A TEST
Nézd meg azokat, akik azt mondják: Nem hiszek a földöntuli életben; - mind olyan ember, aki a testét érzi én-nek.
S nézd meg azokat, akik bizalommal emelik szemöket az égre, az mind érzi, hogy nem a test az én, hanem a testet mozgató erő.
*
Az ember sebet hord a testén, s a lelke vidám, nem érzi a sebet.
Az ember sebet hord a lelkén, s a test nyugodtan emészt, mintha semmi köze se volna hozzá.
Az érzések testiek és lelkiek. Ezt meg kellene látni.
A test bilincs. A lélek arra hordozza, amerre akarja. De vajjon meghal-e a rab, ha lehull a bilincse?
Ha testünk nem volna, mi kötne a földhöz? Ha nem kellene ennünk, ha nem kellene a fajunkat fentartanunk, ha nem kellene védenünk semmit, dolgoznánk-e? De nekünk dolgoznunk kell magunkért és egymásért. Aki leküldött bennünket a földre, tudja mit mért cselekedett, s mi akik itt vagyunk a földön mindennap láthatjuk a fejünk fölött az erőt, a rendet, a világosságot.
*
Nem az ember van a házért, hanem a ház az emberért. A test is ház.
?Hogyan magyarázzák meg a monisták, hogy minden gondolkodásunk és cselekvésünk nem ház!
Maga Ostwald is egy iróasztal és egy laboratorium munkáival rontogatja testét. Akkor mégiscsak másodrendü valami a testünk!
*
Mi a testi élet? Nem ideiglenes állapot-e?
Mi a szenvedés? Nem magunkra önként vállalt Vezeklés-e?
Mi a halál? Nem átváltódás-e egy másik lélek-állapotba?
És mi a család? Nem a széthullott láncszemek összekapcsolódása-e?
És mi az erő az emberben, amely megrezdíti a szivet a rossz előtt, és megrezditi a jóban? Mi az az erő, amely a javulás, tökéletesedés felé hajtja az embert?
*
Dehát ha tökéletesedés céljából jöttünk erre a Földre, hogyan hibázhatjuk el az életet? Nem kételkedhetünk-e a Teremtő bölcsességében, ha ilyen tévelygések történhetnek az élet utján?
Hát ez is egyik hibánk, hogy a Teremtőt merőben érettünk élőnek tekintjük, mintha bizony az Istennek más gondja nem volna, csak hogy vezetgessen bennünket, mint hegymászókat az oláh! Hátha nem ő van miérettünk, hanem mi vagyunk őérette?
A mi tévelygésünk oka bizonyára nem az Isten, hanem mink magunk.
Dehát miért?
Az embernek legnagyobb kincse a szabadakarat. Ezt a kincset bizonyára teljes mértékben kaptuk. Isten nem akart bennünket magához kötni egy hajszállal se. Isten nem akart rajtunk királykodni, nem kötött magához se törvényekkel, se rendeletekkel. Tiszta lelkek voltunk. De épp a szabadakarat gyönyöre az abszolut függetlenkedés kipróbálása ragadhatta el a mi pillangó szárnyainkat: odarepültünk, ahova akartunk. Eltávoztunk tőle.
Talán istenek akartunk lenni. Talán uj világot akartunk alkotni. Talán mink vagyunk azok a bukott angyalok, akikről minden népfaj, minden vallás tud.
Eltávoztunk, elhomályosodtunk, mint a földbe került üveg. Erőink elfogyatkoztak, égi tulajdonságainkból nem maradt meg más, csak egy lángocska szeretet, a művészetekben nyilvánuló bágyadt teremtő-erő, a zene és Isten nevének homályos emlékezete.
Isten teremtette-e ezt az anyagi világot, vagyhogy még a mi alkotásunk abból a nagyidőből?
Rege-e a paradicsom, vagy földi fogalmakra átalakult ősemlékezés?
Rege-e a tiltott fa, a Mindentudás fája, vagy a nagy történetnek kis allegóriába való zsugorodása?
Rege-e a Paradicsomból való távozás?
Rege-e a bábeli széjjelzavarodás? Vagy mesébe vetitett földi szines képe egy égi nagy forradalomnak?
És ki volt Jézus, ez a csodás értelmü ember, aki egyszerre megjelent közöttünk és hireket hozott a csillagokon túlvaló világból; akinek szive nem volt földi sziv, akinek gondolkodása nem volt földi gondolkodás. Ki volt? honnan jött? mért jött?
Mindezekre a kérdésekre megfelel ő maga.
Hogy igaz-e a beszéde? négyen irták le a szenvedése történetét. Egyikök sem emliti, hogy az állitásait visszavonta, sem azt, hogy kegyelmet kért.
Hazugságért még senki sem engedte magát kivégeztetni.
*
Mindenkinek át kell érlelődnie a testiségen. A gyermek és ifju nem is érzi magát soha másnak, mint testnek. Némelyik ember meg átéli az egész életet annélkül, hogy csak egy pillanatra is felocsudna.
De addig mig az ember nem a saját érzésében jut a lelki önmegismerésre, hiába is minden okositás. A macskának hiába nyitod fel a szemét két napos korában: nem lát. De nyolcadnapra felnyilik a szeme magától, s akkor lát még a sötétben is.
Meglett, művelt emberek vannak, akik hamisnak mondják az embernek égi honossági bizonyitványát, s egyszerü tanulatlan emberek vannak, akiknek fölösleges az ilyen bizonyitványt mutogatnunk: tudják, hogy hova valók.
A sas látja a napot, nem kell neki csillagászati bizonyiték. Bányaféreg nem hisz ilyen fényt ha bárki állitja és bizonyitja is neki. Akinek jól fejlett füle vagyon, hallja a zenét. Akinek süket füle vagyon, hiába hegedül annak akár Kubelik is.
Mégis nem haszontalan erről beszélni. Akik aranyat ásnak-keresnek, mindig szivesen hallgatják más aranyásók tapasztalatait. Akik már a jóuton vannak is, megerősiti inukat a mutatófa jelzése, ha egyez az irányukkal. Akik már az ajtónál tapogatódznak, nem kell annyira keresniök a kilincset.
Az apa pedig legjobban beszélhet a gyermekeinek, mert a gyermek, ha nem is érti, bizalommal fogódzik az apa kezébe: bizonyos hogy e a kéz hinárba nem vezeti.
Az ember sebet hord a testén, s a lelke vidám, nem érzi a sebet.
Az ember sebet hord a lelkén, s a test nyugodtan emészt, mintha semmi köze se volna hozzá.
Az érzések testiek és lelkiek. Ezt meg kellene látni.
A test bilincs. A lélek arra hordozza, amerre akarja. De vajjon meghal-e a rab, ha lehull a bilincse?
Ha testünk nem volna, mi kötne a földhöz? Ha nem kellene ennünk, ha nem kellene a fajunkat fentartanunk, ha nem kellene védenünk semmit, dolgoznánk-e? De nekünk dolgoznunk kell magunkért és egymásért. Aki leküldött bennünket a földre, tudja mit mért cselekedett, s mi akik itt vagyunk a földön mindennap láthatjuk a fejünk fölött az erőt, a rendet, a világosságot.
*
Nem az ember van a házért, hanem a ház az emberért. A test is ház.
?Hogyan magyarázzák meg a monisták, hogy minden gondolkodásunk és cselekvésünk nem ház!
Maga Ostwald is egy iróasztal és egy laboratorium munkáival rontogatja testét. Akkor mégiscsak másodrendü valami a testünk!
*
Mi a testi élet? Nem ideiglenes állapot-e?
Mi a szenvedés? Nem magunkra önként vállalt Vezeklés-e?
Mi a halál? Nem átváltódás-e egy másik lélek-állapotba?
És mi a család? Nem a széthullott láncszemek összekapcsolódása-e?
És mi az erő az emberben, amely megrezdíti a szivet a rossz előtt, és megrezditi a jóban? Mi az az erő, amely a javulás, tökéletesedés felé hajtja az embert?
*
Dehát ha tökéletesedés céljából jöttünk erre a Földre, hogyan hibázhatjuk el az életet? Nem kételkedhetünk-e a Teremtő bölcsességében, ha ilyen tévelygések történhetnek az élet utján?
Hát ez is egyik hibánk, hogy a Teremtőt merőben érettünk élőnek tekintjük, mintha bizony az Istennek más gondja nem volna, csak hogy vezetgessen bennünket, mint hegymászókat az oláh! Hátha nem ő van miérettünk, hanem mi vagyunk őérette?
A mi tévelygésünk oka bizonyára nem az Isten, hanem mink magunk.
Dehát miért?
Az embernek legnagyobb kincse a szabadakarat. Ezt a kincset bizonyára teljes mértékben kaptuk. Isten nem akart bennünket magához kötni egy hajszállal se. Isten nem akart rajtunk királykodni, nem kötött magához se törvényekkel, se rendeletekkel. Tiszta lelkek voltunk. De épp a szabadakarat gyönyöre az abszolut függetlenkedés kipróbálása ragadhatta el a mi pillangó szárnyainkat: odarepültünk, ahova akartunk. Eltávoztunk tőle.
Talán istenek akartunk lenni. Talán uj világot akartunk alkotni. Talán mink vagyunk azok a bukott angyalok, akikről minden népfaj, minden vallás tud.
Eltávoztunk, elhomályosodtunk, mint a földbe került üveg. Erőink elfogyatkoztak, égi tulajdonságainkból nem maradt meg más, csak egy lángocska szeretet, a művészetekben nyilvánuló bágyadt teremtő-erő, a zene és Isten nevének homályos emlékezete.
Isten teremtette-e ezt az anyagi világot, vagyhogy még a mi alkotásunk abból a nagyidőből?
Rege-e a paradicsom, vagy földi fogalmakra átalakult ősemlékezés?
Rege-e a tiltott fa, a Mindentudás fája, vagy a nagy történetnek kis allegóriába való zsugorodása?
Rege-e a Paradicsomból való távozás?
Rege-e a bábeli széjjelzavarodás? Vagy mesébe vetitett földi szines képe egy égi nagy forradalomnak?
És ki volt Jézus, ez a csodás értelmü ember, aki egyszerre megjelent közöttünk és hireket hozott a csillagokon túlvaló világból; akinek szive nem volt földi sziv, akinek gondolkodása nem volt földi gondolkodás. Ki volt? honnan jött? mért jött?
Mindezekre a kérdésekre megfelel ő maga.
Hogy igaz-e a beszéde? négyen irták le a szenvedése történetét. Egyikök sem emliti, hogy az állitásait visszavonta, sem azt, hogy kegyelmet kért.
Hazugságért még senki sem engedte magát kivégeztetni.
*
Mindenkinek át kell érlelődnie a testiségen. A gyermek és ifju nem is érzi magát soha másnak, mint testnek. Némelyik ember meg átéli az egész életet annélkül, hogy csak egy pillanatra is felocsudna.
De addig mig az ember nem a saját érzésében jut a lelki önmegismerésre, hiába is minden okositás. A macskának hiába nyitod fel a szemét két napos korában: nem lát. De nyolcadnapra felnyilik a szeme magától, s akkor lát még a sötétben is.
Meglett, művelt emberek vannak, akik hamisnak mondják az embernek égi honossági bizonyitványát, s egyszerü tanulatlan emberek vannak, akiknek fölösleges az ilyen bizonyitványt mutogatnunk: tudják, hogy hova valók.
A sas látja a napot, nem kell neki csillagászati bizonyiték. Bányaféreg nem hisz ilyen fényt ha bárki állitja és bizonyitja is neki. Akinek jól fejlett füle vagyon, hallja a zenét. Akinek süket füle vagyon, hiába hegedül annak akár Kubelik is.
Mégis nem haszontalan erről beszélni. Akik aranyat ásnak-keresnek, mindig szivesen hallgatják más aranyásók tapasztalatait. Akik már a jóuton vannak is, megerősiti inukat a mutatófa jelzése, ha egyez az irányukkal. Akik már az ajtónál tapogatódznak, nem kell annyira keresniök a kilincset.
Az apa pedig legjobban beszélhet a gyermekeinek, mert a gyermek, ha nem is érti, bizalommal fogódzik az apa kezébe: bizonyos hogy e a kéz hinárba nem vezeti.
(Gárdonyi Géza: Földre néző szem - Égre néző lélek - Intelmek fiaimhoz)
- - - - - -
Gárdonyi Géza: Földre néző szem - Égre néző lélek - Intelmek fiaimhoz:
- - - - - -
Gárdonyi Géza - Égre néző lélek - A test - videó
forrás:irodalom
