2021. április 29., csütörtök

Ayahuasca-szertartás


Az ayahuasca egy az Amazonas-vidéken élő indiánok körében őshonos, többféle pszichoaktív növényből főzött szent ital, amit évszázadok óta használnak gyógyításra és a hitük szerinti szellemvilággal való kommunikációra.

A XX. században az ayahuascát felfedezte a nyugati világ is, és az utóbbi évtizedekben egyre többen élnek vele terápiás célokkal, illetve kutatások is történtek-történnek a terápiás potenciálját illetőleg, igen biztató eredményekkel.Az amazóniai sámánok évszázadok óta használják az ajahuaszkát, amely szerintük nem más, mint ablak a lélek birodalmára. A szent ital állításuk szerint bármilyen betegséget képes meggyógyítani. E cikk írója részt vett egy ilyen ősi ajahuaszka-szertartáson, és a belső világok, melyekkel szembesült, sokkal félelmetesebbnek - ám egyben megszabadítóbbnak is - bizonyultak, mint azt valaha gondolta volna.

I. 
Sose fogom elfelejteni, hogy milyen volt. Azt a mindent megsemmisítő gyötrelmet. A bizonyosságot, hogy a szenvedés örökké fog tartani. Hogy senki nincs, aki segíthetne; a menekülés pedig lehetetlen. Bármerre néztem, olyan sűrű sötétség vett körül, hogy a fény puszta fogalma is elképzelhetetlennek tűnt.

Hirtelen leörvénylettem egy tűzalagúton, ahol fájdalomtól nyöszörgő alakok könyörögtek, hogy mentsem meg őket. Mások megpróbáltak megfenyegetni: - Soha nem fogsz kijutni innen! Soha! Soha! -

Azon kaptam magam, hogy kinevetem őket. - Nem félek tőletek!- mondtam. Ám ekkor a sötétség még sűrűbb lett; a szenvedés érzelmi töltése pedig már-már elviselhetetlenné vált. Úgy éreztem, hogy szétrobbanok a szívemben lévő fájdalomtól -  az emberiség összes fájdalma hullámzott át egész lényemen; a tragédiák, a leírhatatlan gyűlölet és szomorúság. Leértem a tűzalagút aljára, és ott három trónt láttam egy fekete teremben. Három árnyalak ült a trónokon - középen pedig, úgy véltem, maga az ördög ült.

- A sötétség örökké fog tartani. - mondta. - Soha nem fogsz kijutni innen! Soha! -

- De igen! - válaszoltam.

Egyszerre megjelent bennem a szándék, hogy felemelkedjek. Felhajóztam a tűzalagúton keresztül, egyre magasabbra es magasabbra, mígnem fehér fényre törtem át magam. Azonnal eltűnt minden sötétség. A testem könnyű volt és nyugodt. Gyönyörű minták és színek egyvelegében lebegtem. Az ajahuaszka látomásom lassan elhalványult. Visszatértem a kunyhóban fekvő testembe; a dzsungelből beszűrődött a rovarok lágy ciripelése.

- Üdv újra itt - mondta a sámán.

Másnap reggel teljesen lehetetlen dologra lettem figyelmes: az életemet kisgyerekkorom óta uraló súlyos depresszió csodával határos módon nyom nélkül eltűnt.

 II.

Óriási kék pillangók repkednek esetlenül a kenunk mellett. Papagájok röppennek fel, a lombok rejtekét keresve. Minél mélyebbre hatolunk az Amazonas dzsungelébe, annál inkább fejbe vág a tény, hogy már nem fordulhatok vissza. Legutóbb egy éve jártam itt, és most megint itt vagyok Peruban. A Rio Aucayacu folyón utazok fölfelé, hogy újabb sámán-gyógyításban részesüljek. Az igazat megvallva rettenetesen félek tőle. De már megtanultam, hogy nálam a sámánizmus - és főleg az ajahuaszka - úgy működik, hogy minél borzasztóbb az élmény, utána annál jobb lesz. Egyetlen egy dolog szükséges ehhez a fajta munkához: bátornak kell lenni. Azt fogod megtanulni, hogyan mentsd meg saját magad. 

A dzsungel-béli tábor, ahol a sámángyógyításunk zajlani fog, a legközelebbi városkától, Iquitos-tól mintegy 320 kilométerre, a perui Amazonas mélyén fekszik. Rajtam kívül még 4 másik ember is részt vesz ezen a túrán. Itt van például Winston, a legnagyobb darab ember, akit valaha láttam. Két méter magas és 180 kiló; erős testével bárkit könnyű szerrel össze tudna roppantani. Biztos biztonsági őr, gondolom, és amikor beszédbe elegyedünk, kiderül, hogy tényleg az. Aztán itt vannak a többiek: Lisa, aki a Stanford-on diplomázott, és most a Duke University-n csinálja a doktorátusát politikaelméletből; Christy, aki épp most hagyta ott a munkáját, hogy körbeutazza Dél-Amerikát - veszélyeztetett tinédzserekkel dolgozott, mint pszichológus; és itt van még Katherine, Christy brit barátnője is. Kis csoportunk tehát határozottan hétköznapi emberekből áll. Nincsenek ezoterikus energia-gyógyítók, se pánsíp-készítők. Se hippik, se raszták, se önjelölt varázslók. A "legezoterikusabb" Christy múló érdeklődése a jóga-tanítás iránt. 

És persze itt vagyok én, aki egy éve jöttem először Peruba azzal a félvállról vett tervvel, hogy a sámánok majd jól megdolgoznak a nagy "szent spirituális gyógymódjukkal". Mit sem sejtettem arról, hogy ezután az élmény után úgy fogom magam érezni, mintha egy csuromvizes vastag gyapjúkabátot emeltek volna le a vállamról - szó szerint éreztem, ahogy a depresszió súlya eltűnik rólam. "Mégiscsak van valami ebben az őrült sámánizmusban..." 

És most újra itt vagyok. 

Ezúttal senkinek nem szóltam róla - főleg nem a családomnak. Megrögzött ateisták között nőttem fel, akik azt verték belém, hogy teljesen egyedül vagyunk a világegyetemben, és hogy kicsinyes életünk múló drámái egy végső, nem túl nemes végben kulminálódnak - a halálban. Ennyi. Nem mondhatnám, hogy ez a boldog élet arany-receptje lett volna, mégis, életem első pár évtizedében büszke és arrogáns ateistaként éltem, abban a hitben, hogy egyike vagyok azon keveseknek, akiknek van bátorságuk szembenézni az élettel a vallás "mankója" nélkül, avagy a még annál is megvetendőbb sámánizmus-szerű zagyvaságok nélkül. De akármennyire is racionálisan álltam a dolgokhoz, az én világom továbbra is egy sötét, fenyegető hely maradt, ami felett nem volt semmi irányításom. És a halandóság is könyörtelenül tátongott rám. 

Hirtelen Lisa felráz emlékeimből, és azt kérdezi, mi hozott ide vissza egy újabb sámán-élményért.

"Van még némi elintéznivalóm", mondom. Nem olyan egyszerű ez a kérdés. És eléggé személyes is. Isten tudja; senki nem kényszerített, hogy visszajöjjek. Elégedett lehettem volna már az előző látogatásom eredményével: eltűnt az addigi morbid halál-vágyam. Arra ébredtem egy kis kunyhóban Peru fülledt dzsungelében, hogy mindennél jobban szeretnék élni. 

Ám még ilyen eredmények után is bujkáltak megátalkodott ellenségek a pszichémben: a Félelem és a Szégyen. Ezek újonnan felfedezett örömemen csorbát ejtve beárnyékolták sikereimet. Hogy tudnám leírni, milyen az, amikor vágysz egy másik ember szeretetére, de ugyanakkor rettegsz is tőle? Hogy azt akarod, hogy jó dolgok történjenek veled, ám ugyanakkor valami tőled elszakadt részed úgy hiszi, nem érdemled meg őket? Hogy amikor a tükörbe nézel, csak a tökéletlenségeidet látod?

III.

Kenunkkal kikötünk a Rio Aucayacu partján, közel egy a dzsungel által körbeölelt nagy kunyhóhoz - megérkeztünk a gyógyító központhoz. Lakhelyünk minden luxust nélkülöz - egy szúnyoghálóval fedett matrac a földön, egy kézmosó, és egy WC. Egyszerű ételek. Kerozinlámpák. Fürödni vagy a folyóban tudunk, vagy használhatjuk a közös zuhanyzót. Van ebben valami aszkétikus, ahogy az élet megszokott kényelmét, komfortjait levetjük - készülőben az előttünk álló nehéz munkára. Ahová készülünk, ott semmilyen evilági dolognak nincs értéke. Ahová mi megyünk, onnan az egyetlen kiút a félelmen át vezet. 

A csoportunk fő sámánja egy amerikai - Hamilton Souther, aki egyben a gyógyító-utakat szervező cég, a Blue Morpho vezetője is. 27 éves, szőke, kék szemű, és nagyon jól néz ki. De ha csak egy percig is beszélsz vele, vonzó külső adottságai azonnal eltörpülnek legegyértelműbb tulajdonsága mellett: ami nem más, mint hogy mindenkit feltétel nélkül, teljes mértékig elfogad. Nem lehet feldühíteni. Nem lehet flörtölni vele. Nem lehet megbántani (habár erre borzasztóan erős késztetést érez az ember). Olyan, mint egy tükör; mindig a saját egódat tükrözi rád vissza, megmutatva a ragaszkodásaidat, komplexusaidat, félelmeidet. Ha szimpatikusnak találod, az tökjó, de ha nem, az is mindegy. 

Az, hogy Hamilton, egy fiatal kaliforniai amcsi srác hogyan kötött ki a perui dzsungel mélyén mint gyógyító sámán, már önmagában egy a hihetőség határait feszegető történet. Amikor "fiatalabb" volt (vagyis fiatal felnőtt), meséli, nagyon zűrzavaros életet élt. A harag irányította minden lépését, és a világot egy nyomasztó, reménytelen helyként, az életet pedig életfogytig tartó raboskodásként élte meg. Aztán élete legsötétebb éjszakáján, végső reménytelenségében és kétségbeesésében elkezdett beszélni Istenhez, és könyörgött neki, hogy ha valóban létezik, mutassa meg magát neki. Ezután, azt mondja, hangokat hallott, és szellem-alakokat látott. Azt hitte, megbolondult. A pszichológusa egyetértett. Ám aztán egy jó barátja azt mondta neki, hogy egyáltalán nem őrült meg - csak más dimenziókra nyíló csatornák nyíltak meg benne. 

A sok hang közül az egyik azt mondta neki, hogy utazzon Dél-Amerikába és legyen egy sámán tanítványa. Megfogadta ezt a tanácsot, elment Peruba, és találkozott két sámán mesterrel, akik mindenre megtanították, amit csak tudtak. Egyikük, Don Julio Gerena Pinedo, itt van most velünk. 87 éves, több mint 50 éve vezet ayahuasca szertartásokat, és széles körben az Amazonas egyik legnagyobb erejű gyógyítójának tartják. Összegörnyedve ül egy széken a fő kunyhóban, egy mapacho-val, vagyis egy dzsungelben növő dohányból készített nagy szivarral a kezében, ami, mint mondja, megtisztítja a testet a negatív energiáktól. Hamilton és három amerikai sámán-tanítványa szeretettel csak Yodának hívják Don Julio-t. 

Idefelé jövet Hamilton rendszeresen megállította kenunkat, hogy útközben a dzsungelből összegyűjtse az ayahuasca ital hozzávalóit. Az "Ayahuasca" egy kecsua szó, amelynek jelentése "a lélek indája"; ezzel a névvel illetik azt a többféle Amazóniai növényből készülő főzetet, amit a helyi sámánok már évszázadok óta készítenek gyógyítási célokra. Bár sokan pusztán drognak gondolják a főzetet, a helyi őslakosok degradálónak tartják ezt a fajta hozzáállást. Számukra az ayahuasca orvosság, amit az Amazonas-medencében élő törzsek már évszázadok, ha nem évezredek óta használnak; és amihez tisztelettel, és jó szándékkal kell közelíteni. A főzetben található fő vegyület, a dimetiltriptamin (DMT) miatt illegális az Egyesült Államokban; a DMT, ugyan kémiailag távol áll az LSD-től, de szintén hallucinogén tulajdonságokkal rendelkezik. Ám magát az ayahuasca-élményt a főzetben található sokféle egyéb növényi hatóanyag együttes közreműködése hozza létre, mivel ezek teszik lehetővé, hogy a DMT szabadon áramoljon a szervezetben.

A főzet elkészítéséhez a tanoncoknak éveket kell eltölteniük egy tapasztalt sámán irányítása alatt, amely során megismerkednek a különféle növényi hozzávalókkal, és sokszor hetekig vagy hónapokig foglalkoznak egyenként ezek különféle gyógyító tulajdonságaival és vezérlő szellemeivel. Azt mondják, hogy ezek a lények ikaró-kat, szellem-dalokat tanítanak nekik, amiket ha egy szertartás alatt énekelnek vagy fütyülnek, előhívják az adott növény különleges segítségét. A képzés nem könnyű; azok, akik mint Hamilton, elnyerik a sámán mester címet - akik az amazóniai közösség nagy tiszteletben tartott tagjai - messzeföldről fogadnak betegeket. Betegei egyedi szükségleteitől függően a sámánnak tudnia kell, melyik növényeket használja a főzethez (a két fő hozzávaló mellett még körülbelül 100 féle növényfaj bármelyikét lehet használni az ayahuasca-hoz), mennyit gyűjtsön belőlük, és pontosan hogyan készítse el őket. A növények szellemei ezután összedogozva hozzák létre az illető számára leghatásosabb gyógyító élményt, bármitől szenvedjen is. 

Az ayahuaszka használatával kapcsolatban már számos csoda-számba illő gyógyulást dokumentáltak: az áttétes bélráktól kezdve a kokain függőségig, akár már egy-két szertartás után. Fogyasztása biztonságos, és nem okoz függőséget. Ám a nyugati orvosok évtizedekig teljesen semmibe vették, mert nem akarták a karrierüket kockáztatni egy az illegális DMT-t tartalmazó szer tanulmányozásával. Csak az elmúlt 20 évben, és csak egy maroknyi szakember kezdett el az ayahuaskával kapcsolatban kutatásokat indítani. 

Ezeknek a kutatásoknak a vezéregyénisége Charles Grob, M.D., az UCLA Orvosi Karának pszichiátriai és gyermekgyógyászati professzora. 1993-ban indította el a Hoasca Projektet, az első részletes kutatási projektet, aminek fő célja az ayahuaska emberekre való fizikai és pszichológiai hatásainak feltárása volt. Csapatával Brazíliába ment, ahol a növényi főzet legálisan használható, és ott egy főként őslakos indián tagokból álló egyház, az União do Vegetal (UDV) tagjaival végzett kutatásokat, akik az ayahuaskát szent italként, vallási kellékként használják. A róluk szerzett adatokat ezután összevetette egy kontrollcsoporttal, akik sosem vettek magukhoz a szerből. A kutatás azt tárta fel, hogy az ayahuaskát használó UDV-tagok mindegyike tapasztalt gyógyulást, a függőségekbe, depresszióba, vagy szorongásos zavarokba való visszaesés nélkül. Ezen kívül az alanyoktól vett vérminták meghökkentő felfedezéshez vezettek: úgy tűnik, az ayahuaska erősíti az emberek szerotoninra való érzékenységét (ami egy az emberi test által termelt hangulatszabályozó vegyület) azáltal, hogy megnöveli az idegsejteken található szerotonin-receptorok számát. 

Tehát a Hoasca Projekt megmutatta, hogy a legtöbb széles körben használt antidepresszánssal ellentétben, melyek Grob szerint olyan magas szerotoninszinteket hoznak létre, hogy azt a sejteknek a szerotonin-receptoraik leválasztásával kell kompenzálniuk - az ayahuaska nagy mértékben megnöveli a szervezet képességét a testben természetesen előforduló szerotonin felvételére. 

Grob szerint "lehetséges, hogy az ayahuaska a depresszió kezelésének egy jóval kifinomultabb és hatásosabb módja, mint a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók [antidepresszáns gyógyszerek]" és hozzáteszi, hogy ez utóbbiak hatása "igencsak durva". Ezen kívül meggyőződése szerint az ayahuaskában nagy lehetőség rejlik a problémák hosszú-távú kezelésére. 

Ugyan igazán csábító elgondolkodni arról, hogy bennem is hasonló pozitív fiziológiai változások zajlottak-e le legutóbbi perui látogatásom alkalmával, de engem talán mégjobban izgatnak a szertartás alatti vízióim, amelyeknek, úgy tűnt, ugyanolyan erőteljes szerepük volt a depresszióm enyhítésében: olyan volt, mintha megmutatták volna nekem a saját magam által magamra kiszabott poklaimat, majd megtanítottak volna, hogy szabadítsam ki magam belőlük. Akkor mi is történt valójában? 

Grob szerint az ayahuaska egy nagyon mély módosult tudatállapotot hoz létre, amely átmeneti "egó széteséshez" vezethet, ahogy ő hívja, és ez lehetőséget ad az embereknek, hogy felülkerekedjenek a védelmi mechanizmusaikon és alámerüljenek a tudatalattijuk mélységeibe - ez egy nagyon különleges lehetőség, amit nem lehet reprodukálni semmilyen más, szerhasználat nélküli terápiás módszerekkel. 

"Képekkel, üzenetekkel, sőt közlésekkel térsz vissza" magyarázza Grob. "Tanulsz saját magadról, újraértelmezel múltbeli tapasztalatokat. Egy ilyen mély pszicho-spirituális epifánia után már nem ugyanaz az ember vagy, aki előtte voltál." 

De a kíváncsiak jobb, ha vigyáznak: a tudatalattiban sok olyan dolog van, amivel nem igazán szeretne az ember szembesülni. Rengeteg önromboló hitrendszer, elfojott traumatikus esemény, letagadott érzelem. Nem csoda hát, hogy az ayahuaska vízió úgy is megnyilvánulhat, mint valamiféle pokol, amibe az embert belekényszerítik, hogy - szó szerint - szembenézzen a saját démonaival. 

"Az ayahuaska nem mindenkinek való" figyelmeztet Grob. "Valószínűleg a mai világban élő legtöbb embernek nem ajánlott. Hajlandónak kell lenned átmenni egy  nagyon erőteljes, hosszú belső tapasztaláson, amely akár nagyon félelmetes is lehet. Tehát hajlandónak kell lenned mindezt elviselni."

 IV.

Este 9 óra van - eljött az első szertartás ideje. Mind összegyűlünk a központi kunyhóban. Kívül már az éj leszállt a dzsungelre, és éles rovarhangok vágnak át a levegőn. Mielőtt visszatérünk a civilizációba, öt szertartáson fogunk résztvenni. Mindegyik este 9-kor kezdődik. Ebéd óta már böjtölünk. Az egyik tanítvány körben polifoamokat tesz le a földre, ezeken fogunk feküdni. Hamilton és Don Julio előttünk ülnek, székeken, és meggyújtják a mapachóikat; a tanítványok mellettük ülnek.

Mielőtt megkezdjük a szertartást, Hamilton elővesz egy liternyi ayahuaskát, amit napközben készített el. Ezt odaadja Don Julio-nak, aki megáldja a főzetet a mapachojával - dohányfüstöt fúj az üvegbe, és maga köré. Többször lónyerítés-szerűen megköszörüli a torkát, majd átadja az üveget Hamiltonnak, aki elvégzi ugyanezeket a műveleteket. Hamilton spanyolul tiszteletét fejezi ki az ayahuaska szellemeinek, és azért fohászkodik, hogy segítsenek nekünk. 

Mindenki kap egy műanyag lavórt  - amit rosszat sejtetően "hányóvödörként szoktak emlegetni" - és egy tekercs WC-papírt arra, hogy hányás után megtörölhessük a szánkat; ez várható fejlemény a legtöbb szertartás során; kivéve, a sámánok szerint, ha valaki hozzá van szokva, hogy elfojtsa az érzéseit. Sokan hibásan úgy gondolják, hogy az érzelmek elfojtása az erő és a kontroll jele; de tulajdonképpen, Hamilton szerint, épp az ellenkezője. A fájdalmas érzelmek elkerülése és az előlük való menekülés a gyengeség; amíg az elfojtásnak nincs vége, senki nem gyógyulhat meg fizikai és pszichológiai betegségéből. 

Talán a legrosszabb dolog az ayahuaskában az íze. Az egész egy sűrű, barna, darabos trutyi, amitől az embernek rögtön öklendeznie kell. A leginkább talán a Baileys Irish Cream likőr és némi aszalt szilvalé keverékére hasonlít. A sámánok azt mondják, hogy a szellemek mondják meg nekik, kinek mennyit kell innia a főzetből. Minél több gyógyulásra van szükséged, annál többet kapsz. Hát akkor úgy tűnik, nekem jócskán van szükségen gyógyulásra, mert egy majdnem teli csészével kapok belőle, szemben a Lisa-nak és Christy-nek kitöltött bébi-adagokkal. A jó hír az, próbálom nyugtatni magam, hogy tudomásom szerint még senki nem halt meg az ayahuaskától. 

Egy túlélő-show versenyzőjét megszégyenítő lendülettel állok neki az italnak - két nagy, gyors korttyal túl vagyok rajta. Amikor a körben mindneki ivott már, köztük Hamilton is, eloltják a kerozin lámpát, és a sötétség betölti a kunyhót. Hamilton és Don Julio elkezdik rázni a chakapa-ikat, vagyis a leveles csörgőiket, és énekelni a növények szellemeinek szóló rituális énekeket. Körülbelül 20 percig nem történik semmi. Becsukom a szemem és várok. Lassan elkezdek látni valami halványzöld derengést; színes, ősi, amőbákra vagy baktériumokra hasonlító alakzatok lebegnek el mellettem. Kissé megijedve kinyitom a szemem. Elég hátborzongató: látom a kunyhó tetőgerendáit, a nádtetőt, a csillagok ragyogását a szúnyoghálós ablakokon túlról - de ugyanakkor az előbb említett amőba-szerű valamik is átlebegnek a képen, mintha csak bemontírozták volna őket. 

"Éppen a harmadik szemeddel látsz" mondja az egyik sámán-tanonc. A harmadik szem, amit a keleti spirituális tradíciókban a hatodik csakraként is ismernek, hivatott a más dimenziókhoz való kapcsolódásra. És mi van akkor, ha egyszerre két világot látok? Ez túl hihetetlennek tűnik, így becsukom a szemem, hogy csökkentsem a zűrzavart. Fantasztikus, folyamatosan változó, egymásba átfolyó geometrikus formákból és szerkezetekből álló jelenetek csúsznak el mellettem. Ezeknek a látványoknak az esszenciája a színek - kápráztató és szédítő bemutatót látok, melyben az összes elképzelhető színárnyalat keveredik és válik el egymástól kaleodoszkopikus ragyogásban. De aztán hirtelen a színek varázsütésre teljesen eltűnnek, mintha egy függöny hullott volna alá. Feketeség. Mindenhol. 

Fekete lények hajóznak el mellettem. Egymásba gabalyodott hosszú, sziszegő kígyók. Tüzet okádó sárkányok. Sikoltó ember-szerű alakok. Ahhoz képest hogy csak néhány hallucináció, rémisztően valóságosnak tűnnek. Egy átlagos ayahuasca-szertartás nagyjából 4-5 óráig tart. De az ayahuasca-térben - ahol az idő, a lineáris gondolkodás, és a háromdimenziós valóság szabályai többé nem érvényesek - 4-5 óra puszta sötétség és velőig hatoló félelem egy egész élethossznak tűnik. A szívverésem felgyorsul; nehezen kapok levegőt. De már átmentem ezen egyszer. Emlékeztetem magam, hogy amit most tapasztalok az nem más, mint az hogy a félelmem szimbolikus formát ölt az ayahuascán keresztül. Ezzel a félelemmel éltem egész életemben - és most el kell engednem. 

Hamilton így magyarázza: mindenkinek van egy energetikai teste, amit egy kiolthatatlan életerő tart fenn és működtet. Ezt a Keleti tradíciókban csiként vagy pránaként ismert erőt különböző dolgokkal, például akupunktúrával vagy jógával lehet manipulálni, hogy töretlenül áramoljon, megakadályozva a negatív energiák felgyülemlését, amik különböző testi és mentális betegségeket vagy akár halált is okozhatnak. Ámde az amazóniai sámánok számára ezek a negatív energiák konkrét szellemi entitások, akik az emberek testéhez kapcsolódva komisz dolgokat művelnek. Hamilton szerint mindenkiben van egy szerető "felsőbb én", de mindig, amikor kellemetlen gondolatok lépnek be az ember elméjébe - düh, félelem, szomorúság -, ez azért van, mert egy sötét szellemlény kapcsolódott az ember testéhez, és átmenetileg irányítja az illető elméjét. Olyan is előfordul, hozzáteszi, hogy az "asztrális valóságok" legalsóbb poklából származó, különösen rosszakaratú szellemek tartósan átveszik az irányítást valaki fölött - ezt nevezik teljes démoni megszállásnak -, így egy olyan pszichopata elmét létrehozva, aminek egyetlen célja, hogy másokban kárt tegyen.  

Próbálom irányítani a lélegzetem. De olyan sűrű a sötétség. Denevér-felhők és démonszerű arcok. Fekete villámlás. Fekete falak nőnek ki előttem a semmiből, bármerre is fordulok. Közelebb és közelebb, a sötétség körbevesz, csapdába ejt. Alig kapok levegőt. 

"Hamilton!" szakad ki belőlem. "Segíts!" 

"Mindjárt jövök Kira," mondja nyugodtan. "Tarts ki. Ne add meg magad a félelemnek." 

Szóval csak ennyi a trükk: ne add meg magad neki. Könnyű azt mondani! Meg kell mondjam neki, hogy erősebb vagyok nála. Meg kell mondjam neki, hogy nincs hatással rám. De pedig van. Teljes rettegésben vagyok. Nekem feszül a sötétség; meg akar semmisíteni.

Hamilton most fölöttem áll, rázza a chakapáját, miközben énekli a szellem-dalokat. Megmagyarázhatatlan módon, amint ezt csinálja, a sötétség meghátrál. De aztán még több jön, látszólag végnélküli folyamként. Sötét, dühödt arcokat látok. Az egész testem görcsbe rándul; olyan érzés, mintha kis golyók szakadnának keresztül a húsomon a bőrömet feltépve. A fájdalom iszonyatos. Csak vonaglok a matracomon és sikoltozom. Hamilton odahívja az egyik segítőjét - egy Rosa nevű helyi asszonyt - és megkéri, hogy fogjon le.  

"Mondd meg a szellemlényeknek, hogy könnyedén távozzanak belőled" mondja Hamilton. 

- De nem megy! - kiáltom. És ekkor úgy látszik, tömegesen menekülnek a torkomon át. Hallom magam, amint túlvilági sziszegő és rikoltó hangokat adok ki. Olyan magasak a sikolyaim, hogy ilyet ember egész biztosan nem tudna kiadni. Mindeközben ott vagyok én, mint valamiféle szemtanú, halálraváltan nézem és hallgatom mindezt, teljes tehetetlenségben - nem tudom megállítani. Semmi ilyesmiről nem olvastam, hogy történhet az ajahuaszka hatása alatt. És ekkor megjelenik előttem egy líbiai hegy képe, egy állítólagos szellemjárta hegyé, amit másfél éve másztam meg, a helyiek erőteljes figyelmeztetése ellenére. Egy hang azt mondja, hogy bármi is az, ami most távozik a testemből, ott akaszkodott rám. 

Kísértetjárta hegyek. Démoni stopposok. Ki hinné el mindezt? És mégis, a pokoli tánc folytatódik, megállás nélkül. A sikoltozás, a jajgatás. A testem vadul rázkódik; látom, amint egy óriás kígyó emelkedik ki a testemből, és Hamiltonra feni a fogát. Ő megrázza felé a chakapáját, hagosan énekel, majd miután számomra végtelennek tűnő ideig feszül egymásnak a két akarat, a lény elhagyja a testemet. Gyorsan a hányó-vödörért nyúlok, és percekig csak hányok. Ugyan a gyomrom már több mint nyolc órája üres, szilárd darabkák áradata távozik belőlem. 

A víziók kezdenek halványulni. A testem abbahagyja a rázkódást. Hamilton ismét elfoglalja a helyét, és Rosa is elengedi a szorítást. Szemrevételezem a hányó-vödröt egy elemlámpával: tízcentes-nagyságú fekete darabok narancssárga habon. A sámánok úgy hiszik, hogy amit egy ceremónia alatt kihányunk, nem más, mint a testünkből tisztuló sötét energiák és toxinok. Minél több jön ki, annál jobb. 

 - Szép munka volt, Kira - mondja Hamilton a szoba túloldaláról. 

Az egész testem sajog. A fejem lüktet. Hallom a többieket is a szobában, amint egymással suttognak. Én alig vettem tudomást az ő élményeikről, hozzám képest annyira halknak tűntek. 

- Minden rendben Kirával? - kérdezi Christy Hamiltont. 

- Csak egy kis ördögűzésben volt része - mondja Hamilton jóízűen. - De rendben van.  

- Jesszusom; szóval ez az volt? - kérdezi Katherine. 

 - Csak felszedett néhány utast - mondja Hamilton. - Meg kellett tőlük szabadulnunk.  

 - Jesszusom! - mondja ismét Katherine. - Ez szerinted szokványos szertartás volt, Hamilton?  

- Körülbelül százból egy szertartás ilyen intenzitású. Sikerült seggberúgnunk pár rendes démont ma éjjel.  

A tanítványok is egyetértenek, hogy még sosem tapasztaltak ilyen intenzitású szertartást. Én pedig reménykedem, hogy ez nem igaz. Nem mondhatnám, hogy ünneplésre méltó kitüntetés lenne. 

- Amint megtanulod, hogyan vedd a kezedbe az irányítást felettük energetikailag, - mondja nekem Hamilton - gond nélkül elhagynak. Eljön ez is. Egyszerre csak egy dologra fókuszáljunk. 

 V.

Nem hiszem, hogy bármilyen másnaposság a közelébe ér egy démonűzés utáni másnaposságnak. Másnap reggel van, és alig tudok járni - nem mintha nagyon akarnék. Nulla energiám van. A hangom majdnem teljesen elment, és csak rekedten suttogva tudok kommunikálni, már amikor egyáltalán kommunikálok. Ez mondjuk nem jelent nagy problémát, mivel a túra többi résztvevője annyira betojt az előző estiek miatt, hogy amikor meglátnak, alig bírnak kipréselni magukból egy kötelező "Jó reggelt"-et. Soha nem éreztem még magam ilyen sebezhetőnek vadidegenek előtt, a bámulásuk pedig zavarba hoz és elszomorít. El akarom mondani nekik, hogy ami tegnap este történt, afölött nem volt semmi irányításom. Hogy valahogy az nem is én voltam. 

De hogyan magyarázzam el nekik, ha magam sem értem teljesen? Csak annyit tudok biztosan, hogy Hamilton mint sámán, kritikus szerepet játszott azzal, hogy segített. Azt mondja, ő is iszik velünk, a "klienseivel" a főzetből, így ő és a szellem-segítőkből álló hadserege képesek leküzdeni akár a legrettenetesebb démonokat is, és ki tudnak vezetni minket a sötétségből. 

A sámánok azt mondják, hogy egy ajahuaszka-tisztítás során nem a hallucinációink tartalmával foglalkoznak, hanem konkrétan odamennek az illetőhöz, akármelyik valóság-síkon is legyen épp a szelleme. Azt mondja, nem vagyunk pusztán az öt érzékünk valósága által behatárolt lények, hanem azt túllépve beléphetünk egy multidimenziós univerzumba. 

Az ő látásmódjuk nem áll távol a kvantumfizikusokétól, mint például David Bohm, akik a világot úgy írják le, mint egy holografikus univerzum amelyben a valóság különböző rétegei léteznek egymással párhuzamosan.Az amazóniai sámánok számára végtelen számú ilyen valóság-szelet vagy sík létezik, melyek mindegyike annyira különböző mint London és Párizs, és mindet bizonyos fajta kinézetű, képességű és szokású lények lakják. Hogy sámán mesterré válhasson valaki, úgy tartják, meg kell tanulni ezek között a világok között közvetíteni, hogy segítségül tudja hívni a különböző lakóikat, illetve meg kell szoknia a különböző fényes és kevésbé fényes helyeken való munkát. Mert, ahogy mondják, semmi kétség, hogy a mennyország és a pokol létezik - mindkettőnek rengeteg megnyilvánulása van, és igazából mindegyik pont annyira valóságos, mint Tokyo vagy Palm Beach. És igen, ezeken a helyeken angyalok és démonok laknak. Hollywood-nak ennyiben igaza van. 

De persze a nyugati kultúrában nevelkedett embernek az ehhez hasonló szellemutazások és többdimenziós valóságok fejtegetése igencsak megdolgoztatja a képzelőerejét. „Nem hiszek abban, hogy léteznek hozzánk hasonló lények, akik valamilyen más valóságokban lakoznak” írta Benny Shanon, Ph.D., a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora. Ő több mint 130 ceremónián ivott már az ajahuaszkából, ahol a saját, és mások víziós élményeit tanulmányozta; valamint az ő nevéhez fűződik a témáról írt könyvek közül az egyik legterjedelmesebb, az „Antipodes of the Mind”, amelyben arra következtetésre jut, hogy a víziók pusztán a legmagasabb rendű hallucinációk közé tartoznak: „Az [ajahuaszka] mámor alatt az ember képzelőereje és kreatív erői nagyban megnőnek. Így elméik hajlamosak az ital hatása alatt látott fantasztikus víziók létrehozására.” 

Shanon, és más nyugati tudósok álláspontja szerint a DMT-által létrehozott víziók pusztán a tudatalatti tartalmának rendkívüli tükröződései. Grob, a UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) pszichiátere és ajahuaszka kutatója ezzel részben egyetért, ám hozzáteszi: a víziók olykor rejtélyesek, és nem igazán tükröznek személyes élményeket . . . Az embereknek rendszeresen vannak különösen mély spirituális élményeik ezzel a szerrel.” 

És éppen a spirituális élmény feltételezése jelöli azt a kereszteződést, ahol a nyugati tudomány és az analitikus gondolkodás elhagyják az ajahuaszka témakörét, és ahol  az őslakos kultúra és miszticizmus bejön a képbe. A legtöbb ajahuaszka-kutató egyet ért abban, hogy furcsa módon úgy tűnik, hogy a szer három külünbüző szinten hat az emberekre – fizikai, pszichológiai és spirituális –, ami megnehezíti, hogy a hatásait egyértelműen bekategorizálják, hát még hogy megmagyarázzák bizonyos terápiás előnyeit.  A pszichológus és ajahuaszka-kutató Says Ralph Metzner, aki egyben a  „Sacred Vine of Spirits” (A lélek szent indája) szerkesztője is, így vélekedik: „Az ajahuaszkával való gyógyítás a betegség és az orvoslás egy teljesen másfajta értelmezését feltételezi, mint amihez mi itt a nyugat világban hozzászoktunk. De még a nyugati orvoslás és pszichoterápia szempontjából is világos, hogy nem mindennapi fizikai és pszichológiai gyógyulások jöhetnek létre ezzel a gyógyító szerrel. ”]

Egy nap szünetet tartunk, hogy kicsit összeszedjük magunkat. Mire eljön a következő ceremónia ideje, lelkes vagyok, készen a következő körre. Mind elfoglaljuk a helyünket a fő kunyhóban; Lisa a tőlem legtávolabb lévő helyre ül. Rezignáltan konstatálom, hogy megint csak egy hatalmas adag ajahuaszkát kaptam. Mind iszunk. Nem sokára egy árulkodó zöld fátyol borít be mindent, és indulnak a víziók. Sötét víziók. Denevérek, kígyók, démon-alakok. A testem mégsem rázkódik fájdalmában és iszonyú félelmében, mint korábban. Megtanultam, hogy működik a félelem: csak akkor tud rám hatni, és szörnyű félelmet gerjeszteni, ha elhiszem azokat a gondolatokat, amiket a fejembe plántál. 

A sámánok hite szerint a negatív gondolatok a fülünkbe suttogó sötét szellemlények, akik megpróbálnak a félelem által reakciót kicsikarni belőlünk; eztán ezek a lények a reakcióinkból táplálkoznak, és egyre erősebbé és ijesztőbbé válnak, amíg végül teljesen átveszik felettünk az uralmat. Hamilton szerint így jönnek létre a függőségek, és egyéb különböző pszichológiai rendellenességek az embereknél.  

„Mindenki hallja a szellemlények hangjait”, mondja. „Csak mindenki meggyőzte magát, hogy a saját gondolatait hallja.” Emiatt, ő úgy tartja, muszáj azt gyakorolnunk, hogy megválasszuk, mely gondolatokra figyelünk oda.

Most egy olyan valóságba utazom, ahol különböző, előző életbeli inkarnációimmal találkozom. Egy nagy kerékhez vagyunk kapcsolódva; mindig, amikor a fejem tetején át félelem-energia távozik fekete füstgomolyagok formájában, az ő fejükön át is távozik. Úgy tűnik, hogy az életeink összekapcsolódnak, és egymástól függenek. A lineáris időn kívül, az összes életünk, a sok inkarnációnk mind egyszerre zajlik. Az „előző élet” igazából egy helytelen elnevezés; a „másik élet” kifejezés talán pontosabban írja le a valóságot.  

Némelyik figura történelmi idejét nagyjából meg tudom saccolni a ruháik alapján. Másokat nem tudok sehova se tenni. Van egy kopaszodó, túlsúlyos, szerzetes-szerű fazon.  Egy nagy, izmos harcos csúcsos sisakban (azt mondja, miatta érdekelnek jelenleg a harcművészetek). Van egy fekete nő, aki rabszolga Észak-Karolinában. Érdekes módon csak nagyjából 15 ember van; egy szellemlény azt mondja, hogy a legtöbb embernek átlagosan kevesebb, mint 30 földi reinkarnációja van, hogy a lelkek gyakran egész évszázadokat hagynak ki, amikor is csak szellemi síkokon reinkarnálódnak. És mi van azzal a két nővel, akiknek a ruházatát nem lehet történelmileg beazonosítani? „Mi vagyunk a Te eljövendő inkarnációid”, magyarázza az egyikük szeretettel.

Ugyan már három ceremónia van mögöttem, mégis úgy érzem, még hátravan egy nagy tisztulás. Van bennem valami makacs, ami nem hagyja, hogy elengedjem. Sétálok a dzsungelben és belegázolok egy keskeny folyóba, majd megmártózom a vízben. Piranha-méretű kis halak, mojariták rajai kezdik ártalmatlanul csipkedni a bőrömet, ami némileg nyugtalanít. Ma még mindig féltem attól, hogy a tükörben magamra nézzek; féltem önmagam megítélésétől, a túlságosan is ismerős szégyenérzettől.

Becsekkolok a kunyhóba a következő ceremóniára. A többiek függőágyakban ülnek vagy fekszenek, és csendben, félelemmel telve várakoznak. Az ő élményeik, ha ugyan nem is voltak közel sem olyan intenzívek, mint az enyémek, szerintük eléggé rosszak voltak. Winston a víziói során fellépő sötétséget nagyon fárasztónak és könyörtelennek találta. Christy egészen a sírásig jutott az előző ceremónia során, amit pedig állítása szerint nem szokott csinálni. Lisa pedig túlságosan is sötétnek találta a ceremónia alatti élményeit, aminek az előidézéséért engem okol.

„Csak a saját félelmétől fél” mondta nem rég Hamilton. „Semmi köze hozzád.”

Elkezdjük a ceremóniát, megisszuk az ajahuaszkát. Reménykedem benne, hogy ez alkalommal valami mennybéli valóságban találom majd magam, de megint jön, szokásos módon, a sötétség. Csalódottan ismét a más ismerős tűz-katlanban találom magam, amint lefelé tartok az egyik pokoli szférába. Nem tudom, merre tartok, azt sem, hogy miért, amikor hirtelen megpillantom a katlan alját, és ijedten hőkölök hátra: ott vagyok Én, ám kislányként. Össze vagyok kuporodva, csapdába esve, bezárva egy tűzből álló gömbbe, az ördög és csatlósai három trónja előtt. Amint odaérek hozzá, elkezd jajgatni: „Ne hagyj itt! Ne hagyj itt!” Látom, hogy majd megszakad a szíve. 

Azt hiszem, ez biztosan egy olyan részem, amelyet elhagytam. Nagyon régen. A sámánok úgy hiszik, hogy amikor valamilyen traumatikus esemény történik velünk, akkor elveszítünk egy darabkát a lelkünkből, mert az elmenekül a testünkből, hogy túlélje az élményt. És hacsak az ember át nem megy egy sámánikus lélekrész-visszaszerzésen, ezek a részeink örökké elvesznek. Azt mondják, mindegyikben van egy fontos alkotóelem belőlünk, abból, akik valójában vagyunk – van, aki elveszíti a humorérzékét, a másokba vetett hitét, vagy az ártatlanságát. A pszichoterapeuta és sámángyógyító Sandra Ingerman szerint, aki a „Soul retrieval” (Lélekrész-visszaszerzés) című könyv szerzője, az olyan problémák, mint a függőségek, személyiségzavarok, és emlékezet-kiesések mind figyelmeztető jelek arról, hogy valaki elvesztette önmaga egy kulcsfontosságú részét.

„Senki nem segít!” jajveszékel a kislány a víziómban. És most én vagyok ő – én jajgatok. Úgy sírok, ahogy még sosem sírtam azelőtt. Tudom, hogy ez annak az elementáris félelemnek a kifejeződése, kisgyermekkoromból, amikor elhagyva éreztem magam, teljesen tehetetlenül az univerzummal szemben. Soha életemben nem éreztem ilyen mélységes félelmet. Hogy történt ez velem? kérdezi haragosan a felnőtt énem. És miért?

„Gyerekkorodban annyira súlyos volt a sötétség” mondja egy szellemhang „hogy a lelked darabokra szakadt a súlya alatt”.

Tudatában vagyok, hogy mennyire sokat veszítettem el magamból. Ki leszek, ha minden részem hazajön? Egy kezet érzek a hátamon: Hamiltoné. „Segíteni jöttem” mondja. A kislányt rabul ejtő lángok hirtelen eltűnnek. Mindent jéghideg fehér zúzmara borít. Megborzongok az erős hidegben.

„Julio és én megfagyasztottuk az ördögöt” jelenti be Hamilton. „Most kihúzhatod a kislányt.” 

Szóval ezért lett minden olyan hideg, gondolom. De várjunk csak egy percet – mit keres Hamilton és Don Julio az én víziómban? Hogyan láthatja Hamilton azt, amit én látok?

„Csak húzd ki” mondja Hamilton.

„Lenyúlok, és megfogom a kislány kezét. Amint megérzi az érintésemet, abbahagyja a sírást, én pedig felhúzom, ki a tűzkatlanból. A sötétség szertefoszlik. Ragyogó fénnyel teli valóságokba érkezünk – most először engedtek a vízióim ilyen helyekre. Ezek a mennyei síkok.”

„A kislány énednek be kell lépnie a testedbe” mondja Hamilton. „Hívd magadhoz.”

Így teszek. Látom, amint szétválik több kislánnyá, mind különböző korú önmagam egy-egy mása. Egyenként mind belém lépnek, a testem pedig hátrahőköl mindegyik visszaszerzett „lélekrésznél”, ahogy Hamilton hívja őket.  

Amint végeztek, látok velük egy víziót. Új világuk ragyogó fényétől kábultan a lányok zöld fűben sétálnak, tiszta fehér felhők alatt. Pillangó-rajok szállnak rájuk; beborítják őket. Egy elmondhatatlanul tökéletes helyen vagyunk, ahol azt érzem, hogy soha semmi nem árthat nekem.

Már csak egy ceremónia van hátra, de még nem tapasztaltam meg Istent. A sámánok azt mondják, mindig találkoznak vele; Hamilton azt javasolja, látogassam meg. Fura: ugyan nem tudom bizonyosan eldönteni, hogy létezik-e, de mérges vagyok rá. Ha Isten ott van valahol, lesz hozzá egy-két szavam.

A ceremónia a szokásos kimerítő és már unalmas feketeséggel kezdődik. Próbálom újra és újra elküldeni, de számtalan alakjában mindig visszatér: denevérek, démonok, sárkányok.

„Isten!” - kiáltok a víziómban. „Hol vagy?” 

De nincs más, csak sötétség. A látszólag soha véget nem érő sötétség. Egyre inkább kétségbe esem. Miért mondják mindig a vallásos emberek, hogy Isten segít, amikor szükséged van rá? Hát, nincs sehol. Csak kígyók, meg azok a kis démon fickók.

Hirtelen, egyszer csak rájövök, hogy az a félelmem, hogy Isten nem létezik, és hogy nem vagyok képes rátalálni, lehet, hogy pusztán sötét szellemlények által létrehozott gondolatok. Elengedem ezeket a félelmeket, és azon nyomban feljebb emelkedem, fehér valóságokba. Egy szürke felhőgomolyagon keresztül egyszer csak egy fehér szakállas férfi alakját pillantom meg – csak nem Isten? Úgy néz ki, mint egy jókora Mikulás. És míg tisztában vagyok vele, hogy a kinézete pusztán az elmém egy sztereotipikus kitalációja, valami olyasminek a vizuális lecsapódása, ami teljes mértékben az emberi felfogóképesség határain túl van, azért kissé bizarrnak találom, hogy a problémáimról beszélgessek vele.

„Miért utáltál engem ennyire?” – kérdezem számonkérően.

„Sohasem utáltalak” mondja. „Te utáltad saját magadat. Mindig is saját gyermekemként szerettelek. Tudd, hogy a szenvedés a legnagyobb tanítómester a Földön. Az vezet ki az elkülönültségben való hitünkből.”

Nem értem, mit ért azalatt, hogy „elkülönültség”.

Ismét sötétség ereszkedik rám. Már nem látom Istent a víziómban. Maró fájdalom támad a mellkasomban – a legelviselhetetlenebb fájdalom, amit valaha éreztem. Kipréselek magamból egy vinnyogást Hamilton felé, és ő odajön, szellem-dalokat énekelve. Több hadseregnyi démon röppen ki a testemből. Tehetetlen vagyok; a testem magatehetetlenül kicsavarodik.

Azt mutatják meg nekem, hogy az, ami éppen kitisztul belőlem, nem más, mint az a mélyen gyökerező hiedelem, hogy nem érdemlem meg, hogy éljek, hogy nem vagyok szerethető, és hogy a puszta létezésre való jogosultságomat is mindig bizonygatnom kell. Lassan képes vagyok átvenni az irányítást a sötétség felett, és megparancsolom neki, hogy hagyja el a testem. Olyan szintű nyomást érzek a mellkasomban, ami összeroppanthatná a bordáimat. Megragadom a vödrömet és egy tűzfolyamnak érződő dolgot hányok ki. Hamilton letérdel és dohányfüstöt fúj a fejemre. Erőszakosan ráz a köhögés, és csak nézem, ahogy démonok törnek elő belőlem, majd fehér fényben szertefoszlanak.

És itt van előttem egy hatalmas Isten-figura. A karjaiba vesz, és úgy ringat, mint egy kisgyereket. Kétség nélküli bizonyosságban tudom, hogy szeretve vagyok, és mindig is szeretve voltam. Hogy fontos vagyok – és mindig is az voltam. Hogy biztonságban vagyok, és bármi történjen is, mindig biztonságban leszek. Soha többé nem fogom megengedni, hogy elkülönüljek tőle.

Ahogy a víziók elhalványulnak és a szertartás véget ér, ismét a sötét kunyhóban találom magam. De belül még mindig azt érzem, hogy Isten hatalmas ölében ülök. Don Julio bólint, és csendben szívja a mapacso-pipáját. 

Ami engem illet, készen állok, hogy hazatérjek."  

(Kira Salak - Peru: Hell and Back)

 forrás: Lélek-játék Bálint Éva - pszichologus.blog.hu

- - - - - - - 

 Irodalmi DubTechno - Hamvas Béla: Babérligetkönyv - videó

 forrás:pacsutapeter
 
 
 
Ayahuasca szertartás, amikor a növények tanítanak
 
 Ayahuasca (2019) dokumentumfilm - videó:
 https://www.youtube.com/watch?v=6j0_glRnJxI

Az amazonasi medicinaról, az ayahuascaról egy nagyon jó dokumentum film.
Az angolul nem beszélőknek is érdemes megnézni, mert az “infó” úgyis átjön. 
Az önként vállalkozók elmennek egy, az életüket nézve totális változást előidéző szertartásra, ahol egy főzetet fogyasztanak el. 
A felkészülési folyamatról, a szertartásról és a tapasztalatokról beszélgetnek.

A világ legnagyobb madár szobrát 10 évig készítette egy művész Indiában


Az indiai Kerala állam idilli környezete hihetetlen természeti látnivalókkal büszkélkedhet, amelyek legjobban a Jatayu Föld Központból figyelhetők meg.
 
 

Az ország turisztikai minisztériuma és Rajiv Anchal filmrendező és szobrász közös vállalkozása eredményeképpen létrehozott természetvédelmi park 2017 vége óta működik.

Azóta komoly hírnévre tett szert, mivel a Jatayu Föld Központ ad otthont a világ legnagyobb madár szobrának.

A szintén Jatayu néven ismertté vált madárnak megdöbbentő méretei vannak. A madár 60 méter hosszú, 45 méter széles és 21 méter magas.

A szobor aprólékos részleteket tartalmaz, amelyekre az ember nem is számítana ilyen nagy léptékben, beleértve az egyedileg díszített és rétegzett tollakat.

Jatayu lenyűgöző szárnyai a földet érik, amely lehetővé teszi a látogatók számára, hogy feljussanak a szobor tetejére, hogy felmásszanak a karmaihoz és a fejéhez.

A madár teste a Föld Központ tetejeként működik, és nem meglepő, hogy ennek a hihetetlen struktúrának a megépítése Anchalnak és csapatának 10 évig tartott.

Amellett, hogy a dizájn és az építészet csodálatos bravúrja, a masszív szobor komoly jelentéssel bír, mivel Jatayu a hindu Rámájana eposz szimbolikus alakja.

Az "isteni eredetű nemes madár" a legenda szerint megpróbálta megmenteni Szítát, a híres Ráma király feleségét (Visnu és Krisna megtestesülése). Rávana, a démonkirály elrabolta Szítát, és Jatayu kelt a védelmére.

A Rávanával folytatott csata után a démonkirály levágta Jatayu bal szárnyát, és Szítával együtt elmenekült. A Jatayu Föld Központ úgy döntött, hogy a nemes mitológiai alak nők iránti elkötelezettségét ezzel a gigantikus szoborral fejezi ki.

A szobor szimbolikusan elismeri azt a "letűnt korszakot is, amikor az emberek, az állatok és más élőlények gondoskodtak egymásról, és békében éltek a Földön a többi lénnyel együtt". 

forrás:ujvilagtudat.blogspot.com

A világ legnagyobb madár szobra - videó
forrás:Venice Media

2021. április 25., vasárnap

Hogy mit kívánok neked a lét minden napjára?

 


 Azt, hogy lássál,
hogy a sötétben is lásd a fényt.
 
Hogy a háborgó világ ellenére is
béke lakjon szívedben. 

Hogy egyedül se legyél magányos, 

Hogy tudjál örülni a vannak, 

Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket, 

Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát, 

Hogy ne sirasd az időt, 

Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét, 

Hogy a csendben, a benned lévő csendben
meghalljad a lelked szavát.

Hogy mit kívánok neked ? 

Bölcsességet kívánok, sok-sok bölcsességet, 

hogy felismerd hogyan helyes lépned, 

mit érdemes meglátnod, 

mit kell megtenned, hova kell eljutnod, 

hogy soha, semmit ne kelljen megbánnod.

(forrás: mozaik.bloglap.hu)
- - - 

Eldar Mansurov - Taleyim - videó
forrás: LiLoveLi
 

A lélek rezdülései: láthatatlan világunk ecsetvonásai

 

Egy zaklatott éjszaka után döntötte el az asszony, hogy festeni kezd

 
Ha körbetekintenek a teremben, döbbenetes élményben lehet részük. A festmények hatalmas energiákkal rendelkeznek, és ha nyitott lélekkel közelítünk feléjük, akkor ezek a pozitív energiák átölelnek, hatásukat még hosszú ideig magunkban hordozzuk. 

Mindezt Mátyássy Gábor, az ismert képzőművész mondta Hatvanban, az Ady Endre Könyvtár aulájában megrendezett tárlat megnyitóján, a termet zsúfolásig megtöltő publikum előtt. Az alkotások megteremtője ott állt mellette. Szolid, középkorú hölgy a művész. Igaz, korról illetlenség beszélni a szebbik nem képviselőinek esetében. Ám most engedtessék meg ez a kivétel, hiszen a festőnőnek ez az első kiállítása. Nem is olyan rég még eszébe sem jutott, hogy ecsetet fogjon, aztán jött egy éjszaka, amely gyökeresen megváltoztatta az életét. 

Éjszakai átalakulás 

- Életem folyamán nagyon sok változáson, érzelmi válságon mentem keresztül, és úgy érzem, hogy mindez elősegítette kibontakozásomat - mondja magáról Godáné Nagy Katalin, a képek festője. 

Hajdúsámsonban született és tizenhárom éves korától Gyöngyösön lakik. Áruforgalmi szakterületen szerzett diplomával adminisztratív vezetőként dolgozott, majd biztosítási ügynökként is tevékenykedett. Férjhez ment, majd elvált, így tizenhat éve egyedül él. A kilencvenes évek elején ismerkedett meg az ezotériával, s ez döntően befolyásolta élete alakulását. 

A fordulópont két és fél éve következett be. Akkor egy zaklatott éjszaka után úgy érezte, ecsetet kell fognia, hogy megfesse mindazt, amit belülről lát. 

- Látnoki képességem fiatal koromtól kísért, de az utóbbi években vált számomra nyilvánvalóvá, hogy láthatóvá tehetem azt a világot, melyet csak kevesen láthatnak. Ezt ma már egyfajta feladatomnak érzem. Két éve festek intenzíven. A motívumok elemi erővel törnek bennem a felszínre, mindegyik más és más indíttatású.

A lélek rezdüléseit mutatják be, a lelki állapotot és a fényt, mely mindannyiunkat éltet - mondja képei közelében, majd hozzáteszi: - Szeretném, ha ezek a képek szemet és lelket egyaránt gyönyörködtetnének. Szeretném, ha a képeket szemlélve minél többen érzékelnék a bennünket körülvevő tiszta, szeretetteljes világot. 

A kígyó éve 

Mátyássy Gábor arról beszélt, hogy a kínai naptár szerint néhány napja kezdődött a kígyó éve, amely egy bennünket negatív égi hatásokkal sújtó időszaknak vet véget. A kígyó évében valamennyiünkre a pozitív égi energiák meghatározó ereje hat majd. Az effajta energiák befogadásához segíthetnek hozzá a kiállított képek. 

Mátyássy fél éve látta először Godáné Nagy Katalin alkotásait. Azt mondja, a legteljesebb lelki békében távozott a képek mellől. Godáné festményeinek ez a hatásuk. 

A festőnő a színek mestere. 

Sokszor dolgozik hajnalban,' közvetlenül az ébredést követően. Akkor még nagy hatással van rá az éjszaka. Mint mondja, olyankor a belső hatások szabadon jönnek elő, ösztönszerűen mozgatják az ecsetet, belső erők vezetik a kezét. A képek ezt a sajátos lelkivilágot tükrözik, ám ugyanakkor meghitt nyugalmat árasztanak a szemlélődő számára. 

Godáné Nagy Katalin kezdetben temperával dolgozott, később akrilra váltott. Nem véletlenül - mondja a műértő tárlatnyitó -, hiszen ez a technika tudja a legjobban követni a gondolati áramlásokat, anélkül, hogy a kép elemei szétfolynának. A művekben a fátyolszerű, kontúrmentes megjelenítés a jellemző, ám a színkompozíciókban a figyelmesebb szemlélő fellelheti a rejtett, ám mégis jól kivehető alakokat. A környezet és lelkivilágunk kölcsönhatása olvasható ki a képekből, hiszen ha akarnánk sem tudnánk mentesülni a bennünket körülvevő környezetünktől. A körülöttünk érzékelhető világ határozza meg mindennapjainkat, átformálva az életünket is.

A publikum dönt 

Godáné Nagy Katalinnak ez az első tárlata. így hát próbatétel is ez, hiszen a képek most vizsgáznak először a széles nyilvánosság előtt. A festőasszony eddig jobbára csak stúdiómunkát folytatott, mint mondja, elsősorban saját magának festett. Belső világát akarta így megeleveníteni, egyfajta naplóként használva a vásznat. Mindegyik kép külön feljegyzés.

 - Ezért is válok nagyon nehezen meg a képektől - magyarázza. - Most, hogy lekerültek a lakásom faláról, üresnek, elhagyatottnak érzem az otthonom. Alig várom, hogy visszavihessem a képeket. 

A tárlatnyitóra megtelt a könyvtár aulája. Sokan eljöttek Gyöngyösről is, így a jelek szerint van már híre Godáné Nagy Katalin munkáinak. Úgy tűnik, a publikum befogadja képeit. 

Az első nyilvános kritikára vállalkozó Mátyássy Gábor a megnyitón arról beszélt, hogy a festőnő alakformálása, szín- és fényharmóniája, összhangalkotási készsége a korosabb mestereket is főhajtásra késztetné. A szemlélődés után a képek nem tűnnek el nyomtalanul, hanem ott maradnak a lelkünkben, hatásuk még sokáig érződik. 

Mindezek szép szavak, ám ha a publikumnak más a véleménye, akkor üresen csengenek. De mindettől a hatvani tárlaton nem kellett tartani, hiszen a képek megfelelő befogadókra találtak, a szemlélődök fogékonynak mutatkoztak a képekből érkező üzenetek vételére.

Godáné Nagy Katalin: Az ébredés angyala

Mindennapok vonásai

 A festőasszony azt mondja, hogy időnként kell az effajta megmérettetés az embernek. Ki kell állni a közönség elé, hiszen csakis így mérhető le, hogy az ember azt valósítja-e meg, amit akar. Persze, azon már túl van, hogy a festés abbahagyása szóba kerülhet, hiszen az önkifejezésnek e formájáról már nem mondhat le. A technikát, a színek megkomponálását viszont tovább lehet tökéletesíteni, hiszen minél jobban elmerül az alkotó a festészet világában, annál jobban rádöbben, hogy mennyi még a tanulnivalója. 

Godáné Nagy Katalin szívesen beszélget az emberekkel. Azt mondja, megfelelő környezetben tanácsokat is tud adni, jövőlátásra, sorselemzésre is vállalkozhat. Mindezt nem lehet a festészettől elvonatkoztatni, hiszen az emberi sors is apró, képzeletbeli ecsetvonásokból rakódik össze. Ezek a vonások mindannyiunk életében ott vannak, de nem mindenki előtt állnak össze látható képpé. Vannak viszont avatottak, akik érzékelik a mások által felfoghatatlan részleteket is. A festőasszony a jelek szerint közéjük tartozik.

Forrás. Heves Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

Godáné Nagy Katalin - videó

Forrás: Gyöngyösi TV

2021. április 24., szombat

Létezik pokol és mennyország?

 
 A legtöbb ember számára, aki hisz a túlvilágban, a pokol és a mennyország a két ellentétes pólusú helye a szellemvilágnak, mely egymástól élesen elkülönül, melyekbe ki-ki érdeme szerint kerül a fizikai élete után, s mely aztán valószínűleg végleges állapota is a léleknek. 
Ez a nézet főképp az egyházi tanításoknak köszönhető. 
 

 A katolikus egyház például, mely nálunk vezető vallásnak tekinthető, mindannyiunk esetében egy életet hirdet, mely után, attól függően, hogy mennyire tartottuk be Isten törvényeit, eldől, hogy a pokolba vagy éppen a mennyországba kerülünk, ahol aztán öröknek tűnő szenvedés avagy üdvösség vár ránk. Ez a világkép persze ezer sebből vérzik, s azontúl, hogy logikátlan, valamint nem áll szinkronban a legtöbb szellemi tanítással sem, a félelemre alapoz, s a hívők irányíthatóságára törekszik.
 Így itt csak röviden említeném meg, hogy nagy probléma, ha egy olyan Istent képzelünk el, aki minden gyermekének csupán egy fizikai életet engedélyez, ráadásul egymástól gyökeresen eltérőeket, s ennek ellenére az abban nyújtott teljesítménye alapján örökre bélyegezné is őket.

A pokol és a mennyország hagyományos leírása, képzeletbeli megjelenítése félreértelmezett, emberi fantáziával és túlzásokkal átszőtt. Noha igazság nyilván van benne, mégis jellemző rá, hogy a szimbolikus jelentéseknek sokszor szó szerinti jelentést tulajdonít. Nyilvánvaló például, ha egy bűntudat tüze éget bennünket, akkor nem valóságos tűzre kell gondoljunk...

Valójában szellemvilág létezik, s benne a "lakóival" a szellemekkel (lelkekkel), többek között valamennyiünkkel.
A szellem és a lélek szót most az egyszerűség kedvéért egymás szinonimájaként használom, de a kettő közötti különbségről itt írtam bővebben:

Mi a különbség szellem és kísértet között, valamint lélek és szellem között?:
 
A szellemvilágnak számtalan szintje létezik, s azok egymástól rezgésszintjükben különböznek, kezdve a nagyon sűrű, nehéz rezgésűektől, a nagyon finomakig. Minden lélek rendelkezik egy rá jellemző rezgéssel, s éppen ez dönti el, hogy a szellemvilág melyik szintjén tud tartózkodni. A lélek rezgését pedig kizárólag a benne megszülető gondolatok, érzelmek, valamint a másokban, a tettei által kiváltott érzelmek visszaható energiáinak a rezgése határozza meg. Minél sűrűbb rezgéseket bocsájt ki magából (minél önzőbb, mások felé minél gonoszabb), annál alsóbb szinteken tud helyet foglalni, s minél tisztább, finomabb rezgéseket (minél önzetlenebb, minél jobb indulatúbb), annál magasabbakon. A léleknek ez a rezgéstartománya folyamatosan változik, attól függően, hogy a lélekfejlődésében előre halad vagy éppen visszaesik, valamint hogy milyen karmát generál magának és tud le. (Az esetek túlnyomó többségében előrehaladás történik.) A léleknek bármikor van lehetősége tehát változtatni a helyzetén, szellemi előrehaladása csak tőle függ. Mivel a léleknek ugyanúgy természetes ösztöne az egyre magasabb világok felé haladás, mint például a fizikai életben a testnek a járni tanulás, így előbb-utóbb minden lélek haladni fog feljebb, csupán abban van a különbség, hogy ezt valamennyiük egyéni úton és idő alatt teszi meg.
 
 
Az egyes vallási tanításokkal szemben nem hogy létezik reinkarnáció, hanem egyenesen ez az alapja a létezésünk jelenlegi szakaszának. Jelenleg a fizikai testet öltések sorozatát éljük, melyek szervesen egymásból következnek, s melynek célja, hogy a lélek a fizikai világban jelen lévő rosszal való érintkezés mellett is felismerje azt és elhatárolódjon tőle. A léleknek meg kell tanulni, hogy mivel ugyan látszólag különálló egyének vagyunk, egy bizonyos ponton mégis egyek, s ezért bármit teszünk bárkivel, azt valójában saját magunkkal is tesszük. Így került megalkotásra a karma rendszere, ami minden egyes léleknek a tetteik következtében azt adja vissza, amit ők adtak kifelé - akár már az adott fizikai élet alatt is, de többnyire egy következő leszületés alkalmával. Ha pozitívat, akkor azt, ha negatívat, akkor azt. Hogy a lélek egy idő után felismerje - saját bőrén tapasztalva a korábban másoknak okozott érzelmeket -, hogy mi az, amit jó tenni másokkal, s mi az, amit nem. (Az átlagosnál fejlettebb lelkek tapasztalhatják a karmájuk visszahatását már az adott fizikai életükön belül is.) 
 
Ennek a teljes megtanulásához több száz, akár több ezer fizikai élet is szükséges lehet, ám az idő a szellemvilágban egészen másképp megy, mint ahogy azt most mi ismerjük. A jelen fizikai életünk sokszor túl keménynek tűnik most, túl véglegesnek, holott a teljes létezésünket tekintve, az csupán egy múló pillanat. Sokszor, amikor nagyon kétségbeesettek vagyunk, jusson eszünkbe, hogy egy adott élethelyzet minden esetben karmikus, és megélni vagy megoldanunk szükséges, nem pedig túlságosan komolyan vennünk, hiszen mindez csak egy elfogadni való okozat, s minden, amit most oly kizárólagosan létezőnek és komolynak gondolunk, az mulandó, nagyon is mulandó.

Nagyon sokan, akik a testi haláluk után elhagyják a testüket, s a szellemvilágba kellene, hogy visszatérjenek, nem mernek átlépni a hívogató fénybe, mert az éppen hátrahagyott életükben azt tanulták meg, hogy létezik pokol és mennyország, s bűnösnek érezvén magukat, úgy tudják, utuk biztosan a pokolba vezet majd. Sokan rekednek itt a köztes térben emiatt, ami nekik és az itt hagyott szeretteiknek sem jó. A lélek, amíg vissza nem tér a szellemvilágba, a legtöbb esetben még az éppen hátrahagyott életében kialakult világképében hisz, így hiába jött ő is leszületése előtt a szellemvilágból, ezen emlékei ebben az állapotban még nem minden esetben térnek vissza. Ezen vallási tévtanítás egyik legnagyobb negatív hozadéka egyébként éppen ez a pokoltól való félelem miatti megrekedés, s éppen ennek a kiküszöbölése miatt nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a tényleges igazsággal, mielőtt a testi halála bekövetkezne. Valójában tehát senkinek sem szabad félnie a pokolra jutástól! 
 
Mindenkinek azt kellene megtanulnia, hogy amikor bekövetkezett a testi halála és elvált az addig viselt testétől, kellően tudatos legyen, tudja, hogy mi történik vele, s hamarosan (de legkésőbb néhány héten belül) vegye észre a szellemvilágba vezető kapu fényét és keljen át rajta, ahol már a szellemi segítői és korábban eltávozott szerettei várják. Igaz, hogy a szellemvilágnak azon szintjére fog tudni elhelyezkedni, amilyen rezgésekkel ő maga is rendelkezik, de ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy például tüzes mezőkön kellene örökké kószálnia, vagy vad lények tépnék szét, s még sorolhatnám... Ezek mind az emberi elme szüleményei, s kerülhet valaki ilyen közegbe, de csak akkor, ha még a szellemvilágba nem tért át, s ha mindezeket a díszleteket maga köré megteremti, hibás gondolataival, hibás világképével, félelmeivel. 
 

Egy kellően tudatos lélek bármelyik szintjére is kerül vissza a szellemvilágnak (tehát bármilyen életet is hagyott maga mögött), igaz, hogy a neki megfelelő szintre kerül, de szellemi segítők veszik körül, s mindenképpen egy olyan közeg, ahol a feltétel nélküli szeretetet érezheti. Összességében minden esetben határtalan nyugodtság és boldogság veheti körül - a többi már a saját gondolataitól, érzelmeitől és a még fizikai testben lévő hozzátartozóitól függ, akiknek a feléje intézett gondolataikat és érzelmeiket érzi a lélek. (Ezért nagyon fontos, hogy eltávozott szerettünket igyekezzünk a legkevésbé fogni, nehéz érzelmeinkkel, inkább mindig szeretettel gondolva rá, de a későbbi viszontlátás biztos tudatában, fogadjuk el a távozását, melyről tudhatjuk, valamennyiünk esetében sorsszerű, előre megírt.)

A lélek, amikor visszatér a szellemvilágba, a szellemi segítőin kívül várják azon szerettei, akik már korábban visszatértek. Lehetséges, hogy egyes lelkek nem azonos szintjén élnek a szellemvilágnak, mint a frissen érkező lélek, de ez nem gátolja meg azt, hogy később is találkozzanak. Egy alsóbb szinten lévő lélek ugyan nem tud belépni egy magasabb szintre, de egy felsőbb szinten lévő lélek bármikor lelátogathat egy alsóbbra.

A lélek, miután visszatért, szellemi segítőivel átértékeli az épp elmúlt életét, s megértve azt, annak következményeképpen összeállítják, megtervezik a következő leszületést. Az átértékelés alatt a lélek tisztában lesz elmúlt élete minden tettével, annak másokban okozott következményeivel (ennek egyik "ízelítője" a halál közeli élményekből ismert életfilm lepörgés), így nem más fog felette ítélkezni, hanem saját maga, immár teljes tudatosságában. Akár a szellemi vezetőitől, akár Istentől kizárólag feltétel nélküli szeretet fog kapni, megértést, elfogadást, jó tanácsokat a jövőre nézve, de ítéletet soha. Azt legfeljebb saját maga a lélek érez maga iránt, de aztán megérti, hogy soha, semmi esetében sincs késő, s hibáit mindig helyrehozhatja egy következő leszületés alkalmával. Bűntudatától és lélekfejlődési ösztönétől hajtva vállalja következő reinkarnációját, melyben tudja, hogy jóváteheti elkövetett hibáit, de persze ugyanúgy élvezheti, korábban másoknak adott szeretetét, jóságát is.

A pokol (valamint a mennyország) létezése és érzése tehát szimbolikus. Érezhetjük magunkat a pokolban és a mennyországban is, itt, a fizikai életben, de a szellemvilágban is. Előbbiben ha magunk vagy mások azzá teszik nekünk, utóbbiban ha magunk tesszük azzá. A fizikai világban korlátozott a ráhatásunk erre, a szellemi világban csak tőlünk, a gondolatainktól függ mindez. A fizikai világban (mivel itt jelen van a rossz is), eleve ki lehetünk téve, múltbéli tetteinknek megfelelően, a pokol vagy a mennyország érzésének, a szellemvilág azonban mentes a rossztól. Ott csak addig érezhetjük rosszul magunkat, amíg a most elkövetett tetteink miatt bűntudatunk van - ám ez törvényszerűen és ösztönszerűen hamar elmúlik (a karma persze megmarad, amíg meg nem éljük azt később), de mindennek mértékét mindig a jelenben határozzuk meg. Egyetlen egy törvénye létezik Istennek. Azt tedd másokkal, amit szeretnéd, ha mások tennének veled. Másképp szólva úgy bánj másokkal, ahogy saját magaddal bánnál, hiszen - ilyen értelemben - nincs is különbség egyikőnk között sem. Azon múlik minden, hogy ezt az egy törvényt mennyire sikerül alkalmaznunk. Ha nem sikerül teljesen, annak arányában ugyan bánkódunk érte odaát egy ideig, de jól tudjuk, hogy ez egy tanulási folyamat, mely a jövőben folytatódik tovább, s mindig van lehetőségünk újra és újra próbálkozni - persze azért ez nem a végtelenségig tart, hiszen mint írtam fentebb is, minden léleknek ösztöne, hogy mihamarabb fejlődjön.

Saját lelkünk mielőbbi és minél nagyobb mérvű fejlődését úgy tudjuk elősegíteni, ha minél inkább igyekszünk a pár sorral fentebb írt egyetlen isteni törvénnyel azonosulva élni. Ha félelem van bennünk, akár a képzelt pokollal szemben, csak hátráltatjuk magunkat.
 
   - Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

Kapcsolódó írás:
Egy nyugalmazott püspök elmagyarázza, hogy miért találta ki az Egyház a poklot

Pokol vagy Mennyország, spirituális előadás, Dömény István - videó
forrás:István Dömény 
 

Mi marad, ha átlépsz

 

Mielőtt meghalsz, ne aggódj a tested miatt... A rokonaid megteszik, ami szükséges - a lehetőségeik szerint.

Leveszik a ruhádat.
Megmosdatnak.
Felöltöztetnek.
Elvisznek lakóhelyedről az új címedre.
Sokan jönnek majd a temetésedre, hogy elbúcsúzzanak tőled. Lesznek, akik megváltoztatják terveiket, néhányan a munkahelyükre sem mennek be azon a napon.

A dolgaid, melyeket nem szerettél kölcsönadni, eladják, elajándékozzák vagy elégetik.
A kulcsaid,
a szerszámaid,
a könyveid,
a gyűjteményeid,
ruháid...

Tudd, hogy a világ nem áll meg és nem sír majd utánad az egész emberiség.

Munkádat átveszi más. Valaki, akinek egyenlő, vagy jobb képességei vannak, elfoglalja a helyed.

A tulajdonod az örökösöké lesz.
Egy darabig majd továbbra is idéznek, ítélkeznek fölötted, megkérdőjeleznek és kritizálnak azokért a kis és nagy dolgokért, amiket az életben tettél.

Azok az emberek, akik csak arcról ismertek, azt fogják mondani: ′′ Szegény...”

Az őszinte barátaid sírni fognak pár órát vagy pár napot, de aztán újra nevetni fognak.

Házi kedvenceid hozzászoknak az új gazdához.

Egy darabig a falra akasztják a fényképeidet, majd a bútorra teszik, míg végül a fiók alján tárolják.

Valaki más ül a kanapédra és eszik a tányérodból...

A mély fájdalom az otthonodban egy vagy két hétig tart, egy hónapig, kettőig. Egy évig, kettőig... Aztán csatlakozol az emlékekhez, majd véget ér a történeted.

Befejezted az emberek között, itt befejezted ezt a világot.
De a történeted az új valóságodban kezdődik: a halál utáni életedben.
Életedben minden elveszíti az értékét. Akkor is, ha olykor nem tudtál továbblépni éppen a szeretett dolgok miatt. Minden, ami itt volt, elveszíti azt az értékét.
A testi szépséged.
A neved.
A tulajdonod.
Hiteleid.
Állásod.
Bankszámlád.
Otthonod.
Autód.
Címed.
Rangod.
Barátaid.
Akik mindig melletted álltak.
Családod...

Ebben az új életben csak a lelkedre lesz szükséged.
Ez az egyetlen, ami megmarad.

Ezért próbálj meg teljesen, szépen élni és boldog lenni, amíg itt vagy, mert ahogy Assisi Szent Ferenc mondja: “Innen nem viszed el, amid van. Csak azt viszed el, amit adtál!"

 forrás: facebook ismeretlen

Kovács Sándor - Szárnyaló lélek című verse zenei aláfestéssel - videó
forrás:Mária Sóvári

Zene: Frank Pourcel - Morir de Amor

2021. április 23., péntek

4 jele annak, hogy nem ez az első földi életed


Mi is a reinkarnáció? E szerint a spirituális meggyőződés szerint a lelkek elhagyják a testet annak fizikai halála után, majd egy másik fizikai test részei lesznek, “reinkarnálódnak”, miután elidőztek keveset a szellemek világában. Egyesek Karmájuk enyhítéséért jönnek vissza, mások lelkük továbbfejlesztéséért, megint mások pedig azért, hogy mások fejlődését és kibontakozását szolgálják. A reinkarnáció létezését pedig elsöprő mennyiségű tudományos bizonyíték támasztja alá.

 
Honnan tudhatod, hogy volt-e már előző életed, vagy sem? Erre több lehetőség is van: pszichoterapeuta segítségével kérhetsz visszatekintést az előző életre, meditációs állapotban ösztönszerűen érezheted, hogy volt-e már egy életed, vagy egyszerűen pár jellemvonásodat elemezve következtethetsz erre.

Megtörténhet, hogy valóban volt még egy életed, és tulajdonságaidban mégsem találsz erre utaló jeleket. Ez alábbiak viszont nagy bizonyossággal jellemzik az idős lelkeket, érdemes hát átgondolni őket:

1. Jó emberismerő vagy

Már kiskorodtól fogva képes vagy az emberek viselkedése mögé látni. Pár perc után alkotni tudsz egy képet valaki jelleméről és életstílusáról, annak viselkedése alapján. Majdnem olyan ez, mint egy olyan program, aminek segítségével képes lennél letölteni más lelkek tulajdonságait. Ez azért van, mert előtte már találkozhattál olyan típusú személlyel, úgy is mondhatnánk, hogy a lelke archetípusával. Ez alapján pedig már ismerős számodra az egész jelleme, felfogása, gondolkodásmódja. Életeid során volt alkalmad több száz emberrel találkozni, így kevés olyan archetípus van, amit ne ismernél, vagy ne lettél volna vele kapcsolatban valamilyen formában.

Ez nem azt jelenti, hogy ítélkezel mások felett. Csak azt jelenti, hogy inkább megfigyelő típus vagy. Bulikban vagy összejöveteleken azon kaphatod magad, hogy néha körülnézel és elemzel. Figyeled az emberek viselkedését, reakcióikat, észreveszed a párbeszédek alatti energiaáramlást. Lehet, jobban is érzed magad távoli megfigyelőként, mint résztvevőként. Neked ez a természetes.

De más dolgok is világosabbak számodra. Ha valaki hazudik neked, azt tudod. Észreveszed az ellentmondást a szemeiben, energiamezejük változását, a megváltozott hanglejtést. Számtalanszor voltál már ilyen helyzetben, így nem vagy társadalmilag naiv, ha nem is volt még túl sok kapcsolatod az aktuális életedben. Mindig is nehezen befolyásolható voltál, mert látod az emberek igazi vágyait és szándékait. Egyszerűen ösztönösen érzed az embereket.

 
2. Szereted a magányt

Szeretsz magaddal lenni. Nem azért, mert szeretsz magányos lenni, hanem azért, mert jól esik az egyedüllét. Megelégszel azzal, hogy egymagadban légy. Szívesebben vagy egész éjjel egy mólón a csillagok alatt, mint buliban. Szívesebben lennél egyedül egy erdőben, mint egy bevásárlóközpontban. Ez nem azért van, mert remete vagy, hanem mert nincs szükséged a társadalomra ahhoz, hogy érvényesítsd öntudatod, hogy ki tudd nyilvánítani önmagad. Önértékelésed a magaddal és lelkeddel való kapcsolatodból fakad, nem pedig a rangi elismertségből vagy társadalmi státuszból.

Mikor először csöppensz ebbe az életbe, hajlamos vagy hanyatt-homlok a játékszabályok szerint élni és így felépíteni egy kényelmes életet. Ha már többször voltál itt, akkor már tudod, hogy az egész csak egy játék. És nem fáradozol többé a játékban maradásért.

Persze ugyanúgy jársz szórakozni és ugyanúgy szocializálódsz, mint mások, de ez számodra nem jelenti azt a fajta kikapcsolódást, mint másnak. Volt időd hozzászokni ahhoz, hogy emberek körül légy. Tudod, mit várhatsz. A nap végén akkor vagy elégedett és boldog, ha érzed a belső békéd, ami igazán belülről fakad.

3. Nem illesz be, tényleg nem

Bárhová mész, mindenhonnan kitűnsz. Iskola, munkahely, családi összejövetel. Egész életedben úgy érezted, nem illesz oda. Még most is barátkozol az emberi léttel, az is lehet, soha nem is fogsz hozzászokni. „Rendesen” viselkedni társaságban nehéznek tűnik, és egy értelmetlen beszélgetést folytatni egyenesen fájdalmat okoz neked. Néha nem is érted, miért viselkednek úgy az emberek, ahogy.

Kicsit olyan ez, mint az oroszlán esete, aki egész életében báránynak képzeli magát. Bárányként gondolkodik és viselkedik. Egy pár élet után viszont rájön, hogy ő bizony ennél több. Megismeri saját magát és felülkerekedik bárányságán. És egy új életben már természetellenes számára a bárányszerep, mert tudja, hogy ő oroszlán. 

 
Te vagy az, aki a tudatos álmokról, az állatok jogairól és spiritualitásról kezdeményezel beszélgetést, amikor mindenki más az időjárásról és a sportról akar beszélni. Néha ők kezdeményeznek beszélgetést, mert érdekled őket vagy csak fejtörést okozol nekik, de általában te vagy az, aki mindig megtöri a társadalmi konvenciókat. De nem csak az érdeklődési köröd miatt lógsz ki a sorból.

Talán a leglényegesebb az, hogy nem is igazán tudod, hogy kell beilleszkedni. Talán próbáltad is már, de kínos volt vagy kudarcot vallottál. Ez rendben van. Nem is érted, hogy lehetnek egyesek olyan boldogok, mint az óvodások cukorkaosztáskor, és mesterkéltnek tartod a szokványos, helyénvalónak vélt dolgokat. Olyanokat csinálsz, amit mások „furának” tartanak, mint például meditálni egy köztér padján vagy esetleg megállni a parkoló közepén, hogy magadba szívd a Nap éltető energiáját, de csípős megjegyzésből is akad pár. Több furcsa szokásod van az átlagembereknél, de nem azért, mert különbnek akarsz tűnni, hanem azért, mert nem tudod, hogyan kell „normálisnak” tűnni.

4. Fejlett lelked van

Az emberek gyakran kérhetnek tőled tanácsot, még ha fiatalabb is vagy náluk pár évtizeddel. Értékelik a véleményedet, mert jó rálátásod van a dolgokra és a korodhoz képest bölcs vagy. Anélkül, hogy egoistának tűnnél, jobban megérted és szélesebb értelemben fogod fel az élet kihívásait, mint mások. Talán ezért is vagy itt: segíteni másoknak elérni a céljaikat.

Mivel éltél már itt, tisztában vagy a türelem, őszinteség és önelemzés fontosságával. Amit más 10 év alatt tanul meg, az neked egy év alatt sikerül, mert a lelked sok mindent átélt már és fel tudja ismerni a jeleket. Lelki fröccsöt adni a szenvedőknek természetes dolog a számodra, mert mindig képes vagy együtt érezni velük, tudod, min mennek keresztül. Saját életedben is szembesülsz csapásokkal, de érett gondolkodással és kiegyensúlyozottan tudod őket kezelni. Hamar tanulsz az élet leckéiből és meghallod, amit az élet saját magadról tanítani akar neked.

És őszintén szólva, csak több bölcsességet és tapasztalatot szerzel azzal, hogy értékeled a világ dolgait. Nem igazán foglalkoztat a társadalmi státusz, a hírnév, vagy, hogy egy bájos és otthonos fészket varázsolj magadnak. Lelki fejlődésre vágysz, jobb emberré fejlődni és segíteni másoknak, hogy ugyanezt tehessék. Ezt érzed a legtermészetesebbnek és legkifizetődőbbnek.

Forrás: egeszsegter.hu - eletigenlok.hu

A lelki fejlődés meditációja (Száraz György) - videó
 A meditációt Száraz György írta és készítette
 

Van fény az alagút végén

 

Földünk már sok nagy járványt élt át sok száz millió halottal, amíg nem volt hathatós ellenszer. Ezek ellen a nagy betegségek ellen még ma is a védőoltásokat használunk. Az Ég megengedi a „gyermekeinek”, hogy ne mindig éljenek egyensúlyban, de segíti is őket, hogy ismét rendbe tudják tenni az életüket.

A lelkünk tudja, hogy az „Atya” szeretettel kíséri a tanulásunkat! Azért olyan fontos, hogy utainkon kapcsolatban legyünk a lelkünkkel, mert ez megerősíti a hitünket, hogy az Ég szeretettel kísér minket.

Tehát minél tovább haladunk előre utunkon, minél több tudás ébred bennünk, annál könnyebben értjük meg az életet. Minél jobban növekszik a teljességünk, annál inkább támaszt tudunk nyújtani másoknak a belső stabilitásunkból. Minél világosabb a fény, amit megérintünk, annál erősebb lesz a szeretetet, amit mások iránt érzünk.

Minden nap, minden gondolattal és minden cselekedettel hozzájárulunk a kisugárzásunkhoz, és a minket körülvevő energiamezővel hatunk a világra, ahogy ez az energiaburok vonzza hozzánk a sorsunkat is. Felelősek vagyunk a bennünk lévő fényért és árnyékért, ahogy a körülöttünk lévő világért is. Milyen jó tudatosan és kreatívan foglalkozni ezekkel a gondolatokkal, és felismerni, hogy minden munka, amit saját magunk épülésének érdekében végzünk, a világ iránti szolgálat is egyben. Fontos időszakban élünk, mostani vívmányaink fontos hozzájárulást jelentenek az emberiség számára. De a világnak nemcsak gyakorlati, mindennapi életet megkönnyítő segítségre van szüksége, a világnak szüksége van a szívünkben lévő érzésekre is, és arra, hogy már most úttörői legyünk az új korszaknak. Így a bennünk lakó fény üzenetté válhat, mellyel megérinthetjük a világot.

Egy nagy szellemi családhoz tartozunk, és már régóta együtt vagyunk a hit különböző formáiban, különböző utakon haladva. Mert minden új megtestesülés mindig egy új harc fény és árnyék között, annak megfelelően, hogy miként értjük meg a fényt. És minden elért győzelem erősebb sugárzást hoz létre, ahogy erősebben ébredő felelősséget is jelent a bennünk és a körülöttünk lévő világ iránt.

Azáltal, hogy önmagunkon és a világon dolgozunk, lelki gazdagsággal töltjük meg a „tározóinkat”, miközben megnyílik a szívünk, és összekapcsolódunk a belső erőforrásainkkal. Ha nem is hozunk létre semmilyen „világmegváltó” dolgot, de fontos kapcsolatokat teremtünk az emberekhez. A természet iránti felelősségünk is növekszik, és egyre erőteljesebben érezzük a láthatatlan világot. A szemünk kinyílik, és egyre inkább „bolygó-polgárokká” válunk. Elkezdjük érezni az egész emberiség történetét a sejtjeinkben, a tudattalan emlékezetünkben. Megbecsüljük az összes különféle gondolat- és hitrendszert, melyek értéke egy bizonyos időben olyan fontos volt.

Egyre jobban megismerjük a körülöttünk lévő angyalok és fénylények közösségét, még akkor is, ha egyébként átlagos, hétköznapi emberek maradunk, és – ahogy mindenkinek – nekünk is vannak jó és rossz napjaink, és nekünk is oda kell figyelnünk a mindennapi élet különböző oldalaira. A Föld testet adott nekünk, ahogy egy nap majd újra be is fogadja azt, ám a szívünk szabad! Szívközpontunk folyamatosan megnyílik, és megtelik fénnyel. Már sok lépést megtettünk, és sok fokozaton haladtunk át, ha nem is a tökéletességig, de egy értelemmel teli és észszerű élet irányába.

Sokat tanultunk, és készek voltunk sok különböző szinten elkötelezni magunkat. Az elmúlt évezredekben elvégzett munka az örökségünk egy része, az erőnk, a tudástárunk egy része. A most ébredező szabad akaratunk pedig ajándék, mely lehetővé teszi, hogy új módon kapcsolódhassunk össze a világgal. Egyesek a Földdel törődnek, mások a hátrányos helyzetű népek és nemzetek mellett állnak ki. Sokan a gazdasággal foglalkoznak, míg mások az egészség megőrzésének és helyreállításának szentelik magukat.

Bárhol is állunk, van egy bizonyos helyünk, egy bizonyos feladatunk a kozmosznak ebben a nagy rendszerében. Minden nap új kezdet és beteljesülés számunkra. Minden nap megszervezzük és megújítjuk erőinket annak érdekében, hogy egyre tudatosabban tudjuk elhelyezni magunkat a változó időkben, egy korszakváltás dinamikájában. Így válik egyre tudatosabbá, hogy az életnek szüksége van a kreatív kisugárzásunkra, az új utakra, arra, hogy megosszuk a bátorságunkat, ha valaki szomjazik, megajándékozzuk a szeretetünkkel, és megosszuk a befogadó fényt azokkal is, akik árnyékban élnek ezen a világon!

forrás: Eva Gostoni spirituális tanító és írónő

2021. április 19., hétfő

Csak az számít, hogy te mit gondolsz magadról!



Ne foglalkozz a bírálókkal és ítélkezőkkel!

Amikor valamire vágysz, valamit szeretnél megvalósítani, elérni az életedben, higgy benne, hogy a Magasabb Intelligencia ösztönöz erre. Téged választott erre a feladatra, mert tudja, hogy képes vagy rá, célja van veled és a terveiddel. Soha ne fojtsd el magadban ezt a vágyat, főleg akkor nem, ha mások nem hisznek benne, hogy meg tudod csinálni, esetleg (többnyire a hátad mögött) gúnyolódnak, bírálnak vagy elítélnek miatta.
 
 
Ne hagyd, hogy győzzön a “mit mondanak majd az emberek”, vagy a “családom ezt sohasem értené meg”, vagy “a barátaim elfordulnának tőlem”. Csak az számít, hogy te hogyan érzel az adott dologgal kapcsolatban. Ha izgatottság fog el, amikor rá gondolsz, lelkes vagy, amikor azzal foglalkozol, újabb és újabb ötletek állnak sorban a fejedben, amikor azt a dolgot tervezed, akkor ne hagyd, hogy bárki visszahúzzon! Csak csináld! Biztos, hogy képes vagy rá! Minden terv, amiben rendületlenül és pozitív töltettel hiszel, megvalósul és sikert hoz! A legvadabb terved is.

Az ember csak akkor lehet maradéktalanul boldog, ha ott él, ahol igazán szeretne, ha úgy él, ahogy igazán szeretne, ha azzal él, akivel igazán szeretne, ha azt csinálja, amit igazán szeretne. A te vágyaid a tieid, nem másoké. Ne hagyd, hogy mások irányítsák az életed, hogy a racionalitásra hivatkozva mások döntsenek helyetted. Ha nem tesz boldoggá a munkád, lépned kell. Ha nem tesz boldoggá a kapcsolatod, lépned kell. Rajtad kívül senki sem tud változtatni a helyzeteden. Amint a jó érzéseidet kezded követni, rohamos mértékben válik jobbá az életed, szinte meseszerű lesz a köréd épülő új világ.

Ha a családi kötelékeid megsínylik a váratlan önbizalmadat, ne aggódj, már időszerű volt, hogy lazábbak legyenek. Ha a baráti kapcsolataid nem élik túl a fejlődésedet, ne aggódj, már időszerű volt, hogy véget érjenek.
 
 
Napoleon Hill így ír erről: “A legtöbb ember megengedi rokonainak, barátainak és másoknak, hogy olyan mértékben befolyásolják, hogy már képtelen élni a saját életét. Mindez csak azért lehetséges, mert félnek a bírálatoktól. Sokan rosszul házasodnak, kitartanak döntésük mellett, és szerencsétlenül élik le az életüket, mert félnek a bírálattól, ami akkor érheti őket, ha kijavítják a tévedésüket. (Mindazok, akik engednek ennek a félelmüknek, tudják, milyen jóvátehetetlen pusztítást eredményez, lerombolva az ambíciók és az eredmények elérésének vágyát.) Milliók és milliók nem mennek felnőtt korukban tanulni, mert félnek a bírálattól, vagy hogy esetleg megmosolyogják őket. Számtalan nő és férfi, fiatalok és öregek, kötelességtudatból megengedik rokonaiknak, hogy tönkre tegyék az életüket, mert félnek a bírálattól. (A kötelesség egyetlen embertől sem követeli azt, hogy hagyja szétrombolni személyes ambícióit és azt a jogát, hogy a saját életét élhesse.) Az emberek nem mernek kockázatot vállalni az üzleti életben, mert félnek a bírálattól, amiben kudarc esetén részük lehet. A bírálattól való félelem ilyenkor erősebb, mint a siker utáni vágy.”

Azt nem tudod megakadályozni, hogy mások véleményt alkossanak rólad, a külsődről, a gondolataidról, a kapcsolataidról, a tanulási vagy munkamorálodról, a gyereknevelési módszereidről, a karrierépítési technikáidról, a vállalkozó szellemedről, a vágyaidról. egyszóval az életedről, de azt igenis meg tudod akadályozni, hogy hatással legyenek rád. Meg tudod tenni, hogy ne foglalkozz velük. És ha boldogan akarsz élni, tedd is meg!

forrás: lelki békénk.hu
 
 Somewhere over the Rainbow - videó
 

Az 5 éves kisfiú azt mondja, hogy ő Diana hercegnő reinkarnációja

 
Fontos információk vannak a birtokában!

Egy 5 éves ausztrál gyerek különös és fura “kapcsolatról” számolt be Diana hercegnővel. 
Minden jel arra utal, hogy Billy Campbell, a közismert tévés személyiség David Campbell 5 éves fia, Diana hercegnő reinkarnációja.
 

David Campbell egy újságcikkben számol be a különös történetről, arról, hogy az 5 éves fia milyen információkkal rendelkezik Diana hercegnőről, úgy, hogy valaha beszéltek volna róla neki.

David Campbell ausztrál tévés személyiségnek és feleségének, Lisának három gyermeke van: a 10 éves Leo, és az 5 éves ikrek, Billy és Betty. Családi életükben különös fordulat következett be, amikor kiderült, hogy Billy természetfeletti kapcsolatban áll az elhunyt Diana hercegnővel. David és Lisa azt állítják, hogy soha nem beszéltek a kisfiúval Dianáról, és nem mesélték el neki azokat a történeteket, amelyekről ő beszámol.
 
 
“Az egész akkor kezdődött, amikor a feleségem egy képet nézett, amin Lady Di volt. Billy rámutatott és azt mondta: “Nézd, anya! Ez én vagyok, amikor hercegnő voltam.” – mondta David Campbell.

Kezdetben azt gondolták, hogy ez csak egy vicces, véletlenszerű megjegyzés a 2 éves gyerektől, de, amint telt az idő egyre többet beszélt Billy a királyi család életéről. Amikor meglátta Vilmos és Harry herceg fényképét, a “fiaimnak” nevezte őket.

“Egy skót barátunknak arról beszélt, hogy amikor Diana hercegnő volt, gyakran járt egy bizonyos kastélyba” – mesélte David.

A várat “egyszarvúakkal” jellemezte, és Balmoralként emlegette. 
 
 
Billynek több fotót is mutattak különböző várakról, kastélyokról, és, amikor megkérdezték, hogy melyikről beszél, állítólag másodpercek alatt az igazi Balmoral-kastélyra mutatott.

Amikor Lisa egy újabb fotót mutatott Billynek Dianáról, hátborzongató történetet osztott meg.

“Lisa mutatott neki egy újabb fényképet Dianáról, amelyre Billy azt mondta: az én vagyok, amikor hercegnő voltam, de aztán jött egy nap, amikor szirénákat hallottam, és többé már nem voltam hercegnő”. Billy azt is elmondta, hogy hercegnő korában volt egy John nevű testvére” – mesélte David.

David és Lisa nem tudtak egyetlen John nevű királyról sem, de amikor jobban utánanéztek, megtudták, hogy Dianának volt egy testvére, aki egy évvel előtte született, Johnnak hívták, de csecsemő korában meghalt.

Billy kiskorában sokat forgolódott éjszakánként, nem tudott aludni, amikor Lisa megkérdezte tőle, hogy miért nem alszik, azt válaszolta, hogy “Mert jönnek, és elvisznek”. Közben a tetőre mutatott, és azt mondta, hogy “de reggelre visszahoznak” – osztotta meg David.

Billy nagyon sok reinkarnációra utaló történetet osztott meg, most már csak az a kérdés, hogy valóban ő lenne Diana hercegnő reinkarnációja.

forrás: filantropikum.com
 
 Diana reinkarnációja - videó
forrás:ROYAL TUBE
 

Mire tanít a halálközeli élmény?


Miért nem tudjuk megbecsülni az életet? Miért csak akkor ébredünk rá az élet valódi értékére, ha megérint annak elveszítésének szele, vagy esetleg át is éljük a halál valamely fázisát?

Rengeteg halálközeli élménybeszámoló áll ma már az emberiség rendelkezésére ahhoz, hogy tanulmányozásukkal megértsünk belőle valamit, esetleg ne féljünk annyira tőle. Vannak, akik kifejezetten a halál jelenségét kutatják. A halál témáját alapvetően elkerülik az emberek, inkább nem is hozzák szóba, mintha ezzel távol lehetne magunktól tartani, meg lehetne ez által úszni. Vannak olyanok is, akik nem félik a halált, dacolnak vele, sőt néhányan el is eljátszadoznak a halál megtapasztalásával és túlélésével. 

A halál gondolatával megbarátkozni, a haláltól való félelmünket csökkenteni, magát az életünket teheti nyugodtabbá, élvezetesebbé, arról nem is beszélve, hogy ha a halált a legfájdalmasabb tragédia helyett az élet természetes velejárójaként kezeljük, ha arra elfogadással, tisztelettel, megértéssel tekintünk, akkor nagyon sokat segíthetünk szeretteinknek az átmenetben, amikor annak eljön az ideje, valamint magunknak is, amikor elveszítünk valakit.

Kapcsolódó írás
Tapasztalatok a halálos ágynál - egy hospice segítő beszámolója: 

https://dszilvia.blogspot.com/2017/02/tapasztalatok-halalos-agynal-egy.html

Paulinyi Tamás és Horányi Ágnes beszélgetése - videó

forrás: VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ

2021. április 18., vasárnap

A Covidról is jönnek a látomások

 

 Pszichológus volt, médium lett

Klézli Andrea pszichológus végzettséget szerzett, de úgy érezte:ez csak a racionális oldal.

Veleszületett médiumi képességeit is az emberek szolgálatába kezdte  állítani, így ma már az égi világ segítő üzeneteit közvetíti, többek közt a koronavírusról is.

- Már kislányként tudtam, hogy más vagyok, mind a többiek - idézi fel Klézli Andrea alternatív pszichológiai tanácsadó, médium, spirituális író.

- 4-5 éves koromban már a létezés nagy kérdései foglalkoztattak, a megérzések, látomások, jósló álmok is régóta kísérik az életemet.

Az ilyen álmok egészen mások, mint azok, amelyekben csak a napi stresszt dolgozzuk fel. A színek, a formák, a tájak, a hangok, és minden érzékünk, tapasztalásunk sokkal élénkebb, mint egy átlagos álom során. 

Elkezdtem előre megálmodni mi történik majd holnap, holnapután velem vagy valamelyik családtaggal, ismerőssel. Egyszer a saját asztmás rohamomat álmodtam meg egy külföldi utam előtt, de nem vettem elég komolyan, végül az odaérkezésünk után nem sokkal tényleg az orvosnál kötöttem ki, mert befulladtam. Pedig előtte sosem volt ilyen jellegű egészségi problémám. Volt, amikor azt álmodtam meg, hogy a barátnőm kismama lesz, holott egyáltalán nem terveztek babát. Láttam őt magam előtt nagy pocakkal, aztán 1 hét múlva bejelentette hogy várandós. 

- Sajnos édesapám halálát is előre láttam álmomban: elköszönt tőlem. Akkor még nem tudtuk, hogy beteg, nem akart orvoshoz menni, azt mondta: nincs semmi baja. Fél évvel az álom után derült ki, hogy igenis nagy baj van, és egyértelmű volt számomra, hogy menni szeretne tovább..... 

Pszichológiát tanultam, majd a diploma megszerzése után iskolában dolgoztam. De a pszichológiáról tanultak nem adtak választ azokra a kérdésekre, hogy ha nincs előre megírt sorsunk, én hogyan tudom érzékelni a jövőt, ezért spirituális úton is elindultam. 

Ma már azt gondolom, hogy a testi lelki szellemi problémáinkra a természetfeletti világból is hatékony segítséget tudunk kapni. Rezgésekből álló testen kívüli fénylényekről van szó, akiket nagyanyáink angyaloknak neveztek, és akik segítséget, sőt csodákat küldhetnek az életünkbe. Az érzéseinken keresztül tudunk kapcsolatba lépni velük, ehhez azonban a szívünknek nyitottnak kell lennie az égi világból jövő ajándékok befogadására. Vagyis ha valaki nem hisz, nem lehet neki igazán segíteni.

 - Nekem az angyalok tolmácsolják azokat a gondolatokat, érzéseket, melyekkel a hozzám fordulókat segíteni tudom. Legutóbb egy mély gyásztól szenvedő asszonynak közvetítettem üzenetet a férjétől odaátról, melynek lényege az volt, hogy a párja most is itt van vele, és mérhetetlenül szereti. Meghatóak ezek a találkozások, hálás vagyok, hogy átélhetem. De a Föld bolygó jelenlegi helyzetéről is kapok üzeneteket, legyen az politika és a spiritualitás kapcsolata vagy a koronavírus. 

Az új könyvemben részletesen írok mindenről a Roth nevű, magasan fejlett tudatú fénylény üzenetei által. Röviden és egyszerűen összefoglalva: az anyagi érdekeket szolgáló hatalmi harcok és széthúzás okozza azokat a romboló láncreakciókat, melynek a mostani kaotikus helyzet is része. Nincs egység. Ez politikai és közösségi szinten is igaz.  

Nagyon eltávolodtunk egymástól, nagyon más az értékrendünk: egyik embernek az autó másiknak egy virágzó fa. Fontos lenne mindenkinek megérteni, hogy az életünket ajándékba kaptuk, és ezzel a magasztos hálatelt érzéssel kellene élni! De közben a legtöbb ember az egyéni érdekeit nézi, a saját pecsenyéjét sütögeti, sokan próbálják kihasználni a másikat, kizsigerelni a természetet. 

A koronavírus miatt kialakult fejetlenségnek is a széthúzás az oka, nem maga a betegség. A vírussal kapcsolatban is volt látomásom, álmomban tavaly év elején repülőgépről szórták szét a kórt. 

- A vakcináról annyit mondanék: mindenkinek a saját hite szerint kell cselekednie, beoltatja-e magát vagy sem, és fogadjuk el, tiszteljük mások döntését. De erre az idegen anyagra egyesek, a saját félelmük és tudatuk teremtő ereje által, valóban reagálhatnak nem várt, akár életet is veszélyeztető módon.

forrás: Katymári Vanda - Kiskegyed

 
Mit tehetünk most?

A jelenlegi rendkívül feszült helyzetben  ha valakinek a hagyományos imádságok adnak lelki békét, akkor az imádkozzon.

Van, akinek a meditáció adja meg ugyanezt. De hiába imádkozik valaki gépiesen, nap mint nap, ha közben a mindennapokban negatív, lehúzó gondolatai vannak , és abból az érzésből teremti a valóságot.

Ugyanis amit belül érzünk, az megteremtődik a külső valóságunkban is. Egy szívből jövő szó is ugyanolyan hatalmas dolgokra képes, mint egy ima, mert nem a szó, hanem a hozzáadott érzés és a gondolat a fontos!


Ezt látta a fiatal, akinél 7 percre beállt a klinikai halál

 
Döbbenetes történetét megosztotta a nyilvánossággal is az a fiatal lány, akinél néhány éve klinikai halál állapota lépett fel.
 
 
TikTok-oldalán osztotta meg követőivel vérfagyasztó történetét egy Kasandra Hogan nevű fiatal nő. Mint mondja, még 18 éves korában, egy „hülye döntés” miatt egymás után háromszor is meghalt: összesen hét percre állt be nála a klinikai halál.

Hogan videóit több millióan követték, mielőtt letiltotta volna közösségi oldalát, ám amíg elérhető volt, záporoztak felé a kérdések nem mindennapi történetével kapcsolatban, a szerencsésebbeknek pedig válaszolt is.

A fiatal nő ugyan nem fejtette ki, „hülye döntése” pontosan mit takar, azt azonban részletesen elárulta, mit élt át, amíg halott volt.

Olyan érzés volt, mintha egy alagút beszippantott volna, majd a csillagok között kötöttem ki
– magyarázta Hogan. 
 
 
Hozzátette: az űrben volt, ahol mindent érzett. Azokat a szeretteit, hozzátartozóit, akiket korábban elveszített – habár nem látta vagy hallotta őket – pontosan érezte, hogy vele vannak. Testéről tudta, hogy mozdulatlan, szemét képtelen volt kinyitni, mindeközben pedig az egész testét átjáró kellemes melegséget érzett.

A beszámoló után egy felhasználó arra volt kíváncsi, hogy miután tudomása szerint oxigén nélkül az agykárosodás mindössze néhány perc alatt bekövetkezik, hogy lehet, hogy nem lett semmi baja Hogannek hét perc után.

A fiatal erre elmondta: rövid távú agykárosodást szenvedett, amelyet a vizsgálatok is alátámasztanak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy párbeszédre húsz perc után alig, vagy egyáltalán nem emlékszik, ezért amíg nem javul az állapota, notesszel jár mindenhová, hogy feljegyezhesse a körülötte zajló történéseket.

forrás: borsonline.hu

2021. április 17., szombat

Tényleg létezik, vagy csupán mese a lélekvándorlás?

 

A legtöbb embert foglalkoztatja a gondolat, vajon ki lehetett előző életében. Sokan más magyarázatot nem is találnak, amikor zűrösebb élethelyzetbe kerülnek, vagy olyan találkozásban van részük, amikor különösen ismerős érzések kerítik őket hatalmukba. Vajon létezik a lélekvándorlás, vagy csupán mese és kitaláció az egész elmélet? A lélekvándorlás szakértőjét kérdeztük, aki abba is beavatott, miként deríthetünk fényt az előző életeinkre...

Az előző életek jó és rossz cselekedetei is visszaköszönnek, amikor a lelkünk újra testet ölt (Thinkstockphotos)

Paulinyi Tamás (író, költő, lapszerkesztő, rovatvezető, publicista, pszi-kutató. A SZINTÉZIS Szabadegyetem igazgatója) 25 éve foglalkozik tudatkutatással, munkája során számtalanszor meggyőződött róla, a lélek a testen kívül is létezik, aminek ékes bizonyítéka a távoli múltba látás vagy a jövőérzékelés. Az, hogy a lélek egy magasabb tér-idő dimenzióban is létezik, és – ahogy Tamás mondja – köszöni szépen, remekül érzi magát, elképzelhetővé teszi azt is, hogy nemcsak egy testi életen keresztül tesz látogatást a földön, hanem újra és újra visszatér. 

NLC: Mi lehet a célja, hogy a lélek többször is testet tölt?

Paulinyi Tamás: Ha nagyon leegyszerűsítve kellene válaszolnom a kérdésre, annyit mondanék, a lélek folytonos visszatérésének legfőbb célja az, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön a földi lét során. Egy sokszor visszatért lélekben – amit a köznyelvben öreg lélekként emlegetünk – mély bölcsesség és rengeteg tapasztalat rejlik. Senkinek sem mondunk újat azzal, hogy a lélekvándorlás és a karma amolyan elválaszthatatlan páros, utóbbi lényege, hogy a jó vagy a másoknak szenvedést okozó tetteink, amelyeket az életünk során elkövetünk, a későbbiekben visszaköszönnek, és újabb tapasztalattal gazdagítanak bennünket.

NLC: Milyen bizonyítékok győzhetik meg a racionálisabban gondolkodókat arról, hogy a lélekvándorlás valóban létezik?

P. T.: Ezzel kapcsolatban két kutatási irányzatot ismerünk, az egyik az úgynevezett előző élet regresszió, amit hipnózisban végeznek. Ennek során, a klasszikus korregresszióval szemben (amit a pszichológiában terápiás módszerként alkalmaznak, hogy felfedjék a korábbi traumákat és rossz élményeket) nemcsak a gyerekkoráig viszik vissza az illetőt, hanem akár a születés előtti állapotáig is.

Egymástól függetlenül több pszichológus is rájött, hogy ezen a szinten nemcsak az embrionális korszakba tud visszatekinteni a hipnotizált alany, hanem megjelenhetnek további, történelmi korokban élt emberek emlékei is. A nagy kérdés ilyenkor az, vajon korábbi önmagukat látják-e, vagy „csak” bepillantást nyernek egy korábban élt ember életébe azon a szinten, ahol a halál után a tudat és az idő öröknek tekinthető. Az előző életet fürkésző regressziós hipnózissal kapcsolatos kísérletek során figyeltek fel arra, hogy a vizsgált személyek időnként olyan dolgokról is beszámolnak, amelyek biztos, hogy nem olvasmányokból vagy feledésbe merült tanulmányokból származnak. 

forrás: Bagaméri Viki - nlc.hu

Mire tanít a halálközeli élmény? Paulinyi Tamás és Horányi Ágnes beszélgetése - videó
forrás:VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ


Miért nem tudjuk megbecsülni az életet? Miért csak akkor ébredünk rá az élet valódi értékére, ha megérint annak elveszítésének szele, vagy esetleg át is éljük a halál valamely fázisát? Rengeteg halálközeli élménybeszámoló áll ma már az emberiség rendelkezésére ahhoz, hogy tanulmányozásukkal megértsünk belőle valamit, esetleg ne féljünk annyira tőle. Vannak, akik kifejezetten a halál jelenségét kutatják. A halál témáját alapvetően elkerülik az emberek, inkább nem is hozzák szóba, mintha ezzel távol lehetne magunktól tartani, meg lehetne ez által úszni. Vannak olyanok is, akik nem félik a halált, dacolnak vele, sőt néhányan el is eljátszadoznak a halál megtapasztalásával és túlélésével. A halál gondolatával megbarátkozni, a haláltól való félelmünket csökkenteni, magát az életünket teheti nyugodtabbá, élvezetesebbé, arról nem is beszélve, hogy ha a halált a legfájdalmasabb tragédia helyett az élet természetes velejárójaként kezeljük, ha arra elfogadással, tisztelettel, megértéssel tekintünk, akkor nagyon sokat segíthetünk szeretteinknek az átmenetben, amikor annak eljön az ideje, valamint magunknak is, amikor elveszítünk valakit.

Medek Tamás spirituális író válaszol 9.

 

Tamás, miért kelt át az anyukám? Miért nem maradt itt, ha maradhatott volna? Ki kel át és ki reked itt? Én azt szerettem volna, hogy maradjon itt és érzékeltesse számomra valamilyen módon, hogy itt van. A fájdalmam feldolgozhatatlan. Azt szeretném, ha a szellemi segítőim előre hoznák az én távozásomat is, hogy mielőbb együtt lehessünk.

Válasz:
Teljesen megértelek, azonban ez sokkal összetettebb annál, mint ahogy mi most a földi elménkkel azt megérteni képesek lennénk. Az időnk nem egyszerre kezdődik és nem is egyszerre fejeződik be a testi világban. Hanem kinek-kinek a maga, lelki előzményei által most megélni szükséges sorsútja szerint. Azonban akinek befejeződött, neki mennie kell, hiszen ki kell pihennie a testi élete fáradalmait, ki kell elemeznie a testi életét, és a szellemi segítőivel készülnie kell a következő életének tervére. Ezen kívül számos más egyéb dolga, elfoglaltsága is akad a léleknek odaát, elvégre mégis csak az az igazi otthonunk.

Van olyan lélek, aki a testi halála után itt reked, de ha így is tesz, nagyon helytelenül jár el és általában a nem kellő tudatossága miatt teszi ezt. Például azért, mert zavart a tudata és azt sem tudja, hogy meghalt a teste, s még mindig azt hiszi, hogy a testi életét éli, vagy nagyon kötődik itt valakihez vagy valamihez, stb. De helytelen, hogy itt legyen, ugyanis zavart kelt a saját életében és másokéban is, valamint őt is nagyon várják odaát. A szerettei is, és a teendői is. Ráadásul idővel az energiája is fogytán lesz itt és másoktól kell vételeznie (hétköznapi szóval élve meg kell szállnia másokat), ami újabb zavarokhoz vezet. Ezért nagyon fontos, hogy minden lélek a testi halála után legfeljebb 40-50 napon belül átkeljen. (Fontos megjegyeznem, hogy előbb-utóbb persze minden lélek átkel végül, hisz belátja, hogy nem maradhat itt.)

A lélek a testi halála után a tudatosságától függően viselkedik így vagy úgy, de a helyes az tehát, ha mielőbb átkel a szellemvilágba. Ő aztán is ugyanúgy figyelemmel kísérheti az itt lévő szeretteit, viszont a helyzete lényegesen jobbá válik úgy. Számunkra viszont nincs érdemben különbség, ha itt van, vagy ha átkelt már, tehát részünkről is értelmetlen azt kérni vagy várni, hogy maradjon, hiszen ezzel magunkon nem segítünk, neki viszont ártunk.

Képzeld bele magad anyukád helyébe. Kikerült a testéből és szembesült azzal, hogy ugyanúgy él tovább, felismerhette az igaz mivoltját, és tudta azt is, hogy mennie kell, hiszen várják odaát illetve számos teendője is van. Tudta ugyanakkor azt is, hogy mindig is érezni és látni fog téged (is), és neked még maradnod kell, de ha neked is eljön az időd, találkoztok. Képzeled bele magad a helyébe, hogy érzi mindazt a fájdalmat, amit te érzel iránta. S bár megérti, de mégis azt szeretné, hogy ez némileg enyhüljön, hiszen az elválásotok nem volt sem értelmetlen, sem végleges.

Tudom, hogy nagyon nehéz, és idő kell, sok idő, míg valamilyen szinten is képes leszel a távozását elfogadni. Mégis nagyon fontos, hogy megértsd, miért kellett így alakulnia, és mi van a fizikai világ mögött. Ugyanis ameddig anyukádat ennyire visszatartanád illetve magadat ennyire siettetnéd távozni (amit szintén nem szabad!), akkor magadnak is sokat ártasz és anyukádnak is! Minél inkább megérted, hogy hogyan is működik valójában a világ, annál többet segítesz magadnak és anyukádnak is! S ő is annál nyugodtabb lesz addig, míg újra nem találkoztok majd. 

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

2021. április 13., kedd

Hihetetlen üzenettel tért vissza a halálból

 
Egészen döbbenetes a rákbetegsége miatt kómába esett Anita története, akit a halálból segítettek vissza az orvosok, és aki egészen elképesztő üzenetet hozott a túlvilágról. 

 Anita Moorjani

A súlyos rákbetegségben szenvedett Anita Moorjani kómába esett. Az orvosok nem láttak esélyt a gyógyulásra, az asszony szervei leálltak. Néhány órával később felébresztették, hogy családja elköszönhessen tőle.

Az asszony a kómában fekve halálközeli élményt élt át. Anita elmesélte, mindent látott, ami a kórteremben körülötte zajlott. A férjét, aki fogta a kezét, az orvosokat, akik lélegeztetőgépre kapcsolták. Az ágyon fekvő testét, sőt azt is tudta, azzal megszűnt a kapcsolata.

Aztán káprázatos fényt látott. Érezte elhunyt hozzátartozóinak jelenlétét és szeretetét. A lelkek beszéltek hozzá, és útmutatást adtak neki. Felkínálták a lehetőséget, visszatérhet az életbe, vagy maradhat, ha úgy dönt. Az asszony először nem akart visszatérni, aztán mégis az életet választotta. 

Már azt is tudja, a Mennyország nem egy hatalmas hely valahol a felhők fölött, hanem egy állapot.

Az elképesztő tapasztalatnak és felismerésnek köszönhetően Anita megértette a négy éve tartó betegsége okát, megértette, mennyire rombolta a testét a bűntudat, és mennyire nem szerette önmagát. Visszatértét követően néhány hét alatt teljesen felépült a nyirokrendszerét megtámadó rákból. Csodás gyógyulására az orvosok egyszerűen nem találtak magyarázatot.

Élete a halálközeli élményt követően alapvetően változott meg. Tudott hinni önmagában, a világban, az egészségben, a párkapcsolatban, a létezésben. Azóta azt állítja, az életben öt igazán fontos dolog létezik.

A szeretet az első. A legfontosabb pedig, hogy önmagunkat tudjuk szeretni.

A második, hogy merjünk élni. A legtöbben félnek a haláltól, félnek az élettől. Ezt az érzés kell mielőbb elengedni.

A harmadik érték a humor és a nevetés. Legyünk vidámak, élvezzük az életet.

A negyedik tapasztalat, hogy az élet ajándék. Semmilyen tárgy nem lehet olyan értékes, mint az életünk.

Az ötödik is nagyon fontos, merjünk önmagunk lenni!

Megértette az élet értelmét, miután visszatért a halálból

forrás: nlc.hu

Részlet a könyvből:  

https://www.book24.hu/img/belepozok/bioenergetic/Meghaltam-hogy-onmagamra-talaljak.pdf

dr. Wayne W. Dyer előszava:

Ez a könyv mélyen megérintett, de még ennél is nagyobb hatást gyakorolt rám a személyes találkozás Anita Moorjanival, amelyet isteni egybeesések sorozata hozott össze. A négy évig tartó betegség Anitát a halál kapujáig, sőt tovább is vezette, hiszen belépett a halál házának előszobájába. A lélek kereséséről szóló könyvében részletesen beszámol ezekről a lépésekről. Elgondolkodva, figyelmesen és nyitott szellemmel olvasd, és hagyd, hogy a szavai kikezdjék a dédelgetett meggyőződéseidet, különösen azzal kapcsolatban, hogy mi van ezen a világon túl, vagy ahogyan mondani szoktuk, a túlvilágon. 
 
Kapcsolódó írás:
Anita Moorjani Halálközeli Élménye 4 Nap Alatt Eltünteti a 4B Stádiumú Limfómát 
 
 Anita Moorjani csodálatos gyógyulásáról szóló könyv 7. fejezete - videó
forrás:Pirgin hangoskönyvek

 
Anita Moorjani halálközeli élménye amely segit nekünk is félelem nélkül élni - videó