A szellemi törvények - A karma és a társkapcsolat

Minthogy ebben a kozmoszban nincs véletlen, az is törvényszerû, hogy milyen partnerrel találkozom. Ezt a találkozást szabadon választom annak érdekében, hogy bizonyos tanulási folyamatot tovább vigyek, melyet korábbi inkarnációimban megkezdtem. Valamennyien tudatosan vagy öntudatlanul az elveszített egység felé törekszünk, melynek elvesztése különösen fájdalmasan érint bennünket ebben a duális világban. A társkapcsolat értelme ennélfogva mindig az egymással való tanulás, hogy végül a vágyott egységet felfedezzük önmagunkban.

Az érzékeny, szellemi orientációjú ember életét mindig az elveszített egység iránti vágyakozás határozza meg, ami végsõ soron az önmaga keresését jelenti. A dualitás világában élünk, mert csak itt tudunk visszatalálni az egységbe. A fájdalmasan megélt dualitás ugyanis ébren tartja az egység iránti vágyat.
Elsõ lépésünk e felé az egység felé a másik emberrel való kapcsolat, amelyben tökéletes egységgé olvadhatnánk össze. Ám még ha sikerülne is, meg kell állapítanunk, hogy ez csak az elsõ lépés. A társkapcsolat ugyanis csupán támogatásként szolgál az úton, amelyen végighaladva az egységet önmagunkban találjuk meg. Ez a társkapcsolat igazi értelme, s ha ezt a feladatát egyáltalán nem vagy már nem képes betölteni, értelmét vesztette, és meg kell szûnnie. Nem azért jön tehát létre egy társkapcsolat, hogy a másik segítségével szép, harmonikus vagy akár kényelmes életet éljünk. Még ha a legideálisabb társat találnám is meg, netán az úgynevezett "duál páromat", éppen a hozzám legszorosabban kötõdõ lélek jelenti számomra a legnagyobb kihívást és egyben a legnagyobb segítséget. A társkapcsolatban jelentkezõ nehézségek tehát mindig belõlem fakadnak, nem pedig a másikból, értelemszerûen tehát csak én tudom megoldani õket.

Az egymással karmikus kapcsolatban álló emberek tehát nemcsak "a számlájukat tudják egymással rendezni", hanem ezzel egyidejûleg lehetõséget is adnak egymásnak a gyors szellemi növekedésre. Ajánlatos volna tehát ezeket a lehetõségeket tudatosan kihasználni. A partnerkapcsolat értelmét és belsõ tartását vesztette, mihelyt feladatát beteljesítette, vagy már nem képes ezt a feladatot betölteni. Ha a felek ennek ellenére ragaszkodnak hozzá, hogy együtt maradjanak, az kíméletlenség önmagukkal és a másikkal szemben is. Miközben ugyanis valami túlhaladotthoz ragaszkodik, az élet által most kínált dolgokra nem tud odafigyelni. Azok egyikük esetében sem tudnak megvalósulni, ekképpen gátolják további fejlõdésüket.
Igazi társkapcsolat kizárólag két önálló, "egészséges" lény között jöhet létre, akik individualitásukat mindvégig megõrzik. Csak így leszünk képesek szembenézni azokkal a gyengéinkkel, melyeket a társunk segítségével fedeztünk fel, csak így találhatunk egymásra kozmikus tudattal és szellemi nyitottsággal. Csak így derül ki, mennyire izgalmas és gazdagító lehet egy társkapcsolat.

(Kurt Tepperwein)

Az Ezüstszál Tanítása

Bizonyára hallottál már arról, hogy a szívek összetartoznak. Ha nem így volna, nem kutatnál szakadatlanul a másik szív után. Folyvást keresed, miként ő is téged. Tudod, hogy létezik, földre érkezésed pillanatában, sőt annál előbb is tudomásod volt róla. Ugyanolyan ártatlan, mint te, s nélküled ugyanolyan védtelen, amilyen te vagy nélküle. 

Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet. Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket. A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha.
A Szeretet Palotájában az emberi szívek azonban gyakran összetörnek. Ám miután a nagy szív ismét két kicsi szívre hullik szét, akkor is összetartoznak, mert találkozásuk szent találkozás.
A kicsi magányos szívek olyanok, mint a születő csillagok: pislákoló fényükkel még nem tudnak ragyogni. Te tündökölni jöttél. A szeretet tudása mellett magaddal hoztad a csillagidőt. Te akartad úgy, hogy a Szeretet Palotájában is a csillagidő törvényei szerint élj. Ragyogni jöttél, bár tudtad, a csillagszikrák sugárzása csupán egyetlen pillanatig tart: az egyik fény átadja helyét a másik fénynek.
...
Szeretnéd tudni, mit tartanak az emberek a boldogságról? - Azt, hogy a szépség pillanata örök időkig tart. És miért mennek el a boldogságuk mellett, miközben mindannyian boldog életre vágynak? - Mert legtöbbször a boldogságot próbálják magukhoz csalogatni, s nem ők emelkednek fel a boldog pillanatokhoz.
A boldogság nem más, mint egy vágykép - ekképpen mindenkinek mást jelent, mivel mi mindannyian másképp gondolkodunk. A szeretet mindig veled van, neked csak észre kell venned. Boldogságod olyan lesz, mint a szereteted. Mindennap új életre tudod kelteni, ha akarod.
Akik vágyakozva loholnak a boldog élet után, egy képet kergetnek. A Szem nélkül hogyan vennéd észre, hogy már megtaláltad, csak épp most mentél el mellette. Nemhogy boldog életben, még örömteli percekben sem lesz részed. A boldogság éppúgy, mint a szeretet: tünemény. Jön és megy, éppen azokat hagyja cserben, akik csupán vágynak rá, de semmit nem tesznek érte. Ezért arra kérlek - gondolkozz.
Vegyél a tenyeredbe egy vízcseppet, és próbáld megtartani. Ugyanezt teszed a boldogsággal is: tenyeredbe veszed, de nem vagy képes megőrizni. A Szeretet Palotájában minden egyetlen pillanatig tart. Amit kaptál, egyetlen pillanatig lehet a tiéd, a többit neked kell megteremtened.
Ez az Ezüstszál Tanítása: folytonos teremtés előtt állsz - ezt adta feladatul az Ajándékozó.

(Tatiosz)

Jóga a spirituális fejlődésért

   A jóga egészséges testi és szellemi frissességet garantál. Számos dologban segít,   például önmagunk megismerésében.

A jóga számos dolgot tesz elérhetővé. Különösebb segédeszközre nincsen szükség, csak egy szőnyegre és motivációra. Gyakorlatok segítenek abban, hogy elfogadjunk önmagunkat, és megismerjük valódi személyiségünket. Ezek által sokkal nyugodtabbak lehetünk, és határozottabbak is. Hirtelen döntések közt nem válunk feszültté, hamarabb meg tudjuk oldani a problémát, mint gondolnánk!

Az emberek 95%-a felesleges konfliktushelyzeteket hoz létre. A jóga által ezek is megelőzhetőek. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak érezzük magunkat, megtanulhatjuk elkerülni a veszekedéseket. Könnyebben valósíthatjuk meg álmainkat és céljainkat, mivel nem kell feleslegesen a vita megoldásával foglalkoznunk, hanem azt tehetjük, ami igazán sokat jelent számunkra!

A jógával hosszú utat járhatunk saját magunk körül, hogy megismerjük valódi személyiségünket. Megismerhetjük erényeinket; hibáinkat és valódi céljainkat is. Bátrabban felvállalhatjuk saját véleményünket és büszkén kiállhatunk elveink mellett. Óriási életerőnk lehet ezek által, és még másoknak is tudunk örömmel teli perceket okozni!

Sokkal magabiztosabbak lehetünk. Felszabadultnak érezhetjük magunkat, félelmeinket legyőzhetjük, és akár a rossz szokásainkat is. Megtanulhatjuk tisztelni önmagunkat. A jóga egyszerű, de nagyszerű. Semmi misztikusság; bonyolultság és nehézség nincs benne! Mozgás és légzés érzete. Lazuljunk el, adjuk át testünket az élvezetnek!

Összefoglalva, mi mindenre jó a jóga:

1.     Sokkal kreatívabbak lehetünk, a fantáziánk szárnyalhat.

2.     Harmonikussá tehetjük kapcsolatainkat.

3.     Megismerhetjük önmagunkat; elfogadhatjuk hibáinkat, és legyőzhetjük rossz szokásainkat.

4.     Testileg felfrissülhetünk.

5.     Akár betegséget is megelőzhetünk vele!

(Forrás: starity.hu)

A szellemi törvények - Mi a karma?

A nyugati gondolkodás a karma szót mindig a bûnnel és a bûnhõdéssel hozza kapcsolatba. Többé-kevésbé valamennyien készséggel elfogadjuk, hogy bûnösök vagyunk, és türelmesen viseljük karmánkat, míg fel nem tudjuk oldani. Ez azonban a karma téves értelmezésébõl következik. A szó maga szanszkrit eredetû, és azt jelenti: "a cselekedet, a teremtett, hatni, csinálni".

Nem arról van tehát szó, hogy türelmesen viseljük karmánkat, vagy amilyen gyorsan csak lehet, oldjuk fel, hogy végre szabadok lehessünk, és még csak arról sem, hogy jó cselekedeteket gyûjtsünk, hogy ezzel "jobb karmát" szerezzünk magunknak. A karma csupán szembesít bennünket cselekedetünk következményeivel, lehetõvé teszi, hogy az egyébként láthatatlan cselekedetet felfogjuk, megértsük, és mintegy tükörben szemléljük.
Nincs hát értelme, hogy ezt a tükröt, amilyen gyorsan csak lehet, megszüntessük. Állítsuk inkább bölcsen saját fejlõdésünk szolgálatába, ami mindig önfelismerést, önmegvalósítást jelent, ami végsõ soron tiszta öntudathoz vezet. Ezen a nehéz, ám érdekes úton szükségünk van a karma tükrére mint folytonos kontrollra, amely megmutatja, hogy valóban elõrelépünk-e, avagy éppen letérünk az útról. A karma tehát barátunk és segítõnk azon a nehéz úton, amelyen haladunk, s nem mondhatunk le róla, hacsak nem akarunk letérni az útról.

Nem azzal kezdünk egy új napot, hogy amit elõzõ nap elindítottunk, azt megszüntessük, hanem éppen nagy örömmel tovább akarjuk folytatni. Megszülettünk, hogy az önmagunkra találás nagy munkáját tovább vigyük, és ebben a munkában karmánk türelmes és megbízható barátunk. Hiába foglalkozunk azonban bármily behatóan is spirituális vagy szellemi dolgokkal, ha az ekként nyert felismeréseket a gyakorlatban nem éljük meg. Sokan nagy és fontos szellemi felismerésekre tettek szert anélkül, hogy ezt saját életükben láthatóan megjelenítették volna. Ebben egy másik tanár nyújthat nekünk segítséget, akit a karma küld nekünk, vagy akivel összehoz bennünket - a partnerünk!

(Kurt Tepperwein)

A Szeretet

Úgy vélem, a szeretet a mindenség leginkább félreértett érzelme. Az embereknek legalább a fele nem tudja, mi az igazi szeretet. És az embereknek legalább a fele soha nem is tapasztalta meg. Ha csak egyetlen pillanatra megtapasztalnák, milyen a valódi szeretet, soha többé nem élnénk úgy egymással, ahogy élünk. Soha többé nem művelnénk azt egymással, amit művelünk. Soha többé nem hagynánk figyelmen kívül, amire most ügyet sem vetünk. Soha többé nem hagynánk, hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy mennek.

Az első nehézséget persze az okozza, hogy soha nem tanultuk meg szeretni magunkat. Ez a legeslegelső gond. Csak másnak tudjuk adni, ami adnivalónk akad. És ha nincs szeretetünk itt, akkor nincs mit odaadnunk. Annyira kézenfekvő... egyenesen zavarba hoz, hogy itt ismételgetem, hiszen olyan, de olyan nyilvánvaló. Mit is mondhatnék végezetül a szeretetről? Próbáljátok ki. De ne próbálgassátok, hanem próbáljátok ki teljesen. A lehető legteljesebben! Próbáljatok meg szeretni valakit, csak egyszer, csak egyetlenegy embert, mindenféle feltétel és korlátozás nélkül. Minden elvárás nélkül, úgy, hogy semmit sem vártok viszont érte. Legalább egyszer próbáljatok meg így szeretni valakit. De vigyázzatok! Mert ha csak egyszer megteszitek, és megérzitek azt az érzést, bizony mondom, menthetetlenül rászoktok!

(Neale Donald Walsch)

Nincs harag – az Égben

Hogyan mélyítheted el a kapcsolatodat elhunyt szeretteiddel?

 

Gyakran hallom azt a kérdést, hogy vajon jól vannak-e azok, akik már eltávoztak közülünk. Nem nehéz rájönni, miért kérdezgetjük ezt: félünk, hogy valamelyik szerettünk – szó szerinti vagy átvitt értelemben – pokolszerű helyre került. A „beszélgetéseim” mégis azt mutatják, hogy szinte mindenki, aki már meghalt, teljesen jól van, köszöni szépen. Csak velünk akad némi kellemetlenségük, különösen, ha annyira beleragadunk a gyászba, hogy megszállottá válunk, vagy lebénulunk érzelmileg. Folytatják az életüket, és tőlünk is ugyanezt várják. Ha mi a gyászunkkal gátoljuk a spirituális fejlődésünket vagy a boldogságunkat, azzal az eltávozottat is visszatartjuk.

Biztonsággal megállapíthatjuk, hogy a legtöbb ember egyetlen problémája a mennyországban… mi vagyunk! Ha mi boldog, termékeny életet élnénk a távozásuk után is, szeretteink énekelve, ujjongva ünnepelnének velünk.

A lelkek csodásan érzik magukat odaát. Amint a testünktől megválunk, búcsút mondhatunk minden betegségnek, sérülésnek vagy akár a mozgásképtelenségnek. A lélek sértetlen és makkegészséges. Mindenki ugyanúgy önmagának érzi magát, de a földi korlátok nehézkessége és fájdalmai nélkül.

A mennyben a lélek érzelmileg is remekül van. Nincsenek többé pénzügyi vagy időbeli megkötések, megszűnik a nyomás és az aggodalmak (hacsak mi magunk nem vagyunk túlságosan vigasztalanok, amivel érzelmileg lehúzzuk eltávozott szerettünket). A mennyben az ember szabadon kialakíthat magának bármilyen helyzetet vagy állapotot – beutazhatja a világot, gyönyörű otthont teremthet, önkéntes munkát végezhet, és szabadon a családjával és a barátaival (élőkkel és elhunytakkal egyaránt) töltheti az idejét.

Sokszor megkérdezik tőlem, mi van akkor, ha egy elhunyt szerettük haragszik rájuk. Aggódnak, hogy halott barátaik vagy rokonaik mérgesek rájuk, mert: * Nem voltak mellettük az életük vége felé, vagy pont akkor, amikor eltávoztak. * Részt vettek abban a döntésben, amelynek az eredményeképpen nem tartották őket tovább mesterségesen életben. * Olyan életet élnek, amellyel szerintük az elhunyt nem értene egyet. * Veszekedtek a családban az örökség miatt. * „Megakadályozhatták” volna szerettük halálát, vagy hibásnak érzik magukat benne. * Még nem találták meg, vagy nem szolgáltattak igazságot annak, aki látszólag felelős az adott gyilkosságért vagy balesetért. * Rövid idővel a haláleset előtt vitájuk volt az elhunyttal.

Az igazság azonban az, hogy a több ezer közvetítés alatt, amelyet végeztem, soha nem találkoztam olyan elhunyttal, aki haragot érzett volna a fentiek miatt. Az Égben számos olyan dolgot elengedünk, ami a földön lehúzott. Világosabban látjuk a többiek valódi indítékait, ezért elhunyt szeretteid sokkal mélyebben megértik, hogy miért pont úgy cselekedtél (vagy cselekszel még mindig), ahogy. Ahelyett, hogy elítélnének, együttérzéssel tekintenek rád. Csak akkor avatkoznak a dolgaidba (például, ha szenvedélybeteg vagy), ha az életmódod veszélyezteti az életedet, vagy megakadályozza, hogy beteljesítsd a célt, amelyre születtél.

És ne aggódj amiatt, hogy a nagypapa figyel zuhanyozás vagy szeretkezés közben. A lelkek nem kukkolnak.

Arra is találtak bizonyítékot, hogy a szellemi vezetők nem fizikai, földi valónkban látnak minket; az energiánkat és fénytestünket érzékelik.

Egyszerűen csak minden helyzetben megértik a valódi gondolatainkat és érzéseinket.

Mivel a szellemi vezetők pontosan tudják, hogy éppen mit érzel, és mire gondolsz, nincs okod arra, hogy elrejtsd előlük az aggodalmaidat.

(Doreen Virtue)

A szellemi törvények - A sors, a végzet törvénye

Az ember szabadon választhat, cselekedeteinek következményeivel szembesülnie kell. Ezt a végzet törvénye rója ki rá, vagy az ok és okozat törvénye, amely végzetként jelentkezik. A végzet nem átláthatatlan isteni döntés, sem pedig vakvéletlen, hanem egyszerû és igazságos törvény, amely így hangzik: "Mindenki azt kapja, amit elõidézett. Sem többet, sem kevesebbet és nem is mást." A sorssal való szembesülés, a vele való elmélyült foglalkozás végül elvezet az egyetlen erõhöz, amit mi Istennek nevezünk.

Az ember teremtõje, hordozója és túlélõje saját sorsának. Minden egyes gondolat, érzés, szó és minden cselekedet ok, amelynek okozata van, és minden okozat minõségben és mennyiségben tökéletesen megfelel az oknak. Így hát nincsen sem véletlen, sem jutalom vagy akár büntetés, hanem kizárólag csak ok és okozat. A végzet döntéseink következményeinek summája. Cselekedetem következményei elõl nem menekülhetek.
A végzet törvénye arra kényszeríti az embert, hogy tudatosan teljes felelõsséget vállaljon életéért, valamint gondoskodik róla, hogy mindaddig szembesüljön cselekedeteinek következményeivel, míg a saját maga által okozott problémákat fel nem oldja, és ezáltal szabaddá nem teszi magát. A végzet törvénye tehát akkor avatkozik be, amikor a teremtésben az ember maga nem tudja megteremteni a harmóniát.
A törvény nem dönt, csak kimondja: "Ha ezt teszed, ez történik, ha azt teszed, az történik. Te vagy a teremtõ, te döntesz."
Mindenki tehát azt kapja, amit okozott. És valahányszor kap valamit, azt maga okozta, függetlenül attól, hogy ki közvetített. A másik ember csupán a végzet követe.
Aki ma elvet egy gondolatot, az holnap cselekedetet arat, holnapután szokást, általa pedig a jellemet, végül pedig a sorsát, a végzetét. Ám a szabad választás a miénk, mi határozzuk meg, mit akarunk teremteni.
A végzet törvénye csupán szembesít bennünket cselekedetünk következményeivel, és az egyén szabadságát semmiben nem korlátozza. Mindenki szabadon döntheti el, mit akar vetni, ám aratni azt lesz kénytelen, amit elvetett. Ha alaposabban szemügyre vesszük, akkor az, amit az emberek végzetnek hívnak, nem más, mint teremtés. A mód, ahogyan a végzet megmutatkozik, elárulja, hogy okozója miként gondolkodott, érzett és cselekedett. A rezonancia törvényének értelmében minden gondolat vele azonos energiákat vonz, és ekként erõsíti meg önmagát, akár pozitív, akár negatív dolgokról van szó.
A végzet törvénye folyvást azzal szembesít bennünket, hogy ezen a világon minden az ok és okozat elvén mûködik: "Ki mint vet, úgy arat, s amit aratunk, azt el is kellett vetnünk." Ezzel a végzet törvénye voltaképpen a harmónia törvényének egyik aspektusa, mely törvény arról gondoskodik, hogy minden pólus megtalálja ellenpólusát, és ezzel semlegesíti önmagát. Örömeink és szenvedéseink mértéke pontosan megfelel az általunk elõidézett okok mértékének.

Az ok és okozat láncolata nem a születéssel kezdõdik, és nem is ér véget a halállal, hanem összeköti az egyes inkarnációkat, és bölcsen egymáshoz kapcsolja õket. Ebben az életünkben a következõ életünk feltételeit teremtjük meg, és tudatosan meghatározhatjuk, milyen sorsot akarunk magunknak. Nem fehér lappal születünk, hanem hozzuk ma­unkkal összegyûjtött sorsunkat és jellemünket. Ez a tény ad magyarázatot a veleszületett betegségekre. Senki nem nulláról indul, valamennyien viseljük elõzõ viselkedésünk pozitív vagy negatív következményeit.

Isten nem jutalmazza meg a jót, és nem bünteti a bûnöst - a bûnt kizárólag a bûn "bünteti". Amint elhagyjuk a rendet, elszakadunk attól a harmóniától, amelyet az élet õsokával való eggyé válás jelent - bûnbe esünk, és ez az elszakadás maga a büntetés is. Ezt azonban én okoztam, és csak én tudok véget vetni az elszakítottságnak. Isten soha nem fordul el tõlünk, mi vagyunk azok, akik visszaélünk szabadságunkkal, ám bármely percben visszatérhetünk az egység harmóniájába. Minden cselekedet, amely az embert közelebb viszi a harmóniához s ezzel Istenhez, jó cselekedet, ami pedig eltávolítja õt Istentõl s ezzel a harmóniától, az negatív.
Különbséget kell tennünk végzet és rendeltetés között. Az ember rendeltetése az, hogy Igaz Valójának tökéletességét egyre tökéletesebb formában kifejezésre juttassa. Miként Jézus mondotta: "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok." (Máté 5,48) Ám hogy ezt milyen úton-módon érjük el, az a mi szabad választásunk és egyben a végzetünk. Fejlõdésünket megfelelõ gondolkodásmóddal elõsegíthetjük, de nem megfelelõvel le is állíthatjuk, rendeltetésünknek azonban mindenképpen eleget kell tennünk.

A gondolataink és cselekedeteink által elõidézett okok pontról pontra bevésõdnek lelkünkbe. Itt vezetik a mi karmikus számlánkat, amit egyik inkarnációból a másikba magunkkal viszünk. Ezen életünk éretlen magjai következõ életünk talaján gyökeret eresztenek, és gyümölcsöt hoznak. Teljesen értelmetlen hát megfutamodnunk valamely nehéz helyzet elõl, hiszen ezzel a szituációval mindaddig konfrontálódni fogunk, míg meg nem oldjuk.
Az "örökletes bûn" azt jelenti, hogy minden újabb inkarnációval saját örökünkbe lépünk. Így ismerjük fel a következõ mondásban rejlõ igazságot: "Senki nem árthat neked, csak te magad." Vannak olyan cselekedetek, melyeket az emberi törvények nem büntetnek: kereskedelemnek álcázott lopás, üzletnek álcázott csalás. Csakhogy bármilyen maszkot válasszunk is, az ok és okozat törvénye érvényes marad.
E törvény hatását mindennapi életünkben is megfigyelhetjük. Hogy milyen emberek kerülnek elénk, milyen helyzetekbe keveredünk, milyen dolgokat kapunk vagy éppen vesztünk el, mindezeknek okát múltunkban kell keresnünk. Nincs tehát sem szerencse, sem szenvedés, amire nem szolgáltunk rá, csak ok van és okozat.
A nagyon bizonytalan ember, akinek nincs belsõ tartása, önbizalomhiányban szenved, nincs elég kitartása és ereje ahhoz, hogy akaratát keresztülvigye. Ezért aztán mindig olyan emberekkel konfrontálódik, akikben ezek a tulajdonságok hatványozottan megvannak. Esetleg olyan nõt vesz feleségül, vagy olyan gyerekei születnek, akik hamarosan "a fejére nõnek", vagy szakmájában szembesül olyan emberekkel, akik képesek keresztülvinni akaratukat.
Nagy tévedés volna azonban, ha azt gondolná, hogy élethelyzete megváltoztathatatlan sorscsapás. Fel kellene inkább ismernie, hogy ezt a problémát az élet adta fel, amit el kell fogadnia és meg kell oldania, mert késõbb, egy más helyzetben vagy esetleg egy másik házastárssal újra ugyanezzel a szituációval találkozik, és ez mindaddig ismétlõdik, míg meg nem tanulja, hogyan kell érvényt szerezni akaratának, s ezzel az egyensúly helyreáll benne.

E törvény értelmében újra meg újra olyan körülmények közé születünk, amelyekre szükségünk van, amelyekben azokkal találkozunk, akik rosszat tettek velünk, vagy akikkel szemben mi követtünk el valamit; akik támogattak bennünket, vagy akiknek mi segítettünk, mígnem ki nem egyenlítõdik minden.
Lássunk egy rendkívüli példát:
Mind Lincoln, mind pedig Kennedy elnök foglalkozott a polgári jog kérdéseivel. Lincolnt 1860­-ban választották meg, Kennedyt 1960-ban. Mindkettõ utódját Johnsonnak hívták, mindketten déli államokból származó demokraták voltak, és a szenátus tagjai. Andrew Johnson 1806-ban született, Lyndon Johnson 1906-ban. Lincoln elnök gyilkosa, John Wilkes Booth 1839-ben született, Kennedy feltételezett gyilkosa, Lee Harvey Oswald 1939-ben. Mind a kettõt meggyilkolták, mielõtt pert indíthattak volna ellenük. Mindkét elnököt pénteki napon, feleségük jelenlétében ölték meg.
Lincoln titkárát Kennedynek hívták, és megpróbálta lebeszélni az elnököt arról, hogy elmenjen a színházba; Kennedy titkárát Lincolnnak hívták, aki megpróbálta lebeszélni az elnököt arról, hogy Dallasba látogasson. John Wilkes Booth egy színházban lõtte le Lincoln elnököt, és egy raktárépületbe menekült, Lee Harvey Oswald egy raktárépületbõl lõtt Kennedyre, és egy filmszínházba menekült. Mind Andrew Johnson, mind pedig Lyndon Johnson neve tizenhárom betûbõl áll, John Wilkes Booth és Lee Harvey Oswald neve pedig tizenöt betûbõl. Vajon mindez véletlen volna?

Mások is ránk hozhatják hát a végzetet. Ha a paraszt egyre erõsebb mûtrágyát használ a földjén, saját vétkeinken kívül még másokét is megszenvedjük. Ha mások ránk kényszerítik saját nézeteiket, vagy az õ elképzeléseik és meggyõzõdésük szerint cselekszünk, akkor viseljük is a következményeket. Az élet ugyanis csupán ajánlatot tesz, amivel elhatározásra késztet bennünket. Ha valaki nagyon akarja, még mindig talál elegendõ természetes táplálékot, mértéktelen étel- vagy italkínálat esetén elég, ha udvariasan visszautasítjuk, ha pedig mások rám akarják kényszeríteni nézeteiket és meggyõzõdésüket, akkor ezzel arra is kényszerítenek, hogy megformáljam saját véleményemet. Minden esetben ugyanis én viselem a következményeket, ennek megfelelõen kellene tehát az okot is megteremtenem. Mindaddig, amíg másokat hibáztatok, igen messze vagyok az igazságtól.
Létezik azonban közös végzet is. Minden ember minden egyes inkarnációjában sorsközösségekbe tartozik, ami vonatkozik házastársára éppúgy, mint a családjára - nemzetiségére éppúgy, mint fajára. Mindegy azonban, hogy egyéni sorsról vagy egy egész csoport sorsáról van szó, az egyént csak akkor érinti, ha az illetõ okot õ idézte elõ. Akár autóbalesetrõl van szó, akár repülõgép-szerencsétlenségrõl, háborúról vagy más katasztrófáról, ezt a végzetet az érintettek mindig a rezonancia törvényének értelmében vonzzák magukhoz. Vonatkozik ez azokra a látszólagos igazságtalanságokra is, amelyek bennünket érnek. Semmi nem történhet véletlenül velünk, hiszen maga a véletlen is az ok és okozat törvényének van alárendelve.

Az emberek negatív és pusztító gondolatformái összegzõdnek, és háborúként, forradalomként, társadalmi megmozdulásként vagy gazdasági válságként, összeomlásként manifesztálódnak. A csoportsors is visszahat okozójára, mert a kiegyenlítõ igazságosság elõl senki nem menekülhet. Ugyanez érvényes bizonyos bûncselekményekre vagy járványokra, melyek megjelennek, majd ismét eltûnnek.
Ebben rejlik a magyarázata annak is, hogyan lehetséges, hogy bizonyos emberek csodával határos módon túlélnek egy katasztrófát: jelen vannak ugyan, de nem vesznek részt a csoportsorsban, mert ehhez a következményhez nem rendelkeznek megfelelõ okkal. Ugyanez érvényes arra az esetre is, amikor olyan családnak vagy nemzetnek vagyunk a tagjai, amely látszólag a mi személyes hozzájárulásunk nélkül élvez elõnyöket. Csak az manifesztálódhat, amit mi idéztünk elõ.
Ám az is elõfordulhat, hogy valakinek a sorsát az igaz szeretet nevében önként átvállaljuk.
Ha valóban megértettem a sorstörvény vagy végzettörvény mûködését, akkor minden kellemetlenséget, sértést vagy hálátlanságot hálatelt szívvel fogadok, mert szellemi fejlõdésem útján nagyobb segítséget jelentenek nekem, mint akármilyen baráti dicséret.
Ám csak kevesek hajlandók a látszat mögött felismerni a valóságot, felismerni, hogy nyereségük kétszeres. Elõször is sorsuk egy részét megoldhatják azáltal, hogy megélik, ráadásul az így szerzett felismeréssel tudatukat is tovább tágíthatják. A legkeservesebb tapasztalatokban a legnagyszerûbb felismerések rejlenek, és a bölcs megtanulja, hogy épp ezekért legyen a leghálásabb. Amely leckét ugyanis egyszer már megtanulta, azt a sors nem hozza újra elébe. Ám minden embernek újra meg újra inkarnálódnia kell, míg valamennyi, általa létrehozott ok következményét meg nem élte, s ezzel a törvényt be nem teljesítette.
A végzet törvénye azonban csak addig mûködik az ember életében, amíg saját akarata szerint cselekszik. Mihelyt individuális akaratát a teremtés akaratával egyesíti, és hagyja, hogy ettõl kezdve kizárólag a teremtés akarata érvényesüljön benne, Igaz Valója harmonikusan, tisztán nyilvánul meg, és megszabadul a végzettõl.

(Kurt Tepperwein)

Ne csak hordozd a fényt, világítsál vele!

 Világokat teremtő erő van benned. De ezt az erőt csak akkor tudod hatékonyan működtetni, ha a világot elfogadod ahogy van. Ha képes vagy elfogadni, tudsz változtatni. A legkülönbözőbb dolgoknak és történéseknek is megvan a maguk precíz helye az összefüggésekben, amelyeknek legtöbbször csak egyik szálát érzékeled. Minden ami történik okkal történik. Első tehát az elfogadás.

     Bármerre is tekintesz, mindenhol megnyilvánul az „isteni szellem”, de csak az látja, akinek a „szellemi szeme” már nyitva van. Ha már tudod, hogy minden mögött egy számunkra láthatatlan, de nagyon intelligens terv működik, észre fogod venni a jelentéktelen, vagy a kellemetlen dolgok és események mögött rejlő bölcs előrelátást is. Meg fogod látni a „csúnyában” a szépet, a rosszban a jót, a szenvedésben a tanulságot és a sötétben a fényt. A második tehát a felismerés: annak felismerése, hogy semmi sem ellened történik, hanem épp éretted, de ahhoz, hogy gyümölcsöt hozzon, előbb el rá kell, hogy ébredj.

     Mondd csak, miért vagy az, aki vagy, miért pont ott vagy, és miért olyan vagy? Ha már eljutottál a felismerésig, tudod, hogy a világon semmi sem értelmetlen, vagy felesleges, mindennek megvan a maga rendeltetése. Ez ezt jelenti, hogy szükség van rád, van valami amit csak Te egyes-egyedül tudsz elvégezni a világon. Hallatlanul értékes vagy és fontos! Ez tehát a harmadik: értéked tudata.

     Tudod mi a feladatod? Az hogy az legyél aki vagy és semmi más. Egyszerűnek tűnik? Vagy nem erre számítottál? A dolog azonban mégis így áll. Bensődben önkéntelenül is érzed és tudod, mi a jó számodra, mert összhangban áll lényeddel. Csak annyi a feladatod, hogy fogadd el ezt és így tegyél. Mert ez a szellemedben rejlő tudatosság fénye és sohasem csap be! Pontosan mutatja hogyan teljesítheted be azt, amiért születtél, s amire a legjobban vágysz. Ha az előző pontokat megélted, akkor kétségkívül fel fogod ismerni ezt a belső hangot, érzést, amely hozzád szól. A negyedik tehát: Azt tedd, amit bensődben a legigazabbnak érzel.

     Mi van a külvilággal? Mit tegyél másokkal? Nos, ha eddig eljutottál, már tudod: nincs külvilág és nincsenek mások. Te vagy és a gondolataid, Te és az érzéseid, a külvilág és mások egy csodálatos tükör, amely megmutat. Semmit sem kell tenned sem a külvilággal, sem másokkal. Hatalmad csak saját magad felett van. És ez pontosan elég. Mindenre. Most már tudod is, hogy miért. Tehát nem cselekszel ezért, vagy azért, hanem azért cselekszel, mert ez lényed természete. A Nap természete, hogy meleget és fényt sugároz, de nem azért, hogy valaki visszasüssön. A felismerések által természeteddé válik a  tudatosság fénye, de nem azért cselekszel, hogy a jövőben majd ezáltal kapjál valamit, hanem mert már tudod, hogy most jó. Hogy mindig jó. Az ötödik tehát: nem cselekvéssel cselekszel. Ellentételezés elvárása nélkül teszed, ami természeted. Ez nem azt jelenti, hogy ingyen dolgozol, hanem azt, hogy akkor is teszed ami természeted, amikor épp semmilyen érdeked nem fűződik hozzá, csak teszed, mert szereted.

     Amikor átéled ezeket, a benned levő fény – a tudatosság világossága egyre messzebb világít. Fénye bevilágítja környezeted és egyre messzebb látsz. Mások is oda fognak gyűlni, mert látni akarnak. És fel akarják gyújtani önnön fényüket, hogy ők is világíthassanak.

(Forrás: felsofokon.hu)

A szellemi törvények - Az ok és okozat törvénye

A világon minden az ok és okozat elve szerint mûködik. Minden teremtés okozat, amely mögött egy teremtõ áll, akinek az akarata a teremtettben megvalósul. Ahol teremtés van, ott teremtõnek is lenni kell, hiszen a törvény így szól: "Semmibõl nem lesz semmi.”

Az, ami volt, mindig összefügg azzal, ami lesz. A történések az ok és okozat törvényén alapulnak. Amit mi véletlennek nevezünk, az nem más, mint valamely rejtett ismeretlen ok kifejezõdése. Soha semmi nem történik ok nélkül. Amit akarunk, azt természetesen meg tudjuk tenni, vagy éppen nem tudjuk megtenni, de nem tudjuk "akarni, amit akarunk", ugyanis akarásunknak is van oka, amely a környezeti hatások, vélemények, tapasztalatok és körülmények következménye, melyek mindegyikének külön-külön megvan a maga oka. Ám életünk minden pillanatában lehetõségünk van arra, hogy ezt a láncot megszakítsuk, egy következményt megváltoztassunk vagy új okot teremtsünk. Ám e törvény alól nincs kivétel, és semmi nem történhet e törvény ellenében.
Maga a törvény nem dönthet arról, hogy mit valósít meg és mit nem, csupán azt mondja ki: ha egy teremtõ ekképpen cselekszik, akkor ez történik, ha azt teszi, akkor az történik. A törvény tehát hû szolgája a teremtõnek, és minden következmény mind minõségben, mind mennyiségben mindig pontosan megfelel az oknak.
Ekképpen tehát nincsen véletlen sem, mert hiszen minden az ok és okozat törvényének engedelmeskedik. Csak addig beszélünk véletlenrõl és szerencsérõl, amíg fel nem ismerjük az összefüggéseket. A minden létezõ mögött rejlõ õsok, az a teremtõ õserõ az egyetlen erõ, amit mi Istennek nevezünk.
A teremtés addig marad fenn, míg az utolsó õsok hatása is elmúlik.
Az ok és okozat törvényének hatását akkor érezzük legelevenebben, amikor ez az ember számára végzetként jelentkezik. 

(Kurt Tepperwein)

A belső hang

Vonulj el egy csendes, nyugodt helyre. Nehéz ugyanis a belsőhangot meghallani, ha tele van fejed mindenféle gonddal, figyelmedet lekötik a munkahely és a magánélet problémái. Csendesítsd a lelked, és csak arra a kérdésre koncentrálj, ami éppen fontos, amire választ szeretnél kapni.

 

Egy amerikai pszichológus szerint az EQ, vagyis az érzelmi intelligencia fontosabb az életben, mint az értelmi képesség, az IQ. Az agykutatás legfrissebb eredményein alapuló elmélet szerint pedig jórészt a spirituális intelligencia (SQ) határozza meg boldogságra való képességünket.

Kiderült ugyanis, hogy módosult tudatállapotokban, például meditáció közben az agy kiterjedt területein az idegsejtcsoportok összehangolt aktivitása figyelhető meg. Ilyenkor az idegsejtek másodpercenként 40 hertz-en rezegnek, s ezzel hozzák létre azt az érzékleti és gondolati élményt, amikor a meditáló különleges, mély felismerésekre jut. Intelligenciánknak velünk született, belső adottsága a fantázia, a kreativitás, a tehetség, a spontanitás.

Halld meg önmagad!

Ha nem is válsz teljesen süketté a külső hangokra, de nem árt mértéket szabnod annak, hogy mit és mennyit fogadsz be belőle, és érdemes többször és tudatosabban odafigyelned a saját, őszinte belső hangodra.

A teljes teremtés benned létezik

A teljes teremtés benned létezik, s minden, mi benned van, a teremtésben is létezik. 

Nincs határ közted és egy tárgy között, mely egész közel van hozzád, mint ahogyan közted és a messze lévő tárgyak között sincsen távolság. Benned van minden dolog, a legkisebb és a legnagyobb, a leghatalmasabb s a legmagasztosabb, s minden egyenrangú. A Föld minden eleme egyetlen atom. A szellem egyetlen mozdulatában benne van az élet összes törvénye. Egyetlen csepp vízben benne van a végtelen óceán rejtélye. Léted megjelenési formája az élet minden megjelenési formáját magában rejti.

Figyelj benső éned hangjára, nézz bele idő és tér végtelenségébe. A csillagok dalolnak ott neked, a számok beszélni kezdenek hozzád, a kozmosz örök kórusának hangjaival. Minden egyes Nap Isten egy gondolata, és minden egyes bolygó ennek a gondolatnak egy változata. Hogy megismerd ezt a Gondolatot, ó Lélek, végig kell járnod fájdalmas utadat a hét szent bolygó szférájában, hogy onnan azután újra alászállj... majd újra felemelkedjél... Mit jeleznek a csillagok, mit mondanak a számok? Mi rejtőzik a bolygók körforgásában? Ó ti elveszett és megtalált lelkek, ők éneklik, mutatják, újra és újra ismétlik a Ti sorsotokat...
(Hermész Triszmegisztosz)

Függetlenné válni az elmédtől

„Légy jelen! Légy ott, ahol vagy, ám az elme őreként!”

(Eckhart Tolle)

Pontosan mit értesz azon, hogy "figyelni a gondolkodót"?


Ha valaki elmegy az orvoshoz, és azt mondja, hogy: 
"egy hangot hallok a fejemben", akkor valószínűleg elmegyógyászhoz irányítják. A helyzet az, hogy gyakorlatilag mindenki folyamatosan hall ilyen hangot a fejében: ez az önkéntelen gondolkodási folyamat, amelyről nem is tudod, hogy hatalmadban áll megállítani.
Szünet nélküli monológok és dialógusok peregnek benned.
Valószínűleg találkoztál már olyan "őrült" emberrel az utcán, aki megállás nélkül beszél magához. Nos, ez nem sokban különbözik attól, amit te és más "normális" emberek tesznek. A különbség csupán annyi, hogy ezt te nem hangosan teszed. A hang megjegyzéseket tesz, elmélkedik, ítélkezik, összehasonlít, panaszkodik, tetszést és nemtetszést fejez ki stb. 
A hang nem feltétlenül alkalmazkodik ahhoz a helyzethez, amelyben éppen vagy:
előfordul, hogy a közeli vagy a távoli múltat eleveníti föl, olykor lehetséges jövőbeli helyzeteket próbál ki vagy képzel el. Utóbbi esetben többnyire rosszra forduló, kellemetlen jövőképeket vetít eléd: ezt nevezzük aggódásnak.

A hangsáv mellé olykor vizuális megjelenítés, "mentális mozi" is társul. De még ha meg is felel a hang az adott helyzetnek, akkor is múltként értelmezi azt. Azért, mert a hang a kondicionált- beidegzett, reflexekben működő-elmédhez tartozik, ami teljes múltad és kollektív kulturális örökséged végterméke. A jelent így a múlt szemüvegén keresztül látod és értékeld, és szükségszerűen teljesen torz képet alakítasz ki róla. A hang nem ritkán az illető legnagyobb ellensége. Sok ember él a fejében inkvizítorral, aki folyamatosan kínozza, támadja és bünteti őt, s megfosztja életerejétől. Tömérdek nyomorúságnak, boldogtalanságnak, sőt betegségnek is valójában ez az oka!

A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi fölszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted. Figyelj minél gyakrabban a fejedben szóló hangra! Szentelj különös figyelmet azoknak az ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra kerülnek! Ezt értem azon, hogy "figyeld a gondolkodót", ami más szóval azt jelenti: figyelj a fejedben szóló hangra, tanúskodó jelenlétként légy ott! A hangra figyelve legyél pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz! Ne értékeld és ne ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor - a hátsó ajtón - valójában ugyanazt a hangot engedted vissza...
Hamarosan fölismered: a hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és figyelve őt. Ez az én vagyok - fölismerés, saját jelenlétednek ez az érzékelése már nem gondolat. Ez az elmén túlról érkezik.

Amikor tehát egy gondolatra figyelsz, akkor nemcsak a gondolatnak vagy tudatában, hanem a gondolat tanújaként önmagadnak is. A képbe így a tudatosságnak egy új dimenziója lép be. A gondolatra figyelve egyfajta tudatos jelenlétet érzel - mélyebb énedet -, mintegy a gondolat mögött. A  gondolat ekkor elveszti a hatalmát fölötted, s gyorsan elül, mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy azonosulsz vele. Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen, kényszeres gondolkodásnak. Amikor a gondolat elül, akkor szakadást - egy "elme nélküli" hézagot tapasztalsz meg az elme folytonos gondolatáramában. Ezek a hézagok vagy rések eleinte rövidek, talán csak néhány másodpercesek, ám fokozatosan egyre hosszabbá válnak.

A hézagok idején egyfajta csöndet, nyugalmat és békét érzel. Így kezded el megérezni a Léttel való egység természetes állapotát, amelyet az elme általában eltakar. Gyakorlás révén a nyugalom és a béke érzése elmélyül. Mélységének történetesen nincs is határa...Egyúttal egy finom, bensődből kiáradó örömérzést is megtapasztalsz majd: a Lét örömét. Ez nem valami transzszerű állapot. Egyáltalán nem az. Nincs szó tudatosság vesztésről. Épp ellenkezőleg. Ha a lelki béke ára a tudatosság csökkenése, a nyugalom ára pedig az életerő és az éberség csökkenése volna, akkor nem lenne érdemes megszerezni őket. A belső összekapcsolódottságnak ebben az állapotában sokkal éberebb és fölébredettebb vagy, mint az elmével azonosult állapotodban. Teljesen jelen vagy. Ez az állapot annak az energiamezőnek a frekvenciáját is növeli, amely a fizikai testet élteti.

Mélyebbre jutva ebben az elme nélküli birodalomban -ahogy ezt néha Keleten nevezik- a tiszta tudatosság állapotát tapasztalhatod meg. Ebben az állapotban saját jelenlétedet olyan intenzitással és örömmel érzed át, hogy ahhoz viszonyítva jelentéktelenné válnak gondolataid, érzelmeid, fizikai tested és az egész külső világ.
S ez mégsem önző, hanem önzetlen, illetve "öntelen" állapot. Magad mögött hagyod azt, akire úgy gondoltál, mint "önmagam". Alapvetően ez a jelenlét vagy te, s az ugyanakkor mégis fölfoghatatlanul hatalmasabb nálad. Amit itt elmondani próbálok, az talán látszólagos ellentmondásnak, paradoxonnak hangzik, szavakkal mégsem lehet másképp leírni.

A "gondolkodó figyelése" helyett úgy is létrehozhatsz hézagot avagy időrést az elme gondolatáramában, hogy figyelmedet egyszerűen a mostra irányítod. Egyszerűen tudatosítsd intenzíven a jelen pillanatot! Nagyon jó érzés. Tudatosságodat így elvonod az elme tevékenységétől, és olyan, elme nélküli időrést hozol létre,amelyben rendkívül éber és tudatos vagy, ám nem gondolkozol. Ez a meditáció lényege.

Mindennapi életedben úgy gyakorolhatod ezt, ha teljes figyelmedet egy olyan rutintevékenységednek szenteled, ami csupán eszköz valamilyen célod eléréséhez, s így maga a rutintevékenység válik a céllá. Valahányszor pl. lépcsőn közlekedsz, figyelj intenzíven lépéseidre, minden mozdulatodra, a lélegzést is beleértve! Légy teljesen jelen! Vagy amikor kezet mosol, figyeld meg minden érzékelésedet, ami ezzel a tevékenységgel kapcsolatos! A víz hangját és érzetét, kezed mozdulatait, a szappan illatát, stb.! Vagy amikor beszállsz a kocsidba, miután becsuktad az ajtót, várj néhány pillanatot, és figyeld meg lélegzeted áramlását! Tudatosítsd a jelenlét hangtalan, mégis erőteljes érzetét!
Gyakorlásod sikerességét egyetlen dolog jelzi megbízhatóan: a bensődben érzett béke intenzitása.

A megvilágosodáshoz vezető utadon a legfontosabb és egyetlen lépés tehát:
tanulj meg nem azonosulni az elméddel! Minden alkalommal, amikor megszakítod az elme gondolatáramát, tudatod fénye fölerősödik.

Eljön a nap, amikor azon kapod magad, hogy úgy mosolyogsz a fejedben megszólaló hang hallatán, ahogy egy gyermek csínytevésén mosolyognál. Ez azt jelzi majd, hogy már nem veszed annyira komolyan elméd tartalmát, mert én tudatod nem függ tőle.

(Eckhart Tolle)

Fátyol és Valóság

Miért is van szüksége a mai kor emberének ennyi fajta spirituális tanításra, a sokszínűségre, és miért is követnek az emberek szimbólumrendszereket, eszméket és izmusokat? Mert egyszerűbb az egyéniségüknek kívül keresni a megoldást, mint inkább magukban találnák meg ugyanezt. Ezért működik a világ, ahogy működik napjainkban is, könnyebb a mások által megmutatott ideológiákat követni, így nem kell döntést hozni és könnyebb átruházni gondolkodásunk következményeit, hiszen az egonak nincs szüksége ilyenkor felelősségtudatra. Nagyon jól elvan, az ő kis behatárolt univerzumában. Amikor pedig beüt a krach, a konfliktusok pedig elkerülhetetlenek, az embernek megoldóképessége csődöt mond, hisz megteremtette már rég táptalaját ennek a formának.

Miért is fordul az ember, krízis helyzetben a spiritualizmushoz? Sokan keresnek lelki kapaszkodókat, szeretnének ezen az úton haladni. A tudatosság útján előrejutva egyértelműbb képet láthatunk a jövőnkkel kapcsolatban. A sorsunk azonban úgy alakul, ahogy az életszemléletünk formálódik. Információbőségben élünk, amelyen belül rengeteg a szemét is. Ebben a kavalkádban kell meghozni naponta döntéseinket, amelyek talán segítenek tisztábban kezelni feladatainkat. A találkozásaink, - legyen az élő vagy élettelen -, üzeneteket hordoznak, amelyekből kiszűrhetjük a nekünk szóló információkat. Fontos az egymásra figyelés, türelem, a megértés, hiszen ahol ezek a tulajdonságok megvannak ott az igazságnak is, helye van. De valójában mi is ez az igazság, mire irányítjuk figyelmünket? Megvizsgálhatod döntéseid kiindulópontját. A meghozott döntésben nagy szerepet játszik a lelkiismeret – szívünkre hallgatunk -, vagy megőrizzük a józanész adta lehetőséget, és ez alapján irányítjuk sorsunkat. Nos mindkettő, de egyet meg kell jegyezni, hogy a hibás lelkiismereti megélés is hozhat komoly hátráltató következményeket. Az eltelt életünkben a tanult beidegződésektől nem tudtunk elszakadni és ezek irányítanak, bizony baj van. Megélésük lelkiismeretünket is befolyásolja.

Leírok három példát a millióból.

1., Nem költözöl el a szülői háztól, mert nézed az ottani problémákat és a konfliktusokat, pedig elszabadulnál már onnan. A szülők életét fogod a továbbiakban is megélni az ő árnyékukban. A negatív kihatások évek múlva jelentkeznek! Ne csinálj, lelkiismereti problémát az elköltözésből, hallgass a józanész szavára!

2., Párkapcsolatod van, és rettegsz a megcsalástól, az alkoholtól – italozó partner -, az agresszivitástól, stb. Az elméd mozgatórugója a bizonytalanság, ami rosszabbá válik évek múlva, amikor családot alapítasz ezzel a partnereddel. Biztos, hogy konfliktusok végeláthatatlan sorozata vár rád, ha nem szakítod meg jelenleg ezt a kapcsolatot! Ne nézd partnered külső vonásait, ítélj józanul!

3,. Csodálkozol és dühöngsz mások sikerén és tehetségén. Ne vesd el ennek a gondolkodásnak a magját, mert életed szempontjából, hatalmas kihatása lehet. Nem mások, hanem saját életedet éled meg! Van egy ötleted, vagy sejtésed, rálátásod valamire, kezdjél el rajta dolgozni. Ne ítélkezz valamiről addig, amíg meg se próbáltad megvalósítani az ellenkezőjét!

Érdekes az emberi tudat, amit elolvas, vagy meghall, meglát abban majdnem 100%-ig biztos, hogy úgy van. Ez addig igaz, amíg más szemszögből is meg nem vizsgálja az adott jelenséget vagy fogalmat. Mire is épül hit rendszerünk? Külső és belső tapasztalatokra, az ingerek végtelen formájára. Csak ezekből tudunk építkezni, és ezért van szükség arra, hogy időt szenteljünk a valóságunk vizsgálatára, átértékelésére – relaxáció, meditáció, tudatos gondolkodás -. A világunk megítéléséről és felépítéséről alkotott elképzelésekről több tucatnyi elméleti tanulmány, ideológia látott már napvilágot. Miért is? Csak a vizsgálatot folytató személyek szemszögéből kialakult látásmód tükröződik vissza, de ez nem azt jelenti, hogy igazak.  A háromdimenziós börtönünkbe bezárt tudatunk leképzése, az általunk „tapasztalt” valóság. Ennek vannak korlátai, de átléphetőek. Történt, hogy egy író könyvét lefordítatta egy másik nyelvre, majd vissza az eredetire. Megdöbbentő volt, hogy a visszafordított írás mennyire eltért az eredetitől! Hihetünk-e a más nyelvről lefordított tanításoknak?

Alváskor, saját anyanyelvünkön álmodunk, tehát az információnak nincs is szüksége valójában a nyelvek adta lehetőségre. Az érzelmi megfogalmazáshoz mélyebb kommunikációs eszközre van szükség, ez az a „varázsszer”, amely életre hívja és működteti a világot. A Képzelet.

Elgondolkoztál már azon, miért kelt életre benned a Tudat? Magasabb valóságtartalma van annak, hogy tudsz gondolkodni! Merengj csak el ezen az állításon, és „próbáld” magad belülről, vizsgálni – a tudat vizsgálja önmagát -. Meglepő ez az állapot, hiszen nem a külső, „független” világot ismered meg, hanem a belsőt, a vizsgálandó elmét. Ennek az elmének a kivetülése a Külső Univerzum. Kérdezhetnéd, akkor a valóság fenn állt-e, amikor még nem volt ember a Földön? Az ember visszaigazolása Isten létének, aki a milliárdnyi elmén keresztül nyer tapasztalást létezésében. A következmény, hogy tudása és ereje a legapróbb létezőben is benne van és kinyerhető. Ennek felismerése és használata, bizony magas spirituális látásmódot igényel. Az önvizsgálat ezért elengedhetetlen.

Minden anyagi részecskének és energiaformának megvan a maga tökéletes helye és mozgása a nagy egészben. Nincs felesleges építőköve az Univerzumnak. Ezeknek, az építőköveknek az egyike a gondolat és ez Te vagy.

Minden mindennel összefügg, és ez a dolgok rendje!

A különállóság érzése az, ami elszakít a bennünket ettől a kapcsolattól, hiszen az anyag csak is formákba öntve létezhet, és ez a létezés hat önmagára. Valójában mi is a formák végtelen megnyilvánulása? Az Isteni Képzelet Teremtő Ereje. Isten ránk ruházta ezt az erőt önzetlenül, hogy éljünk vele és használjuk. Használja is tudatlanul és vissza is él vele az emberiség - lásd az önpusztító tevékenységét és következményeit -. Ezért van szükség arra, hogy a tudatos látásunkat fejlesszük, és ne engedjünk teret a bennünk lévő negatívumnak. Ilyen egyszerű, de idő kell ahhoz, hogy foganatja legyen az erőnknek! Nem csak az a lényeg mit képzelsz el, hanem az is milyen „minőségben”.

(Forrás: tisztanlatastitkok.com)