Semmi nem teszi az embert igazán boldoggá,
amit kívülrõl megszerezhet. A boldogságot nem lehet birtokolni. Mindaddig, amíg
kívül keresem a szerencsémet, a boldogságomat, keresésem eredménytelen marad.
A boldogságot csak magamban találhatom
meg, ha feltétel nélkül igent mondok az életre, s elfogadom olyannak, amilyen.
Valahányszor szenvedek, az azt jelenti, hogy valamiképpen nem fogadtam el az
életet, és ezen kizárólag én tudok változtatni. Ha a szerencsémet,
boldogságomat nem teszem külsõ körülményektõl függõvé, akkor minden helyzetben
boldog lehetek.
Csakhogy már igen korán hozzászokunk ahhoz, hogy boldogságunkat valamilyen külsõ körülménytõl tegyük függõvé. A kisgyerek azt hiszi: "Ha majd az óvodába mehetek, és mindennap együtt lehetek más gyerekekkel, akkor leszek boldog." Amikor pedig mindez megtörténik, azt mondja: "Ha majd nagy leszek, és iskolába mehetek, akkor leszek boldog." Néhány év múlva pedig a következõket mondja: "Ha már befejeztem az iskolát, akkor leszek boldog." És ez így megy tovább, mígnem a "kisgyerek" hirtelen öreg lesz - és még mindig nem boldog. Míg arra várt, hogy boldog legyen, az élet elrohant mellette.
Ha azonban önfeltétel nélkül igent mond az életre, és elfogadja olyannak, amilyen, már ebben a pillanatban boldog lehet! Ez nem azt jelenti, hogy olyannak is kell maradnia, hiszen minden pillanatban lehetõsége van arra, hogy életét megváltoztassa. Ne tegye boldogságát valamely cél elérésétõl függõvé! Boldognak lenni valójában azt jelenti, hogy önmagammal és az élettel harmóniában vagyok, helyemet minden pillanatban optimálisan töltöm be. Így fûzöm egyik beteljesült pillanatot a másikhoz - és teljes életet élve boldog vagyok.
Csakhogy már igen korán hozzászokunk ahhoz, hogy boldogságunkat valamilyen külsõ körülménytõl tegyük függõvé. A kisgyerek azt hiszi: "Ha majd az óvodába mehetek, és mindennap együtt lehetek más gyerekekkel, akkor leszek boldog." Amikor pedig mindez megtörténik, azt mondja: "Ha majd nagy leszek, és iskolába mehetek, akkor leszek boldog." Néhány év múlva pedig a következõket mondja: "Ha már befejeztem az iskolát, akkor leszek boldog." És ez így megy tovább, mígnem a "kisgyerek" hirtelen öreg lesz - és még mindig nem boldog. Míg arra várt, hogy boldog legyen, az élet elrohant mellette.
Ha azonban önfeltétel nélkül igent mond az életre, és elfogadja olyannak, amilyen, már ebben a pillanatban boldog lehet! Ez nem azt jelenti, hogy olyannak is kell maradnia, hiszen minden pillanatban lehetõsége van arra, hogy életét megváltoztassa. Ne tegye boldogságát valamely cél elérésétõl függõvé! Boldognak lenni valójában azt jelenti, hogy önmagammal és az élettel harmóniában vagyok, helyemet minden pillanatban optimálisan töltöm be. Így fûzöm egyik beteljesült pillanatot a másikhoz - és teljes életet élve boldog vagyok.
