2013. június 25., kedd

Küldetésben a Földön



Minden ember különleges nem csak abban az értelemben, hogy egyedi és megismételhetetlen individuummal rendelkezik, hanem azért is, mert egy adott életére egyetlen nagy küldetést teljesíthet be. Ez voltaképpen életének, illetve leszületésének a fő célja, amit mindenképp legbenső lényében, tudatalatt érez és megvalósítani törekszik. Ezen kívül mit keresünk még a világban?




A Föld nevű bolygó egy csodálatos bölcső Univerzumunk végtelenjében. Bölcsőnek azt az életteret nevezzük, ahol soha nem látott teremtési folyamatok indulhatnak el, s a teremtmények újabb és újabb megtapasztalásokat gyűjthetnek be lelki fejlődésük folyamán. Ezen a planétán nem csak emberi lelkek ölthetnek testet, hanem egészen más fejlődési utat bejáró, fejletlenebb létformák is, mint például az állatok. Hiba lenne azonban azt hinnünk, hogy azok az entitások, akik jelenleg az általunk ismert állatokon keresztül nyilvánulnak meg, egykoron majd emberré fognak válni, mivel nincs ilyen értelemben vett evolúció az állatok és az emberek között. Ők egy egészen másfajta fejlődési utat járnak be és egyáltalán nem nevezhetők távoli rokonainknak, ennél fogva küldetésük is egészen eltérő a miénktől. (Ez a teória némiképp eltér a hindu lélekfelfogástól.)
Az ember mint létforma jóval fejlettebb és összetettebb, mint bármely más háromdimenziós földi létező. Organizmusunk hármasságra épül: lélekre, szellemre és testre tagolódik. Azt a részünket, amely a megtapasztalások begyűjtésére és tárolására alkalmas, léleknek nevezem, míg azt az alkotóelemünket, amely a tudatosságért felelős, szellemnek hívom. Ahogyan egy számítógép hardvere és szoftvere, úgy működnek együtt egymást kölcsönösen kiegészítve ezek a transzcendens részeink. Ahhoz, hogy a Föld nyújtotta lehetőségeket megtapasztalhassa az ember, lelkének és szellemének testbe kell költöznie, vagyis meg kell születnie. Ebben rejlik az emberi lét titka: minthogy semmilyen más létsíkon ez a hármasság nem jöhet létre!
Mindenkiben felvetődik egy idő után az a kérdés, hogy mi az emberi lét végső célja?
Nos, minden lélek a Legfelsőbb Értelem, a Teremtő egy parányi része. S mint ilyen, rajta keresztül – a lelkén át – az Úr is megtapasztalja önmagát. Ezt jelöli a misztika a saját farkába harapó kígyó szimbólumával. Így az emberi lélek a Teremtő egyik kihelyezett tudataként úgymond „letapogatja” a fizikai világot. Sőt mi több, minden egyes lélek másként teszi ezt, minthogy valamennyi egyedülálló módon lett megalkotva.
Mivel a lélek milliószor finomabb állagú az anyagnál, ezért külön energiatesteket épít fel magának, amelyek összekötik őt a fizikai világgal. Ezt nevezzük aurának. A lélek az aurán keresztül gyakorol hatást a testre, élteti, fenntartja, speciális változásokat idéz elő benne és működteti. Valójában az érzékszervek által begyűjtött információk a tudatunkon keresztül jutnak el a lelkünkig.
Minden lélek egyszeri, ezért sajátos módon értelmezi, raktározza és kombinálja az anyagi világban megszerzett tapasztalatait. Ugyanakkor, ez a bennünk rejtőző isteni tudatosság mindent megtapasztalni vágyik, amit csak ez az élettér kínál. Természetesen ez nem valósulhat meg egyetlen emberöltő alatt, ezért újra és újra testet ölt, azaz reinkarnálódik ebbe a világba.
Bizonyos spirituális tanok nyilvánvalóvá teszik, illetve kijelentik, hogy a lélek(szikra) ölthet férfi vagy női testet, lehet könnyű és hányattatott sorsú, változatos karakterű, sokféle hajlamú, bőrszínű és nemzetiségű. Mindazonáltal, mindig szigorú karmikus szabályokhoz kötődik a lélek fejlődése. Ez azt jelenti, hogy a korábbi leszületések alkalmával felhalmozott tapasztalatok, a sikeresen, avagy a sikertelenül teljesített életfeladatok alapvetően meghatározzák az aktuális életpálya lehetőségeit és megvalósító eszköztárát!
Emellett kiemelt szerephez jut a szabad akarat is, hiszen egyes gyengítő, hátráltató tényezők ellenére hozott döntéseink akár a legnagyobb fejlesztőerőket hívhatják életre a lelkünkből. Innen nézve az embernek nem is lehet másfajta küldetése, mint spirituális, hiszen végső soron a lelket éppúgy fejlesztik a gyötrelmes, mint az örömteli megtapasztalások. Hovatovább, a kétkezi munka ugyanúgy kiváló eszköze a spirituális felemelkedésnek, mint teszem azt, egy lelkészi hivatás élménye.
Mindenkori küldetésünk beteljesítéséhez a Sors számtalan megvalósulási utat kínál, s rajtunk múlik, hogy ezek közül mely lehetőségeket vonzzuk be, s keltjük életre. Itt fontos megjegyeznünk, hogy életfeladatunkat csakis magunk hajthatjuk végre, máskülönben nem mi fogjuk elkönyvelni előrehaladásunk gyümölcseit. Ugyan bármikor akadhatnak csábító és nehéz küldetések, ám akkor sem szabad elfelejteni, hogy minden esetben olyan kihívásokkal (problémákkal) találkozik a lélek, amelyek megoldása újabb tudatszintre emeli/emelheti őt. A földi iskola rendeltetése, hogy a polaritások színes skáláját megismerve az ember megtalálja a tökéletes harmóniához vezető utat.
Amikor már minden körülmény közepette meg tudja őrizni az egyensúlyát és nem billentik ki őt az ellentétpárokból fakadó ingerek, akkor „leérettségizett”. Ezzel gyakorlatilag meghaladhatja, átlépheti az embernek nevezett létforma határait és nem kell többé visszaszületnie a Földre. Illetve csak abban az esetben szükséges ezt megtennie, ha segíteni kíván a többi lélektársának. (Az ember után következő spirituális megnyilvánulási szint az angyali.)
Jó tanácsom az, hogy mindenkinek érdemes ráhangolódnia a saját legszélesebb életösvényére, mert csak azon járva válik képessé lelki missziójának beteljesítésére. Ha valaki eltévelyedik vagy letér az ideális útjáról, akkor sem kell kétségbe esnie, mert a Sors egyre intenzívebb figyelmeztető jeleket küld majd számára, hogy visszaterelje az eredeti küldetéséhez.
Bármelyik út mellett is döntsünk, egy valamit mindig tartsunk szem előtt: nincsen helyes út helyesen kitűzött cél nélkül. A nemesebb céljainkat pedig csak a belső iránytűnkre, a lelkünkre hallgatva határozhatjuk meg.
(Forrás: Száraz György)