Messziről jöttem…
Keletről valahonnan…
Láttam a rózsaszínű lótuszok mosolyát…
Láttam a holdfény táncát
gördülő hullámok hátán
és hallgattam a folyó énekét…
Más volt a nevem is,
de elfeledtem itt, hogy a fák hogyan szólítottak.
Messziről jöttem…
Keletről valahonnan…
porosak lettek saruim a városban.
Eltévedtem.
Nem találtam a Nagy Templom
hűvös márványlépcsőit.
Az emberek mind előrenézve siettek
és nem mertem megszólítani őket.
A csillagok is messzebb húzódtak
és felöltötték
a titok és hallgatás köntösét.
De egy kis fehér kutya rám ismert
és körülcsaholt.
Éjszaka volt.
Lelkemen át, mint a szent folyó hömpölygött
csillogón, némán a szomorúság…
A házak mély árnyékából szaladt elő
a kis fehér kutya…
Körülcsaholt, azután fejét a térdemre fektette…
Nagy, puha szemeiben megláttam
az erdőt és az öreg remetét, kinek
vállára madarak szállnak megpihenni.
Nagy, puha szemeiben megláttam
az emberek lelkét,
ablakok, szemek mögötti tragédiákat…
Azután eltűnt, úgy, ahogy jött, a ködben…
Láttam egy fehér felhőt tovaosonni az égen…
….És már nem csodálkoztam,
mikor ott álltam újra
az Örök Templomnál.
fehér lépcsők végtelen sora előtt,
a kékszínű csöndben…
Berlin, 1931. május
- Részlet a „Csillagpor” c. könyvből -
Szepes Mária - Zarándok az időben - videó
forrás:Sorskapu
Szepes Mária műve Kerekes Andrea előadásában
