A kis lélegzet kísér minket a Földön, és a nagy lélegzet – a nagy ritmusaival – lehetővé teszi számunkra az életet éppúgy az Égben, ahogy a Földön is.
Micsoda ajándék az élet számtalan kis és nagy ciklusa. Micsoda lehetőség arra, hogy mindig újrakezdhessük: új nappal, új testtel, új időkben, új igazságokkal és új értékekkel, új kapcsolati formákkal és új felismerésekkel.
Az élet folyamatos
belégzés és kilégzés. A kilégzéssel jönnek létre a formák az anyagi világban,
és a gondolataink, vágyaink megelevenítik a világot. Amikor pedig belélegzünk,
az olyan, mint egy önvizsgálat, egy „újra összpontosítás”. Így értjük meg és
dolgozzuk fel a megtapasztaltakat, hogy új bátorsággal felvértezve ismét készen
álljunk egy új kilégzésre. Az élet nagy szívverése kíséri az életünket – a
keletkezésünket és az elmúlásunkat.
Az úgynevezett „halál” során az éteri test elválik a sűrű testétől. Ezáltal az a
mágikus kötelék, ami a földi élet során összekapcsolta őket, kettészakad, ám
tudatunk még néhány napig az éteri testben marad. Így érzünk és látunk mindent,
ami körülöttünk történik, és nehéz felfognunk, hogyan lehetünk mindeközben már
halottak.
Könnyebben megértenénk a halált, ha tudatában lennénk annak, hogy a földi életünk egy finomabb síkon tovább folytatódik. Hogy az elhunyt személy még látja és érzékeli a régi testét – ami valójában a testének éteri képmása –, érzi az érzéseit, és megvannak a gondolatai.
Mennyivel könnyebb lenne, ha ismernénk az élet ritmusát, ami kiegészíti a földi tapasztalatokat az éteri szinteken eltöltött idővel – ebben az áttetsző, finom világban, amely közvetlenül felettünk van. Mert az asztrális világ olyan közel van a Földhöz, hogy hegyeink, fáink és városaink éteri képmása még ezekre a finom síkokra is átnyúlik. Így sok mindennel találkozunk itt, ami nagyon hasonló ahhoz, mint ami a Földön van.
A fizikai halál csak annyit jelent, hogy lelkünk felszabadul a test korlátai alól, és a földi tapasztalatok után fokozatosan visszatér valódi otthonába. És megérkezve az asztrális világba, már várnak ránk mindazok, akik közel állnak a szívünkhöz.
A helyre, ahol ideiglenesen – a test elhagyása és az égi otthonba való belépés között – tartózkodunk, minden vallás utalt már. A halál önmagában nem változtat az erkölcsi és mentális természetünkön. Az asztrális világban eltöltött idő alatt lehetőségünk van felismerni és hátrahagyni azt, amit megszoktunk.
Az itt-tartózkodásunk alatt az érdeklődésünk továbbra is ugyanaz marad, mint a Földön. Ha aktívak voltunk, itt is lehetőségünk lesz sokféle módon kreatívnak lenni, ha örömmel segítettünk, itt is támogathatjuk azokat, akiknek nehezére esik itt lenni, és ha legszívesebben tanultunk, itt megtalálhatjuk a legmagasabb egyetemeket.
Akik erős hitben gyökereznek, itt építik fel a saját szentélyeiket finom anyagból és gondolattal. Itt találjuk a legnagyobb vallási elképzelések átmeneti éteri ábrázolásait, a különböző vallások isteni szobrait az összes hozzájuk kapcsolódó rituáléval együtt. És mivel a kívánságok síkján megvalósulnak a legbelsőbb vágyak és elképzelések, megtapasztalhatjuk, hogy az éteri síkon láthatóvá válnak a gondolataink.
De az asztrális világok – ahogy a Földünk is – hét síkból állnak, amelyek között csupán az energiák fejlettsége a különbség. Így csak „hasonló a hasonlóval” kapcsolatok jöhetnek létre. A Földünkön sem tudnak a halak a madarakkal kommunikálni…
Sok tanító is van itt a magasabb szintekről, akik segítenek, és lehetőséget adnak, hogy találkozzunk önmagunkkal, felismerjük önmagunkat, és a témáinkat feldolgozva elengedjük azokat, hogy ezáltal finomítsuk az energiánkat. És ha az energiáink, az "öltözetünk" már finomabb anyagból áll, képesek leszünk befogadni, és eggyé válni az egyre finomabb világokkal is.
Ugyanilyen „fejlődési terv” tartozik az Ég különböző fokozataihoz is. Mert az Ég nem a céltalan tétlenség paradicsoma. Ez az az ország, ahol kibontakozhat a szív és az elme – a durva anyag és a mindennapi gondok nélkül. Akár az Égben, akár a Földön, lelkünk nagy célja mindenütt a tudatossá válás.
Az Ég az a hely, ahol minden földi bimbó kirügyezik. A lélek – más szóval a „gondolkodó” –, mikor ismét befejezte zarándoklatát, egy ideig a valódi otthonában lakik, mielőtt rejtett isteni képességeivel újra készen áll, hogy tapasztalatokon át továbbfejlődjön, és megossza magát másokkal.
Mindannyiunknak azonos az eredete, ugyanaz a szellem irányítja a fejlődésünket, és ugyanaz a célunk – csak különböző időkben kezdtük el az „utat”.
(A 20. század elején a Himalája egyik kolostorában nagy tanárok tanították a test tudatos elhagyását, az asztrális síkok tudatos bejárását. Ehhez a csoporthoz tartozott C. W. Leadbeater is, aki tapasztalatait könyveiben hagyta ránk.)
- Eva Gostoni spirituális tanító és írónő -
Kapcsolódó írás
C. W. Leadbeater: A TÚLVILÁG:
