A lélek mibenléte

A lélekkutatás már régóta foglalkoztatja az emberiséget, ám akár vallási, akár materialista módon próbálták megközelíteni a kérdést, igazából csak nagyon kevesen jártak sikerrel. Ha megkérdezünk akár egy papot, akár egy pszichológust arról, hogy mi is az a lélek, sajnos nagyon valószínű, hogy egyikőjüktől sem fogunk kielégítő választ kapni. A pap elmond néhány idézetet a szentlélekről a Bibliából, a pszichológus pedig tesz néhány ködös megjegyzést az ember tudatalattijáról, ám valójában csak tapogatóznak a sötétben. Így talán erről is érdemes kicsit a néphagyományunk terén vizsgálódnunk, hiszen – a régmúltra visszanyúló őstudás ismételt előbukkanásának köszönhetően – az oly sok információt rejt magában.

A bukovinai magyarok hiedelme szerint a lélek elhagyja a testet alvás közben.  „Ha valaki alszik, a lelke eltávozik, s amit álmában lát, arra a lelke által emlékezik vissza.” És minő véletlen, hogy valóban erre utalnak csodás magyar nyelvünk szólásai is: magán kívül van, önkívületben van, magához tér, el van ragadtatva, lelki szemeivel lát, stb. Érdekes módon ezen kifejezéseket maguk az orvosok is gyakorta használják, holott ők a lelki bajok kapcsán kizárólag az agyról beszélnek, és eléggé nyilvánvaló, hogy a paciensek agya aligha kerül a koponyájukon kívülre egy-egy önkívületi állapot során.

A témát kutatók följegyeztek olyan esetet, hogy amikor meghalt egy kislány, az anya fájdalmában egy nagyot ordított, mire a kislány hirtelen fölébredt. Azt mondta: „Édesanyám, miért sírtál, milyen szép helyeken jártam! Olyan szép virágos réteken mentem keresztül, s mentem a nagy fényességben. Miért sírtál fel?” A parasztság hiedelme szerint „amíg az ember él, a lelke egy fehér cérnával a testéhez van kötve, s csak akkor válik el végleg, amikor a fehér cérna a halál pillanatában elszakad. Addig azonban amíg az ember él, álom, igézés, ijedség, ájulás vagy révület alatt elhagyhatja a testét, száz és ezer kilométerre is elmehet, megjárhatja a másik világot, bepillanthat a múltba, vagy a jövőbe, de a fehér cérna mindig összeköti és visszavezeti a testbe.”

A manysik hitvilága is érdekes információkat rejt. Eszerint minden embernek két lelke van: egy Lélegzés vagy Élet-lelke és egy Szabad- vagy Vándor-lelke. Az Élet-lélek miatt álmodik az ember, és ez gyakran találkozik más emberek lelkeivel, azonban a halál beálltával ez megszűnik. A Vándor-lélek a halál alkalmával kiszáll a testből, majd új élet születésekor abba átköltözik. Létezik azonban egy harmadikféle lélek is, amit Sámán-, Is- vagy Óm-léleknek is neveznek. Ez isteni eredetű lélek, és csak kevés embernek adatik meg, akik viszont ezáltal különleges, azaz paraképességekkel rendelkeznek. Képesek a gondolatátvitelre, függetleníteni tudják magukat a tértől és időtől, illetve kapcsolatot tudnak tartani más, hasonló adottságú lelkekkel. Olyan ez, mintha egy különleges telefon lenne a fejükben, amely speciális frekvenciákra képes hangolódni. Az óm lelkűség nagy titka ezen speciális rezgések felfogása, és azok emberi kommunikációba ültetésének képessége.

A lélekről már a több mint 5000 éves Védákban is pontos rajz és leírás található

1975-ben jelent meg Moody „Élet az élet után” c. könyve, amelyben olyan emberek élményeiről számol be, akiket fölélesztettek, miután az orvosok klinikailag halottnak nyilvánították őket. Nem sokkal később George Ritchie saját halálközeli élményeiről számolt be, majd megjelent Ring összefoglaló munkája is e témáról. A beszámolók alapján a népmeséinkhez hasonló motívumokra bontották a kutatók az élményeket. Így pl: „a béke és nyugalom érzései”, „a sötét alagút”, „testen kívül”, „találkozás másokkal”, „a fénylény”, „visszatekintés”, „határ vagy sorompó”. A klinikai halál állapotából visszatért emberek beszámolói megdöbbentően hasonlóak a magyar parasztság beszámolóival. De számos hasonló példát lehet találni a legtöbb indián törzsnél, s egyéb természeti népeknél is. A több mint 5000 éves Védákban is pontos leírás található a lélekről. Mindez azt jelzi számunkra, hogy sok ezer évvel ezelőtt az őseink már birtokában voltak ennek a tudásnak, s később kezdett fokozatosan elfelejtődni, főként a „civilizálódó” emberek között.

Azért szerencsére már születtek olyan kutatási eredmények, amelyeknek köszönhetően elég sokat megtudhatunk a lélek mibenlétéről, szerkezetéről és működéséről. Példának okáért a Berlini Műegyetem kutatói is a fejükbe vették, hogy végére járnak ennek a kérdésnek, azaz, hogy létezik-e a léleknek valamilyen anyagi jellegű része, mérhető-e ez valamilyen formában vagy sem. Ennek eldöntése céljából mintegy 2000 haldoklónál végeztek mérést, konkrétan a betegeket ágyastól nagyon érzékeny mérlegre tették és megmérték őket még életükben, illetve a halál beálltát követően is. A Dr. Becker Martens által vezetett kutatócsoport nem kis meglepetésre valóban megváltozott a betegek súlya az adott pillanatban. Ráadásul nemtől, kortól és testsúlytól függetlenül egyöntetűen 0,072 grammal lettek könnyebbek az emberek a haláluk után néhány pillanattal. Ezt követően már mikroszkópos vizsgálatokat is végeztek a lelkekkel, így például egy magyar időfizikus csoport is, de más, külföldi kutatók úgyszintén. Íme egy rövid összefoglaló arról, hogy a különféle vizsgálatok alapján mi is tudható az emberi lélekről:

A lélek egy fizikailag is létező, elektromosan semleges, az atomi méretekhez képest hatalmas, színes speciális, elemi részecske, tehát tovább csak transzcendens módon bontható. Az agyunk közepén, az un. hipothalamusban helyezkedik el. CT felvételeken egy néhány milliméteres fehér pontocska érzékelhető az agyalapban. Ebben a pontban nincsenek sem víz, sem hidrogénatomok, ám itt van a lélek. Rövid kis „csápok” állnak ki belőle, melyek egyrészt fizikailag is rögzítik a lelket, másrészt ezek a kis „csápok” egyfajta kapcsolódó interfészek szerepét látják el az agyi idegrendszerhez. Az ember számára a lélek hasonló szerepet tölt be, mint a CPU a számítógépben, hiszen valóban ez az életünk fő irányító egysége. Éppen ezért fut be az összes idegvégződés a hipothalamusba, mert az interfészen keresztül minden információ a lélekbe íródik be és nyerődik ki.

A lélek  kinyúló „csápjai” egyfajta interfészekként kapcsolódnak az agyi idegpályákhoz

Természetesen mint mindennek, így a léleknek is van geometriai struktúrája. Mérések szerint kétféle méretű lélek van: 1 mm és 4 mm nagyságúak, azaz normál emberi lelkek, illetve un. nagylelkek, mint amilyennel bírt pl. Jézus, Mani, Atilla király, vagy éppen Paál Zoltán rovósámánunk.

Ők azok, akikről a manysik úgy beszélnek, hogy Óm-lelkük van. (Mellesleg a magyar nyelvben használt „nagylelkű” kifejezés is rájuk utal.) A normál lélek súlya kb. 0,072 g, űrtartalma 5,2359 x 10^-13 cm³, fajsúlya pedig 1,375 x 10¹¹ g/cm³. Ha figyelembe vesszük, hogy pl. a higany fajsúlya 13,6 g/cm³, akkor láthatjuk, hogy egy hihetetlenül sűrű dologról van szó, hisz a lélek a legnehezebb anyagi dolognál is mintegy 100 milliárdszor nehezebb fajsúlyú. Ezért tud áthatolni mindenen, az agyunkon, a lakás falain, vagy bármely más anyagi dolgon is (például meditációnál, vagy amit már mindenki megtapasztalt: álmunkban). Az emberi lélek kb. 1 mikron nagyságú színes, porszemnyi dolog. Legalább 12 színben létezik, de ez a spektrum a látható fény intervallumán bizonyosan túlnyúlik. Vagyis vannak ultraibolya és infravörös színű lelkek is. Két fő része van a léleknek: a középső magot alkotó lélekelektron és a külső héjat alkotó lélekproton. Alakja ikozaéderes szerkezetű (20 háromszög által határolt szabályos térbeli alakzat), így leginkább a neutronhoz hasonló szerkezetű. Tömegének mintegy 95 %-a a külső felszínen nyilvánul meg, csakúgy, mint a neutronnak, a Földnek, vagy magának az univerzumnak is (emlékezzünk Hermész mondására, miszerint „amint fenn, úgy lent”). A benne lévő dimenzióforrások száma azonban sokkalta több, becslések szerint kb. 1,629 x 10²³, míg a neutronban ezek száma kb. 740.000. A központi magot körülvevő réteg tulajdonképpen 64 rétegű cellácskákból áll, melyek különböző információkat tárolnak. A feltudat, azaz a felső réteg tárolja a jelen életünkben összegyűjtött információkat.

A neutron belső szerkezete az őt alkotó mintegy 740 000 téridő-forrással

Itt most természetesen nemcsak a lexikális tudásra kell gondolni, hanem a létező összes érzékelésre, így a hangokra, illatokra, érzésekre, stb is. (Ezért mondjuk az érzelem nélküli, érzéketlen emberekre azt, hogy lelketlenek! Ez persze nem azt jelenti, hogy fizikailag nincs lelkük, csak mivel ők még kevés életet éltek le, ezek az információs cellák meglehetősen üresek). A mélyebben lévő rétegek pedig az előző életek információit tárolják. A lélek ezen része bizony semmit nem felejt el, azonban erősen el vannak zárva ezek az információk, így nem hozhatók elő egyszerű emlékezés által. Regressziós hipnózissal azonban innen is tárhatók fel emlékek. Természetesen ennek komoly oka van, hogy nem emlékezhetünk minden eddigi életünkre, - mondhatni ez egyfajta Isteni kegyelem részünkre, - hiszen ha minden eddigi gyilkosság, baleset, tragédia emléke itt tolongana az emlékünkben, abba rövid úton beleőrülnénk. S épp ezért evez nagyon veszélyes vizeken az, aki az emberi klónozással kísérletezget, hiszen hiába hoznak létre egy fizikailag azonos másik testet, ha a lélekről azonban teljesen megfeledkeznek! Márpedig ugyanaz a lélek csak egy testben élhet, arról másolat nem készíthető! Összesen mintegy 5000 életnyi adat fér el a lelkünkben. Ha valakit – pl. egy autóbalesetnél – súlyos ütés ér, akkor megsérülhet a cellarendszer hullámtere, illetve a test és a lélek közti interfész-kapcsolat, (hisz mivel hihetetlenül sűrű anyagról van, a tömegtehetetlensége is nagyon nagy). Ekkor következhet be agyrázkódás, hosszabb-rövidebb ideig tartó amnézia, kóma, vagy ha a lélek teljesen kiszakad a thalamusból, akár halál is. Persze ettől maga a lélek még nem fog elpusztulni – az örök életű, hisz egy önfenntartó rendszer – viszont ezt a bizonyos testet leveti magáról, s majdan egy másikban újra inkarnálódhat. Lelkünk még kevéssé ismert része, annak belső magja, a lélekelektron. Annyi azért tudható róla, hogy innen egy láthatatlan fluidszállal össze vagyunk kötve a szülőbolygónkkal, ezen keresztül naprendszerünk központjával, a Nappal (mint magasszintű szellemi entitásokkal) és így a fraktális rendszeren keresztül magával Istennel is. Ezt a szubatomi kötődési formát már Einstein is tanulmányozta. Az egydimenziós, forráspontok sorozatából álló időszálat nevezzük másképpen fluidszálnak. A fizikából is ismert Lentz törvénye, mely szerint az univerzum teljesen be van hálózva egydimenziós szálakkal. Ez az a bizonyos „fehér cérna”, melyről a népi hagyomány beszél, vagy ezüstszál, amit a meditáció közben látnak a jógik. Ezzel kapcsolódik a gyermek (lelke) is az anyjához, már jóval a születése előtt. Ezen a csatornán keresztül kaphatunk ihletet, juthatunk problémamegoldó gondolatokhoz, s ily módon állunk (minden) életünk minden pillanatában isteni megfigyelés alatt...

 (forrás: arvisura.van.hu)