Csitítsuk el
irigységünket, mondjunk búcsút a mások fölötti diadal vágyának. Inkább
próbáljunk használni nekik. Kedvesen, bátran és abban a tudatban üdvözöljünk
mosolyogva másokat, hogy ha így teszünk, biztosan sikerrel járunk.
Viselkedjünk egyenesen,
és törekedjünk elfogulatlanságra. Bánjunk mindenkivel jó barát módjára. Ezt nem
mint a dalai láma vagy olyan személy mondom, aki különleges hatalommal vagy
képességekkel bír. Semmi effélével nem rendelkezem. Az ember szól belőlem, aki
olvasóimhoz hasonlóan boldogságra, nem pedig szenvedésre vágyik.
Ha valamilyen oknál
fogva nem tudunk segíteni másoknak, legalább ne ártsunk nekik. Képzeljük
magunkat messziről jött idegennek. Gondoljunk a világra úgy, amilyennek az
űrből látszik: jelentéktelenül kicsi, mégis csodaszép. Lehet-e bármi, amit
abból nyerünk, hogy itt-tartózkodásunk alatt másoknak ártunk? Nem kívánatosabb
és ésszerűbb-e, ha lazítunk és szép csendben jól érezzük magunkat, akárha másik
környékre látogatnánk? Ha tehát a világ élvezete közben szakíthatunk egy
pillanatot, próbáljunk segíteni bármilyen csekély mértékben is az elnyomottakon
és azokon, akik valamely okból nem segítenek, vagy nem tudnak segíteni magukon.
Próbáljunk meg nem elfordulni azoktól, akiknek jelenléte fölzaklat bennünket, a
rongyosoktól és szerencsétlenektől.
Próbáljunk soha nem úgy
gondolni rájuk, mint nálunknál alábbvalókra. Ha tudjuk, próbáljuk meg azt is,
hogy soha ne higgyük a legutolsó koldusnál különbnek magunkat. A sírban
ugyanúgy fekszünk majd.
(XIV.Dalai Láma)
