Ha a testet a psziché vagy tudatosságunk
fizikai megnyilvánulásaként definiáljuk, akkor az elmét a fizikai és a belső
univerzumunk közötti átmenetként magyarázhatjuk.
Az elme nem több mint egy számítógép. Az
elménknek nincs személyisége, nincs én tudata. Az elme dolga a gondolkodás
általi problémamegoldások kidolgozása és az információtárolás. Attól függően,
hogy az egónk vagy mi hogyan használjuk ki a lehetőségeit, leszünk mások
egójának számára okosak vagy hülyék. Ha az elmét az egónk folyamatos,
kényszeres - látszólag értelmes, de valójában önpusztító - gondolkodásra
készteti, és állandóan azon kell agyalnia, hogy „jaj, mi lesz holnap, be kell
fizetnem a csekkeket”, akkor a jelen pillanatban előbukkanó helyzetekkel nem,
vagy csak abnormálisan tudunk megbirkózni. Arról nem is beszélve, hogy a
csekkek befizetésére irányuló segítségek lehetőségeit sem vesszük észre, hiszen
annyira a problémában vagyunk, hogy nem látunk mást. Egy ilyen élet, amikor
folyamatosan az egó irányítja az elmét, de akár csak egy élethelyzet is
iszonyatosan leamortizálja szellemi és testi energiáinkat egyaránt. És bár
tudjuk, hogy az aggódásunk és az önmarcangolás nem oldja meg a problémát,
abból az indíttatásból, hogy mi lesz, ha nem lesznek kifizetve a csekkek,
rágódunk, szenvedünk és egy olyan lehúzó örvénybe kerülünk, ahonnan kimászni
nagyon nehezen lehet. Vagy befizeted a csekkeket, vagy „Úristen mi lesz”. Olyan
alternatívát az egód hallani sem akar, hogy elfogadod azt a helyzetet, amibe
keveredtél olyannak amilyen és persze nem leszel különösebben boldog, hogy van
100 forint a zsebedben, de egy olyan nyugodt, jelen lévő és éber állapotba
hozhatod magad, amely nem engedi ki a kezedből gondolataid gyeplőjét és
meglátod a megoldásokat, amiket az élet kínál.
És így elérkeztünk ahhoz a lehetőséghez, hogy
Te irányítod azt, hogy mikor és miről gondolkozzon az elméd. Ha nem engeded,
hogy egód elmédet folyamatos munkára ösztönözze, és csak akkor jár és azon az
agyad, amire szükség van, sokkal jobb meglátásaid és megoldásaid lesznek egy
adott problémára vagy helyzetre vetítve, mint amikor elméd folyamatos
„duruzsolása” elveszi az energiát a lényeges dolgokról. Persze a csekk
befizetése lényeges dolog, és ha nem fizeted be azokat, lekapcsolják az áramit,
elviszik az autódat vagy kilakoltatnak. De ha állandóan ezen agyalsz és
túrázol, csupán azt éred el, hogy tönkreteszed saját és mások életét az örökös
aggodalommal, szorongással és szenvedéssel. A jelen pillanat akkor adhat
megoldást, ha kiszállsz a mókuskerékből és kezedbe veszed gondolkodásod
irányítását. Lehet, hogy így sem oldódik meg a probléma. Akkor azt a helyzetet
kell elfogadni. Nem a jövő helyzetéről beszélek, hanem a jelen pillanatban
éppen zajló jelenetről. A jövőt képtelenség elfogadni vagy küzdeni ellene, hiszen
az nem létezik, csupán végtelen sok lehetséges kimenetele a jelen pillanatok
egymásutánjának, ami csupán elménk számításait segítheti vagy akadályozhatja.
Azt is mondhatnám, hogy ne gondolkozz, mert az
árt az egészségnek. De ez a hozzáállás az emberiségben igen erős ellenérzést,
sőt megvetést is kiválthat, hiszen magát az embernek levést kérdőjelezném meg:
„Gondolkodom, tehát vagyok”. Szerintem pedig akkor sem azért vagyok, mert
gondolkodom, hanem azért gondolkodom, mert tudom, hogy gondolkodok. Egész más
érzéseket vált ki belőlem ez a mondat, mint ama híres másik, hiszen ezzel azt
állítom, hogy több vagyok mint a gondolkodás. Nem halok bele, ha nem
gondolkodom kicsit. ÉS amikor tudatosan nem gondolkodom, akkor jönnek a jó
ötletek. Akkor mondhatom azt, hogy ihletben vagyok. Nem görcsöl az agyam
folyamatosan mindenfélén, végre én is odajutok a számítógépemhez. Az elme
nem csak gondolkodik, de segít a teremtésben is. Segít velünk láttatni
elképzeléseink célját vagy tárgyát, segít manifesztálni az életjáték által
megélni kívánt helyzeteket, helyszíneket, tárgyakat, embereket, mindent.
Szeresd elméd mert jó barátod, de óvd őt az állandó és kényszeres
gondolkodástól.
Csodás felemelkedést!
(forrás: egysegtudatban)
