Míg a mai
tudományos nézetek nemigen tartják szalon- és vitaképesnek a halál utáni lét
bármilyen formáját taglaló feltevéseket, az emberiség döntő hányada nemhogy a
túlvilág, de egyenesen az újjászületések hitében éli életét. Manapság ez a hit
- a reinkarnáció hite - Európában és kis országunkban is egyre több ember
sajátjává válik. Szaporodnak az előző életeinkbe való kirándulásokat ígérő
hirdetések, és testközelben bukkannak fel közöttünk bibliai szereplők, királyok
és Istenek "újjászületett képviselői".
Van, aki hiszi, van, aki tagadja a reinkarnáció lehetőségét, és természetesen vannak olyanok, akik óvatos, várakozó álláspontra helyezkednek a kérdés megítélésében. Elsősorban nekik szól a most következő írás, amely a reinkarnációt, - a halálból való testi újjászületés tanát - vizsgálja, tudományos igényességgel is.
Amint a bevezetőben már említettem, az emberiség vallásaiban és hitvilágában a reinkarnáció tana jelentős helyen áll. Ha a vallástörténet területén mélyebbre ásunk, nemcsak a nagy keleti vallásokban, de a keresztény Biblia szövegében is rábukkanhatunk az újjászületés eszméjére. Bár a hitbéli megközelítésekre még visszatérek, úgy gondolom a reinkarnáció tudományos hipotézisei inkább igénylik a bővebb kifejtést. Gyakran hallhatunk olyan bizonyítékokról e témában, melyeket érdemes alaposabban megvizsgálni mielőtt kritikátlanul elfogadnánk, vagy ugyanolyan kritikátlanul elvetnénk őket. Mindenekelőtt azonban határozzuk meg pontosan, ki, mit is ért reinkarnáció alatt. A reinkarnáció visszaszületést, újraszületést jelent, abban az értelemben, ami szerint egy élet végén, a test halála után, lelkünk csak ideiglenesen hagyja el múló porhüvelyünket, majd bizonyos teendői elvégzése után egy újszülöttben, - tapasztalatainak gyarapítása végett - ismét testet ölt.
Nos talán ez lehet a veleje a különböző megfogalmazásoknak, melyek közös alaptétele - szükségszerűen - a testen kívüli lét állapota. Valami tehát halálunkkor távozik belőlünk, ez a valami, valameddig, valahol van, majd valamiféleképpen újra beleköltözik egy testbe. "Álljon meg a menet", mondaná most a természettudomány szigorú képviselője, hiszen tudati tevékenységeink az élő agy működéséhez kötöttek, miről beszélhetnénk akkor, túl az emberi ábrándokon. Pedig a kérdés ma már a tudomány nyelvén is megválaszolható, de legalábbis tudatmodellek állnak rendelkezésre. A pszichológia úttörő perifériája: a tudományos parapszichológia - ugyanis, éppen a rendkívüli tudati jelenségekre nyitja rá a megismerés kapuit.
A számtalan, ellenőrzött kísérlet eredménye, immáron biztos tényként fogadtatja el az érzékszerveken túli észlelést (ESP), illetve a tudati működés közvetlen tárgyi környezetre, folyamatokra való hatását (PK). Ezek az észlelések és hatások a jelek szerint fittyet hánynak az ismert fizikai törvényeknek, nem férnek bele a tér és az idő eddig ismert korlátai közé, mondhatni misztikusan titokzatosak, ám mérhetően léteznek. Mik is ezek a jelenségek közelebbről? A telepátiát és a jövőérzékelést, mint fogalmat valószínűleg nem kell magyarázni, a távérzékeléssel kiegészítve mindhárom az érzékszerveken túli észlelések csoportjába tartozik. Itt tehát olyan dolgokról, gondolatokról, eseményekről szerezhetünk tudomást, amelyektől fizikailag gondosan el vagyunk zárva.
Gondolataink környezetünkre gyakorolt hatásáról az emberek nemigen tudnak - kivéve például cikksorozatom hűséges olvasóit - noha ismeretük világképformáló hatású lehet. Attól a ritka PK jelenségtől eltekintve, amikor Newton almája felfelé esik, létezik egy egyetemesebb emberi PK képesség, a véletlenek tudati befolyásolása. Mindkét csoport (ESP és PK) léte azt mutatja, hogy tudati tevékenységeink nem érnek véget testünk fizikai határainál, sőt, mintha egyszerre lehetnének jelen észleléseink és gondolati hatásaink a tér, mi több az idő végtelenjében. Létezik ezen kívül egy viszonylag új kutatási terület, a halálközeli élményeké, amelyeknek tanulságai megerősítik a reinkarnációs hipotéziseket. A halálközeli élmény legtöbbször a klinikai halál állapotában alakul ki, tehát akkor, amikor egyébként agyunk biológiailag semmilyen mérhető működést nem mutat. Elgondolkodtató az is, hogy az alábbiakban röviden részletezett élmények az átélőknél kortól, nemtől, kulturális és vallási hovatartozástól függetlenül szinte teljesen egybevágóak.
A testi működések leállásakor az észlelés érthetetlen és soha nem tapasztalt módon kitágul és kiélesedik, egy külső szemszögből látva a környezetet, érzékelve a jelenlévők gondolatait, áthatolva a falakon és a jelen korlátjain, áttekintve saját élettörténetének minden pillanatát. Ezeknek az észleléseknek a valószerűségét már többször igazolták, hiszen ilyenkor a klinikai halottak a műtét, újraélesztés alatti történésekről utólag pontosan képesek beszámolni. A halálközeli élmények egyébként jóval több, kifejezetten misztikus elemet is tartalmaznak, azok azonban tudományosan kevésbé kezelhetőek. Az előző ismeretek bemutatása végső soron egy, igen lényeges tény feltárásáért történt: a tudat testen kívüli illetve testtől független működésének bemutatása céljából. A tudat tehát a testen kívül is képes létezni, sőt komoly pszichofizikai feltételezések szerint alapvetően testtől függetlenül létezik, s ha itt egyáltalán beszélhetünk térbeli viszonyokról, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy nem a tudat van a test terében, hanem a test foglaltatik a tudat terében.
Egyes olvasók talán már most csóválják a fejüket, hogy a halhatatlan lelket és szellemet tudatnak nevezem, szeretném őket megnyugtatni afelől, hogy a tudat és struktúrái legalább annyira misztikusan ismeretlen tartományt képviselnek, mint tán ugyanennek a fogalomnak a régiesebb megfogalmazásai. Visszatérve a korábbi summázathoz a tudatnak - úgy tűnik - egyidejűleg különböző állapotai létezhetnek. Nehezíti ennek felfogását az, hogy ezek között az állapotok között időn kívüliek is léteznek és ennek megfogalmazásához sem tapasztalataink, sem szavaink nincsenek. Mintha egy időben várakoznánk magunkra egy időtlen örökkévalóságban, s egy időben élnénk eközben, időbevetett életünket. Márpedig a reinkarnáció célja a vallások tanítása szerint, éppen annak a tudásnak a gyarapítása, amit a tudatnak a fizikai valóság metszetében szerzett tapasztalatai biztosítanak. A fizikai valóság fogalma persze megint vörös posztó lehet a természettudósok szemében, hiszen feltételez egy nem fizikai valóságot. De vajon fizikai valóságnak nevezhetők-e például az álmok, a hallucinációk, vagy a látomások világai?
A testenkívüliség, az ESP észleletek és a PK hatások látható összefüggést mutatnak éber tudatunk valóságával. Nem lehet akkor, hogy a test megszűnését követően egy újabb álom, egy újabb tudatállapot valóságába cseppenünk? Nem lehet hogy agyunk csak a testi lét, a testi tudat transzformátora? Ezeknek a feltevéseknek a jelen kutatási eredmények szerint, már komoly valószínűsége van, de a feltevés legalábbis indokolt. Az emberi tudat képességeinek tudományos kutatása (is) még gyerekcipőben jár, mindenesetre szembeötlően hasonló eredményekre jut, mint amit az emberiség több ezer év alatt felhalmozott misztikus tudása hirdet. A halálközeli állapotnak megdöbbentően pontos leírásával találkozhatunk például a tibeti halottaskönyvben, de az egyiptomi szent iratokban is.
A Buddhizmus tanítása kifejezetten alaptételnek tekinti a reinkarnáció tényét. Sok más keleti vallással egyetemben úgy tartja, hogy az emberi tettek a cselekvőre sorsszerűen visszahatnak, sőt tanításai szerint a lét egy olyan reinkarnációs körforgásba ágyazott illúzió, amelyben újjászületéseken keresztül kell megtapasztalnunk tetteink hatását, alanyi szinten is, mindaddig míg fogyatékosságainkat nem tanuljuk meg felszámolni sorsunk tanulságaként. Eszerint minden tett következményt von maga után. Ez a kijelentés persze, az akció-reakció törvény alapján egy fizikai világképben is megállná a helyét, ebben a filozófiában azonban ez többet jelent.
Látni kell azt is, hogy ebben a felfogásban nincs jó és rossz cselekedet, inkább egy megfelelés vagy meg nem felelés az, ami az Egész, tehát a létezők összességének kollektív szempontjai szerint minősíthető. Ha ehhez hozzávesszük a reinkarnáció elméletét, akkor a sorskerékbe való újabb és újabb alászállás, beleszületés, egy végtelenül türelmes pedagógiai rendszer képét tárja elénk. A reinkarnáció lehetősége tehát a tanulás, a tapasztalás lehetősége. Egy feltételezett közös tudatmező részekre, emberi sorsokra tört alászállása a vágyak, a tapintható, kipróbálható dolgok világába, ahol talán a legnagyobb próba az emberi találkozásokban rejlik. Bizonyos feltételezések szerint ennek a tanulásnak a szereplői egymás környezetében születnek újra (egymás sorsának "hűséges kovácsaként" is) mindaddig, míg egymástól - korábbi közös problémáik megoldásaival - tanulni tudnak.
Feladatunk a tapasztalásban az eredethez való visszatalálás lehet, egyfajta felébredés, az értékek tisztánlátása a vágyak, az illúziók, a lelkünket fogva tartó tévedések és labirintusok kavargó világában. Vessük most el próbaképp a reinkarnáció és túlvilág összes hitét és elméletét. Vajon ha csak egyszer, ha csak itt és most élünk, nem ugyanez lehet a legszebb harmóniát biztosító törekvés, a legszebb feladat?
Szembenézve a magukat isteni előképekben csodáló, kétes reinkarnációs egzisztenciájukat hirdető emberekkel, azt gondolom: a megmérettetés most történik, mert ha a tudat időtlen, szédítő határtalanságában miénk lett a hely és az idő, akkor itt rejlik a változás emberi adománya: a lehetőség is a kézfogásokra.
(Paulinyi Tamás)
Van, aki hiszi, van, aki tagadja a reinkarnáció lehetőségét, és természetesen vannak olyanok, akik óvatos, várakozó álláspontra helyezkednek a kérdés megítélésében. Elsősorban nekik szól a most következő írás, amely a reinkarnációt, - a halálból való testi újjászületés tanát - vizsgálja, tudományos igényességgel is.
Amint a bevezetőben már említettem, az emberiség vallásaiban és hitvilágában a reinkarnáció tana jelentős helyen áll. Ha a vallástörténet területén mélyebbre ásunk, nemcsak a nagy keleti vallásokban, de a keresztény Biblia szövegében is rábukkanhatunk az újjászületés eszméjére. Bár a hitbéli megközelítésekre még visszatérek, úgy gondolom a reinkarnáció tudományos hipotézisei inkább igénylik a bővebb kifejtést. Gyakran hallhatunk olyan bizonyítékokról e témában, melyeket érdemes alaposabban megvizsgálni mielőtt kritikátlanul elfogadnánk, vagy ugyanolyan kritikátlanul elvetnénk őket. Mindenekelőtt azonban határozzuk meg pontosan, ki, mit is ért reinkarnáció alatt. A reinkarnáció visszaszületést, újraszületést jelent, abban az értelemben, ami szerint egy élet végén, a test halála után, lelkünk csak ideiglenesen hagyja el múló porhüvelyünket, majd bizonyos teendői elvégzése után egy újszülöttben, - tapasztalatainak gyarapítása végett - ismét testet ölt.
Nos talán ez lehet a veleje a különböző megfogalmazásoknak, melyek közös alaptétele - szükségszerűen - a testen kívüli lét állapota. Valami tehát halálunkkor távozik belőlünk, ez a valami, valameddig, valahol van, majd valamiféleképpen újra beleköltözik egy testbe. "Álljon meg a menet", mondaná most a természettudomány szigorú képviselője, hiszen tudati tevékenységeink az élő agy működéséhez kötöttek, miről beszélhetnénk akkor, túl az emberi ábrándokon. Pedig a kérdés ma már a tudomány nyelvén is megválaszolható, de legalábbis tudatmodellek állnak rendelkezésre. A pszichológia úttörő perifériája: a tudományos parapszichológia - ugyanis, éppen a rendkívüli tudati jelenségekre nyitja rá a megismerés kapuit.
A számtalan, ellenőrzött kísérlet eredménye, immáron biztos tényként fogadtatja el az érzékszerveken túli észlelést (ESP), illetve a tudati működés közvetlen tárgyi környezetre, folyamatokra való hatását (PK). Ezek az észlelések és hatások a jelek szerint fittyet hánynak az ismert fizikai törvényeknek, nem férnek bele a tér és az idő eddig ismert korlátai közé, mondhatni misztikusan titokzatosak, ám mérhetően léteznek. Mik is ezek a jelenségek közelebbről? A telepátiát és a jövőérzékelést, mint fogalmat valószínűleg nem kell magyarázni, a távérzékeléssel kiegészítve mindhárom az érzékszerveken túli észlelések csoportjába tartozik. Itt tehát olyan dolgokról, gondolatokról, eseményekről szerezhetünk tudomást, amelyektől fizikailag gondosan el vagyunk zárva.
Gondolataink környezetünkre gyakorolt hatásáról az emberek nemigen tudnak - kivéve például cikksorozatom hűséges olvasóit - noha ismeretük világképformáló hatású lehet. Attól a ritka PK jelenségtől eltekintve, amikor Newton almája felfelé esik, létezik egy egyetemesebb emberi PK képesség, a véletlenek tudati befolyásolása. Mindkét csoport (ESP és PK) léte azt mutatja, hogy tudati tevékenységeink nem érnek véget testünk fizikai határainál, sőt, mintha egyszerre lehetnének jelen észleléseink és gondolati hatásaink a tér, mi több az idő végtelenjében. Létezik ezen kívül egy viszonylag új kutatási terület, a halálközeli élményeké, amelyeknek tanulságai megerősítik a reinkarnációs hipotéziseket. A halálközeli élmény legtöbbször a klinikai halál állapotában alakul ki, tehát akkor, amikor egyébként agyunk biológiailag semmilyen mérhető működést nem mutat. Elgondolkodtató az is, hogy az alábbiakban röviden részletezett élmények az átélőknél kortól, nemtől, kulturális és vallási hovatartozástól függetlenül szinte teljesen egybevágóak.
A testi működések leállásakor az észlelés érthetetlen és soha nem tapasztalt módon kitágul és kiélesedik, egy külső szemszögből látva a környezetet, érzékelve a jelenlévők gondolatait, áthatolva a falakon és a jelen korlátjain, áttekintve saját élettörténetének minden pillanatát. Ezeknek az észleléseknek a valószerűségét már többször igazolták, hiszen ilyenkor a klinikai halottak a műtét, újraélesztés alatti történésekről utólag pontosan képesek beszámolni. A halálközeli élmények egyébként jóval több, kifejezetten misztikus elemet is tartalmaznak, azok azonban tudományosan kevésbé kezelhetőek. Az előző ismeretek bemutatása végső soron egy, igen lényeges tény feltárásáért történt: a tudat testen kívüli illetve testtől független működésének bemutatása céljából. A tudat tehát a testen kívül is képes létezni, sőt komoly pszichofizikai feltételezések szerint alapvetően testtől függetlenül létezik, s ha itt egyáltalán beszélhetünk térbeli viszonyokról, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy nem a tudat van a test terében, hanem a test foglaltatik a tudat terében.
Egyes olvasók talán már most csóválják a fejüket, hogy a halhatatlan lelket és szellemet tudatnak nevezem, szeretném őket megnyugtatni afelől, hogy a tudat és struktúrái legalább annyira misztikusan ismeretlen tartományt képviselnek, mint tán ugyanennek a fogalomnak a régiesebb megfogalmazásai. Visszatérve a korábbi summázathoz a tudatnak - úgy tűnik - egyidejűleg különböző állapotai létezhetnek. Nehezíti ennek felfogását az, hogy ezek között az állapotok között időn kívüliek is léteznek és ennek megfogalmazásához sem tapasztalataink, sem szavaink nincsenek. Mintha egy időben várakoznánk magunkra egy időtlen örökkévalóságban, s egy időben élnénk eközben, időbevetett életünket. Márpedig a reinkarnáció célja a vallások tanítása szerint, éppen annak a tudásnak a gyarapítása, amit a tudatnak a fizikai valóság metszetében szerzett tapasztalatai biztosítanak. A fizikai valóság fogalma persze megint vörös posztó lehet a természettudósok szemében, hiszen feltételez egy nem fizikai valóságot. De vajon fizikai valóságnak nevezhetők-e például az álmok, a hallucinációk, vagy a látomások világai?
A testenkívüliség, az ESP észleletek és a PK hatások látható összefüggést mutatnak éber tudatunk valóságával. Nem lehet akkor, hogy a test megszűnését követően egy újabb álom, egy újabb tudatállapot valóságába cseppenünk? Nem lehet hogy agyunk csak a testi lét, a testi tudat transzformátora? Ezeknek a feltevéseknek a jelen kutatási eredmények szerint, már komoly valószínűsége van, de a feltevés legalábbis indokolt. Az emberi tudat képességeinek tudományos kutatása (is) még gyerekcipőben jár, mindenesetre szembeötlően hasonló eredményekre jut, mint amit az emberiség több ezer év alatt felhalmozott misztikus tudása hirdet. A halálközeli állapotnak megdöbbentően pontos leírásával találkozhatunk például a tibeti halottaskönyvben, de az egyiptomi szent iratokban is.
A Buddhizmus tanítása kifejezetten alaptételnek tekinti a reinkarnáció tényét. Sok más keleti vallással egyetemben úgy tartja, hogy az emberi tettek a cselekvőre sorsszerűen visszahatnak, sőt tanításai szerint a lét egy olyan reinkarnációs körforgásba ágyazott illúzió, amelyben újjászületéseken keresztül kell megtapasztalnunk tetteink hatását, alanyi szinten is, mindaddig míg fogyatékosságainkat nem tanuljuk meg felszámolni sorsunk tanulságaként. Eszerint minden tett következményt von maga után. Ez a kijelentés persze, az akció-reakció törvény alapján egy fizikai világképben is megállná a helyét, ebben a filozófiában azonban ez többet jelent.
Látni kell azt is, hogy ebben a felfogásban nincs jó és rossz cselekedet, inkább egy megfelelés vagy meg nem felelés az, ami az Egész, tehát a létezők összességének kollektív szempontjai szerint minősíthető. Ha ehhez hozzávesszük a reinkarnáció elméletét, akkor a sorskerékbe való újabb és újabb alászállás, beleszületés, egy végtelenül türelmes pedagógiai rendszer képét tárja elénk. A reinkarnáció lehetősége tehát a tanulás, a tapasztalás lehetősége. Egy feltételezett közös tudatmező részekre, emberi sorsokra tört alászállása a vágyak, a tapintható, kipróbálható dolgok világába, ahol talán a legnagyobb próba az emberi találkozásokban rejlik. Bizonyos feltételezések szerint ennek a tanulásnak a szereplői egymás környezetében születnek újra (egymás sorsának "hűséges kovácsaként" is) mindaddig, míg egymástól - korábbi közös problémáik megoldásaival - tanulni tudnak.
Feladatunk a tapasztalásban az eredethez való visszatalálás lehet, egyfajta felébredés, az értékek tisztánlátása a vágyak, az illúziók, a lelkünket fogva tartó tévedések és labirintusok kavargó világában. Vessük most el próbaképp a reinkarnáció és túlvilág összes hitét és elméletét. Vajon ha csak egyszer, ha csak itt és most élünk, nem ugyanez lehet a legszebb harmóniát biztosító törekvés, a legszebb feladat?
Szembenézve a magukat isteni előképekben csodáló, kétes reinkarnációs egzisztenciájukat hirdető emberekkel, azt gondolom: a megmérettetés most történik, mert ha a tudat időtlen, szédítő határtalanságában miénk lett a hely és az idő, akkor itt rejlik a változás emberi adománya: a lehetőség is a kézfogásokra.
(Paulinyi Tamás)
