Prof. dr. Papp Lajos szívsebész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, valamint PTE ÁOK Szívgyógyászati Klinika igazgatója. Alább nagyszerű előadásának kómáról szóló részét tesszük közzé.
Dr.
Papp Lajos
“Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető professzor – aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember – azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja – aki engem egyébként jól ismert és tisztelt – felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben. Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül.
Én csak egyet kérdeztem tőle:
“Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető professzor – aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember – azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja – aki engem egyébként jól ismert és tisztelt – felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben. Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül.
Én csak egyet kérdeztem tőle:
-
hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a
pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt,
hanem inkább egy intuíció. A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig
eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják
kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez,
megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi
kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a
mondatokat:
“Ugye
megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van
esélye. Nem szabad föladnia.”
A
beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez
képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt
mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy
kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a
fülébe. Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta.
Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az
orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították.
Azt
mondta a hölgy: “Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert
nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben
védekezni.”
Ez a
nő mindent elmondott. Azt mondta:
“Alig
vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről.”
A
beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a
szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével
nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amiről mi nem
tudunk. Persze az, hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk – vagy nem tud
még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is.
Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést. Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira.
Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról, amelyről ő beszámol – nevezetesen a szív újraindításának élményéről – abban az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet.”
Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt. De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést. Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira.
Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról, amelyről ő beszámol – nevezetesen a szív újraindításának élményéről – abban az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet.”
(Dr.
Papp Lajos)
A hit ereje - Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész -videó
