Határtalan boldogság és nyugalom, testenkívüliség, életfilm, ragyogó fény egy sötét alagút végén - a halálközeli élmény jól dokumentált tapasztalásai. De vajon mit hallunk, mi szól, miközben éppen elhagyjuk a földi létet? Egy ausztrál hangművészt annyira foglalkoztatta ez a kérdés, hogy elhatározta, rekonstruálja a halál zenei aláfestését.
A melbourne-i Saskia Moore éveken keresztül kutatta a témát: végigrágta magát a jelenség irodalmán, konzultált tudományos szakértőkkel, orvosokkal, egyházi képviselőkkel, spiritisztákkal és persze anyagot gyűjtött szerte a világban olyan emberektől, akik visszatértek a klinikai halálból - őket arra kérte, próbálják a lehető legpontosabban felidézni, milyen zenét, zeneszerű hangokat hallottak.
Moore elmondása szerint a halálközeli zenei élmények kinyerése bizonyult a legnehezebb, egyben legizgalmasabb feladatnak: voltak, akik határozottan el tudták dúdolni-hümmögni, míg mások csak körülírni tudták szavakkal és akadtak olyanok is, akik inkább lerajzolták a maguk "soundtrackjét".
Ami Moore-t a leginkább meglepte, hogy az eltérő nemű, korú, társadalmi helyzetű személyektől származó beszámolókban alapvető egyezések vannak; ezek alapján úgy tűnik, az exitáló zene nem valamelyik kedvenc számunk vagy olyan, amit ismerünk, hanem valami teljesen új, soha azelőtt és azután nem hallott zene. "Digitális, szintetikus hangok, nagyon sokan így írták le. Gyönyörű, kórusszerű, de kitartott hangokkal. Egyesek úgy emlékeztek, hogy dallamos, mintha harangjáték lenne, de nem templomi harangok hangja. Mintha vibrafonok vívnának végtelenített zenei párbajt" - összegzi szóban a halálzenei benyomásokat Moore, aki mindezeket egy negyvenperces kortárszenei szimfóniává dolgozta össze az Apartment House brit avantgárd kamaraegyüttessel közösen.
(forrás:recorder.blog.hu)
Saskia Moore, "Holt szimfónia kivonat" - videó
