Nagyon fontosak a szerepek.
Leszületéskor minden identitás egy szerepbe bújik és ezt a szerepet fogja
képviselni élete során. A háromdimenziós realitásunkban minden szerep az
entitás kivetülése. Az ego is csak kivetülése egy sokkal nagyobb Énnek, amely
bármikor hozzáférhető a számunkra és állandó az információcsere.
A
szerepek meghatározása a leszületés előtt történik meg. Ilyenkor a lélek
kijelöli, mit szeretne fejleszteni, milyen célokat kíván létrehozni és kijelöl
egy fő utat, amelyen a leszületett egyén majd haladni fog. Természetesen le
lehet térni az útról, de érdemes a terven haladni. Ez nem jelenti azt, hogy ha
életünk során letérnénk az útról, nem fejlődnénk. Akkor is tapasztalunk. Akkor
is tanulunk. Sőt, lehet hatékonyabban mint amilyet maga az entitás állított fel
magának. De a terv követése azért célszerű, mert akkor pótolhatók igazán a
hiányosságok.
Az, hogy ki milyen szerepet választ,
nagymértékben hatással van embertársainkra. Állhatunk mások felett és mások
alatt. Utasíthatunk vagy utasítást végrehajthatunk. Tömegekre, milliókra
hatással lévő komoly döntéseket hozhatunk. Eldönthetjük mások sorsait. Lehetünk
uralkodók, diktátorok, politikusok, befolyásos üzletemberek. Az adott szerep
jellege felelősséggel bír. Minél előkelőbb pozícióba születik valaki, annál
nagyobb felelőssége lesz környezetére és társadalmára egyaránt. Az a személy,
aki takarítóként dolgozik egy épületben, kevesebb felelőséggel rendelkezik mint
egy elnök. Ez nem azt jelenti, hogy egy elnök emberileg fontosabb lenne mint
egy takarító, csupán azt, hogy az elnök azért született éppen abba a családba,
mert a felelősséget akarta megtapasztalni. Ez persze csak egy ok azon milliárd
ok közül amiért éppen elnöki családban születik valaki. Ettől még a takarító is
rendelkezik felelősséggel, hiszen cselekedetei ugyanúgy hatással lesznek
környezetére, még ha nem is akkora tömegeke, mint egy elnöké. Mindkettő más
szemszögből tanítja meg, mi a felelősség.
A szerepek gyakran cserélődnek.
Előfordul, hogy az apa-fiú szerep a következő inkarnációban megváltozik és aki
eddig apa volt, az a legközelebbi életben fiú lesz, a fiúból pedig apa. Így
képesek lesznek megtapasztalni egymás szerepét és ha nem értették meg egymást,
akkor a mostani életben erre sor kerülhet, hiszen mindketten egymás, felcserélt
szemszögéből tekintenek a világra. Természetesen az ego tudta nélkül.
Természetesen az anya-fia vagy anya-lánya szerep is felcserélődhet, mint ahogy
a nagyszülő-unokai szerep. Vannak olyan lelkek is, akik egyáltalán nem kívánnak
inkarnálódni tovább, ám „szívességből” csak azért születnek meg, hogy
meghaljanak. Mert halálukkal segítenek másokon, segítenek másoknak
elgondolkodni valamin, növelni az összetartást vagy új lehetőségeket teremtenek
egy-egy problémára. Az ilyen lelkek nem terveznek maguknak életutat, csupán pár
hónapra, esetleg pár évre születnek le, hogy halálukkal elérjék céljaikat. Ezt
tehát nem maguk miatt, hanem mások miatt teszik többnyire.
Bármennyire is furcsa, az ilyen
halálesetek sokszor szívességből történnek. Ebben az esetben gyakori, hogy a
csecsemő vagy a kisgyermek egy korábbi életében szoros kapcsolat fűzte
valamelyik szülőéhez, aki valami nagy dolgot tett érte. Most viszonzásul
felvállalja a halált. Ez öröm helyet ugyan mérhetetlen fájdalmat okoz, de a
későbbiek során mindig fellelhető az értelme és a valódi célja, mellyel
rávezetést adott a hozzá közel állóknak valaminek a leküzdésében. Valakinek az
elvesztése azért jár fájdalommal, mert nem hiszünk a reinkarnációban, sőt, az
évezredek során teljesen kiirtották belőlünk még csak a gondolatát is. Pedig
több apokrif evangéliumban Jézus beszél a reinkarnációról, de ami veszélyes
volt az Egyház számára, azt inkább eltűntette, így maradt a hagyományos
keresztény felfogás, miszerint egyszer élünk. A halált tehát örök elmúlásként
fogjuk fel, örök megszűnésként, a lét megszakadásaként. Nem így van azonban. A
halál valójában újjászületés, amikor meghalunk, legalább annyira meg is
születünk, amikor ténylegesen megszületünk. Ilyen szempontból magát a születést
is lehetne halálnak nevezni…Ha tovább élne az illető, az számára büntetés
lenne, tág viszonylatból nézve, mert az inkarnáció a korai halállal ért volna
véget eredetileg.
Az olyan inkarnációk során, ahol a
betegség játssza a központi szerepet, szintén belső okokra vezethető vissza.
Minden betegség kialakulásának belső okai vannak. A született betegségek
kivételével egyik betegség kialakulása sem tudatos. Nem arról van szó, hogy
reggel azt mondjuk: „ma délután az utcán úgy el fogok esni, hogy eltöröm a
lábam”, vagy „holnap tüdőgyulladást akarok kapni”. Minden betegség mögött a
Belső Én reakciói állnak. Jelzi, hogy valami nincsen rendben és az elfojtott
problémák tünete maga a betegség. Ezek a visszajelzések olyan belső
folyamatokra hívják fel a figyelmet, melyekben zavar keletkezik és a test
betegségekkel reagál a pszichés folyamatokra. Ha a test gyógyulni kezd, az spirituális
változás eredménye lesz.
Bármely nehéz helyzetben is legyünk,
bármilyen tragikus vagy katasztrofális körülmények álljanak fenn, a személyiség
soha sincs magára hagyva. A Belső Én mindig pontosan tudja, mi történik
inkarnációjával, mindig pontosan nyomon követi és értesül minden egyes
mozzanatról ami vele történik, még a legkisebb részecskék rezgését is érzékeli
azok végtelen számú lehetséges rendszerében. A halál körülménye tehát teljes
mértékben ismert a Belső Én számára, még akkor is, ha étlen-szomjan haldoklik
egy ember a sivatagban.
Fontos tudni azt is, hogy a lélek
reinkarnációs ciklusai során arra is törekszik, hogy minél több szerepet
kipróbáljon. Így elengedhetetlen, hogy legalább egyszer ne próbálja ki az
anya-apa-gyermek szerepét. Ezek a szerepek új megvilágítást adnak számára a
tapasztalás során. Minden szerep más és más köntösbe bújtatja a lelket, ahonnan
különböző szemszögökből tudja szemlélni a világot, más módon reagálva az élet
különböző helyzeteire.
Nem csak családon belül lehetnek szereposztások.
Ugyanígy szerepcserének tekinthető például a gyilkos-áldozat helyzete. A
második életben a gyilkosból lehet áldozat lesz, az áldozatból pedig gyilkos,
csak más körülmények között. Így érthető meg teljesen mindkét szerep és a
szerepek hátterében zajló egyéni motivációk és viselkedési mintázatok. Ugyanígy
változhat a szegény-gazdag, a hűtlen-hűséges, vagy az orvos-beteg szerepe is.
Bár az utóbbi esetben a betegségnek sajátos célja van.
(Seres Gábor – paranormal.hu)
