Ha a múltunkat ismerjük, megértjük a mát is.
A Föld a lélek iskolája
Mikor egy fénylényt, mint ami a lelkünk, újra anyag borít be, először az elszigeteltség érzése vesz rajtunk erőt, egy olyan érzés, mintha kiestünk volna valahonnan, ahol sokkal-sokkal szebb volt, mint itt.
Az életünk célja, hogy tudatossá váljunk, kitágítsuk érzékeinket, belenőjünk teljességünkbe, és felismerjük kozmikus eredetünket.Ám még csak most kezdünk el felhagyni azzal az évezredes ősi szokással, hogy az anyaggal, a testünkkel azonosítjuk magunkat. Még csak most kezdjük el lazítani a vágyainkkal való szoros kapcsolatot, melynek hatására, mintha köd borítaná be a valóságot. De ha dolgozunk önmagunkon, megéljük azokat a felvillanó fénygondolatokat, amelyek új valóságot és új irányokat közvetítenek.
Az intuíció egy magasabb gondolati erő, a léleknek egy fénysugara, ami egy magasabb szintű életre mutat, így újra felismerjük a sok tapasztalaton keresztül már megszerzett képességeinket. Mert a sejtéseink, reményeink és félelmeink mind még el nem feledett reakciók azokra a megélt eseményekre, amelyekkel ebben az életben újra találkozni szeretnénk, vagy amelyeket rendbe szeretnénk hozni. Az élettel való párbeszédünk „következménysorozat″, ami – még ha egy új testben is, de – folytatódni szeretne. Hisz az egyes életek összetartoznak, és a sors hozzásegít minket ahhoz, hogy olyan emberekkel, szituációkkal és helyekkel találkozzunk, ahol valamit változtatni, vagy tisztázni szeretnénk.
Micsoda ajándék, hogy mindazt, ami ma már tudatossá vált, egy következő életben, egy új testben, és szintén itt, meg is tudjuk valósítani. Micsoda segítség az a tudat, hogy egy egyre erősödő fény kísér, hordoz és vezet minket, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy elfogadjuk az ismeretlent.
Ebben az időszakban sok lélek születik, és kihasználja a lehetőséget, hogy tanítványként vagy tanítóként részt vegyen a nagy változásokban, és megélje az átalakulás idejét. Minden új élet olyan, mint egy új tavasz, ami egy új kezdetet tesz lehetővé. Milyen sok újat nyújthat egy tavasz, ha nem csak azzal foglalkozunk, hogy a telet gyászoljuk.
Valódi énünk, az örök lelkünk időről időre megtanulja, hogy a sötétségen is képes legyen átmenni. Mert tudja, hogy ez a fénysugár őt egyre gyakrabban ismeretlen mélységekbe és magasságokba vezeti. Ám ennek a magasabb fénynek a megélése mindannyiunkra másképpen hat. Mert ez az erősebb fény nemcsak új törvényeket, új válaszokat és új kötelezettségeket tár fel, de megvilágítja azt is, ami bennünk, mélyen belül rejtőzik. Így a magasabb fénnyel való minden újabb találkozásnál felfedezünk és megélünk egy eddig még nem ismert síkot magunkban.
Így a tudat kibontakozásának útjai szimbolikusan olyanok, mint a „mennybemenetel”. A földi formák világának birodalmából a szellemi értékekhez vezetnek. A tudattalan és diszharmonikus gondolatoktól, az ösztöneink által vezetett érzéseinktől az alkotó tudathoz, az Isteni Fényhez. Az ismert és megszokott élettől az univerzum határtalan végtelenségéhez.
Halhatatlanságunk az az erő, amely által minden ismert vég valami nagyobbnak a kezdetévé válik. Minden egyes nap lehet egy befejezés, de egyben egy felkészülés a következőre is. Ez egy fénnyel elárasztott út, ami kisebb-nagyobb ciklusokon át vezet, és lehetővé teszi a földre való megszületést. Mi újra és újra visszatérünk a Földre, de hosszú időn át tudattalanul, csak a lelkünk ereje által, amit viszont még nem tudunk tudatosan irányítani. Mert ahogy elalszunk, majd újra felébredünk, éppen úgy halunk meg, majd születünk újjá, kezdetben még teljesen tudattalanul.
A lelkünk fényútja a tudat két birodalma között ívelő híd, a spirituális és az anyagi lét között húzódó fényút.
És ahogy múlik az idő, és a születésnek és halálnak már számtalan ciklusát átéltük, úgy fejlődik bennünk a tudatosság, a bölcsesség és a függetlenség képessége.
(forrás:evagostoni.hu)
A Föld a lélek iskolája
Mikor egy fénylényt, mint ami a lelkünk, újra anyag borít be, először az elszigeteltség érzése vesz rajtunk erőt, egy olyan érzés, mintha kiestünk volna valahonnan, ahol sokkal-sokkal szebb volt, mint itt.
Az életünk célja, hogy tudatossá váljunk, kitágítsuk érzékeinket, belenőjünk teljességünkbe, és felismerjük kozmikus eredetünket.Ám még csak most kezdünk el felhagyni azzal az évezredes ősi szokással, hogy az anyaggal, a testünkkel azonosítjuk magunkat. Még csak most kezdjük el lazítani a vágyainkkal való szoros kapcsolatot, melynek hatására, mintha köd borítaná be a valóságot. De ha dolgozunk önmagunkon, megéljük azokat a felvillanó fénygondolatokat, amelyek új valóságot és új irányokat közvetítenek.
Az intuíció egy magasabb gondolati erő, a léleknek egy fénysugara, ami egy magasabb szintű életre mutat, így újra felismerjük a sok tapasztalaton keresztül már megszerzett képességeinket. Mert a sejtéseink, reményeink és félelmeink mind még el nem feledett reakciók azokra a megélt eseményekre, amelyekkel ebben az életben újra találkozni szeretnénk, vagy amelyeket rendbe szeretnénk hozni. Az élettel való párbeszédünk „következménysorozat″, ami – még ha egy új testben is, de – folytatódni szeretne. Hisz az egyes életek összetartoznak, és a sors hozzásegít minket ahhoz, hogy olyan emberekkel, szituációkkal és helyekkel találkozzunk, ahol valamit változtatni, vagy tisztázni szeretnénk.
Micsoda ajándék, hogy mindazt, ami ma már tudatossá vált, egy következő életben, egy új testben, és szintén itt, meg is tudjuk valósítani. Micsoda segítség az a tudat, hogy egy egyre erősödő fény kísér, hordoz és vezet minket, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy elfogadjuk az ismeretlent.
Ebben az időszakban sok lélek születik, és kihasználja a lehetőséget, hogy tanítványként vagy tanítóként részt vegyen a nagy változásokban, és megélje az átalakulás idejét. Minden új élet olyan, mint egy új tavasz, ami egy új kezdetet tesz lehetővé. Milyen sok újat nyújthat egy tavasz, ha nem csak azzal foglalkozunk, hogy a telet gyászoljuk.
Valódi énünk, az örök lelkünk időről időre megtanulja, hogy a sötétségen is képes legyen átmenni. Mert tudja, hogy ez a fénysugár őt egyre gyakrabban ismeretlen mélységekbe és magasságokba vezeti. Ám ennek a magasabb fénynek a megélése mindannyiunkra másképpen hat. Mert ez az erősebb fény nemcsak új törvényeket, új válaszokat és új kötelezettségeket tár fel, de megvilágítja azt is, ami bennünk, mélyen belül rejtőzik. Így a magasabb fénnyel való minden újabb találkozásnál felfedezünk és megélünk egy eddig még nem ismert síkot magunkban.
Így a tudat kibontakozásának útjai szimbolikusan olyanok, mint a „mennybemenetel”. A földi formák világának birodalmából a szellemi értékekhez vezetnek. A tudattalan és diszharmonikus gondolatoktól, az ösztöneink által vezetett érzéseinktől az alkotó tudathoz, az Isteni Fényhez. Az ismert és megszokott élettől az univerzum határtalan végtelenségéhez.
Halhatatlanságunk az az erő, amely által minden ismert vég valami nagyobbnak a kezdetévé válik. Minden egyes nap lehet egy befejezés, de egyben egy felkészülés a következőre is. Ez egy fénnyel elárasztott út, ami kisebb-nagyobb ciklusokon át vezet, és lehetővé teszi a földre való megszületést. Mi újra és újra visszatérünk a Földre, de hosszú időn át tudattalanul, csak a lelkünk ereje által, amit viszont még nem tudunk tudatosan irányítani. Mert ahogy elalszunk, majd újra felébredünk, éppen úgy halunk meg, majd születünk újjá, kezdetben még teljesen tudattalanul.
A lelkünk fényútja a tudat két birodalma között ívelő híd, a spirituális és az anyagi lét között húzódó fényút.
És ahogy múlik az idő, és a születésnek és halálnak már számtalan ciklusát átéltük, úgy fejlődik bennünk a tudatosság, a bölcsesség és a függetlenség képessége.
(forrás:evagostoni.hu)
