Én azokat az energiákat és azt a fajta tudást hívom
spirituálisnak, amely a fejlődő lélek számára a tudatlanság halálából való
felébredést jelentik. Valóban csak az hal meg, aki nem rendelkezik bizonyos fajta
transzcendentális tudással? Legyőzhető a halál isteni segítséggel?
Mai viselkedésünk és viselkedési alakzataink eltérnek az isteni gondolkodástól.
A spirituális fejlődés onnan ismerhető fel és onnantól kezdve válik
megtapasztalhatóvá, hogy az energiák hatására érezni kezdi az ember, amit a
lelke tud. A spirituális energiák, tehát nem az anyagi természet energiái,
hanem a magasabb világok szubtilis erői oly módon hatnak a lélekre, hogy az
képes legyen levetni az anyagi világ különböző terheit, hogy a hite hiteles
erőt kapjon.
Amikor a hit valóban a lélekből fakad és nem csak az elmébe betáplált tudásból, akkor a gondolatok rendszerét többé már nem befolyásolja a születés és a halál fogalma. Ez az állapot most talán távolinak tűnhet, de azért van a spirituális fejlődés, hogy általa tudatosabban lehessen megélni a lelki hatásokat és a lelki vonásokat. A kozmikus vallások szerint, mint amilyen eredetileg a kereszténység is volt, a lelkek időtlen-idők óta vándorolnak szünet nélkül különböző fajokba a különféle bolygókon. Mindenki az anyagi energia bűvöletében, az anyagi energia által felkínált test szekerén vándorol az Univerzumban. Ez természetesen a tettek és visszahatásaik sorozatát foglalja magába.
Amikor a halál után a lélek elkezdi titokzatos vándorútját, a valóság más dimenzióival ismerkedik meg. Ekkor szembesül sok mindennel az ember. Mivel a kozmikus igazság mérlegén mérik meg a jó és a rossz cselekedeteit, ezért úgy kell élni, hogy amikor az ember örökre lehunyja a szemeit, ne kelljen bánnia az életét! Sopánkodásra és önsajnálatra semmi szükség, mivel minden lélek rendelkezik elegendő ötlettel, alkalmas személyiséggel és alkotókészséggel. Ennek dacára csak kevesen tudják mindezt a megfelelő pillanatban összeszedni, pedig e téren a lehetőségek tekintetében szinte egyenlők vagyunk, ugyanis minden lélek kap útravalókat.
A baj ott kezdődik, hogy a legtöbb ember túl távolinak látja a célt. A temperamentum és a felelősségtől való húzódozás a végpontjai a személyiségnek. Ki az egyikhez, ki a másikhoz van túlságosan közel. Holott ezekre kellene nagyon figyelnünk, mert a valóság ez.
Mindenkinek van hivatása a Földön, ezért mindenkinek meg kell győznie magát szükségleteinek és saját szükségességének fontosságáról, ezt követően pedig fegyelmezetten kell törekednie ennek megfelelően cselekedni. Ez nem könnyű feladat, de néha erőt kell vennie magán mindenkinek, mert értékes tapasztalatokat gyűjthet ily módon. Az élet sok vonatkozásban konfliktusokkal terhes: szülő-gyerek, tanár-diák, férfi-nő, főnök-beosztott. Ez teszi közönyössé a ma emberét. De például a higgadtság, a magabiztosság és a vasakarat képes kiemelni az embert a nehéznek ítélt helyzeteiből.
Sajnos az ember nem alkalmazza a hétköznapi életében a megszerzett ismereteit, pedig sok jó képességű lélek él a Földön. Még ha nem is mindig látszik a tükörbe nézve, akkor is úgy áll a helyzet, hogy az ember a cselekvő tényező. Ezt úgy kell érteni, hogy az igazi lényünk, az önvalónk, a lelkünk azonos a cselekvő tényezővel. Ennek megértése a valódi tudás kezdete.
Első körben az embernek meg kellene ismernie önmagát, második körben konkrétan meg kellene tapasztalnia a mélyebb valóságot.
A feladatunk: felébredni a tudatlanság sötétjéből és megnézni, hogy tudtunk-e azon kívül is létezni!
Az Univerzum tanításai szerint a születés egyenlő a halállal. A kettő közötti idő pedig a miénk, ezért érdemes a lehető legtudatosabban élni. Ha az ember tudatos, akkor a Gondviselés mellé szegődik.
Tudatossá csak úgy válhat az ember, ha előtte rendbe rakja, ami benne dúl. Az embert a saját egója korlátozza: az egós gyötrelmei és kishitű természete tartja vissza attól, hogy végre megelevenítse a sorsfeladatát. Így paradox módon maga az ember állít akadályt a beteljesülés elé.
Miért van ez így? Mert az emberi szellem nem tiszta, így az ember nem ért egyet önmagával. Sok benne a megalkuvás, a kifogás és az el nem fogadás. Pedig az ember mindenre képes, hiszen ilyennek teremtették. Kérdés, hogy vajon elhiszi-e magáról. A hit pedig tudás kérdése is. Aki nem részesül a helyes tudásból, annak a hite is torzul és csak ámítja magát.
Ha a megtestesült lélek képes túllépni az anyagi testtel kapcsolatos elképzelésein, hitén és tudásán, akkor feltárul előtte a transzcendens világ, s megszabadul a születéstől, a haláltól, az öregedéstől és a velük járó fájdalmaktól. Ily módon nem csak a túlvilágon, hanem még ebben az életében nektári élvezetekben lehet része.
Amikor a hit valóban a lélekből fakad és nem csak az elmébe betáplált tudásból, akkor a gondolatok rendszerét többé már nem befolyásolja a születés és a halál fogalma. Ez az állapot most talán távolinak tűnhet, de azért van a spirituális fejlődés, hogy általa tudatosabban lehessen megélni a lelki hatásokat és a lelki vonásokat. A kozmikus vallások szerint, mint amilyen eredetileg a kereszténység is volt, a lelkek időtlen-idők óta vándorolnak szünet nélkül különböző fajokba a különféle bolygókon. Mindenki az anyagi energia bűvöletében, az anyagi energia által felkínált test szekerén vándorol az Univerzumban. Ez természetesen a tettek és visszahatásaik sorozatát foglalja magába.
Amikor a halál után a lélek elkezdi titokzatos vándorútját, a valóság más dimenzióival ismerkedik meg. Ekkor szembesül sok mindennel az ember. Mivel a kozmikus igazság mérlegén mérik meg a jó és a rossz cselekedeteit, ezért úgy kell élni, hogy amikor az ember örökre lehunyja a szemeit, ne kelljen bánnia az életét! Sopánkodásra és önsajnálatra semmi szükség, mivel minden lélek rendelkezik elegendő ötlettel, alkalmas személyiséggel és alkotókészséggel. Ennek dacára csak kevesen tudják mindezt a megfelelő pillanatban összeszedni, pedig e téren a lehetőségek tekintetében szinte egyenlők vagyunk, ugyanis minden lélek kap útravalókat.
A baj ott kezdődik, hogy a legtöbb ember túl távolinak látja a célt. A temperamentum és a felelősségtől való húzódozás a végpontjai a személyiségnek. Ki az egyikhez, ki a másikhoz van túlságosan közel. Holott ezekre kellene nagyon figyelnünk, mert a valóság ez.
Mindenkinek van hivatása a Földön, ezért mindenkinek meg kell győznie magát szükségleteinek és saját szükségességének fontosságáról, ezt követően pedig fegyelmezetten kell törekednie ennek megfelelően cselekedni. Ez nem könnyű feladat, de néha erőt kell vennie magán mindenkinek, mert értékes tapasztalatokat gyűjthet ily módon. Az élet sok vonatkozásban konfliktusokkal terhes: szülő-gyerek, tanár-diák, férfi-nő, főnök-beosztott. Ez teszi közönyössé a ma emberét. De például a higgadtság, a magabiztosság és a vasakarat képes kiemelni az embert a nehéznek ítélt helyzeteiből.
Sajnos az ember nem alkalmazza a hétköznapi életében a megszerzett ismereteit, pedig sok jó képességű lélek él a Földön. Még ha nem is mindig látszik a tükörbe nézve, akkor is úgy áll a helyzet, hogy az ember a cselekvő tényező. Ezt úgy kell érteni, hogy az igazi lényünk, az önvalónk, a lelkünk azonos a cselekvő tényezővel. Ennek megértése a valódi tudás kezdete.
Első körben az embernek meg kellene ismernie önmagát, második körben konkrétan meg kellene tapasztalnia a mélyebb valóságot.
A feladatunk: felébredni a tudatlanság sötétjéből és megnézni, hogy tudtunk-e azon kívül is létezni!
Az Univerzum tanításai szerint a születés egyenlő a halállal. A kettő közötti idő pedig a miénk, ezért érdemes a lehető legtudatosabban élni. Ha az ember tudatos, akkor a Gondviselés mellé szegődik.
Tudatossá csak úgy válhat az ember, ha előtte rendbe rakja, ami benne dúl. Az embert a saját egója korlátozza: az egós gyötrelmei és kishitű természete tartja vissza attól, hogy végre megelevenítse a sorsfeladatát. Így paradox módon maga az ember állít akadályt a beteljesülés elé.
Miért van ez így? Mert az emberi szellem nem tiszta, így az ember nem ért egyet önmagával. Sok benne a megalkuvás, a kifogás és az el nem fogadás. Pedig az ember mindenre képes, hiszen ilyennek teremtették. Kérdés, hogy vajon elhiszi-e magáról. A hit pedig tudás kérdése is. Aki nem részesül a helyes tudásból, annak a hite is torzul és csak ámítja magát.
Ha a megtestesült lélek képes túllépni az anyagi testtel kapcsolatos elképzelésein, hitén és tudásán, akkor feltárul előtte a transzcendens világ, s megszabadul a születéstől, a haláltól, az öregedéstől és a velük járó fájdalmaktól. Ily módon nem csak a túlvilágon, hanem még ebben az életében nektári élvezetekben lehet része.
(Száraz György)
