2014. október 20., hétfő

Agykutatás és a tudat


Amikor az agykutatásról beszélünk, akkor részben saját életfolyamataink bizonyos szintű koordinálásáról, részben pedig gondolati tevékenységünkről gyűjtünk információkat, nem a tudatról.
Én azt hiszem, hogy a tudatkutatást máshol kell kezdeni, nem az agynál.
A bioinformatika területén azt látjuk, hogy az egyes sejtek működése önmagában is nagyon komplex; a szövetek, a szervek működésének összehangolása még sokkal bonyolultabb; az egész szervezet anyagcseréjének szinkronizálása pedig hihetetlenül összetett folyamat. Ha összekapcsolnánk valamilyen különleges szoftverrel az összes számítógépet a világon, akkor sem lennénk képesek arra, hogy akár csak egyetlen élő szervezetet irányítsunk vele.
Az agy a hétköznapi szóhasználatban a tudat központjaként kerül említésre. Azonban minden kutatás és mérési eredmény azt bizonyítja, hogy a tudat nem köthető egy adott szervhez.




Ma azt mondjuk, hogy minden egyes sejtnek megvan a saját tudata, és én azt gondolom, hogy az az „információkezelés” ami egy-egy sejtben végbemegy valóban tudatosnak minősíthető. Mi azzal foglalkozunk a bioinformatika keretein belül, hogy hogyan képes ezt a szinte átláthatatlanul sok biokémiai folyamatot akár egy-egy sejt is önmaga szinkronizálni.(Átlagosan 7000 biokémiai reakció/sejt/másodperc.) Ekkora összerendezettség feltételezhetően csak tudatos tevékenység eredménye lehet. Egyértelmű a tudatosság abban az értelemben, hogy a sejt a környezetéből őt elérő mindenfajta jelek közül képes kiszűrni a számára fontosakat, és azokra reagál, azok függvényében adaptációs lépéseket hajt végre. Tehát nemcsak a szervezet, hanem maga a sejt is megteszi a saját adaptációs lépéseit. A jelfeldolgozás folyamán tehát információkat nyer önmaga számára, de nem feltétlenül reagál rájuk azonnal. Nem mechanikusan viselkedik, mint egy labda, amelyik odébb száll, vagy odébb gurul, hogyha belerúgok; másképp, tudatosan viselkedik. Például adott pillanatban egy hatás éri, és majd később eldönti, melyik pillanatban reagál rá. Ez a fajta időzített és szelektív reakció az, amit a tudat kritériumának, vagy a tudatosság kritériumának lehet nevezni. Tehát ez egy specifikus (egyéni szabályokon alapuló, ugyanakkor idővel változó karakterisztikájú) információkezelés, és ilyen alapon azt mondhatjuk, hogy minden egyes sejt tudatosan működik.
Az ismert, és általánosan használt kifejezés például, hogy „kipattan az isteni szikra a fejéből” valójában egyre inkább tudományosan is igazolhatóvá válik. A földi légkör ugyanis számunkra egy nagyon izgalmas valami, ami életműködéseink fenntartásához és ritmizálásához nélkülözhetetlen elektromágneses jeleket tartalmaz. A földkéreg és az ionoszféra bizonyos rétegei között, mint egy hangszer dobjában, állandóan bizonyos vibrációk, jelek képződnek és alkotják életterünket (természetes vibráció). Ez azt jelenti, hogy „üreges rezgőtestben” élünk, ahol a szervezetünk számára legfontosabb elektromágneses jelek egy része a természetes életterünkben, azaz a bioszférának a földfelszín és az ionoszféra Heavyside rétege közötti tartományában képződik. („Heavyside réteg”, az ionoszféra egyik rétege, amit a Heavyside nevű egyesült államokbeli tudós fedezett fel.). A vibrációk egy részét – a kozmoszból hozzánk érkező és minket befolyásoló sokféle hatáson kívül – maga a nap, egy részét bolygónk saját elektromágneses aktivitása, egy részét pedig specifikus légköri jelenségek hozzák létre. Ilyen például az egyenlítő mentén tapasztalható folyamatos villámlás. Tehát villámlás nélkül, – akármilyen furcsának tűnik, – nem lenne emberi élet a számunkra megszokott formában. Miért?
 A központi idegrendszerünkben van egy vizicsikóra hasonlító struktúra, a hippocampus (hippocampus görög szó, vizicsikót jelent), ami egy különleges antennaként működik. Állandó összeköttetése van az ionoszféra alapvibrációival. Tehát rajta keresztül mi, emberek állandó összeköttetésben vagyunk a légköri jelekkel, valamint egymással, és az összes emlőssel is, mert az összes emlősnek hasonlóan van hangolva a hippocampus nevű agyközpontja. Vagyis a villám, a gondolataink, és az érzelmeink a hippocampusunk segítségével összehangolódnak. Megfigyelések szerint ez az összehangolódás gátolt azoknál, akik ma vastag falú vasbetonépületekben laknak, vagy a föld alatt dolgoznak, és nagyon ritkán jutnak ki természetes környezetbe. Ők hiányában vannak ezeknek a természetes, szabályozó jeleknek, és ez a hiány komoly idegrendszeri, később pedig hormonális, és egyéb funkcionális elhangolódásukhoz vezet. Összegezve tehát, a bioszférában képződő jelek alapvető szükségleteink közé tartoznak, normál létünk és biológiai működésünk feltételei. Amennyiben ez az összefüggés a villám meg „isteni szikra” között, akkor valóban úgy tűnik, hogy nemcsak a közvetlen életterünkkel van folyamatosan kapcsolatunk, hanem az egész naprendszerrel, sőt az egész kozmosszal. Vagyis kapcsolatunk van a távoli naprendszerekkel, és erről már tudtak az ilyen különlegesen tömör összefüggéseket megfogalmazó őseink. A távolból minket folyamatosan elérő jelek, és konstellációk képesek létrehozni bennünk különböző, az adott szimmetriaviszonyoknak megfelelő rezonanciát, és ezek a rezonanciák utána, mint intuíció, gondolattá tudnak formálódni az agyban.


Tehát a mostani kutatási eredmények is azt mutatják, és a régi kultúrák is arról számolnak be, hogy az agy nem a tudatnak, inkább a gondolatoknak a központja. A gondolatok valószínűleg az agyban születnek, de azok is inkább csak leképeződnek. Tehát a tudat egy általánosabb fogalom, a gondolat pedig csak egy kis része a tudati működésnek. Ez azt is jelenti, hogy, ha valakinek az agya, mondjuk így, a tudatától „nem veszi el a teret”, akkor a tudata közvetlenül megnyilvánul. Ha valakinek „túl kiegyensúlyozottan és túl jól” működik az agya, akkor szinte biztos, hogy nem lesz semmilyen zseni tulajdonsága, bár nagyon rendszeres, és rendszerezett lehet. A zseniknél pont az a lényeges, hogy a központi idegrendszer kis „defektusán” átsüt az „isteni szikra”, így jobban megnyilvánul a bioszféra aktuális dinamikája. Tehát pont fordítva van, mint ahogy azt általában gondoljuk.
A bölcsesség és a szellemiség a szimmetria helyreállítását, vagyis a kozmikus renddel való azonosulást jelenti (amikor a tágabb értelemben vett kozmikus életterünk hosszútávú dinamikai jellemzői is megnyilvánulnak antennáinkon keresztül), ellentétben a személyes gondolatok erőltetésével; vagyis az az ember tekinthető bölcsnek, aki felfedezi saját kozmikus mintáit, átéli a hasonlóságokat, és tudatosan vállalja kozmikus integrációját.
A Tudat – ha nem csak a gondolkodással összefüggő tevékenységeket értjük alatta, írjuk nagy T-vel, – a kapcsolódást jelenti mindazzal, aminek a része vagyunk. Hiszen azt pontosan tudjuk, hogy a szervezetünket alkotó atomok az egész kozmosz részei. Szervezetünk összes reakciója kapcsolódik a körülöttünk lévő kozmikus változásokhoz. Például jól ismert az immunsejtek működése és a napfoltkitörések aktivitása közti összefüggés. Valójában mi itt a környezetünk „reprezentációja” vagyunk, ahol az egyetlen stabil pontunk a DNS, amelyből az adaptációs mechanizmusokat állandóan „elővesszük, felidézzük”.

Elvileg a Tudatunk végtelen, gyakorlatilag pedig a személyes tudatunk egy folyamatos bővülésen megy keresztül. Sőt, az adottságaink – mondjuk úgy, hogy – kiegészíthetők, a hátrányaink „behozhatók”, hiszen a központi idegrendszer, vagy az agy bármit képes megtanulni. Ez csak rajtunk múlik. Bár ha nem tartjuk elég érdekesnek, vagy eleve lehetségesnek képességeink bővítését, akkor képtelenek leszünk arra, hogy agyunk megfelelő részét fejlesszük. Sőt, ha azt tapasztaljuk hosszú éveken át, hogy készségeinket inkább érdemes lefaragni, mert az eredményesebb az adott környezetben, akkor inkább erre mutatunk hajlandóságot. Egy idő után már személyes tudatunk egyenesen tagadja, hogy képes lenne bármi másra is, hiszen korábban annyiszor büntették bizonyos képességeiért. Agyunk tehát jó tanuló, a korlátozásokat legalább olyan hatékonyan érvényesíti, mint a bővülést.
Én azt hiszem, hogy a mai biofizika arra figyelmeztet bennünket, mennyire keveset ismerünk az emberből, és az ember szelleméből még sokkal kevesebbet.
Az utóbbi évtizedekben sokkal inkább a biokémiával foglalkoztunk, az ipari társadalmakban a szellem egyértelműen háttérbe szorult. Most, hogy a szervezet belső informatikáját kezdjük megérteni, látjuk, hogy szellemi potenciálunkat a mostani európai körülmények között alig-alig használjuk ki. Talán nem is nagyon tudjuk, hogy mikor vagyunk teremtő módon aktívak.
Még egyelőre véletlenszerű az is, hogy mikor milyen minőségünket használjuk; ám ha mindez tudatosodik bennünk, és bölcs akaratunknak megfelelően élünk, akkor ez a felismerés szinte elképzelhetetlen új lehetőségeket nyit számunkra.

(Lednyiczky Gábor)