Manapság majdnem mindenki szeretne a gondolatátvitelhez érteni, és arról
ábrándozik, milyen szép lesz, ha majd távollevő kedveseinkkel távíró és posta
igénybevétele nélkül érintkezhetünk. Sokan azt hiszik, hogy ezt igen könnyű
megvalósítani, és meglepődnek, mikor kísérleteik teljes kudarcot vallanak.
Pedig olyan világos, hogy előbb gondolkozni kell tudnunk, mielőtt
gondolatainkat átvihetjük; hogy a kitartó gondolkodásból származó erő képes
csak a gondolatáramot a térben továbbítani. Az emberek legtöbbjének gyönge,
bizonytalan gondolatai csupán apró rezdüléseket okoznak a gondolati
atmoszférában, pillanatok alatt jelennek meg és tűnnek el, nem alkotnak határozott
formákat, s az életüket fenntartó erő a lehető legcsekélyebb. Ha azt akarjuk,
hogy gondolatformánk bizonyos irányban haladni tudjon, pontosan
körvonalazottnak és vitalitással megtöltöttnek kell lennie, és elegendő erővel
kell bírnia, hogy rendeltetési helyére érkezve önmagát reprodukáltatni legyen
képes.
Két módja van a gondolatátvitelnek. Az egyiket fizikainak, a másikat
pszichikainak nevezhetjük, az elsőt az agy és az elme együtt viszi végbe, a
másikat az elme egyedül. A tudat megindít egy gondolatot, mely előbb a
mentális, majd az asztrális testben okoz rezgéseket, hullámzásba hozza először
az agy éterikus, majd sűrűbb alakú molekuláit; ezek az agyrezgések hatnak a
fizikai éterre, amelyben a hullámok tovahaladnak, míg elérkeznek egy másik
agyhoz, s annak sűrűbb és ritkább (éterikus) anyagában rezgéseket hoznak létre.
A felvevő agy aztán rezgéseket okoz a hozzá tartozó asztrális és mentális
testekben, s a mentális test rezgései kiváltják a tudatból a megfelelő
megrezdülést. Ilyen sok fokozat van a gondolat haladásának ívén. Nem szükséges
azonban ilyen körutat tennie. A tudat, mikor mentális testében rezgéseket hoz
létre, ezeket egyenesen a felvevő tudat mentális testére irányíthatja, s
elkerülheti a fent leírt körutat.
Lássuk, mi történik az első esetben. Van az agyban egy parányi szerv, a
tobozmirigy, amelynek erejét és szerepét még nem ismerik a nyugati
fiziológusok, s mellyel a nyugati pszichológusok semmit sem törődnek. A legtöbb
embernél kezdetleges szerv csupán, de nem csökevényesedik, hanem fejlődik, s a
fejlődés gyorsításával oly állapotba lehet hozni, amelyben tulajdonképpeni
szerepét betöltheti, azt a szerepet, amelyet a jövőben mindenkinél be fog
tölteni. A tobozmirigy ugyanis a gondolatátvitel szerve, éppen úgy, mint ahogy
a szem a látás, a fül a hallás szerve.
Ha valaki erősen, megfeszített figyelemmel és koncentrációval gondol egy
bizonyos dologra, tobozmirigyében gyönge remegést fog érezni, olyan érzést,
mintha hangya mászkálna rajta. Ez a remegés a mirigyet körülvevő éterben megy
végbe, s gyönge magnetikus áramot eredményez, ez okozza a mirigy sűrűbb
molekuláiban a hangyamászáshoz hasonló érzést. Ha a gondolat elég erős ahhoz,
hogy ilyen áramot indítson meg, akkor a gondolkodó tudhatja, hogy sikerült
gondolatát oly élessé és erőssé tennie, hogy az immár átvihető.
A tobozmirigy éterikus részének rezgései a környező éterben hullámzást
indítanak meg, ezek a hullámok kisebbek és gyorsabbak a fényhullámoknál. Minden
irányban kiterjedve mozgásba hozzák az étert, az éterhullámok pedig, elérve egy
másik agy tobozmirigyéhez, annak éterikus anyagában is hullámzást indítanak
meg, s onnan sorban átjutnak az asztrális és mentális testbe, míg végül elérik
a tudatot. Ha ez a második tobozmirigy nem tudja reprodukálni a hullámokat,
akkor a gondolat észrevétlen marad, semmi hatása nem lesz, mint ahogy a
fényhullámoknak sincs semmi hatásuk, ha vak ember szemét érik.
A gondolatátvitel másik módja az, mikor a gondolkodó egy gondolatot saját
(mentális) síkján teremt meg, s nem küldi le az anyagba, hanem a mentális síkon
irányítja közvetlenül a másik gondolkodóhoz. Ahhoz, hogy ezt akaratunktól
függően meg tudjuk csinálni, sokkal magasabb mentális fejlettségre van szükség,
mint a gondolatátvitel fizikai formájához, mert a gondolat küldőjének a
mentális síkon is öntudatosnak kell lennie, hogy tudatosan végezhesse ezt a
tevékenységet.
Közvetve és öntudatlan azonban mindnyájan használjuk ezt a képességet,
mivel minden gondolatunk rezgést hoz létre a mentális testben, ezek a rezgések
pedig - a dolgok természeténél fogva – szétterjednek a környező mentális
anyagban. Semmi okunk sincs arra, hogy a gondolatátvitel fogalmát csupán
bizonyos gondolatnak egyik személytől a másikra való tudatos és szándékos
átvitelre korlátozzuk. Mindnyájan folytonosan hatunk egymásra ezekkel a
határozott cél nélkül útra bocsátott gondolathullámokkal. Az un. közvélemény is
jórészt ilyenekből keletkezik. A legtöbb ember nem azért gondolkodik így vagy
amúgy, mert alapos megfontolás tárgyává tette a dolgot, és erre vagy arra az
eredményre jutott, hanem azért, mert igen sok ember gondolkodik így, és viszi
magával a többieket. Egy nagy gondolkodónak erős gondolata kirepül a gondolati
világba, és a befogadásra alkalmas, fogékony elmék felfogják, reprodukálják
rezgéseit, és ezzel erősítik a gondolathullámot, mely így megerősödve olyanokra
is képes hatni, akiknél az eredeti rezgések teljesen hatástalanok maradtak
volna. Ezek szintén hozzájárulnak a hullámok erősítéséhez, melyek most már nagy
embertömegekre képesek hatni.
A közvélemény, ha egyszer kialakult, döntő befolyással van a nagy többség
elméjére, mert szüntelenül hat minden egyes agyra, és bennük megfelelő
hullámzásokat indít meg.
Vannak bizonyos nemzeti gondolkodásmódok, határozott és mélyre vágott
csatornák a nemzet történelméből, küzdelmeiből, szokásaiból adódó gondolatoknak
évszázadokon át való ismétléséből származnak ezek. Mélyrehatóan megváltoztatnak
és színeznek minden elmét, amely az illető nemzetbe születik, s mindent, ami a nemzeten
kívülről jön, megváltoztat ez a „nemzeti rezgésszám”. Mint ahogy a külső
világból jövő gondolatokat mentális testünk módosítja úgy, hogy mikor hozzánk
jutnak, eredeti rezgéseiket saját rezgéseinkkel gyarapítva – a kettő eredőjét –
kapjuk meg, ugyanígy a nemzetek is a más nemzetektől érkező hatásokat a saját
nemzeti rezgési sebességüknek megfelelően módosítva veszik csak föl. Ezért van
az, hogy az angol és a francia, az angol és a búr, bár ugyanazokat a tényeket
látják, saját előítéleteiket is hozzáadják még, s teljes jóhiszeműséggel
vádolják egymást a tények meghamisításával, becstelen eljárásmódok
alkalmazásával. Ha ezt az egyszerű igazságot felismernék, mennyi nemzetközi
viszályt lehetne sokkal könnyebben lecsendesíteni, mint a mostani körülmények között,
mennyi háborút el lehetne kerülni, vagy sokkal hamarabb befejezni. Akkor minden
nemzet felismerné azt, hogy számolnia kell az adott gyarlóságokkal, s ahelyett,
hogy a másikat tenné felelőssé a véleménykülönbségért, mindegyik keresné a
középutat a két véglet között, s egyik sem ragaszkodnék mereven a saját
álláspontjához.
Az egyén számára ebből az állandó és állandó és általános
gondolatátvitelből egy igen gyakori kérdés áll elő: Mennyit nyerhet a jóból, és
hogyan kerülheti ki a rosszat, tekintve, hogy vegyes légkörben él, amelyben
folyton hatnak agyára a jó és rossz gondolathullámok. Hogyan védelmezzem magam
az ártalmas gondolatátvitellel szemben, s hogyan vegyem hasznát az
előnyöseknek? Elsőrendű fontosságú ezért, hogy ismerjük, miként működik a kiválasztó-képesség.
Mindenki önmaga gyakorolja a legállandóbb hatást mentális testére. Mások
csak alkalomadtán hatnak rá, önmaga azonban folytonosan. A szónok, akit az
ember meghallgat, a szerző, akinek a könyvét elolvassa, mind hat mentális
testére. Ők azonban csak epizódok életében, míg ő maga állandó tényező. A
hatás, amelyet önmaga gyakorol mentális testének összetételére, sokkal erősebb,
mint bárki másé. Elméjének normális rezgési sebességét ő maga állapítja meg.
Olyan gondolatokat, melyek ezzel a sebességgel nem egyeznek, félredob az elme,
amikor megérintik. Ha valaki igazul gondolkozik, semmiféle hazugság nem vetheti
meg lábát elméjében; ha gondolkodása szertettel teljes, gyűlölet azt meg nem
zavarhatja; ha gondolatai bölcsek, tudatlanság meg nem béníthatja. Ebben rejlik
a biztonság, s az igazi erő. Az elmét nem szabad parlagon hevertetni, mert
akkor bármiféle gondolat gyökeret verhet benne. Nem szabad engednünk, hogy
kénye-kedve szerint rezegjen, mert ennek az lesz a következménye, hogy minden
futólag érintő rezgésre válaszol.
Ebben rejlik a gyakorlati tanulság. Aki megszívleli, hamarosan rájön
értékére és fölfedezi, hogy gondolkodással az életet nemesebbé és boldogabbá
lehet tenni, és elismeri a mondás igazságát, hogy bölcsességgel véget lehet
vetni a fájdalomnak.
(Annie Besant - A gondolaterő)
