Egy kedves hozzám forduló két nap különbséggel írt levelét osztanám meg most veletek (alább pedig a rá adott válaszomat), melyből azt láthatjuk, hogy az eltávozott szeretteink hallanak bennünket és ha van rá módjuk, s ahogy tudnak, válaszolnak is nekünk.
Az első levél:
"Végig kísértem anyukámat a betegségében, az utolsó pillanatban is vele voltam! Beszéltünk a túlvilágról vele, megkért mit hagyjak ott neki a sírjánál, ha ott látogatom meg, én meg kértem, adjon jelet majd túlról!
Ez idáig csak vártam a jelet, de egyre szomorúbb lettem, mert nem jött semmi! Napokat sírtam át a múlt héten...
3 nappal ezelőtt egyedül voltam otthon és elkezdtem beszélni anyuhoz...
- Miért nem üzensz, elfelejtetted mit ígértél? - kérdeztem tőle.
Azon az éjszakán vele álmodtam! Az igazi csoda számomra ekkor jött!
Minden hajnalban felkelek, 1 órát elmeditálok és próbálok még aludni. Mindkét nap azt csináltam, hogy becsuktam a szemem és elindultam őt keresni! Szólítottam: anyu hol vagy? Úgy éltem meg, mint aki egy sötét viharfelhőbe mászkál a végtelenségbe, s egy fény látok, megyek, megyek... közben szemem csukva, nem alszom, mert érzékelem, hogy fázik a lábam, be is takarom, hallom, kint ugat a kutya... de csak megyek, és végre megérkezek egy helyszínre, a kórházban, ahol dolgozom.
Éppen ellátom a betegeket! Ekkor valaki odatartotta a kezét, megmasszíroztam neki, ahogy anyumét szoktam és a tapintásból tudtam, ez az ő keze! Kérdeztem: te vagy anyu, fáj a kezed? Megfordultam és ő volt, nem fáj már, mondta és vidám volt. Pár szót beszéltünk és elszaladt és azzal a hanggal hallottam visszaszólni, amikor még itt volt... "Majd beszélünk!"
Közben hallottam a lakásban a kutyát is... éreztem hogy nem alszom... de nem akartam kinyitni a szemem, hátha visszatér... de egyben olyan megnyugodva, olyan vidáman is nyugtáztam, hogy ma ennyi volt!
Előző nap is így hívtam magamhoz, ekkor sikerült megölelnem is és még az illatát is éreztem! Még jobban elmúlt a szomorúságom, sőt vidám vagyok!! Alig várom a holnap hajnalt, hogy találkozzunk, remélem ezentúl tudunk így!"
A másnapi levél:
"Alig tudom elhinni, ma hajnalban is elindultam megkeresni az anyukám a tegnap leírt módon, de még tudatosabban figyeltem még magamat is közben! Nem ment gyorsan mert annyira izgultam... de sikerült... beszéltünk... megtudtam ölelni... most itt ülök és nem térek magamhoz, hogy ez nekem sikerült és... nem is tudom szavakkal kifejezni... eddig is tudtam, hogy van tovább, de ezek a tapasztalatok minden képzeletemet felül írják... boldog és egyben kicsit zavarodott vagyok...
Ahogy beszélgettünk, az állapotát bizonygatta, mutatta, hogy tud járni! Apuval is találkozott, mert kérdeztem! Mindenki itt van - mondta. Én sírtam (valóban folyt a könnyem), de mondta, ne sírjak, ő nagyon boldog ott! Húgomat említette, hogy tőle nem kap gondolatokat, igaz, nem volt jó a földön se a kapcsolatuk.
Mivel döntések előtt állok, kérdeztem mit csináljak, azt mondta segíteni fog mint mindig, de konkrét útmutatást nem kaptam! Mint mikor még itt volt, megint úgy köszönt el: de jó hogy itt voltál, majd beszélünk!"
S a válaszom:
Nagyon örülök, hogy ilyen megtapasztalást, ilyen üzenetet kaphattál anyukádtól. Az eltávozott szeretteink érzékelik, amit gondolunk, amit érzünk feléjük, és természetesen azt is tudják, hogy mindenképpen várnánk tőlük valamiféle üzenetet. Fontos tudni, hogy ha ez az üzenet nem érkezik meg, vagy nem érkezik meg olyan gyorsan vagy olyan formában, ahogy mi várnánk, sosem azért van, mert ők nem szeretnének üzenni. Nagyon sok mindentől függ ugyanis, hogy maga az üzenetküldés valamely formája létrejöjjön. Függ a mi érzékenységünktől, tudati és lelki állapotunktól, függ a szeretteink lehetőségeitől és nem utolsó sorban a sorsutunktól is, hogy egy ilyen megtapasztalás most része lehet-e neki.
A leírásod alapján egy hipnotikus állapotba (vagy ahhoz hasonlóba) kerülhettél a meditációd során, melyben éber is voltál, de egyben a lelki érzékelésed is kitágult, így tudta anyukád felvenni veled a kapcsolatot. A látomásod díszleteiben persze a képzeleted is közrejátszott, de teljes mértékben úgy gondolom, hogy anyukád már valós volt benne. Azok alapján, amit leírtál, kitűnik, hogy már a szellemvilágból látogatott meg téged (tehát nem rekedt itt a lelke).
Nem mindenki élhet meg ilyen élményt, mint Te, azonban tény, hogy aki viszont átél ilyet, annak az nagy segítség. Amit éreztél az élmény után, megnyugvást és boldogságot, egyrészről az adta, hogy megtapasztalhattad, hogy anyukád ugyanúgy él tovább és az elválásotok csak átmeneti, másrészről pedig az eltávozott szeretteink is tudnak ilyenkor olyan energiát átadni nekünk, ami így hat ránk.
S a második leveled kapcsán: úgy vélem, lényeges információkat kaptál anyukádtól, hiszen szinkronban állnak a mások (legtöbb) hasonló megtapasztalásaival. Mármint, hogy a szeretteink, akik már odaát vannak, nagyon boldogok, és már együtt is vannak azon szeretteikkel, akik előttük tértek vissza, illetve hogy az eltávozott szeretteink is segíthetnek nekünk az életünk döntéseiben, de sokszor nem konkrét iránymutatással, csak rásegítéssel.
Egyértelmű, hogy a húgod nem igazán vágyik a kapcsolatfelvételre, nyilván nem tesz semmi hasonló lépést anyukád felé, s ezt érzi is (pontosabban nem érzi) anyukád. Igen, nos, ezek a nézeteltérések legkésőbb akkor rendeződnek, ha már a húgod is odaát lesz. Anyukád már most másként gondol a viszonyukra, és bár a húgod is jól tenné, ha minél előbb megbocsájtana és elengedné e sérelmeket, de ahogy írtam is, legkésőbb odaát erre ő is képes lesz.
Teljesen megértem, hogy alig várod a hajnalokat és hogy tudj mindig így találkozni vele, azonban azt sajnos nem tudni, meddig lesz erre lehetőséged. De ha meg is szakadna e találkozások folyamata valamikor, tudd tehát, hogy nem azért, mert anyukád már nem szeretne veled találkozni - hisz nagyon sok tényezőtől függ mindez. Ha meg is szakadna tehát, bár tudom, csak mondani könnyű, de próbálj ne csüggedni miatta. Légy hálás, amiért ilyen tapasztalást is kaphattál és tudd, anyukád most egyenlőre nem adhat többet, de várni fog rád, bármikor is érkezz, illetve érzékelni fog téged eztán is, bármikor is szólnál hozzá.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
Ez idáig csak vártam a jelet, de egyre szomorúbb lettem, mert nem jött semmi! Napokat sírtam át a múlt héten...
3 nappal ezelőtt egyedül voltam otthon és elkezdtem beszélni anyuhoz...
- Miért nem üzensz, elfelejtetted mit ígértél? - kérdeztem tőle.
Azon az éjszakán vele álmodtam! Az igazi csoda számomra ekkor jött!
Minden hajnalban felkelek, 1 órát elmeditálok és próbálok még aludni. Mindkét nap azt csináltam, hogy becsuktam a szemem és elindultam őt keresni! Szólítottam: anyu hol vagy? Úgy éltem meg, mint aki egy sötét viharfelhőbe mászkál a végtelenségbe, s egy fény látok, megyek, megyek... közben szemem csukva, nem alszom, mert érzékelem, hogy fázik a lábam, be is takarom, hallom, kint ugat a kutya... de csak megyek, és végre megérkezek egy helyszínre, a kórházban, ahol dolgozom.
Éppen ellátom a betegeket! Ekkor valaki odatartotta a kezét, megmasszíroztam neki, ahogy anyumét szoktam és a tapintásból tudtam, ez az ő keze! Kérdeztem: te vagy anyu, fáj a kezed? Megfordultam és ő volt, nem fáj már, mondta és vidám volt. Pár szót beszéltünk és elszaladt és azzal a hanggal hallottam visszaszólni, amikor még itt volt... "Majd beszélünk!"
Közben hallottam a lakásban a kutyát is... éreztem hogy nem alszom... de nem akartam kinyitni a szemem, hátha visszatér... de egyben olyan megnyugodva, olyan vidáman is nyugtáztam, hogy ma ennyi volt!
Előző nap is így hívtam magamhoz, ekkor sikerült megölelnem is és még az illatát is éreztem! Még jobban elmúlt a szomorúságom, sőt vidám vagyok!! Alig várom a holnap hajnalt, hogy találkozzunk, remélem ezentúl tudunk így!"
A másnapi levél:
"Alig tudom elhinni, ma hajnalban is elindultam megkeresni az anyukám a tegnap leírt módon, de még tudatosabban figyeltem még magamat is közben! Nem ment gyorsan mert annyira izgultam... de sikerült... beszéltünk... megtudtam ölelni... most itt ülök és nem térek magamhoz, hogy ez nekem sikerült és... nem is tudom szavakkal kifejezni... eddig is tudtam, hogy van tovább, de ezek a tapasztalatok minden képzeletemet felül írják... boldog és egyben kicsit zavarodott vagyok...
Ahogy beszélgettünk, az állapotát bizonygatta, mutatta, hogy tud járni! Apuval is találkozott, mert kérdeztem! Mindenki itt van - mondta. Én sírtam (valóban folyt a könnyem), de mondta, ne sírjak, ő nagyon boldog ott! Húgomat említette, hogy tőle nem kap gondolatokat, igaz, nem volt jó a földön se a kapcsolatuk.
Mivel döntések előtt állok, kérdeztem mit csináljak, azt mondta segíteni fog mint mindig, de konkrét útmutatást nem kaptam! Mint mikor még itt volt, megint úgy köszönt el: de jó hogy itt voltál, majd beszélünk!"
S a válaszom:
Nagyon örülök, hogy ilyen megtapasztalást, ilyen üzenetet kaphattál anyukádtól. Az eltávozott szeretteink érzékelik, amit gondolunk, amit érzünk feléjük, és természetesen azt is tudják, hogy mindenképpen várnánk tőlük valamiféle üzenetet. Fontos tudni, hogy ha ez az üzenet nem érkezik meg, vagy nem érkezik meg olyan gyorsan vagy olyan formában, ahogy mi várnánk, sosem azért van, mert ők nem szeretnének üzenni. Nagyon sok mindentől függ ugyanis, hogy maga az üzenetküldés valamely formája létrejöjjön. Függ a mi érzékenységünktől, tudati és lelki állapotunktól, függ a szeretteink lehetőségeitől és nem utolsó sorban a sorsutunktól is, hogy egy ilyen megtapasztalás most része lehet-e neki.
A leírásod alapján egy hipnotikus állapotba (vagy ahhoz hasonlóba) kerülhettél a meditációd során, melyben éber is voltál, de egyben a lelki érzékelésed is kitágult, így tudta anyukád felvenni veled a kapcsolatot. A látomásod díszleteiben persze a képzeleted is közrejátszott, de teljes mértékben úgy gondolom, hogy anyukád már valós volt benne. Azok alapján, amit leírtál, kitűnik, hogy már a szellemvilágból látogatott meg téged (tehát nem rekedt itt a lelke).
Nem mindenki élhet meg ilyen élményt, mint Te, azonban tény, hogy aki viszont átél ilyet, annak az nagy segítség. Amit éreztél az élmény után, megnyugvást és boldogságot, egyrészről az adta, hogy megtapasztalhattad, hogy anyukád ugyanúgy él tovább és az elválásotok csak átmeneti, másrészről pedig az eltávozott szeretteink is tudnak ilyenkor olyan energiát átadni nekünk, ami így hat ránk.
S a második leveled kapcsán: úgy vélem, lényeges információkat kaptál anyukádtól, hiszen szinkronban állnak a mások (legtöbb) hasonló megtapasztalásaival. Mármint, hogy a szeretteink, akik már odaát vannak, nagyon boldogok, és már együtt is vannak azon szeretteikkel, akik előttük tértek vissza, illetve hogy az eltávozott szeretteink is segíthetnek nekünk az életünk döntéseiben, de sokszor nem konkrét iránymutatással, csak rásegítéssel.
Egyértelmű, hogy a húgod nem igazán vágyik a kapcsolatfelvételre, nyilván nem tesz semmi hasonló lépést anyukád felé, s ezt érzi is (pontosabban nem érzi) anyukád. Igen, nos, ezek a nézeteltérések legkésőbb akkor rendeződnek, ha már a húgod is odaát lesz. Anyukád már most másként gondol a viszonyukra, és bár a húgod is jól tenné, ha minél előbb megbocsájtana és elengedné e sérelmeket, de ahogy írtam is, legkésőbb odaát erre ő is képes lesz.
Teljesen megértem, hogy alig várod a hajnalokat és hogy tudj mindig így találkozni vele, azonban azt sajnos nem tudni, meddig lesz erre lehetőséged. De ha meg is szakadna e találkozások folyamata valamikor, tudd tehát, hogy nem azért, mert anyukád már nem szeretne veled találkozni - hisz nagyon sok tényezőtől függ mindez. Ha meg is szakadna tehát, bár tudom, csak mondani könnyű, de próbálj ne csüggedni miatta. Légy hálás, amiért ilyen tapasztalást is kaphattál és tudd, anyukád most egyenlőre nem adhat többet, de várni fog rád, bármikor is érkezz, illetve érzékelni fog téged eztán is, bármikor is szólnál hozzá.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
