A mikrokozmosz és a makrokozmosz egységével
foglalkozva felmerül a kérdés, hogy mennyiben tekinthető a Föld élőlénynek.
Az életnek számos meghatározása létezik, és a
Föld a legtöbb és legfontosabb definíciónak megfelel. Az egyik, a biológusok
körében különösen kedvelt meghatározás szerint az életet egyensúlyi állapotok
jellemzik, amelyek energiafelhasználással tarthatók fenn. Testünkben például
a hőmérséklet 37 °C
körüli egyensúlyban van, ugyanígy egyensúlyban van a sav- és lúgháztartás, amit
pH-értékkel fejezünk ki, egyensúlyban van a sókoncentráció testünk különböző,
folyadékkal telt területein és így tovább.
A Föld tengereiben hasonló egyensúlyt
tapasztalunk. Az élet csak 3-4 százalékos sókoncentráció mellett lehetséges.
Szemléletes példa erre a Holt-tenger, amelynek magas sókoncentrációja, mint
neve is mutatja, minden életet kizár. Már önmagában is csoda, hogy a tengerekben
ez a 3-4 százalék körüli sókoncentráció-egyensúly évmilliókon át fennmaradt,
mert a folyók által a világtengerekbe hordott só révén a tengerek sókoncentrációjának
tizenkétmillió évente meg kellene duplázódnia. Hogy erre nem kerül sor, az a
biológusok véleménye szerint a tenger növény- és állatvilágán múlik: ezek az
élőlények folyamatosan mindig pontosan a szükséges mennyiségű sót vonják ki a
vízből. Okkultabb elmélet el sem képzelhető, hiszen valósággal kényszerítő
erővel fogalmazódik meg bennünk a kérdés: honnan tudják az algák, az apró
planktonok vagy akár a heringek, mennyi sót kell elvonniuk ahhoz, hogy
biztosítsák az egyensúlyt az óceánokban.
Nem kevésbé megdöbbentő a levegő összetételében
megnyilvánuló egyensúly. A levegő folyamatosan nagyjából 21 százalék oxigént,
78 százalék nitrogént és 1 százalék nemesgázokat tartalmaz. Eredetileg a földi
atmoszférában egyáltalán nem volt oxigén, csak a tengerben elszaporodó
zöldnövényzet dúsult fel, mígnem végül a Földön olyan mennyiségben keletkezett,
hogy a fölösleg az atmoszférába áramolhatott, s ott létrehozhatta a ma
olyannyira veszélyeztetett ózonréteget. Mindamellett a legutóbbi néhány száz
esztendőben is, amikor a növényvilág az emberi beavatkozás révén jelentős mérvű
fogyatkozásnak indult, az oxigén részaránya a levegőben tartósan 21 százalék
maradt. Ha ez az érték számottevően csökkenne, a nagyobb testű élőlények
számára lehetetlenné válna a lélegzés. Ha ellenben ez az érték számottevően
megnőne, akkor a zöldnövényzet éghetővé válna, és egyetlen villámcsapás
elegendő lenne ahhoz, hogy az egész földgolyót lángba borítsa. Valójában tehát
ezt az egyensúlyt sem tudjuk megmagyarázni, holott mindennél fontosabb életünk
- és fennmaradásunk - szempontjából.
A Földön a hőmérséklet is egyensúlyban van,
hiszen a legtöbb területen az élet lehetőségét biztosító 10 és 40 °C közötti tartományban
mozog. Hogy ez mennyire nem magától értetődő dolog, arra a Hold a példa,
amelynek hőmérséklete nap mint nap +120 °C (nappali oldal) és -170 °C között ingadozik.
Ennélfogva a Holdon az általunk ismert formában lehetetlen az élet.
A legmeghökkentőbb egyensúlyi állapotot minden
bizonnyal az ember szaporodása produkálja. Normális esetben, a Mendel-féle
átörökítési szabályok szerint a leány- és fiúcsecsemők aránya 50-50 százalék. A
múlt század két nagy világháborúját követően azonban, amelyek lényegesen több
férfi áldozatot követeltek, mindkét esetben arányosan megemelkedett a férfi
utódok száma. E jelenség statisztikailag kimutatható ugyan, logikus magyarázat
ugyanakkor nincs rá, azt leszámítva, hogy esetleg feltételezzük: léteznie kell
egy magasabb rendű intelligenciának, amely gondoskodik Gaia, azaz Földanyánk
szervezetének egyensúlyáról. Annak valószínűségét, hogy az imént felsorolt
egyensúlyi állapotok - és sok egyéb egyensúlyi állapot - merő véletlenszerűségből
épp a megfelelő helyen stabilizálódik, egy biológus annak valószínűségével
találta összevethetőnek, hogy egy autóroncstelep felett tomboló tornádó,
merőben véletlenül, épp egy sugárhajtású repülőgépet rak össze. Tudományosan
igazolhatjuk tehát, hogy csodálatos világban élünk, amelynek belső összetartó
erejét egyelőre nem vagyunk képesek megérteni. A dolgok velejét megragadni, a
fausti dilemmát megoldani még nem sikerült a természettudományoknak, hiszen
saját kutatási eredményeikből nem vonják le - nem akarják levonni - a szükséges
következtetéseket. Ha azonban a valamennyiünk élete szempontjából
megkerülhetetlen egyensúlyi állapotok létrejöttének mikéntjéről még csak
sejtelmünk sincs, nem kellene akkor talán háromszor is meggondolnunk, mielőtt
könnyelműen beavatkozunk az egyensúlyba - és ezenközben felborítjuk?
Az élet alapjaként működő egyensúlyi rendszerek
arra is rá kellene hogy döbbentsenek bennünket: megzavarásuk a legkomolyabb
veszélyt jelenti magára az életre nézve. Ebben az összefüggésben a férfiúi és
a női pólus közötti egyensúly-eltolódásnak, amelynek napjainkban tanúi
lehetünk mind a mikrokozmoszban, mind a makrokozmoszban, szintén nagy
jelentősége van.
Az, hogy a Föld él, sok ember számára ma már
bizonyossággá vált, s a legtöbbjüknek ehhez még a biológusok bizonyítékaira
sincs szükségük: egyre erősebben érzik.
(forrás: sites.google.com)