2019. április 28., vasárnap

A gyerekek és az általunk nem érzékelhető világ



A túlvilág és a földi léttel kapcsolatos kérdések egyik leglényegesebb része: látja-e a gyermek a túlvilág lakóit? Akik egy picit is behatóbban foglalkoztak a témával úgy gondolják, hogy szinte minden gyermek tiszta “antennaként” működik, hiszen bennük még nincsenek meg a szkepticizmus később kifejlődő csírái. Természetesen, a maguk valójában nyitottak mindenre, amit a világ bemutat nekik. Születés után a harmadik szem vagy a homlokcsakra (ahol egyesek szerint a lélek lakozik) nyitva van és csak később, a gyermek növekedése folyamán kezd bezáródni (így válnak átlagos gyerekekké).


Másoknál viszont ez a folyamat vagy nagyon lassan történik meg vagy pedig nem záródik le. Sokszor eltűnődnek a szülők azon, hogy miért néz a totyogós gyermekük az üres sarok felé, nevetgél és a kezét nyújtja ölelésre, vagy szeretné ha karba venné az a valaki akit éppen csak ő lát. De nézzük meg mit is látnak a gyermekek születésüktől kezdve.

Az 5-6 hónapos csecsemőnél: kialakul a szivárványhártya végleges színe. Közelebb tekintve szemei jól konvergálnak, távolabb nézve a tárgyakat fixálja.

A féléves gyermek: 2 méteres távolságra tisztán lát.

Az 1 éves korú gyermeknek: már kialakult a térlátása, érzékeli a távolságot, a kiemelkedő tárgyakat, mint a küszöb, a lépcső kezdete.

A 2 éves korú kisgyermek: látóélessége már a felnőttekével azonos. Két éves kor után is még igen nagy számban jelentkeznek a gyerekeknél a „képzeletbeli barátok”.

Ilyen szempontból tehát párhuzam vonható a kisgyerekek látomásai és a haldoklóék között. Gyakran megfigyelhető, hogy a haldoklók elkezdenek elhunyt hozzátartozóikról beszélni illetve érzékelik is őket. A hozzátartozók sem a gyermekek “ott egy néni/bácsi” kijelentését, sem a haldoklók észleléseit nem veszik komolyan. Néhány elmélet szerint a kisgyerekek nyitott harmadik szemmel (Tobozmirigy, egyes feltételezések szerint az emberi szervezetben előforduló Dimethyltryptamine molekulát „Lélekmolekulát” termeli, melyekből alvás közben termelődik egy minimálisabb mennyiség. Az orvosok erre a molekulára is szokták fogni a látomásokat és halál közeli élményeket, de még mindig nem magyarázza meg a kisgyerekek látomásait, akik haldoklás nélkül észlelnek különös látogatókat) ugyanis – ha hiszünk az újjászületésben – ezt az ajándékot a másik oldalról hozzák. Ez a szem általában 4-5-6 éves koruk környékén bezáródik, ugyanis környezetük olyannyira nem vesz tudomást az általuk érzékelt különös világról, hogy ők maguk is egyre kevesebbet figyelnek a „nem mindennapi látogatóikra”. Így ez a képesség az idő múlásával fokozatosan megszűnik, ahogy években távolodnak az (újjá)születésük napjától. Feltételezhetjük, hogy a haldoklók, ahogy napról napra közelednek útra kelésük időpontjához és a túlvilághoz szépen lassan – öntudatlanul – újra elkezdik használni gyermekkorukban lecsukódott harmadik szemüket.

Hajdú-Bihar megyéből mesélte egy idős néni, hogy az unokája milyen érdekes dolgokat mesélt időnként, egészen pici korától kezdve. Minden nyáron lejártak a Balatonhoz nyaralni és a hétvégi házuk mellett lakott a szomszédban egy idős néni és bácsi. A kisgyerek is ismerte őket és miután a házaspár meghalt még évekig odasétált az üressé vált szomszéd házhoz és “köszönt nekik”. A szülei nem foglalkoztak az egésszel és a gyermek nagymamája is csodálkozva figyelte az ilyen jellegű történéseket. Ha a nagymamájánál töltötte az időt néha rászólt a mamára, hogy “Vigyázz mama! Neki mész az ajtóban álló bácsinak.” Ahogy nőtt a gyermek a szeme úgy tűnt, hogy nem nagyon akar bezáródni, mert iskolás korában az osztálytársai kigúnyolták, ha arról beszélt mit lát és a szülei sem voltak nyitottak a témára. Egyedül a nagymamának beszélt ezután arról, hogy milyen érdekességeket lát.
A látógyerekek közöttünk élnek és akiknél nem záródik be a harmadik szem, azok válhatnak igazán tehetséges médiummá. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a gyermek hozzátartozói felismerjék, hogy csemetéjük milyen adottságokkal rendelkezik. Sajnos nagyon sok szülő úgy reagál az egészre, hogy minden erővel elnyomja a gyermek ilyen irányú mondandóját, holott egy kis figyelem sokat lendíthetne a “probléma” kezelésében.
(forrás:tulvilagrakeszulok.hu)

Harmadik szem ébresztő - videó
forrás: Taos Winds Spirit Music