Fáradt volt már. Nagyon fáradt és
öreg.
Mégis könnyedén és sebesen suhant az
alagúton át, ám ez a legcsekélyebb erőfeszítésébe sem került. A folyosó egyre
tágult, a végében növekvő fényesség várta. Repült, mint a madár és a szívét
öröm járta át. Könnyűnek és szabadnak érezte magát. Boldog volt.
Carl Thomas
Ahogy száguldott, néha-néha ismerős
képek villantak be tudatába. Emlékek. Igen, gyakran szép emlékek. Eszébe
jutott, hogy kiket hagyott hátra és mit veszíthet.
Visszaforduljon? Igen,
megtehetné... Ha akarná... Ha lenne elég ereje hozzá, hogy szembeforduljon az
áramlattal, ami magával ragadta. Tudta, hogy még nem késő és képes lenne
rá. De túl fáradt volt most ehhez és túl boldog. Aztán majd idővel
a többiek is követni fogják. Lassan ők is eljönnek utána.
Na, igen, előbb-utóbb mindenkire sor
kerül. Nem kell izgulni. Végül is a túloldalon ismét együtt lesz a régi csapat.
Amint az alagút szélesedett, egyre
szabadabbnak érezte magát, mint a rab, akiről lehullnak láncai. Érzékei kezdtek
kiteljesedni. Megszűntek a gátak, eltűnt a szorongás és a harag, ami azelőtt a
szívében lakozott. Nem volt több korlátozó tényező, mindent elhagyott.
Egyszerűen levedlette magáról, mint rák a páncélját. Úgy döntött, új életet
kezd, mihelyt elér a folyosó végére. Még soha nem érezte magát ilyen boldognak,
mint most. A lelke tele volt szeretettel. Öreg volt és mégis úgy érezte, hogy
még előtte áll az igazi élet.
A fényesség az alagút végén
közeledett... és végre nagy lendülettel belehuppant, mint a
csúszdázó kisgyerek a vízzel teli medencébe. Lebegett. Örömmámorban
úszott. Szinte újjászületett. A káprázó fényen kívül nem érzékelt semmi
egyebet, de azt tudta, hogy olyan helyre került, ahol megszűnnek a természet
törvényei.
Csend, nyugalom és béke. Furcsamód
nem nagyon érezte a testét, csak valamiféle zsibbadás futkározott rajta.
Aztán átsuhant egy gondolat, valami
dejá-vu érzés: ehhez hasonló élményben már volt része nem is egyszer. Azt nem
tudta, hogy mikor, de már megtörtént. Már egyáltalán nem volt fáradt, sőt
inkább kifejezetten fiatalos és energikus. Ilyen erősnek még nem érezte magát.
- Anya…! - ez volt az első
reakciója. Meglepődött a saját hangján mert nem is hang volt
ez igazán, hanem gondolat.
- Anya....! - szólt
újra. - Anya ?!
- Igen, itt vagyok - állt össze egy
válasz a tudatában, amit a gondolatai lágy, kellemes hanggá rekonstruáltak.
- Anya, hová kerültem?
- Itthon vagy, fiam! Hazajöttél újra.
- És te hol vagy? Nem látlak.
- Pedig itt vagyok. - Szólt a hang a
fényáradatból. - Meg kell tanulnod használni a kibővült érzékeidet. Méghozzá
egyszerre.
- Hogyan...? Ezt nem egészen értem.
- Hallani már megtanultál és ez nagy
eredmény. Idővel többre is képes leszel.
- Kérlek, ezt magyarázd el!
- Az alagúton át csak úgy érhettél
ide, hogy hátrahagytad a fizikai létformádat, jelen esetben az emberi testedet.
Így ezzel együtt elhagytad az érzékszerveidet is. Megszűntek számodra az emberi
test okozta korlátok és minden más is, ami korábban e
létformával együtt járt. Nem érvényesek többé rád nézve a
fizika törvényei, mivel megszűnt emberi mivoltod. Több lettél annál, sokkal
több...
- Mivé lettem, Anya?
- Lélek, szellem vagy hívd, aminek
akarod. Hidd el, nem ez a lényeg. Egyszerűen olyan lénnyé váltál, amely képes
egyszerre mindent érzékelni. Mindent. A múltban, a jelenben és a jövőben
egyaránt. Hatalmat kaptál, amit ha megtanulsz megfelelően használni, boldog
leszel. Igazán boldog. Ezt a hatalmat csak így kaphattad meg, hogy
hátrahagytad a tested. Ez a hatalom olyan képességekkel ruház fel, ami már nem
egyeztethető a fizikai létformával. Egyszerűen nem fér bele az emberi
testbe, túlnő azon. Ezennel vége a bábállapotodnak. Újszülött vagy!
- Báb...? - kérdezte csodálkozva.
- Tudod: hernyó -
báb - pillangó. Biztos emlékszel még. Az ember báb. Te most úgymond
pillangóvá váltál, persze képletesen. Kiteljesedett a lelked és immár szabadon
szárnyalhatsz. De tévedsz, ha azt hiszed, hogy itt megszűntek a természet
törvényei. Ez az állapot, amibe kerültél, ez is a természet egyik
törvénye. Előbb - utóbb minden élőlény ide kerül; ahogy a báb
pillangóként születik ujjá.
- Anya... Miért szólítalak téged
Anyának?
- Tudod, én is csak egy kiteljesedett
lélek vagyok. Nem lehet másként definiálni. Szólíthatsz Anyának, Apának,
Tanítónak, Mesternek, Teremtőnek vagy Istennek. Bárhogy, én megértem.
- Mikor tanulhatom meg használni az
érzékeimet?
- A tanításod már elkezdődött. Az
első lecke a hallás. Ez úgy történik, hogy a tudatunk közötti
információcsere gondolatáramlás formájában jön létre, ahogy ezt már a legelején
észrevehetted. A későbbiekben képes leszel arra is, hogy mindent meghallj, ami
a Világmindenségben történik, most azonban egyelőre érd be az én hangommal, míg
tanulsz.
- Anya, miért van az, hogy néha
emberek is képesek arra, hogy meghalljanak téged? Hogyan tudják felvenni
veled a kapcsolatot?
- Elmondom. Lehet, hogy már nem
emlékszel, de földi pályafutásod alatt gyakran te is meghallottad az én
szavaim. Ott voltam már akkor is a gondolataidban. Ez csak akkor
lehetséges, ha a fizikális világban az ember már eleget tanult, hogy tovább
léphessen. Sokszor meg kell tenni ugyanazt az utat, míg megtanulod, hogy mi az,
ami igazán fontos az életben a lelkednek. Mikor egy halandó ezt eléri, azzal
méltóvá válik arra, hogy magasabb létformában szülessen újjá és éljen tovább. Amint
az emberi lény életében elérkezik ez a pillanat, meghallja a Teremtő hangját
belső hang formájában. Ez az a jel, ami arra utal, hogy elég bölcs lett ahhoz,
hogy felsőbb osztályba lépjen.
- Azt mondtad, hogy sokszor meg kell
tenni ugyanazt az utat...?
- Igen. Ez azt jelenti, hogy amíg nem
tanultál eleget, addig a fizikai lényed megsemmisülése után kóbor lélekként
fogsz bolyongani lét és nem-lét között, majd vissza kell térned egy másik
újszülött testbe, hogy ismét elkezdd a földi életet. Ezzel egy újabb
lehetőséget kapsz, hogy megtanulj mindent, ami ahhoz kell, hogy aztán a végén
tovább léphess. Olyan ez, mint az alsó és felső iskola. Az általános iskola
megtanítja a létfenntartást; beléd sulykolja, hogy miként lehetsz úrrá a
nehézségeken, így kialakul az életösztön. A középiskola lehetőséget ad, hogy
megtaláld az életed célját, megtanít, hogy helyesen dönts és rávezet arra, hogy
meglásd a valóságot. A főiskola pedig: az Asztrálsík -
Istenek világa. Itt véghez viheted mindazt, amit tanultál, megtapasztalhatod a
kibővült érzékeiddel a teljes valóságot és elérheted azt a célt, amiért idáig
küzdöttél. Az Élet résztvevője, szemlélője és irányítója lehetsz.
Kis csend következett. Ebből a
nyugtató csendből az ifjú tanítvány erőt meríthetett a következő leckéhez.
Egyelőre csak a fény volt az egyetlen, amit érzékelni tudott; hozzá kellett
szoknia az új állapothoz, hogy már nincs teste.
Aztán ismét a Tanító hangját hallotta
a fényből:
- Most jön a másik lecke. Meg kell
tanulnod látni mindent úgy, ahogy az a teljes valóságában létezik! Gyere fiam
és lásd meg a Világot! Gyere velem a fénybe! Nézz a fény feneketlen mélyébe!
Hagyd, hogy a gondolataid szárnyra keljenek és magukkal vigyenek a határtalan
tér végtelenjébe!
A tanítvány érezte, ahogy a fény
megnyílik előtte: végre látott. Először egy pillanatra azt a testet látta,
melyben korábban élt, azután azt a házat, ahol lakott. Ahogy távolodott a
háztól, egy város képe bontakozott ki előtte a tornyaival, az utcáival és a
tereivel.
Aztán a környező erdők, folyók és
tavak is előtűntek. Minél magasabbra emelkedett, annál jobban belátta az egész
vidéket. A többi városok, mezők és szántóföldek után az egész ország elétárult.
Majd a szomszédos országok, később a kontinensek is a látóterébe
kerültek. Meglátta a tengereket, az óceánokat, míg végül teljes egészében
megpillanthatta a Földet, az élettel teli, ragyogó kék bolygót. Azonban
búcsú nélkül nem akarta mindezt itt hagyni. Egy rövid időre még visszatért
szeretteihez. Gondolataiban felidézte arcukat és szeretetet küldött feléjük.
Nem fogja elfelejteni őket soha és mindig velük lesz, az örökkévalóságig.
Azután elfordult az ékszerként
csillogó otthonától és maga mögött hagyta. De nem végleg.
Elindult a mestere vezetésével, hogy
felfedezze a teremtés egyéb csodáit.
A Naprendszerrel kezdték. A Nap és az
ő kilenc gyönyörű bolygója. Ez csak egy a milliárdnyi csoda közül. A gondolat
sebességével suhantak tova, egy ezredmásodperc milliomod része alatt tették meg
az utat a Tejútrendszeren át a környező galaxisokig. Csillagködök,
gömbhalmazok, pulzárok, kvazárok, aszteroidák és egyéb égitestek követték
egymást, míg egy hatalmas Fekete lyukba belehuppanva, téridő görbületeken
keresztül a szingularitáson át egy újabb Univerzumba csöppentek.
A Világegyetemek végtelen láncolatán átröppenve
újabb és újabb fizikai törvényszerűségekkel találkoztak, amelyek egy-egy
világot irányítottak, de Őket semmilyen körülmények között sem
befolyásolhatták.
Mester és tanítvány mindennek fittyet
hányva száguldott át a téridő sűrűjében, dacolva mindennemű akadállyal, amelyek
rájuk egyáltalán nem lehettek hatással.
Az Asztrálsík mindenféle univerzumot
magában rejt, sőt még túl is nő azokon.
Íme egy példa: egy 2 dimenziós és egy
3 dimenziós élőlény élettere azonos lehet, de az előbbi nem képes érzékelni az
utóbbi dimenziótöbbletét, míg a 3 dimenziós érzékeli a 2 dimenziót, mivel az a
részét képezi és túlhalad azon. Így lehet ez a magasabb síkokon is.
Még egy példa: adva van egy négyzet
alakú sík lap és egy térbeli kocka. A sík lap kétdimenziós kiterjedésű, a kocka
pedig három. A sík lap nem tudja, hogy milyen érzés háromdimenziósnak
lenni, hiszen az alacsonyabb kiterjedésű létformában létezik; a kocka
viszont tudja, hogy milyen a két dimenzió, mert olyan lapokból áll.
Végül egy harmadik példa: az ember
három dimenzióban él, így fel nem foghatja, hogy milyen az ettől magasabb
szintű lét, a nagyobb kiterjedésű dimenzió. Úgy gondolja, hogy nem is létezik
több, hiszen sehogy sem tudja érzékelni azt. Pedig létezik és az kizárólag a
Teremtő tulajdona. Ez a sok kiterjedési forma egyaránt magában foglalja az
egy-, a kettő-, és a háromdimenziós élettereket is. Ezért van az, hogy míg az
ember nem érzékelheti közvetlenül a fizikai érzékszerveivel Isten jelenlétét,
addig Ő tud mindenről, ami alacsonyabb síkokon történik.
Az ifjú tanítvány úgy emlékezett még
a régebbi létformája alatti időkből, hogy azt tanították: a fénynél semmi sem
haladhat gyorsabban. Hát most kiemelkedő képességeinek köszönhetően
megtapasztalhatta, hogy igenis van olyan, ami a fénynél is sebesebb.
Mégpedig ez a gondolat. Ez egyszerűen
egy egyetemes pontként képes átszakítani a Téridő szerkezetét. Ezzel a
Teremtés összes univerzuma egy pillanat alatt bejárható.
Ezernyi életformával találkoztak;
csodálatra méltó volt a Lét eme sokszínűsége. A tanítvány végre megértette: a
Világegyetemet a Teremtő azért hozta létre, hogy minél több élet és értelem
alakulhasson ki benne. Aztán majd az élőlények alkalmazkodnak a környezetükhöz
és tevékeny képviselőik lehetnek a társadalmuknak. Megtanulnak alkotni,
teremteni és beindulhat a gépezet: mindenből valami új dolog születik. Beindul
az élet körforgása és mindenki a létezés örömét érezheti át.
- Nagyszerű - szólt váratlanul
a Mester. A második lecke alatt több dolgot is elsajátítottál.
Megtanultad látni a világot olyannak,
amilyen valójában. Tudsz utazni, szárnyalni a gondolat sebességével. Megláttad
a Teremtés célját és az Élet jelentőségét. Most pedig a harmadik lecke
következik: érzékelés felsőfokon. Mindennek a részévé kell válnod ahhoz, hogy
megtudd milyenek a dolgok. Alakulj át! Most te magad alkotsz mindent. Íme egy
csillag: a Nap. Válj eggyé vele!
A tanítvány így tett. Belehatolt és
eggyé vált a fortyogó, izzó magmával.
A termonukleáris hő gyönyörét élte
át. Ez volt az Élet tüze.
- Most itt egy bolygó, amelyen nincs
élet. Nézd meg ezt!
A tanítvány engedelmeskedett és
belevetette magát az égitestet alkotó részecskék közé. Itt csak az anyag
létezett. Arra gondolt, hogy ez is lehet még egy majdan kialakuló élet
bölcsője.
- Itt van a Föld, a te bolygód,
ahonnan származol. Nézd meg most külső szemlélőként, majd válj ismét az elemek
részévé.
A tűz, a víz, a levegő és a föld
fantasztikus összhangja, amely lehetővé tette az élet kialakulását.
Igen, az egész Galaxisban a Föld az
egyik legcsodálatosabb élettér az élőlények számára. A tűz melege, a víz íze, a
levegő illata, a föld tapintása, a természet csodás hangjai, a növények lassú,
de hatékony élete, a fotószintézis folyamata, a mikrobák ösztönös létfenntartó
mechanizmusa így együtt igen ritka és értékes kincsestárát alkotják a Teremtés
részeként. Ez valóságos paradicsom, ahol burjánzik az élet. Megbecsülendő!
- Végül itt vannak az élőlények.
Először csak egy embert nézzünk meg! Hatolj a lelkébe!
Ez megtörtént. Bánat – öröm;
szomorúság – derű; harag – szeretet; gonoszság – jóság.
Érzések tömkelege. Jó és rossz
tulajdonságok váltogatták egymást, vad vágyakkal és szép álmokkal fűszerezve.
De ez így volt kerek, hiszen az emberek halandók, vagyis nem tökéletes lények.
- Most pedig jöjjön az egész
emberiség! Terjeszd ki a tudatod!
A tanítvány ismét valami lenyűgöző
dolgot tapasztalt, bár nem először és nem is utoljára.
Az emberiség berkein belül, a
legkülönbözőbb régiók között voltak ugyan kisebb-nagyobb viszályok, de mégis
összetartoztak, akár egy nagy család.
Törtek ki háborúk önzésből,
kapzsiságból és hatalomvágyból kifolyólag csakúgy, mint a faji megkülönböztetés
és elnyomás miatt is. Voltak elnyomók és elnyomottak; kizsákmányolók és
hátrányos helyzetűek; gazdagok és szegények; fehérek és színes bőrűek. De mégis
- kozmikus viszonylatban nézve - az embereknek el kell fogadniuk egymást
olyannak, amilyenek.
Ehhez azonban még sokat kell
tanulniuk. Szeretniük kellene egymást, hiszen együvé tartoznak, ők alkotják a
nagybetűs Emberiséget. Észre kellene venniük, hogy közel s távol a galaxisban
ők így együtt az élet egyik legmagasabb rangú képviselői.
A tanítvány érezte, hogy az emberek -
félredobva mindenféle egyéni érdeket és felszínességet - valójában szeretik
egymást. A lelkük mélyén megszűnnek az ellentétek és a különbségek; tudják,
hogy összetartoznak.
„Emberiség – emberiesség.„ Ez lehetne
a szlogen. A remény él és az esély meg van rá, hogy egyszer valóban kitör a
béke, ami ugyanis minden teremtett létforma alapállapota.
Az emberiségnek hamarosan vizsgáznia
kell. Kizárólag rajtuk múlik, hogy mi lesz az eredmény.
Ha rosszul döntenek, elpusztítják
saját magukat, ha pedig még idejében felnyílik a szemük, amíg még nem késő, úgy
nem csak magas rangú, de az értelmes Élet méltó képviselői lehetnek intelligenciájukkal
és példamutatásukkal világegyetem szerte.
Ez a hit az, amely élteti a világot.
A tanítvány valami fennkölt, mámorító
boldogságot érzett. Egész lényét átjárta a kozmikus öröm.
Mindent és mindenkit szeretett,
méghozzá hihetetlen erővel. Átélte a létezés örömét és hálás volt, hogy ő is a
Teremtés része.
- Ezzel vége a harmadik, egyben
utolsó leckének. – szólt ismét a Mester. - Megtanultál mindent, amit kellett,
bár még van számodra egy jó pár felfedezni való dolog a világ határtalan
óceánján.
Ezek csak az alapok voltak.
-Mester, csak még két kérdést engedj
meg, kérlek!
-Igen, és mi lenne az?
-Ha vissza akarnék menni, élhetnék
újból emberként?
-A tanításod alatt korlátlan
hatalommal ruháztalak fel. Bármit megtehetsz, amit csak akarsz.
A szabad akarat az egyik
legalapvetőbb dolog. Természetesen hatalmadban áll az is, hogy ismét fizikai
alakot ölts. Választhatod a lét bármely formáját. Persze utána megsemmisülne
minden, amit tanítottam neked, mert ez a tudás és hatalom már nem férne el
csupán egy emberi testben.
-Te vagy…Isten?
-Nos, ez egy roppant jó kérdés. Nem
egészen. Pontosabban csak egy kicsiny része. Tudod, rengeteg sok lélek eléri
ezt a fejlettségi szintet, mint te vagy én. Mivel test nélkül nincs sűrűségünk,
tömegünk, se kiterjedésünk, így ez nem okozhat problémát. Régen, hosszú idővel
ezelőtt, talán én is olyan élőlény voltam, mint te. Talán nem is emberként és
talán nem is a Földön léteztem korábban, de ez már abszolút nem fontos. Immár
te sem vagy többé tanítvány. Mindenhatóként létezel tovább az örökkévalóságig.
Fénnyé váltál és így a Teremtő teljes értékű részévé lettél.
Tudod: nem csak az Élet résztvevője,
szemlélője, hanem egyben az irányítója is vagy.
A lényeg az, hogy itt vagyunk,
létezünk és így együtt összefüggő, kiteljesedett kollektív szellemet, a
leghatalmasabb tudatú Teremtő Lelket alkotjuk a lét legmagasabb fokán most és
mindörökké, akit úgy hívnak: I S T E N.
Tamás Károly Tamás (Carl Thomas)
Aythar (Carl Thomas)- Ethereal Flight
- videó
