeknek nem volt más dolguk, csak szerencsésen dobni egy olyan dobókockával, aminek az oldalaira két-két piros, zöld és kék színű szívet ragasztottak.
A gyerekek felváltva rázták a kockát piros, zöld és kék színű műanyag poharakban, aki pedig a poharával azonos színt dobott, matricát kapott ajándékba. A kísérlet legfőbb tanulsága a kocka “megbűvölésének” lehetősége – amit nyugodtan hangsúlyozhatsz a kicsiknek is. Hogy a kísérlet hihetőbb legyen, a következő körben már szerencsehozó játékmaci “segítségét” is kérhették a gyerekek. Ezen a ponton érdemes elmondani nekik, a macit sem a követelőzés, sem a félénk hozzáállás nem hatja meg, ő ugyanis akkor tud igazán segíteni, ha bíznak és hisznek benne. Az eredmény ismét igencsak meggyőző lett.
(forrás:/nlc.hu)
Elképesztő angyaltörténetek I Misztika #3 - videó
A Rádió7 "Misztika" c. műsorában Kis Kata Szőke Róberttel beszélget különleges és elképesztő angyaltörténetekről
