2021. február 28., vasárnap

A neurológus véleménye a túlvilágról: „Nem Isten büntet meg bennünket, mi büntetjük önmagunkat itt, a Földön”


Dr. Constantin Dulcan neurológus, pszichiáter, aki az emberi tudat területén végzett kutatásokat, és válaszokat keres annak még ismeretlen területeiről. Elismert és díjazott könyvei megváltoztatták a világegyetemről alkotott nézeteket, és egy egész tudományos közösséget elgondolkodtattak.
 
 
Ha Isten valóban létezik, akkor az emberi létezésnek is kell, hogy legyen egy mélyebb érelme. Anyag és szellem is vagyunk egyszerre, és ha a világot pusztán annak fizikai dimenziójára egyszerűsítjük, akkor az életünket egy hiányos igazságra építjük fel.

Mit jelent valójában a klinikai halál, orvosi szempontból?

„A klinikai halál az a tapasztalat, amely során az egyén átesik a biológiai halál minden szakaszán, de nem véglegesen, mert ez a szakasz még spontán módon, vagy orvosi beavatkozás révén visszafordítható, és a szervezet létfontosságú funkciói újra elindíthatók.” – mondja a neurológus.

A szakértő elmondása szerint az, amit az emberek a klinikai halál során tapasztalnak, felzaklató élmény lehet. „A klinikai halálesetek vizsgálata azt mutatja, hogy van egy közös minta, fajtól, származástól vagy időponttól függetlenül.” – mondja.

De vajon mit „láthatnak” valójában azok az emberek, akiknek halálközeli élményben volt részük, és visszatértek az életbe? Mi történik ilyenkor velük?

„Eleinte, közvetlenül a halál pillanatában, az alanyok összezavarodnak, nem értik, mi történik velük. Azoknál, akik nagyon betegek, a fájdalom hirtelen megszűnik. Aztán rájönnek, hogy meghaltak, és kezdik kívülről látni beteg, sérült, hátrahagyott testüket.

Csodálkoznak azon, hogy senki nem látja és hallja őket; csodálkoznak, amikor hallják, hogy halottnak nyilvánítják őket. Test nélküli valójukban keresik a rokonaikat, át akarják ölelni őket, de a kezük észrevétlenül áthalad a testükön.

Kenneth Ring pszichológia professzor idéz egy esetet, amelyben egy a vietnámi háborúban megcsonkított amerikai katona látta a testét felülről. Látta a helikoptert, ami a kórházba szállította, és azt mondta: Kíváncsi voltam, vajon hová visznek, és a helikopter után repültem.

Ezután a legtöbben egy alagútról számolnak be, amelyen át kell haladniuk, egyedül, vagy egy vezető kíséretében – ez lehet egy elhunyt rokon, vagy egy angyal. Ez az átjáró két világ között, fizikai világunkból a szellemvilágba, a túlvilágra.” – meséli a neves szakember.

A professzor azt is hozzátette, hogy a legtöbben egy fényes alakot látnak az alagút végén, élénk és intenzív fényt, ami ugyanakkor mégsem vakítja el őket. Ez a csodálatos és meleg fény nyugalmat és boldogságot kínál.

„Azok, akiknek hasonló tapasztalatban volt részük, azt mondják, hogy ez a fényesség a Legfelsőbb Lény, Jézus, Buddha vagy Allah, az ember vallási hovatartozásától függően. Egy lény, amelyet inkább megélt benyomásként írnak le, mintsem konkrét alakként.” – szögezte le Dr. Constantin Dulcan.

Azt is mondják, hogy Isten olyan, amilyennek mindannyian külön-külön elképzeljük, és nem olyan, amilyennek általában leírják. Azok, akik megtapasztalták a klinikai halált és visszatértek, azt mondják, Isten elsöprő szeretettel, mély békével és a boldogság állapotával köszönti őket, amelyhez foghatót elmondásuk szerint azelőtt soha nem tapasztaltak. A hagyományosan leírt kegyetlen, szigorú és büntető Istennek, aki elvileg alávetne minket a végítéletnek, ezekben a beszámolókban nyoma sincs a szakértő szerint.

Ugyanakkor azt is elmondja, hogy ezeknek az embereknek a vallomásaiban is van egyfajta ítélet, de az nem Isten ítélete, hanem ők maguk ítélkeznek önmaguk felett.

„Azok, akik a Fényes Lény elé kerülnek, látják maguk előtt leperegni életük történetét, mint egy filmet, minden részletében. Úgy gondolom, ez lehet az a bizonyos „végítélet”, amiről a vallások beszélnek.

Senki nem ítél meg minket, mi ítéljük meg önmagunkat, mert ezt a filmet látva teljes kegyetlenségében éljük át cselekedeteink másokra gyakorolt hatását. Dannion Brinkley, egy katona, aki a hadseregnél szolgált, és megtapasztalta a klinikai halál állapotát, azt mondta, hogy érezte az ellenséges hadsereg katonáinak fájdalmát, amit az ő golyói okoztak, ugyanakkor azoknak a gyerekeknek, feleségeknek és édesanyáknak bánatát és fájdalmát is átélte, akik az elesett katonákhoz tartoztak.

Saját bevallása szerint még saját kutyája fájdalmát is érezte, amelyet megütött, mert felbosszantotta, hogy a kutya a szőnyeget rágta. Életed filmjének tehát nem egyszerűen a nézője vagy, hanem megtapasztalod a fájdalmat és a szomorúságot, amelyet mások számára okoztál, de az örömet és hálát is átérzed, amit mások életébe hoztál.” – mondja a pszichológus.

Ami tehát azt a bizonyos végső elszámolást illeti, szerinte „nem Isten büntet meg bennünket, mi büntetjük önmagunkat itt, a Földön.” Véleménye szerint létezik egy kozmikus törvény, amelynek értelmében minden, amit mások ellen teszünk, előbb-utóbb valamilyen formában – betegség, boldogtalanság, nehézségek révén – visszatér hozzánk.

„A pokol inkább egy lelkiállapot, a megterhelt lelkiismeret állapota. Ezeknek a jelenségeknek minden kutatója meggyőződéssel állítja, hogy nem létezik vég nélküli, isteni büntetés.” – mondja a szakember.

forrás:filantropikum.com

Kapcsolódó írás
Constantin Dulcan neurológus szerint az istenhit erősíti az immunrendszert!