2013. január 13., vasárnap

Legyen erőd felállni!


Fontos arra figyelni, hogy hányszor kerülünk a földre, de fontosabb, hogy mindig legyen erőnk felállni.


 

Döntő az újrakezdés. Nemcsak arról van szó, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer kell megbocsátanunk azoknak, akik vétettek ellenünk, hanem arról is, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer, tehát véget nem érően kell felállnunk ha elestünk, ha sebet kaptunk a harcban.
Minden kudarccal tanulunk. Megtudjuk, hogy miért kerültünk a földre - a további földre kerüléseket elkerülendő.
Egy-egy kudarc annak az ideje, hogy megnézzem, tényleg ilyen lovat akartam-e, vagy hogy jó falnak támasztottam-e a létrámat - azaz tényleg a jó úton járok-e.
Egy orvosságnál sem azt kell kutatni, hogy az miért keserű, hanem azt, hogy mennyire használ. Nem az a nagy baj, ha valaki elesik. Akkor van baj, ha valaki nem akar újra és újra nekirugaszkodni az útnak. Célba csak az tud jutni, aki nem csügged el, hanem vállalja továbbra is a szükséges pályamódosításokat.
Pl. amikor serdülőkorunkban elkezdünk érdeklődni a másik nem iránt, egy sor kapcsolat füstbe megy. Próba, balsiker. Kísérletezünk, néha sikerül kijönni egymással, néha összeveszünk, és úgy érezzük nincs nagyobb szörnyűség, mint elveszteni a partnerünket. Búbánatba esünk, de amikor végül is megtaláljuk az igazit, visszagondolunk, és azt mondjuk: hú de jó, hogy annyi minden nem sikerült, mert ha sikerül, sosem találkozom vele, nem ismerem meg az igazit.
Sok csúf varangyot kell megcsókolni mielőtt megtaláljuk a királyfit, vagy királylányt.
Napóleon Hill meginterjúvolt 500 sikeres nőt és férfit. Elmondták, hogy életük során mindegyikőjüket érte kudarc és bukás. Eljutottak egy pontra, ahol elhatározták, hogy fel kell adni, nincs értelme folytatni, de ahogy tovább vánszorogtak, elérkezett a siker.
Edison többször ment tönkre, Henry Ford háromszor ment csődbe mielőtt milliárdos lett. A legsikeresebb emberek egész sora bukott el több gáton is, esett hasra újra és újra, de mindig felállt, és befutott a célba.
Ha anyagi, vagy erkölcsi veszteség ér, ha egy nehézség állja utunkat, hinni kell abban, hogy mindez csak azért történik, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk, amelyek végül is eljuttatnak a célba.
(forrás: szeretet.info.hu)