Müller Péter, a spirituális, ezoterikus irodalom egyik legismertebb hazai szerzője, József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó Sümegen vallott érzéseiről, a szellemvilággal való kapcsolatáról.
Az író Aranyfonál című kötete kapcsán beszélt telt ház előtt a lélek halhatatlanságáról a Kisfaludy művelődési központban.
Az író Aranyfonál című kötete kapcsán beszélt telt ház előtt a lélek halhatatlanságáról a Kisfaludy művelődési központban.
Mint mondta, mikor az ember 80 éves, és élete jelentős része írással telt, eljut oda, hogy kimondjon olyan dolgokat, amelyeket addig talán magának sem vallott be. – Az Aranyfonál ilyen könyv. Lényege a halhatatlanság, a kapcsolat a szellemvilággal. Mert az ember a szellemvilágból ered, és az azzal való kapcsolata soha nem szűnik meg. Az aranyfonal az emberi valónkat az abszolút szellemvilághoz köti. A neveltetésünk ott tart, hogy amit érzünk és gondolunk, az az agyunk produktuma. De mitől lesz az agy? Mitől lesz az gondolkodó szerv?
A testünk a hardver, az élettelen dolog, amitől egy csoda lesz a szoftver. Ez a beletáplált szellemi rész, ami a hardvert működőképessé teszi. A földön létezéshez kell a test, de azt, hogy mitől működik az agy, nem tudjuk, mert a mi szellemi részünk működteti az agyunkat. Akkor is, ha az agyunk megszűnik. Ha én most meghalnék, lefordulnék a székről, de nem érzékelném, hogy megszűnök – mondta Müller Péter, és saját, fiatalkori élményét hozta fel példának. Amikor 1956-ban minden félelmét legyőzve elindult a főváros utcáin a szerelméhez, meglőtték egy orosz tankból.
– Egyszer csak láttam magam fentről, ahogy vonaglok az utcán, ugyanakkor nem szűnt meg teljesen a tudatom. Kiléptem a saját testemből, boldog voltam, felszabadult. Rájöttem, hogy a testem nélkül is vagyok. De hallottam egy hangot, hogy vissza kell mennem, mert vár a szerelmem a földi dimenzióban. Megéltem azt, hogy az igazi valónk nem hal meg, azt nem lehet megölni.
Ez az élmény egész másfajta úton indított el engem, és később több száz hasonló élményt gyűjtöttem össze. A lányt pedig feleségül vettem, 87 éves, ma is boldogan élünk – vallotta az író, akinek színdarabjaiban is ki-be járnak a szellemek. Például a Szomorú vasárnapban vagy a Mária evangéliumában. Mindegyik darabjában ott van az e világ és a nem e világ. De az örök szellem bennünk van, nem kell ahhoz meghalni, hogy megtapasztaljuk. Élve is tudhatjuk, meditatív állapotban, önfeledten, amikor boldogok vagyunk is megéljük, csak nem vesszük észre. Én szerencsés voltam, mert már fiatal koromban átéltem a halálélményt, és ettől azóta egész másképp látok mindent. Akkor megéreztem, hogy azzal a lánnyal nekem dolgom van.
![]()
Márai Sándor azt írja, hogy csak felesége halála után jött rá, hogy Lola őt mennyire szerette hatvankét éven át. Az asszony ugyanis folyamatosan üzent neki odaátról. De azt mondta, hogy ne írjon Márai arról, hogy az Isten jó, arról nem szabad beszélni, mert akármilyen jó író, nem tudja leírni azt, ami ott van. Csak ledegradálná. Odaát is van egy utunk, egy gyönyörűséges út. Amit ott átél az ember, az szavakkal kimondhatatlan. Ezért sokszor a zenében is a legmagasztosabb pillanat a szünet, a csönd. A legmélyebb dolgainkat nem tudjuk kimondani. Én 1980-ban újra hallottam a hangot, ami akkor, fiatalon visszaküldött ide. Az én tanítómesterem hangja. Ő azóta nevel, tanít, hogy hogyan, ezt írtam le a könyv második felében. Sok ezer oldal a tanítása, az esszenciáját tudtam csak leírni – mondja az író, aki vallja, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy az aranyfonalat őrizni kell.
A testünk a hardver, az élettelen dolog, amitől egy csoda lesz a szoftver. Ez a beletáplált szellemi rész, ami a hardvert működőképessé teszi. A földön létezéshez kell a test, de azt, hogy mitől működik az agy, nem tudjuk, mert a mi szellemi részünk működteti az agyunkat. Akkor is, ha az agyunk megszűnik. Ha én most meghalnék, lefordulnék a székről, de nem érzékelném, hogy megszűnök – mondta Müller Péter, és saját, fiatalkori élményét hozta fel példának. Amikor 1956-ban minden félelmét legyőzve elindult a főváros utcáin a szerelméhez, meglőtték egy orosz tankból.
– Egyszer csak láttam magam fentről, ahogy vonaglok az utcán, ugyanakkor nem szűnt meg teljesen a tudatom. Kiléptem a saját testemből, boldog voltam, felszabadult. Rájöttem, hogy a testem nélkül is vagyok. De hallottam egy hangot, hogy vissza kell mennem, mert vár a szerelmem a földi dimenzióban. Megéltem azt, hogy az igazi valónk nem hal meg, azt nem lehet megölni.
Ez az élmény egész másfajta úton indított el engem, és később több száz hasonló élményt gyűjtöttem össze. A lányt pedig feleségül vettem, 87 éves, ma is boldogan élünk – vallotta az író, akinek színdarabjaiban is ki-be járnak a szellemek. Például a Szomorú vasárnapban vagy a Mária evangéliumában. Mindegyik darabjában ott van az e világ és a nem e világ. De az örök szellem bennünk van, nem kell ahhoz meghalni, hogy megtapasztaljuk. Élve is tudhatjuk, meditatív állapotban, önfeledten, amikor boldogok vagyunk is megéljük, csak nem vesszük észre. Én szerencsés voltam, mert már fiatal koromban átéltem a halálélményt, és ettől azóta egész másképp látok mindent. Akkor megéreztem, hogy azzal a lánnyal nekem dolgom van.
Márai Sándor azt írja, hogy csak felesége halála után jött rá, hogy Lola őt mennyire szerette hatvankét éven át. Az asszony ugyanis folyamatosan üzent neki odaátról. De azt mondta, hogy ne írjon Márai arról, hogy az Isten jó, arról nem szabad beszélni, mert akármilyen jó író, nem tudja leírni azt, ami ott van. Csak ledegradálná. Odaát is van egy utunk, egy gyönyörűséges út. Amit ott átél az ember, az szavakkal kimondhatatlan. Ezért sokszor a zenében is a legmagasztosabb pillanat a szünet, a csönd. A legmélyebb dolgainkat nem tudjuk kimondani. Én 1980-ban újra hallottam a hangot, ami akkor, fiatalon visszaküldött ide. Az én tanítómesterem hangja. Ő azóta nevel, tanít, hogy hogyan, ezt írtam le a könyv második felében. Sok ezer oldal a tanítása, az esszenciáját tudtam csak leírni – mondja az író, aki vallja, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy az aranyfonalat őrizni kell.
Meggyőződése, ilyen fonala kivétel nélkül mindenkinek van.
– A szellemvilágból érkeztünk. Az aranyfonal az, amit az ember soha nem enged el, amikor a földi testébe kerül. Aki nem tud róla, nem hisz benne, annak is van őrző angyala, vezetője. Láthatatlan aranyfonallal vagyunk összekötve azzal a világgal, ami fényből és szeretetből van. Senki sincs elhagyva itt. Előfordul, hogy az ember elhagyja azt a világot, és „belevarázsolódik” ebbe a világba, de az igazán nagy pillanatokban ez a hang megszólal, úgy, ahogyan az én életemben megszólalt. Amikor boldognak érezzük magunkat, a szellemi részünk él. Az, amelyik nem hal meg soha.
– A szellemvilágból érkeztünk. Az aranyfonal az, amit az ember soha nem enged el, amikor a földi testébe kerül. Aki nem tud róla, nem hisz benne, annak is van őrző angyala, vezetője. Láthatatlan aranyfonallal vagyunk összekötve azzal a világgal, ami fényből és szeretetből van. Senki sincs elhagyva itt. Előfordul, hogy az ember elhagyja azt a világot, és „belevarázsolódik” ebbe a világba, de az igazán nagy pillanatokban ez a hang megszólal, úgy, ahogyan az én életemben megszólalt. Amikor boldognak érezzük magunkat, a szellemi részünk él. Az, amelyik nem hal meg soha.
(forrás:
- www.veol.hu)
Müller Péter: Aranyfonál - videó
Müller Péter: Aranyfonál - videó
forrás:verestv
