Gordon Smith
Nagy-Britannia leghitelesebb és egyik leghíresebb médiuma, akiről a BBC is
elismerően nyilatkozik. Egy rendkívüli képességekkel megáldott látó, médium,
akiről a Glasgow-i Egyetem többszörös vizsgálat és teszt után is hitelességgel,
elismerően nyilatkozik.
Gordon Smith médium
1987. március 9-e, egy szerdai nap volt. Fél hét körül
ébredtem. Valahol az álom és az ébrenlét határán egy fiatal férfi képe
kezdett kirajzolódni előttem. Azt hittem, csak álmodom, de a kép egyre
élesebb lett. Felismertem benne egy közeli barátom és
kollégám, Christine Peebles bátyját.
Christine és én gyerekkorunk óta ismertük egymást.
Ugyanazon a környéken nőttünk fel, ugyanabba az iskolába jártunk,
később pedig ugyanabban a fodrászüzletben dolgoztunk Glasgow-ban. Christine
és bátyja, Brian nemrég vettek közösen egy lakást Glasgow nyugati részén.
Nagyon örültek új otthonuknak. Christine-t már hónapok óta nem láttam
ennyire elégedettnek és optimistának.
Mégis egy kellemetlen érzés futott át rajtam azon a
reggelen. Tudtam, hogy most valami nagyon rossz dolog
történik. Hirtelen felültem az ágyban, és ekkor Brian képe a
hálószoba padlóján keresztül lassan eltűnt. A szívem hevesen dobogni
kezdett, pedig Brian megjelenésében semmi ijesztő nem volt. Kék farmerben és
piros kockás ingben volt, bátorítóan mosolygott rám, és bizakodónak tűnt.
Az ijedtség érzése továbbra is megmaradt bennem. Nem
tudtam eldönteni, hogy álmodtam-e, vagy valóban láttam Briant. Ekkor
hirtelen ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy bekapcsoljam az éjjeliszekrényen
álló rádiót. Az óra pontosan 6.30-at mutatott. Egy férfihang a helyi
híreket olvasta: „…tűz ütött ki egy nyugat-glasgow-i lakásban…”
A szívem majd kiugrott, a fülem hangosan zúgni kezdett.
Hirtelen két rendőr képe jelent meg előttem, és hallottam, amint
azt mondom magamban: ez csak Christine lehet. Tudtam, hogy az
ő lakásuk gyulladt ki. Féltem, hogy Cristine-nel valami baj
történt. A hírek végét már nem hallottam, mert hangosan kopogtak a
bejárati ajtón. Kiugrottam az ágyból, magamra kaptam valami
ruhafélét, és úgy, ahogy voltam, ajtót nyitottam. Két rendőr állt
ott. Mintha villám csapott volna belém; a pupillám kitágult,
döbbenten bámultam rájuk.
– Ön Gordon Smith? – kérdezte egyikük.
– Igen – feleltem.
– Baleset történt – mondta –, ezeket a kulcsokat Christine
Peebles
megbízásából át kell adnom önnek.
megbízásából át kell adnom önnek.
– Christine jól van? – kérdeztem.
– Egy barátjánál van. Ennél többet én sem tudok –
válaszolta a
rendõr.
rendõr.
Átvettem a kulcsokat, és becsuktam az ajtót. A fodrászüzlet
kulcsai voltak. Christine-nek kellett volna az üzletet kinyitni, mivel
én szabadnapos voltam. Hirtelen megértettem, hogy Christine biztosan jól
van, ő nem halhatott meg a tűzben. Hál’ istennek! – gondoltam. – Akkor az
csak Brian lehetett. Szegény Christine. Ámbár a rendőr nem mondta, hogy
bárki is meghalt volna. Talán csak képzeltem az egészet.
Sajnos nem csupán képzelődtem. Valamivel kilenc előtt
értem be az üzletbe, addigra a hírekben már bemondták, hogy Brian
a tragikus balesetben életét vesztette, a nővére és egy barátjuk
azonban szerencsésen megmenekült. Az a furcsa élmény, amely álmomból
felébresztett, egész nap nyugtalanított. Láttam Brian boldogan mosolygó
arcát. Sehogy sem értettem, hogyan láthattam a két rendőrt az ajtóm előtt
állni azelőtt, mielőtt bekopogtak volna.
Nagyon lehangolt voltam barátom elvesztése miatt.
Egyre-másra jöttek elő különböző gyerekkori emlékeim, amelyeket tudatom
legmélyére ástam el. Brian halála tudatosította bennem, hogy olyan
képességekkel rendelkezem, amelyekről eddig nem akartam
tudomást venni.
Agyamban kinyílt egy ablak, és felszabadította a
bennem lappangó médiumi képességeket. Ekkor huszonöt éves voltam. A gyermekkori élményekhez
képest az életem egészen más irányt vett; az utóbbi pár évben
teljesen a fodrászatra koncentráltam, amit tizennyolc éves
koromban kezdtem el. Megnősültem, született két fiam, és a munkám
mellett a család minden időmet lekötötte. Ha most belegondolok, nem
is lett volna időm arra, hogy a szellemvilággal foglalkozzak, mint
ahogyan azt gyerekkoromban gyakorta megtettem.
ahogyan azt gyerekkoromban gyakorta megtettem.
A temetés után megkérdeztem Christine-t, tudnék-e neki
bármiben segíteni. Megkért, hogy vigyem el a Spiritiszták
közösségébe, ahol találkozhatna egy médiummal, hátha megtud valamit
Brian túlvilági életéről. Én úgy véltem, nem szerencsés közvetlenül
a bátyja halála után ilyesmiben részt vennie, de Christine annyira
ragaszkodott hozzá, hogy nem tudtam neki nemet mondani.
Egy kis kérdezősködés után kiderült, hogy Glasgow-ban
hamarosan egy nagyon jó nevű médium tart előadást a Somerset Place-i
Spiritiszta gyülekezetnél. Így azután Christine, én és Fiona, Brian
menyasszonya elmentünk az összejövetelre. Azelőtt soha nem voltam
ilyen helyen, úgyhogy fogalmam sem volt, tulajdonképpen mire számítsak.
Bevallom, igazából úgy képzeltem el, hogy körbeülünk egy
asztalt, és egy idősebb hölgy csukott szemmel megkérdezi majd az üres
levegőtől, hogy van-e ott valaki. A templom első soraiban találtunk helyet, és
nem sokkal később a médium is megjelent a színpadon. Mary Duffy egy hatvanas
éveiben járó, kedves arcú, idős hölgy volt. Műveltnek tűnt és kifinomult
edinburgh-i akcentussal beszélt, vagyis egyáltalán nem hasonlított arra, ahogyan
az emberek általában a médiumokat elképzelik.
Az összejövetel, más egyházi rendezvényekhez hasonlóan
közös énekkel, imával kezdődött, nagyon kellemesen éreztük magunkat.Ezután
a médium a spiritualizmusról beszélt, majd tisztánkezelési képességének
segítségével megkezdte a spirituális szeánszot. Szinte azonnal felénk
fordult, és mély együttérzéssel Christine-hez
és Fionához beszélt:
és Fionához beszélt:
–
Igazán nincs szükségem médiumi képességekre, hogy
lássam, önök nemrég veszítették el egy nagyon közeli hozzátartozójukat.
Christine és Fiona zokogni kezdtek. Mary nagyon
megnyugtató dolgokat mondott, először Christine pár éve elhunyt
édesanyjától közvetített egy üzenetet. Majd azzal folytatta, hogy
Christine – ha elérkezettnek látja az időt – keressen fel egy Albert Best
nevű médiumot, mert szerinte ő az egyetlen, aki enyhíteni tudna
fájdalmán. Majd hozzám fordult, és a következőket mondta:
–
Fiatalember, nem szoktam ilyesféle üzeneteket
nyilvánosság előtt közvetíteni, de muszáj elmondanom önnek a
nagymamája túlvilági üzenetét. „Egy napon itt fog állni, ezen a szent
helyen, és ugyanígy üzeneteket fog átadni az embereknek, ahogy azt most
én teszem.”
Miközben Mary e szavakat mondta, éles fény kezdett
kiáramlani a testéből, amely minden egyes szóval egyre ragyogóbb és
ragyogóbb lett.
Arra biztatott, hogy minél előbb találjak egy
olyan spirituális közösséget, ahol fejleszthetem képességeimet,
legyek türelmes és engedjem a szellemvilágnak, hogy előhozza belőlem
a tisztánérzékelés adományát. Majd más lelkek üzeneteivel folytatta az
előadást.
Miután az összejövetel véget ért, megvitattuk a
történteket, és mindhárman egyetértettünk abban, hogy a benyomásunk
pozitív volt. Christine ekkor elhatározta, hogy felkeresi Albert Bestet.
Hihetetlennek tűnik, de majdnem kilenc évvel azután sikerült
csak személyesen találkoznia vele. Az eredmény egészen
elképesztő volt: a Briantől kapott üzenet Christine minden előzetes
várakozását felülmúlta.
Én pedig megtettem az első lépéseket azon a spirituális
úton, melynek következtében életem gyökeresen megváltozott.
(Forrás:viszavzsodor.blogspot.hu)