A hasonló hasonlót vonz
magához, és általa megerősödik. Két különböző dolog taszítja egymást. Az
erősebb meghatározza a gyengébbet, és önmagához hasonlóvá teszi. Mindenki csak
azt tudja magához vonzani, ami pillanatnyi rezgésének megfelel. A félelem tehát
magához vonzza azt, amitől félünk. Viselkedésünk meghatározza a
körülményeinket.
Ha a zongorán
megpendítünk egy húrt, mindazon húr együtt fog rezegni vele, melynek felhangja
megegyezik a megpendített húréval, így hoz rezgésbe minden hang minden olyan
testet, melynek frekvenciája megegyezik vele. Ez azonban nem csupán a fizikai
testekre érvényes, hanem a lelki tapasztalás szintjén is igaz: azokat az
energiákat, rezgéseket és hangulatokat vesszük át, amelyekre fogékonyak
vagyunk. A test és a lélek tehát a vele rokon rezgéseket veszi át, és belesimul
környezetébe.
A rezonancia törvénye
nem más, mint az energiaátadás törvénye, hiszen minden rezgés átadja a benne
lévő energiát a hozzá hasonló rezgésű testnek. Test és lélek ekként erősíti
egymás rezgését és ezzel a velük egylényegű energiát. Aszerint, hogy miként
vagyunk hangolva, pozitív és negatív befolyás egyként érhet bennünket.
Valamennyi tömegmozgás a rezonancia törvényén alapszik.
A szabad választás
jogán mindazonáltal tőlünk függ, mely rezgésre vagyunk fogékonyak, melyhez
csatlakozunk, melyeket erősítjük vagy éppen csökkentjük. Ezen alapszik a
mantrák és a szent énekek hatása: az énekléssel rezgésbe hozzuk a bennünk lévő
energiákat, és hagyjuk, hogy hatásukat kifejtsék bennünk. Ennek a magas
rezgésnek a segítségével olyan területeket aktiválhatunk magunkban, amelyek
latensen mindig is megvoltak ugyan, de nem voltak hatékonyak. A teremtés
őshangjának, az OM szónak intonálása így hoz rezonanciába bennünket a
legmagasabb rezgéssel.
Minden ember a
valóságnak csak azt a részét érzékeli, amelyre képes rezonálni, és ez nem
csupán az érzéki észlelésre vonatkozik, hanem a teljes valóság észlelésére
igaz. Ami rezonanciaképességünk határain kívül van, azt nem érzékeljük, az nem
létezik számunkra, annak ellenére, hogy természetesen azért még létezik. Bár
tisztában vagyunk vele, hogy fizikai szemünkkel a meglévő fényspektrumnak
csupán nyolc százalékát tudjuk észlelni, mégis hajlunk arra, hogy a fennmaradó
kilencvenkét százalékot úgy kezeljük, mintha nem is létezne, csupáncsak azért,
mert képtelenek vagyunk érzékelni.
Miként hasonló
beállítottságú embereket magunkhoz vonzunk, ugyanúgy kerülnek elénk
gondolatainknak és érzéseinknek megfelelő életkörülmények és történések. Soha
senki nem keveredik például véletlenül verekedésbe vagy történik vele baleset,
hanem mindig saját affinitásának köszönhetően, amely nélkül ilyen esemény az ő
élményeként soha nem manifesztálódhatna.
Az embernek lehetősége
van, hogy a mindenütt jelen lévő semleges kozmikus elektronenergiát felvegye,
segítségével tetszőleges gondolatokat vagy érzelmi energiát hozzon létre, és
ezt az általa létrehozott rezgésfrekvenciát kisugározza. Ez a tudatosan vagy
akár tudattalanul kisugárzott energia megfelelő eseményeket fog vonzani, és
életkörülményként vagy élményként tapasztaltatja meg az illetővel. Gondolataink
és érzéseink "láthatatlan mágnesek", melyek a világból szüntelenül
magukhoz vonzzák mindazt, ami velük egynemű.
Alapvető gondolataink,
érzéseink és hajlamaink meghatározzák szellemi atmoszféránkat, és megteremtik a
siker vagy a sikertelenség auráját. Mindenki érzi a másik emberben ezt a
"valamit", és vagy szimpatikusnak, vagy antipatikusnak találja. Ahogy
megfelelő fertőtlenítőszerrel megtisztítják a kórtermet a kórokozóktól, úgy
lehet valamely tér szellemi atmoszféráját tudatos pozitív kisugárzással
"megtisztítani".
Engem nem a másik ember
magatartása bosszant, sért, bánt vagy idegesít - ez csupán kiváltja belőlem
ezeket az érzéseket -, az ősokot magamban kell keresnem: valami bennem is
megvan abból, amit a másik emberben elutasítok, és ez rezonál bennem. Nincs sok
értelme tehát bosszankodnom, sokkal inkább azon kell igyekeznem, hogy ezt a
tulajdonságot önmagamban feloldjam, nehogy a következő alkalommal ismét
rezonáljon. Ha sikerült feldolgoznom, akkor megszabadultam tőle.
Azt hisszük, hogy a
teljes valóságot érzékeljük, holott minden ember korlátozott
rezonanciaképességgel rendelkezik. Amikor egy könyvet olvasunk, azt hisszük,
hogy az egész könyvet befogadtuk, ám ha ugyanezt a könyvet néhány évvel később
újra elővesszük, egészen más dolgokat fogunk belőle felfogni. Minthogy
időközben tudatunk és vele együtt rezonanciaképességünk is kitágult, ezért a
valóságnak már egy nagyobb részét tudjuk felfogni. Lehet, hogy ha néhány évvel
később ismét elővesszük a könyvet, ugyanígy járunk, s ezúttal még jobban, még
mélyebb rétegeiben tárulkozik fel a könyv.
Különleges
rezonanciaképességünknek köszönhetően újra meg újra sajátos
"véletleneket" élünk meg. Egy zenész például véletlenül megismerkedik
az utcán egy másik zenésszel, egy tudós "véletlenül" a parkban egy
padon felejtett újságban szakterületére vonatkozó cikket talál. Mihelyt belül
megértünk egy bizonyos tapasztalatra vagy találkozásra, szellemileg
előkészülünk erre a tapasztalásra, és a sorstörvény alapján a megfelelő
élményben lesz részünk. Ám ha egy ilyen élményre még nem állunk készen, ez
irányú igyekezetünket és próbálkozásainkat nem koronázza siker.
Minthogy a különböző
rezonanciaképességekkel rendelkező emberek a valóságnak más-más részét
érzékelik, mindannyian más-más világban élünk. Az ember a saját
rezonanciaképessége alapján teremti meg a maga világát, amelyet rajta kívül
senki nem látott, és amelyben tökéletesen egyedül él.
Íme egy példa:
tételezzük fel, hogy önnek van egy rádiója, amely az URH-ra van beállítva, és
más adókat nem is ismer. Végigpróbálhatja a teljes sávot, mindig csak olyan
adásokat fog majd, amelyeket az URH sugároz. Az ön barátjának ugyanolyan
rádiója van, amely azonban középhullámra van beállítva. Egy napon a programról
beszélget a barátjával, ám bármennyire is igyekszik, nem képes megérteni, miről
beszél a barátja, mert az ő programleírása nem illik az önére. Hasonlóképpen a
barátja sem érti, hogy ön miről beszél, holott nem kellene mást tenniük, mint
hogy ugyanarra a frekvenciára hangoljanak, azaz egy másik gombot kellene
megnyomniuk, s máris megértenék egymást. A készülékünktől és a beállítástól
függ, hogy milyen híreket, képeket és adásokat fogunk. Miként kedvünk szerint
kapcsolhatunk át a rádióban vagy a tévében egy másik programra, hasonlóképpen
az életben is megtehetjük, hogy belül átállítva magunkat, más életkörülményeket
vonzzunk magunkhoz. Mielőtt sikereket érnénk el, először belülről kell
felkészülnünk a sikerre. Mihelyt belül szilárdan hisszük, hogy sikeresek
vagyunk, máris el leszünk halmozva szerencsés "véletlenekkel".
A rezonancia törvényén
keresztül a teljesség törvénye is egészen új aspektust kap: megmutatja, hogy
csak annyit kaphatunk, amennyinek felvételére képesek vagyunk, és olyan
minőségben, amely tudatunk rezgésének megfelel. Ám bármit tartsunk huzamosabb
ideig a tudatunkban, az előbb-utóbb tényként jelenik meg a külvilágban. Még ha
nem is tudatosan gondolom, hogy "szegény vagyok", de úgy jöttem a világra,
hogy magammal hoztam a tudattalan hajlamot arra, hogy így gondolkodjam, akkor
egészen addig, amíg ezt a gondolkodásmódot tudatosan meg nem változtatom,
külsőleg szegény is maradok. Lehet ugyanis, hogy nem ismerem a rezonancia
törvényét, vagy nem értem, miként működik, az azonban ettől függetlenül hat.
Elég csak tudatosítani, hogy valamire valóban szükségünk van, és rövid időn
belül, nemritkán csodás körülmények között meg is kapjuk. Lehet, hogy éppen
valamilyen szokatlan téma foglalkoztat bennünket, és váratlanul valakitől egy
könyvet kapunk, amelyik éppen erről a témáról szól, nem sokkal később először
olvas egy cikket erről a dologról az egyik magazinban, majd pedig az egyik
barátjával beszélgetvén meg kell állapítania, hogy az illető már régóta ugyanazzal
a témával foglalkozik. Az ilyen "véletlenek láncolata" mögött mindig
a rezonancia törvénye rejlik. Ha belül nem vagyunk készek, ha nem értünk meg
rá, teljesen fölösleges keresgélnünk. Amire valóban szükségünk van, az ránk fog
találni. Hagyjuk, hogy ránk találjon!
Tökéletes, egészséges,
harmonikus és boldog élet vesz körül bennünket, ám ebből csak annyi tud
általunk megvalósulni, amennyit tudatunk befogadni képes. Befogadni annyit
jelent, mint hinni. A hitünk az egyetlen, amely a tökéletes élet megvalósítását
korlátozza.
(Kurt Tepperwein)
