2021. április 18., vasárnap

Ezt látta a fiatal, akinél 7 percre beállt a klinikai halál

 
Döbbenetes történetét megosztotta a nyilvánossággal is az a fiatal lány, akinél néhány éve klinikai halál állapota lépett fel.
 
 
TikTok-oldalán osztotta meg követőivel vérfagyasztó történetét egy Kasandra Hogan nevű fiatal nő. Mint mondja, még 18 éves korában, egy „hülye döntés” miatt egymás után háromszor is meghalt: összesen hét percre állt be nála a klinikai halál.

Hogan videóit több millióan követték, mielőtt letiltotta volna közösségi oldalát, ám amíg elérhető volt, záporoztak felé a kérdések nem mindennapi történetével kapcsolatban, a szerencsésebbeknek pedig válaszolt is.

A fiatal nő ugyan nem fejtette ki, „hülye döntése” pontosan mit takar, azt azonban részletesen elárulta, mit élt át, amíg halott volt.

Olyan érzés volt, mintha egy alagút beszippantott volna, majd a csillagok között kötöttem ki
– magyarázta Hogan. 
 
 
Hozzátette: az űrben volt, ahol mindent érzett. Azokat a szeretteit, hozzátartozóit, akiket korábban elveszített – habár nem látta vagy hallotta őket – pontosan érezte, hogy vele vannak. Testéről tudta, hogy mozdulatlan, szemét képtelen volt kinyitni, mindeközben pedig az egész testét átjáró kellemes melegséget érzett.

A beszámoló után egy felhasználó arra volt kíváncsi, hogy miután tudomása szerint oxigén nélkül az agykárosodás mindössze néhány perc alatt bekövetkezik, hogy lehet, hogy nem lett semmi baja Hogannek hét perc után.

A fiatal erre elmondta: rövid távú agykárosodást szenvedett, amelyet a vizsgálatok is alátámasztanak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy egy párbeszédre húsz perc után alig, vagy egyáltalán nem emlékszik, ezért amíg nem javul az állapota, notesszel jár mindenhová, hogy feljegyezhesse a körülötte zajló történéseket.

forrás: borsonline.hu