Hozzászoktunk,
hogy úgy élünk, ahogy a társadalom, a szüleink elvárják tőlünk. Sokan
kényszerítik gyermekükre azt, amit saját maguk képtelenek voltak megvalósítani.
Te,
mint gyermek, belehelyezed magad egy megmentő szerepbe. És nem érted, miért
boldogtalan körülötted mindenki. Nem élheted mások életét, mert örök
boldogtalanságra vagy ítélve. Az a kis hang ott belül folyton azt kiabálja,
hogy “ez így nem jó”. Az ember, aki a saját útján lépked, elégedett és boldog,
akkor is, ha akadályokkal találja szembe magát, melyek fejlődését segítik.
A
szabadságodért ki kell állni! Lehet, hogy eleinte nehéz. Főként a szülők
képesek elmenni a lelki zsarnokság legmélyebb szintjeire, de Te nem vagy
felelős senki életéért és álmaiért. A saját utadat kell járnod, a szíved szavát
követve. Mindenkinek megvan a története, a bevállalt feladata. Családtagjaink
csupán tükröt tartanak elénk, hogy tisztában legyünk azzal, lelkünk mely
sérülései várnak gyógyírásra. De korántsem biztos, hogy azonos/hasonló
feladataink vannak.
Vállalj
felelősséget saját életedért, gondolataidért, érzéseidért! Ne légy áldozat, de
ne légy zsarnok sem! Szép, színesek vagyunk, ettől szép a világ…
(Mohácsi
Viktória)
