„Ha a személyiségünk túléli a halált, akkor logikus és tudományos az a feltételezés, hogy megmarad memóriánk, értelmünk és egyéb, a földön szerzett tudásunk is. Ezért ha a személyiségünk létezik a halálnak nevezett esemény után, akkor ésszerűnek tűnik az a következtetés, hogy akik elhagyták ezt a világot, kommunikálni szeretnének azokkal, akiket itthagytak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezután a személyiségünk képes hatni az anyagra. ha helyes ez az okoskodás, és amennyiben létre tudunk hozni egy olyan eszközt, amelyet a másik életben élő személyiségünk meg tud mozdítani vagy hatással lehet rá, akkor ez az eszköz biztosan jelezni fog valamit.”
Thomas Alva Edison
Thomas Alva Edison
Edison munkálkodott egy ilyen eszköz kifejlesztésén, de a halottak hangjának rögzítésére tett kísérletei sikertelenül végződtek. 1959-ben azonban nézetei számos, modern, tudományos kutató számára beigazolódtak.
Akkoriban egy ünnepelt svéd festő, zenész és filmproducer, bizonyos Fridrich Jürgenson kivitte hordozható magnetofonját a villája közelébe, a vidék egyik csendes zugába, hogy madárhangokat rögzítsen. Később, mikor lejátszotta a szalagokat, Jürgenson észrevette, hogy nem csak madárdalt vett fel, hanem halk emberi hangokat is, amelyek svédül és norvégul éjszakai madárhangokról beszélgettek. Annak ellenére, hogy a téma véletlenül egyezett, Jürgenson először azt hitte, hogy egy rádióadást fogott.
A kísérlet megismétlésekor azonban további hangokat hallott, amelyek ezúttal személyesen hozzá szóltak, azt állítván, hogy az ő elhunyt rokonai illetve barátai. Jürgenson-nak sikerült rögzítenie a halottak hangját.
A következő néhány év során a Stockholmhoz közeli otthonából ontotta azokat a bizonyítékokat, amelyeket 1964-ben megjelent, Voices from the Universe (Hangok a világűrből) című könyvében is felvonultatott. Ez elég meggyőzőnek bizonyult ahhoz, hogy felkeltse a kitűnő német pszichológus, Hans Bender professzor figyelmét. Ennek nyomán a professzor, a freiburgi egyetemen működő, a kormány által finanszírozott kutatócsoport vezetője, kiváló tudósokból álló csapatot hozott össze, hogy megismételjek a kísérletet, és elemezzék azok eredményeit.
A kutatók rájöttek, hogy egy használatlan magnószalag, amelyet csendes környezetben lefuttatnak egy közönséges magnó felvevőjén, a visszajátszáskor felismerhető szavakat mondó emberi hangokat tartalmazott.
A hangok eredete nyilvánvalóan megmagyarázhatatlan a tudomány állása szerint, bár maguk a hangok objektívnek tekinthetők, mivel épp olyan lenyomatuk van, mint a normál hangoknak, azaz látható jelekké alakulnak egy osszcillográfon.
A „semmiből jövő hangok” jelentősége óriási. Más tudósokat is megbabonázott Jürgenson különös felfedezése. Dr. Konstantine Raudive, a rigai és uppsalai egyetem hajdani pszichológia professzora, aki Karl Jung tanítványa volt, kiugróan sikeres kísérleteket végzett a rejtélyes hangokkal, és egészen 1974-ben bekövetkezett haláláig a nagyfrekvenciás elektronika szakértőjével Theodor Rudolph-al közösen több, mint 100 000 szalagot készített szigorú laboratóriumi körülmények között, ahol halottak hangjait rögzítették.
Az 1960-as évek végén, Németországban The Inaudible Made ( A hallhatóvá tett hallhatatlan) címmel megjelent könyvében kimerítő elemzést ad munkásságáról. Ez felkeltette Colin Smythe, angol kiadó figyelmét, aki nem sokkal ezután megjelentette a könyv angol változatát Breakthrough (Áttörés) címmel.
A könyv előszavát Peter Bander írta, aki később elmesélte, milyen volt, amikor először hallott egy idegen hangot a magnószalagon. Ez kiválóan illusztrálja a jelenség szabályszerűségét és objektivitását. Colin Smythe vett egy szalagot, és Dr. Raudive utasításait követve „kapcsolatba lépett” a hangokkal. A felvételen hallható volt az emberi beszédre jellemző ritmikus zaj, de kibogozhatatlan volt Smythe számára. Peter Bander kétszer-háromszor lejátszotta a szalagot, és hirtelen rájött, hogy mit mond a hang. Egy női hang volt, és azt mondta: “Mach die Tür mal auf!” , azaz Nyisd ki az ajtót! – németül.
Bander azonnal felismerte elhunyt édesanyja hangját – halála előtt éveken át magnófelvételek útján „leveleztek”. Sőt, a megjegyzés is helyénvaló volt: kollégái gyakran megszidták, amiért be szokta csukni az irodája ajtaját. Bander megkért két embert, akik nem beszéltek németül, hogy hallgassák meg a szalagot, és írják le fonetikusan, amit hallanak. Amit leírtak, pontosan egyezett azzal, amit Bander hallott. Dr. Bander így meggyőződött a halottak hangjának valódiságáról.
A Breakthrough 1971-es megjelenése óta komoly kutatás kezdődött világszerte, és két rendkívül eltérő szervezet érdeklődése is tükrözi a hangok szellemi és evilági aspektusát. Még a Vatikán is élénk, bár nem hivatalos érdeklődést mutatott a jelenség iránt, és jó néhány kiemelkedő, katolikus tudós pap folytatott saját kísérleteket.
A NASA érdeklődése 1960-ban került napvilágra, amikor két amerikai mérnök Cape Kennedy-ről felkereste dr. Raudivet. A látogatók aprólékosan megvizsgálták dr. Raudive kísérleteit, és számos ”szokatlanul helyénvaló” kérdést tettek fel és segítőkész megállapításokat tettek. Sajnálatos módon azonban nem adtak a tudósok semmiféle utalást arra nézve, hogy a titokzatos hangok milyen kapcsolatban állnak Amerika űrkutatási programjával.
De dr. Readive úgy okoskodott, hogy ha ő tiszta eredményeket ért el viszonylag egyszerű berendezésével, akkor mennyivel jobb eredményt lehet elérni az űrhajókban alkalmazott, csúcsminőségű hangfelvevőkkel.
- Holics-Mester Marianna Spirituális tanító -
Forrás: The Unexplained
Kapcsolódó írás:
Üzenet “odaátról”
Üzenet “odaátról”
Friedrich Jürgenson EVP- videó
forrás: Anders Leopold
