2015. június 9., kedd

Szeresd önmagad



"Megszeretni önmagunkat, egy életre szóló románc kezdete."
Oscar Wilde


Szeresd önmagad

Munkám során rendszeresen találkozom olyan emberekkel, akik életét válságok nehezítik, párkapcsolati problémákkal küzdenek, vagy épp keresik önmagukat. A problémák sokszínűségétől függetlenül, egy közös elem azonban mindenkinél megtalálható, az önszeretet hiánya, mely nem az ego elhatalmasodását jelenti, hanem önmagunk tiszteletét és elfogadását.

Sajnos már gyermekként megtapasztaljuk, hogy a szeretetért harcolni kell, s a küzdelem során önmagunkat veszítjük el, annak érdekében, hogy elnyerjük a másik ember megbecsülését, szeretetét. Ez a tapasztalás alakítja későbbiekben felnőttlétünket,  párunkhoz való kapcsolódásunk minőségét, munkahelyi  viszonyainkat, baráti kapcsolatainkat.

Azért szeretlek mert vagy, és nem azért szeretlek, mert azt teszed, amit kérek tőled! Micsoda különbség, nem kell semmit bizonyítanom, azért, hogy szeressenek, pusztán a lényem elegendő hozzá. Úgy tűnik, hogy világunkban a szeretetet is ki kell érdemelni, mintha bizonyítanunk kellene a családunknak, a környezetünknek, a világnak, hogy szerethető, értékes emberek vagyunk. 

Ahhoz, hogy megnyíljunk a boldogság, a kiegyensúlyozott élet felé, először meg kell tanulnunk szeretni és becsülni magunkat, amikor ezt már elsajátítottuk, akkor nyitva lesz az út, hogy embertársaink felé is szeretettel, elvárásoktól mentesen forduljunk.

"Mit jelent valóban szeretni magunkat?

A valódi szeretet magad felé, ha annak a személynek, akinek a testébe most születtél, olyan anyja és apja leszel, amilyen maximálisan kitelik tőled.

Jó anyja leszel Önmagadnak:
Megbocsátóan és gyengéden kíséred át magad a tévedéseiden, kinyitod az őszinteség és a jólelkűség felé a szíved.
A rossz kapcsolatokból kilépsz mert nem bántod magad másokon keresztül sem. Gondoskodsz az apró örömökről, az egészségedről, a szépségről körülötted. Élvezed az életet, és adsz magadnak békés, nyugodt pillanatokat. Bölcsen figyelsz a megérzéseidre, és a szívedet is használod a döntésekhez, nem csak a fejedet.

Jó apja leszel Önmagadnak:
Céltudatosan építed fel az életed tanulmányait, és küldetésed keresését, majd a tervek véghezvitelét lépésről lépésre cselekszed meg, nap mint nap. Erősen ösztökéled magad a tettekre, az aktív életre, ami pezseg, és új dolgokat, szép pillanatokat varázsol a földre.
Egzisztenciát teremtesz és anyagi biztonságot, otthont és jólétet, mert megérdemled.
A körülötted élőket támogatod, miután te már stabilan állsz a talajon, mert bennük is az a fény lakik ami tebenned. Amíg a saját fényedről nem gondoskodtál, ne akard megmenteni a világot.

Kiállsz a benned lakó végtelen lélek mellett, ha úgy érzed már elnyomta a világi élet sodrása. Nem hagyod, hogy az irányítóközpontodnak ne halld a sugallatát. Ezért foglalkozol a belső világoddal, az örök kapcsolatoddal, és tudod, hogy ebből következik minden, ami majd az életedben is jelen lesz." /Neela Cavegn/
(Rajmon Beáta)