Mikor tudjuk meg valójában azt, hogy kik vagyunk, meg tudjuk-e egyáltalán ezt még jelen életünkben, vagy át kell lépnünk ehhez a fénykapun?
Mi az élet? Az az élet, amit ebben a testben annak gondolunk? Jézus vajon miért mondta azt, hogy “halott vagy”? Biológiai testben, amit mi élőnek gondolunk, az szellemileg valóban lehet halott, egy bizonyos kozmikus áttekintésben. Aki abszolút meg van arról győződve, hogy csak ez a tér, csak ez az egy élet létezik, aki azt gondolja, hogy azonos ezzel a mostani nemével, hogy ő ez a férfi, vagy ez a nő, és csakis ennyi az élet, annak nagyon nehéz bármit is megválaszolni.
A legnagyobb nehézsége szerintem a mai embernek – köszönhetően többek között a mai, nagyon felhígult, nagyon összekutyult ezoterikus, vagy spirituális tanításoknak is -, hogy arra vannak kondícionálva, hogy ne gondolkodjanak, hogy kívülről várják a megoldást a gyógyulásukra, a felébredésükre. “Világosítson már meg valaki, avasson már be valaki, lehetőleg nekem semmit ne kellljen csinálnom”. Az én jó és rossz hírem ezzel kapcsolatban, hogy az Univerzumban minden csak egy viszonyrendszerben lehet igazság, mindekinek a saját tudatszintjének a függvényében. Itt nem létezik a humanizmus által feltalált demokrácia és egyenlőség. Mindenki számára pontosan annyi a világ, amennyit látni tud belőle. Aki már más érzékszervekkel, más dimenziókat is érzékel, annak megint más az igazság. Azt mi csak gondoljuk, hogy mindenkinek egy és ugyanaz az útja. Ahány ember, annyi világ létezik. Ahány lélek, annyi spirituális út van, annyi módon, annyi pillanatban nyílhatnak ki az igazság kapui. Ne gondoljuk, hogy egy kapu van, és hogy egy időben, mindenki oda fog rohanni és át fog lépni rajta a Nirvánába. Nem egy fénykapu van és az átlépés attól is függ, hogy ki hol tart a karmikus ciklusában.
Ezen a tudatszinten megtudhatjuk-e, hogy mi a dolgunk?
Igen, megtudhatjuk, hogy ezen a tudatszinten, ezzel a DNS-sel, ezzel a tudással, ezzel a testtel mit vagyok képes megcsinálni. A kérdés az, hogy hány tudatszintemet tudom megérteni, hogy meddig tudom azt kibontani. Aki rájött arra, hogy nem azonos azzal, aki belenéz a tükörbe, még annak is attól függ minden, hogy mennyit képes önmagából, mint a mindenségből felfogni. Ez a folyamat véleményem szerint nagyon sok életben és nagyon sok naprendszerben történik. A lélekfejlődés nagyon összetett és szerteágazó. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy én ebben az életemben meg tudom mondani a világmindenség titkát. Akinek volt már testen kívüli élménye, az tudja, hogy a lélek esszenciája nincs a földi testhez kötve. A testen kívüli élmény lehetővé tesz saját magunkból egy nagyon különleges aspektust megtapasztalni, ami által bizonyosságot nyer, hogy nem csak két agyféltekével és elmeprogrammal gondolkodó lények vagyunk. Aki felfogja, hogy nem nem így működünk, az tudja, hogy a valóság nem fordítható le az agyban futó elmeprogramokra, ami egy lineáris tér-idős érzékelése az Univerzumnak. Csak az érti ezt meg, aki ebből kilép, aki átmegy ezen a paradoxonon. Ezt nem lehet tanfolyamokon megtanulni, még akkor sem, ha meditatív pózban ülünk. Amikor teljesen átlényegülünk, egy ponton ki kell lépnünk a testünkből. A magas tudatú lámák már ezt meg tudják csinálni, és ezen a szinten már nincsen halál.
Hogy mi a halál? Egy függöny, ami az információt lezárja. Az ember azt hiszi, hogy a halál után okosabb lesz. Nem, nem lesz okosabb. Csak a tudat képes több énjét hordozni és ez a tudat-esszencia az, ami megmarad. Az ember olyan, mint egy floppylemez, ami tartalmaz róla minden információt. Ezen van minden, akik vagyunk és ez a mágneses lemez le van zárva. Minden inkarnációt meghatároz az, hogy ki mennyire tud, kinek miyen mértékben szabad a teljességére emlékeznie.
Az, hogy ki mennyire tudhatja meg, és ki mennyire képes kezelni az ő teljességét ebben az életében, az függ attól hogy az illető eljut-e a karmikus ciklusának a végére, hogy el tud-e érkezni ahhoz a tudatküszöbhöz, amin, mint egy kapun átlépve, egyértelműen izgalmassá válnak számára a dolgok. Ezt nem tudjuk felfogni, ez olyan, mint egy felfelé spirálon haladó tudatfejlődés.
Kicsoda Golenya Ágnes valójában, mi a feladata itt a Földön? Mit jelent a számára az, hogy betekintést nyer már más dimenziókba, mi történt vele a Tayos-barlangban, amikor átlépte a napvilág és a Föld gyomrának kapuját?
Legutóbbi könyvem, az “Álmaim valósága”, egy visszatekintő, önéletrajzi ihletettségű iromány, amit azért volt nagyon érdekes megírnom, mert egy más tudatszintből, egy másik énemnek a reakcióit is be kellett mutatnom. Az olvasóknak az a lényeg, hogy ott hogyan éltem meg és értelmezem mindezt.
Álmaim Valósága- videó
Volt az éltemben egy nagyon jól behatárolható pillanat, ami mindent megváltoztatott. Ez Észak-Peruban, egy föld alatti barlangban – ez nem Tayos – volt, ahol fizikailag, egy pillanat alatt olyan átlényegülést tapasztaltam meg, amit az ember nem hisz el, hogy ilyen létezik. Egy ilyen tapasztalás mindent megváltoztat, mert ha ez igaz, akkor mi van, ha minden igaz, amiről eddig azt gondoltuk, hogy képtelenség? Ezekkel a misztikus dolgokkal mindenki így van, “hiszem, ha látom”, és akkor egyszer csak megtörténik. Innentől jellemzően borul minden. Az átváltozástól azonnal rengeteg kérdés merült fel bennem, Szeretettem volna megérteni, hogy ez miért történt velem?
Ez energetikailag egy nagyon erős hely volt, de bárhol, még a toaletten is meg lehet világosodni. Ezt nem igazán vesszük komolyan, pedig nagyon is szakrális hely. Nem kell ehhez Peruba menni, de az tény, hogy vannak ősi, magnetikus energetikai helyek a föld alatt, péládul az Andokban, amelyek nagyon erősen hatnak az agyunkra, a biológiai testünkre. Ezeken a helyeken nagyon komplex dolgok tudnak történni. Ez az élmény egy nagy irányváltozást adott az életemnek. Ettől függetlenül nem szeretnék semmit egyértelműen kinyilatkozatni, mert amit ma tudok bármiről, a feladataimról, az Univerzumról, az mind nagyon képlékeny, minden másodpercben felülíródik, változik.
Ha valamire rájössz, abba sosem szabad beleragadni. Az embernek rá kell csodálkoznia a világra, a feladataira. Van amit rosszul látunk, érzékelünk és hagyni kell mindent finomodni. Egyre magasabb tudatszintekre lehet kerülni, egyre több átélés történik velünk, nagy mesterek tudnak velünk összekapcsolódni. Azért, hogy ez meg tudjon történni, nekünk is tennünk kell. Ez nem egy csoda, hanem elektromagnetikus működés. Egy kaotikus ember energiájához nem szeretnek a nagyfeszültség miatt hozzákapcsolódni, az antennáinkat folyamatosan finomítani kell.
Ki lehet-e ebből szállni? Mi a véleményed azokról a lelkekről, akik tiszta tudatnak érzékelik magukat és elvonulnak a világtól?
Én is eljutottam ide, de számomra az “is-is”-nek a felfogása egy hihetetlen megkönnyebbülés. Annak idején nem túl finoman nyilatkoztam azokról a remete jógikról, akik frissen megvilágosodtak magukban, és amíg mi tanítunk, addig ők szépen befalazzák magukat és elvonulnak a világ elől. Azóta már tudom, hogy minden egyéni életnek meg van a maga feladata. Valamikor kifelé pulzálunk, valamikor meg visszahúzódunk. Mindig csak egy életet látunk és persze mindig meg akarjuk mondani, hogy mi a helyes, hogy kinek mit kellene csinálnia. Ilyen azonban nincs. Annak a jóginak most pont azt kell megélnie, hogy elzárkózik minden ingertől. Ő most egy “más-állapotban” van. Neki most az a feladata, hogy uralja a testét. Ezen mindannyian át fogunk menni, minden lélek meg fog élni egy olyan életet is, amiben semmiféle aktivitása nincs.
Mindennek helye van a világban. Az is jó, ha valaki csak figyel és meg se szólal. Az is jó, ha valaki beszél, ami miatt kevésbé tud figyelni. Ez az életem most aktívabb és a karmikus kilengések még jelen vannak. A lélek a karma útján egyre drasztikusabb életeket él meg, aztán egyre finomodik. A mostani életemben több kiáradó munkát végzek, és már készülök a következő inkarnációmra. Érzem például, hogy a következő életemben nem szeretnék családot. Egy teljesen más életre vágyom, mert arra van szükségem, hogy ne kelljen konkrét biológiai felelősséget vállalnom. Fontos, hogy el tudjak vonulni és lehet, hogy ez az elvonulós életem pont olyan lesz, amivel 20 évvel ezelőtt még nem értettem egyet.
Az a felismerés, annak elfogadása, hogy mindenki azt csinálhat, amit akar, hogy minden így van jól, ahogy van, hatalmas felszabadulás és megkönnyebbülés volt a számomra. A lelkemben érzem a meseterek szavait, hogy “ne címkézz”, “ne ítélkezz”, mert ahány lélek, annyi szinten, mást és mást ért a világból. Különböző képességeink vannak, hogyan lehetne hát elvárni, hogy bárkinek is a mi gondolataink szerint kelljen viselkednie?
(Horányi Ágnes)
A földi ember kozmikus csecsemő - Golenya Ágnes, Jakab István - videó
