Egy kedves hozzám forduló levelét szeretném most megosztani veletek, s alább a rá adott válaszomat (mindezt kissé szerkesztett formában). Úgy gondolom ugyanis, hogy a története sokak számára lehet gondolatébresztő, vagy éppen megerősítő.
A levél:
Még 14 évesen egyszer felébredtem éjjel arra, hogy van mellettem valaki és egy fehér alak haladt át a szobán aztán eltűnt. Megnéztem az órát, éjjel 01:03 volt. Reggel hívtak a kórházból, hogy éjjel egykor meghalt a dédmama.
Pár hét múlva álmodtam vele. Kint állt lent a közeli lakótelepen, sírva, meggyötörve és azt hajtogatta, hogy nem talál haza. Hívtam, hogy jöjjön velem, segítek valahogy, de nem jött, mint aki nem is igazán ismer meg, azt sem tudta hol van, mi van, állt ott öregecskén, megrogyva és csak hajtogatta "haza akarok menni, nem találok haza".
Felriadtam és sírva szaladtam anyámhoz. Tudtam, hogy ez nem álom volt, nagyon megviselt. Anyunak ez már sok volt, elvitt valami ördögűzőhöz, aki valami gyufás vizet itatott velem, hogy ne legyen több szellem.
Sokáig nyomasztott, hogy a drága dédim, aki minden vasárnap ott ült a templomban miért nincs a mennyországban, egyáltalán van e mennyország? Vagy mind ilyen céltalanul kóborlunk kint keresve valamit, ami talán nincs is? Nagyon sajnáltam szegényt.
Eltelt 2 év. Elég rossz társaságba keveredtem, leromlottak a jegyeim, nem voltam egy minta kamasz.
Ekkor jött egy újabb álom.
Dédinek volt egy kis nyári konyhája, reggeltől-estélig, télen-nyáron ott ült mindig, csak aludni járt be a házba.
Álmomban egyszer csak ott ültünk a konyhában.
Életében dédi nem igen mosolygott, elég megtört idős beteg néninek ismertem én már sajnos.
Az álmomban ott ült velem szemben kivirulva, mosolyogva, fehér fény vette körül, olyan volt mint egy angyal.
Kedvesen a lelkemre beszélt "Édes lányom, miért csinálod ezeket a dolgokat? Miért nem tanulsz? Elrontod az életed" Megdorgált, de egy pillanatig se bántóan. Mosolygott, ragyogott végig, olyan nyugalom áradt belőle, amilyet még nem éreztem.
Végre megnyugodtam és megkaptam a választ, hogy nem maradunk "így".
Egy kedves barátom is meghalt alig 22 évesen mikor én 18 voltam, vele is álmodtam, ő egyből jól volt, csak elköszönt.
Válasz:
Mindazok alapján, amit leírtál, teljesen egyértelmű, hogy azon emberek közé tartozol, akik a testi életük alatt is az átlagosnál jóval többet érzékelnek a világból. Egészen pontosan annak a szellemi világ részéből. Sajnálatos, hogy annak idején ördögűzőhöz vittek, ugyanis a legkevésbé sem arra volt szükséged - ilyen félreértések az egyházak tévtanításai mentén születhetnek. Valójában arról van szó, hogy a szellemi világ felé való érzékenységed az átlagosnál erősebb, így képes vagy arra, hogy eltávozott lelkek kapcsolatba léphessenek veled. Akár, üzenetet, érzetet kapj a testi halálukról, akár saját maguk, azt követően, üzenhessenek neked.
Bár a legtöbb lélek a testi halála után azonnal vagy hamarosan visszatér a szellemvilágba, néhányuk mégis itt reked hosszabb-rövidebb időre, a fizikai síkon, a két világ között. Ez (például) akkor fordulhat elő, amikor a tudatuk zavart valamiért és azt sem tudják, valójában mi történt velük. Az ilyen lelkek is hazatalálnak persze előbb-utóbb, de azért ha módunk van rá, segítenünk kell őket. Nem elűzni tehát, hanem segíteni nekik, felhívni a figyelmüket a helyzetükre, s arra, hogy mielőbb át kell kelniük a saját érdekükben is a szellemvilágba.
Amikor a szeretteidet már megnyugodva, fehér fénnyel körülölelve láttad, akkor már odaát voltak, az már azt jelentette tehát, hogy visszatértek végül a szellemvilágba. Amíg viszont úgy láttad őket, ahogy az életük vége felé is, illetve amikor megtörten, szomorúnak érzékelted őket, akkor azt jelenti, még itt voltak, a két világ között.
Nagyon örülök azonban, hogy a dédid végül meglátogatott később, tanúbizonyosságát adva, hogy végül átkelt, hogy jól van, s hogy lásd, folyamatosan figyelemmel kíséri az életed és igyekszik segíteni is neked.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
Pár hét múlva álmodtam vele. Kint állt lent a közeli lakótelepen, sírva, meggyötörve és azt hajtogatta, hogy nem talál haza. Hívtam, hogy jöjjön velem, segítek valahogy, de nem jött, mint aki nem is igazán ismer meg, azt sem tudta hol van, mi van, állt ott öregecskén, megrogyva és csak hajtogatta "haza akarok menni, nem találok haza".
Felriadtam és sírva szaladtam anyámhoz. Tudtam, hogy ez nem álom volt, nagyon megviselt. Anyunak ez már sok volt, elvitt valami ördögűzőhöz, aki valami gyufás vizet itatott velem, hogy ne legyen több szellem.
Sokáig nyomasztott, hogy a drága dédim, aki minden vasárnap ott ült a templomban miért nincs a mennyországban, egyáltalán van e mennyország? Vagy mind ilyen céltalanul kóborlunk kint keresve valamit, ami talán nincs is? Nagyon sajnáltam szegényt.
Eltelt 2 év. Elég rossz társaságba keveredtem, leromlottak a jegyeim, nem voltam egy minta kamasz.
Ekkor jött egy újabb álom.
Dédinek volt egy kis nyári konyhája, reggeltől-estélig, télen-nyáron ott ült mindig, csak aludni járt be a házba.
Álmomban egyszer csak ott ültünk a konyhában.
Életében dédi nem igen mosolygott, elég megtört idős beteg néninek ismertem én már sajnos.
Az álmomban ott ült velem szemben kivirulva, mosolyogva, fehér fény vette körül, olyan volt mint egy angyal.
Kedvesen a lelkemre beszélt "Édes lányom, miért csinálod ezeket a dolgokat? Miért nem tanulsz? Elrontod az életed" Megdorgált, de egy pillanatig se bántóan. Mosolygott, ragyogott végig, olyan nyugalom áradt belőle, amilyet még nem éreztem.
Végre megnyugodtam és megkaptam a választ, hogy nem maradunk "így".
Egy kedves barátom is meghalt alig 22 évesen mikor én 18 voltam, vele is álmodtam, ő egyből jól volt, csak elköszönt.
Válasz:
Mindazok alapján, amit leírtál, teljesen egyértelmű, hogy azon emberek közé tartozol, akik a testi életük alatt is az átlagosnál jóval többet érzékelnek a világból. Egészen pontosan annak a szellemi világ részéből. Sajnálatos, hogy annak idején ördögűzőhöz vittek, ugyanis a legkevésbé sem arra volt szükséged - ilyen félreértések az egyházak tévtanításai mentén születhetnek. Valójában arról van szó, hogy a szellemi világ felé való érzékenységed az átlagosnál erősebb, így képes vagy arra, hogy eltávozott lelkek kapcsolatba léphessenek veled. Akár, üzenetet, érzetet kapj a testi halálukról, akár saját maguk, azt követően, üzenhessenek neked.
Bár a legtöbb lélek a testi halála után azonnal vagy hamarosan visszatér a szellemvilágba, néhányuk mégis itt reked hosszabb-rövidebb időre, a fizikai síkon, a két világ között. Ez (például) akkor fordulhat elő, amikor a tudatuk zavart valamiért és azt sem tudják, valójában mi történt velük. Az ilyen lelkek is hazatalálnak persze előbb-utóbb, de azért ha módunk van rá, segítenünk kell őket. Nem elűzni tehát, hanem segíteni nekik, felhívni a figyelmüket a helyzetükre, s arra, hogy mielőbb át kell kelniük a saját érdekükben is a szellemvilágba.
Amikor a szeretteidet már megnyugodva, fehér fénnyel körülölelve láttad, akkor már odaát voltak, az már azt jelentette tehát, hogy visszatértek végül a szellemvilágba. Amíg viszont úgy láttad őket, ahogy az életük vége felé is, illetve amikor megtörten, szomorúnak érzékelted őket, akkor azt jelenti, még itt voltak, a két világ között.
Nagyon örülök azonban, hogy a dédid végül meglátogatott később, tanúbizonyosságát adva, hogy végül átkelt, hogy jól van, s hogy lásd, folyamatosan figyelemmel kíséri az életed és igyekszik segíteni is neked.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
